Part 2

Elvira. És a mamád?

Lujza. Még nem tudja.

Elvira. Mit csinál a mamád?

Lujza. Felmelegíti estére a déli káposztát.

Elvira. És a papád?

Lujza. Megeszi az egészet.

Elvira. És a mamád?

Lujza. Nem vacsorázik.

Elvira. És a papád?

Lujza. Tűri.

Elvira. Na és most ez így marad?

Lujza _idegesen_. Mit akarsz tőlem?

Balla. Zsófia nagysád, kezdhetjük?

Öreg nő. Igen, főnök úr.

Elvira _Lujzához halkan_. Láttam az első szerelmedet, a Kotányit, az utcán. Rosszul néz ki.

Lujza. Ugyan kérlek.

Elvira. Bánt, hogy említem? Ne bántson, mert egy csinos nővel ment.

Lujza. Na látod, hogy nem halnak bele ezek az urak.

Elvira _sóhajtva_. Csak mi halunk bele.

Öreg nő _egy női ruhával a kezében_. 3423. A. L. 45.

Balla _jelet tesz könyvébe e mellé a szám mellé, miközben ismétli:_ 3423. A. L. 45.

Misch _beírja a számot a könyvébe_.

_Lujza és Elvira beszélgetve lassan közeledik Misch felé._

Lujza. Nem halunk bele.

Elvira. Én belehalok.

Lujza. Én nem halok bele.

Elvira. Én belehalok.

Lujza. Én nem.

Elvira. Én igen.

Lujza. Én nem.

Misch _felnéz a könyvből, rájuk kiált_. Csöndet kérek!

Lujza _közelebb lép_. Szép ruha.

Misch. 3423. A. L. 45. Megvan.

Öreg nő _a ruhát leteszi, másikat vesz át Cibulkától, aki a ruhákat adogatja_.

Cibulka. Ez a legszebb.

Öreg nő. Te ne beszélj Cibulka, téged nem kérdeztek. 6848. Z. K. 14.

Balla _megjelzi_. 6848. Z. K. 14. Igaza van, ez gyönyörű ruha. Casella előtt ilyen anyagunk nem volt. Higyje el, Lujza kisasszony, Casella úr friss szellemet hozott az áruházba.

Misch. Azt én is észrevettem. _Bejegyzi_. 6848. Z. K. 14.

Balla. Higyje el, Lujza kisasszony, ez nem harctér, de ezen a téren is lehet valaki Napoleon. És ha e téren valaki Napoleon, úgy Casella az, tisztelt Lujza kisasszony.

Misch _írás közben_. Lujza kisasszony tudomásul veszi, hogy ön agyba-főbe dícséri Casellát és alkalomadtán közölni fogja ezt vele.

Balla. Azt hiszem, ön gúnyol engem, Misch úr.

Misch. Én is azt hiszem. _Öreg nőhöz._ Tovább, Zsófika.

Öreg nő. Parancsára, Misch úr.

Misch. Itt Balla úr parancsol, nem én. Maradjunk csak abban a hangnemben, amiben tegnap voltunk. Az összes újkeletű udvariasságokat visszautasítom, még pedig undorral.

Öreg nő. Nagyon ingerlékeny, Misch úr. _Ruhát vesz át._ 4867. J. R. 21.

Balla _nézi a könyvében_. 4867. J. R. 21. Én Casellát nagyobbnak tartom, mint a francia Citroënt és a német Stinnest. Casella amerikai stílust jelent. Ugyebár J. R. 21?

Öreg nő. Igenis, főnök úr.

Balla. Köszönöm, Zsófia nagysád. _Jelet csinál._ És még mi lesz belőle! Hisz olyan fiatal! _Szemüvegét szeméhez emelve megnézi a viaszkképmást._

Cibulka _elragadtatva kiált fel_. És nagyon csinos!

Misch. 4867. Te ne beszélj, fiam, mert ez mind nem neked szól. Lujza, úgy-e te is csinosnak találod! J. R. Úgy-e?

Balla. J. R.

Lujza. Igen. De már abbahagyhatnád az egészet.

Misch. És 21. Igen?

Balla. Igen, 21. Lujza kisasszony személyében az egész áruházat tisztelte meg a hatalmas főnök. Ő erre csak büszke lehet.

Misch. És én?

Balla. Ön különösen.

Misch. Köszönöm. Ha kibékülök Casellával, első dolgom lesz önt elcsapatni.

Balla _nevetve_. Ne haragudjon rám, Misch úr. _Öreg nőhöz._ Ez volt a három női toalett a kirakat számára. A 3423-as Jeritzáé, a 6848-as Woronzieff hercegnőé, Clermont grófnőé a 4867-es. Megvan?

Misch _aki ezt jegyezte_. Meg.

Öreg nő. Ugyanez a három modell más színárnyalatban itt a kartonban. _Felnyitja_. Ugyanazon számokkal és a szín jelzésével. _Kirakja a pultra._

Misch _odanéz_. Rendben.

Balla. Kérem a három férfiruhát, Grill úr.

_Öreg nő Lujzához és Elvirához megy. Grill úr előlép. Cibulka szemben áll Mischsel és szerelmesen bámulja. Márton adogatja a férfiruhákat Grill úrnak._

Grill úr. Egy frakköltöny Casella úr viaszképmására. _Meghajlik a szobor felé._ 126. R. L.

Balla. 126. R. L. Remekül áll rajta a frakk.

Misch úr. Grill úr köszönt a szobornak. Tudomásul vesszük és közölni fogjuk Casella úrral. 126. R. L. Tovább.

Grill. Egy sportöltöny Rockefellernek.

Misch. Az nem úr? Az csak Rockefeller?

Grill úr. 208. K. Z.

Balla. 208. K. Z.

Misch. 208. K. Z.

Grill úr _remegő hangon_. És egy szmoking Fordnak.

Misch _írva_. Szintén nem úr. Csak Ford.

Grill úr _egyre jobban remegő hangon_. 604. K. Y.

Balla. 604. K. Y.

Misch. 604. K. Y. Mi az Grill úr? Ön sír?

Grill úr _sírva_. Én oly érzékeny vagyok. Én nem bírom ki Misch úr gúnyos modorát. Bocsásson meg Misch úr, de én nagyon érzékeny vagyok. _Zokog_.

Balla _feláll_. Grill úr, én önt részben irigylem, részben sajnálom ezért az érzékenységéért. De Misch úr oly nagy ereje és tényezője áruházunknak, hogy tőle ilyet nem lehet rossz néven venni. Az átadást befejeztük és tovább fogunk vonulni a gyermekruha-osztályba.

Grill úr _csöndesedő sírással_. Itt vannak a táblák az árakkal. _Átadja_.

Balla. Márton, maga itt marad.

Márton _sírva_. Igenis, főnök úr.

Balla. Mi baja?

Márton _sírva_. Nem bírom látni… ha valaki sír…

Balla. Remélem, a kirakat az idén is gyönyörű lesz. Hisz Misch úrnál ízlésesebb kirakatrendezőnk nincs és mint látom, Lujza kisasszony is latba fogja vetni értékes segítségét az ő gyöngéd női kezének.

Misch. Latba fogja vetni.

Balla. A viszontlátásra, Lujza kisasszony, a viszontlátásra, Misch úr.

Lujza. A viszontlátásra.

Misch. Ajánlom magamat.

Márton _magában_. Szegény szakállas ember!

_A menet balra kivonul._

Elvira. Pá, Lujzám.

Lujza. Pá.

Elvira _indul jobbra_.

Misch. És én? Nekem miért nem köszön?

Elvira. Mert goromba hozzám.

Misch. Nem teszem többé. Tudhatja, hogy az egész áruházban magát tisztelem a legjobban.

Elvira. Szóval tovább gorombáskodik.

Lujza. Gyere, hagyd itt.

_Kimegy vele jobbra._

Márton _magában_. Félti a babáját! _Ő is kimegy jobbra._

_Csak Cibulka maradt itt. Szinte itt felejtette magát, amint a jobboldalon álló Mischt bámulja._

Misch. Te miért nem mégy? Mit akarsz?

Cibulka. Semmit. Bámullak.

Misch. Miért?

Cibulka. Mert szeretlek.

Misch. Már a multkor mondtam, hogy ne tegezz.

Cibulka. Én tegezlek, még ha meg is ölsz. Nekem nincs egyebem, mint ez a kis tegezésem. Ezt nem veheted el tőlem.

Misch. Töröld meg az orrodat.

Cibulka. Neked azt is megteszem, te kéjgyilkos. _Megteszi_. Minél cinikusabb vagy hozzám, annál jobban kellesz.

Misch. Na, most menj szépen.

Cibulka. Reménytelen a dolog?

Misch. Ó igen.

Cibulka. És ha Lujzával szakítasz a Casella miatt?

Misch. Akkor Elvira következik.

Cibulka. És engem előjegyzel a harmadik helyre?

Misch. Ha mindig gondosan megtörlöd az orrodat.

Cibulka. Folyton fogom törölni. És folyton foglak szeretni. Te vagy az én ideálom. Ne hidd, hogy azért, mert szép vagy. Azért, mert rajtad át kell esni.

Misch. Ne mondd.

Cibulka. Csak rajtad keresztül lehet karriért csinálni.

Misch. Te mezei virág.

Cibulka. Te egy nagyszerű nőkiválasztó vagy. Mindenki szívesen veszi azt a nőt, akit te fedeztél fel.

Misch. Szóval fedezzelek fel.

Cibulka. Igen. Te vagy a Mózes, aki a nőt elvezeted az igéret földjére.

Misch. És magam nem megyek be vele.

Cibulka. Úgy van. Nézd a Lujzát.

Misch. Miért nézzem?

Cibulka. Hát nem te fedezted fel? És máma a Casella megkérte a balkezét.

Misch. Te ki fogod húzni a lutrit tőlem.

Cibulka. Hiába. Mózes vagy. _Lelkesen_. Mózes! Mózes!

Misch. Mózes az öregapád.

_Kívülről kiáltás: «Cibulka!»_

Cibulka. Jövök! _Balra kiszalad, visszakiáltva._ Imádlak, Mózes!

Misch. _Mártonhoz, aki besomfordál és most a díszleteket rakosgatja_. Hallotta? Mózes vagyok.

Márton. Az nem is olyan nagy sértés. Az híres ember volt. Az izraeliták főnöke.

_Misch könyvével a sorba teregetett ruhákhoz megy és összehasonlítja a számokat._

_Lujza belép._

Lujza. Mindig nekem kell Elvirát megvígasztalnom, mikor megsérted. _Mártonhoz, rámutatva egy díszletdarabra._ Mi ez a kék vászon?

Márton. Ez a tenger, kezit csókolom.

Lujza. Sohse láttam még tengert.

Misch _munkaközben_. Fogsz még. Előbb, mint én. Te Pompadour.

Lujza. Mi vagyok?

Misch. Mindenki neked hízeleg. Undorító. Te vagy itt a királyné egy óra óta. És én vagyok az izé. Nem tudom, hogy hívták a Pompadour férjét. De ronda szerepet játszott, az bizonyos.

Márton. Ez pedig a kék ég, kis aranyos, kezét csókolom.

Lujza. És felhő?

Márton. Nincs rajta, könyörgöm. Ott soha nincsen felhő, szép kis nagysád.

Lujza. Maga járt arrafelé?

Márton. Nem, könyörgöm. De minden évben kirakom ide ezt a panorámát. Ez itt pálma, könyörgöm.

Misch. Ez a leggorombább disznó az egész áruházban. És most úgy énekel, mint egy csalogány. Casella-dolog!

Lujza. Mondja, kedves Márton, az is pálma?

Misch. Az alatt is fogsz ülni. Előbb, mint én.

Lujza. Ez gyönyörű lesz. Én még nem láttam így a kirakatot. Tavaly ilyenkor még nem voltam itt.

Misch _munkaközben_. Madame Pompadour!

Lujza _boldog mosollyal nézi a tájképet ábrázoló díszletdarabot_. Riviéra!

Misch. Olcsó középeurópai ideál a boldogságról.

Lujza. Nekem, aki egy pincében dolgozom, nappal is lámpánál, nagy dolog. És milyen élet lehet ott, ahol a világ ilyen szép!

Misch. Ezt ugratásból mondod?

Lujza. Nem. Őszintén.

Misch. Annál rosszabb rám nézve. Az ördög akárhova tegye ezt a kirakatot, a díszleteivel együtt.

Lujza. Mit akarsz tőle? Holnap úgyis láttam volna.

Misch. De nem ilyen előzmények után. _Elkeseredve, hirtelen._ Tudod mit, elmegyek segédnek egy üzletbe Nizzába. Velem jössz?

Lujza. Tulajdonosnak menj Nizzába. Akkor veled megyek.

Misch. Igazad van. _Mártonhoz, egy nagy skatulyára mutatva. Az micsoda?_

Márton _kinyitja a skatulyát_. Apróságok a férfibabák számára.

Lujza _belenéz, belenyulkál_. Jaj de elegáns dolgok! Piros szattyánbőr pénztárca! _Megszagolja_. Milyen jó bőrszaga van! Ebből fizetnek, ilyen elegáns mozdulattal! _Mutatja_.

Márton. Nem úgy fizetnek. Tessék csak ideadni. _Elveszi_. Így fizetnek. _Mutatja_. Fogja Márton, itt a jó borravaló!

Lujza. És sálok! Finom puha sál! _A nyakába veszi._ Ezt így viselik!

Márton _egy másik sált vesz ki_. Én így viselem! _Megköti kómikusan._ Ez így fess. _Felmegy a babák közé._ Ugy-e szép, fess, Rivériás?

Lujza. Lakk papucs! És ez a kesztyű! Kalap! Ez melyiké? _Kezében a kalappal a babákra néz._

Misch _türelmét vesztve kikapja a kezéből_ _a kalapot, lecsapja. Nagyon dühösen._ Ha ezt nem hagyod abba, nekijük megyek és mindeniket darabokra töröm! _Felemelt ököllel megy neki a Casella-babának._

_Lujza és Márton ijedten kiált fel. Misch felé mozdulnak._

_Most mind fenn állnak a kirakatban és egy pillanatra megint mintha mindannyian viaszfigurák volnának._

_Casella, frakkban, belép._

_Casella 35 éves, de fiatalabbnak látszik. Nagyon elegáns. Kicsit kesernyés a szájakifejezése. Modora kitünő. Szerény, de energikus. Jóeszű és műveltlelkű ember. Bonyolultabb és érzelmesebb, mint felületes ismeretségre hinné az ember. Ezt azonban titkolni igyekszik az üzleti életben. Beszédközben néha felvillan az arcán és a tekintetében valami, ami az igen nagy temperamentumot, talán a kegyetlenségig is elmenő erőt mutatja. Mindenki megijed, még Misch is zavarba jön. Leereszti a kezét._

Casella. Szervusz Misch.

_Lujza és Márton meghajol._

Casella. Kezét csókolom. _Mischhez_. Szervusz. _Kezet nyujt._ Még mindig haragszol rám?

Misch _nagy zavarban_. Jó estét. _Kezet ad._

Casella. Mondd kérlek, mit törsz össze? _Lujzához._ Valamit épp össze akart törni. Nem?

Lujza _nagyon elfogultan_. Azt hiszem.

Casella _mosolyogva_. Misch, boldog vagyok, hogy látlak. Tíz év előtt haragudtál rám. Most abba a helyzetbe kerültem, hogy minden ifjúkori hibámat jóvátehetem. Bocsáss meg. _Kezét nyujtja._

Lujza. Oh az oly régen volt.

Misch. Kérem. _Kezet ad._

Casella. És most mondd meg, mit akartál összetörni.

Misch. Semmit.

Casella _a kirakathoz lép_. Csak nem engem? Mit szólsz, kiraktak a kirakatokba. Az igazgató gyöngéd figyelme. Ízléstelen fráter. Ma láttam először. Igazad van. De már intézkedtem.

Lujza. Ki tetszik dobatni?

_Lujza mindvégig nagyon elfogult, bámulja a nagy embert, reménykedik, fél tőle, mosolyog, zavarban van. Úgy beszél vele, mint iskolásgyerek a tanítóval._

Casella. Azt nem. Kár volna. Egy ilyen baba ma sok pénzbe kerül. De kap egy nagy fekete szakállat.

Lujza. Kár.

Casella. A régi Misch! Hirtelen harag, de aztán gyors és bölcs meggondolás. A régi vagy. Örülök az arcodnak. Miért vagy ilyen komor?

Lujza _szerényen_. Nem szereti, ha így bámulják.

Misch. Nagyon megváltoztam.

Casella. Nem nagyon. _Nézi_. Elfogult vagyok most. Nagyon szerettelek, Misch. Tudod, miért mentem ki Amerikába? Mert te megharagudtál rám. Nem találtam többé a helyemet. De most már hálás vagyok neked érte. Azóta… megkeményedtem. De most a kéreg alatt meg vagyok hatva, Misch. Ezt abból következtetem, hogy sokat beszélek. Úgylátszik, én még mindig szeretlek, Misch. Ezt nem tudtam. Nem is nagyon örülök neki. Zavar az ilyesmi. Például: nincs maradásom, amióta megtudtam, hogy itt vagy. Csak átöltözni mentem haza. Kár, hogy össze akartál törni. De ma velem jössz. Mind a ketten velem jöttök. A kisasszony, remélem, átadta a meghívást? A kisasszonnyal megismerkedtem, ezt tudod, úgy-e?

Márton _halkan_. Hogy ne!

Misch. Igen. _Mártonhoz_. Márton, menjen le a földszintre és nézze meg, hogy ott vagyok-e. Ha nem vagyok ott, akkor jó. Ha ott vagyok, küldjön ide fel és maga maradjon lent.

Márton _szégyenkezve elkullog_.

Casella. Örülök, hogy ilyen szép, fiatal és a tied. Velem jöttök mind a ketten. _Kis szünet._ Na? Hallgatás?

Misch _a jobboldali pulton buzgón rakosgat_.

Lujza _félénken_. Neki éjjeli munkája van.

Casella. Neki itt többé semmi munkája nincs. Én felajánlom neki azt a munkakört és azt a jövedelmet, amit megérdemel. Már három tervem is van számára. Ez egészen kedélytelen: egy óra óta csak az izgat, hogy mi lesz veled. Nem szeretem, hogy így hatsz rám.

Misch. Köszönöm, de én ezen a helyen maradok.

Casella. Ez tréfa.

Misch. Nem, ez komoly.

Casella. Akkor dac, Misch-féle dac és, remélem, utána bölcs meggondolás.

Misch. Tévedés.

Casella. Ki téved?

Misch. Aki azt hiszi, hogy ez dac.

Casella. De ki téved, te vagy én?

Misch. Miért ez a kérdés?

Casella. Hogy halljam, hogy tegezel-e vagy magázol. Ezért kérdezem.

Misch. Ez gyerekség.

Casella. Miért nem tegezel, mint régen?

Misch. Hagyjuk ezt most.

Casella. Nagyon sötéten nézel rám. A régi dologért már nem haragszol, ezt feltételezem. Azért haragszol, mert a főnököd lettem? Vagy azért, mert a világon vagyok?

Misch _buzgón rakosgatva_. Nem haragszom. Csak szerény vagyok.

Casella. Nagyon sötét vagy, de ez érthető. Na gyere, a fehér asztalnál egy pohár bor mellett jobb impressziód lesz rólam. Elmegyünk hárman vacsorázni. És onnan az operabálba. Nos?

Misch _nem felel_. _Rakosgat._

Lujza. Ő nem akar.

Misch. Nem kell helyettem beszélned, nem vagyok én olyan nagy zavarban. Tudok én is felelni. Köszönöm szépen, de nem megyek.

Casella. Hát nem az operabálba. Erről igazán könnyen lemondok. Legyünk szentimentálisak, gyerünk a régi kis korcsmába, az Adolfhoz, kis menűt enni. Sok lovat és varnyút ettünk ott meg. Emlékszel még?

Misch. Oda se megyek.

Casella. Miért?

Misch. Mert ez nekem nem szentimentálizmus. Én még most is odajárok minden nap.

Casella. Tíz év óta?

Misch. Tíz év óta.

Casella. Akkor kivel jártál oda?

Misch. Ketten jártunk oda.

Casella. Ketten? De kivel?

Misch. Hát veled!

Casella _lecsap rá_. Na végre, csakhogy tegeztél. Nehezen csaltam ki belőled. Most azért ne bosszankodjál. Hát gyertek akárhova, csak gyertek. Vagy restelsz velem jönni?

Lujza. Oh! _Nevet_.

Casella. Ez nem tréfa. Nekem igen rossz hírem van. Ez vele jár a karriéremmel. Négy-öt újság jól él abból, hogy engem gyaláz. És másik négy-öt még jobban él abból, hogy hallgat rólam. _Nagyon hosszú, szinte kínos szünet._ Érdekes. Elég kínosan folyik ez a beszélgetés. _Szünet_. Én ezt olyan könnyű társalgási modorban képzeltem. De én csak egyedül társalgok. Senki se segít. Hát legalább kérdezzetek valamit. Na!

_Szünet._

Misch. Mennyi pénzed van?

Casella. Ez jó kérdés. Nem tudom. Van sok aktivám és Amerikában sok adósságom. De azok várnak. Pénz nincs is. Csak bank. Na tovább!

_Szünet._

Misch. Hány bankod van?

Casella. Ez még jobb kérdés. Még csak kettő.

Lujza. És…

Casella. És? Na! Tessék csak!

Lujza. És hány vállalata van?

Casella. Kicsi és nagy együtt: nyolcvanhárom. Az egyik bankomnak tizenegy, a másiknak hetvenkettő.

Lujza. Kábító!

Misch. Ez nem kábító. Ez csak sok.

_Szünet._

Misch. És…

Casella. És?

Misch. És ez az áruház hova tartozik: tizenegyhez vagy a hetvenkettőhöz?

Casella. A hetvenkettőhöz. Miért kérdezed ezt?

Misch _Lujza felé_. Hogy ő még jobban kábuljon és lássa, milyen kis pont vagyok én.

_Szünet._

Lujza. És…

Casella. Na! Hogyne! Tessék! És? Csak bátran! És?

Lujza. És ezt mind egymaga igazgatja?

Casella. Most igen. De ötvenet hajlandó vagyok átadni neki.

Lujza. Ez komoly?

Casella. Ha kevés, hatvanat.

_Szünet._

Lujza, Misch _egyszerre_. És?…

Casella _örömmel_. És? Na?

Misch. És ráérsz operabálba menni?

Casella. Ma délután hatkor megkezdtem a szabadságomat. Letettem a telefont. Mint a munkás a kalapácsot. Két hétig mindent kikapcsolok. Holnap elutazom Délre. Agyondolgoztam magamat. És egy kis bánatom is van. Azt is ki kell heverni.

Misch. Neked, bánatod?

Casella. Hogyne.

Misch. Üzleti bánat.

Casella. Nem. _Lujzához_. Maga ki fogja találni.

Lujza _félénken, de mosolyogva_. Asszony.

Casella. Úgy-e mondtam. Úgy van. Illetve úgy volt. Vigyázatlan voltam. De meggyőződésem, hogy az efajta bánat éppúgy pénzkérdés, mint a kezdődő tuberkulózis. Nagyon intenziven utazni, szórakoztatóan élni, aludni, ha kell altatószerrel, de aludni! És Coué! Ez a fődolog, Coué!

Lujza. Mi az?

Casella. Nem ismeri? Coué-féle módszer. Nagyszerű. Autoszuggesztió! Önrábeszélési módszer. Az ember egy mondatot, ami nem igaz, addig ismétel gépiesen, hangosan, amíg igaz lesz. Például, akinek rosszul megy, az gépiesen, hangosan elmondja egy nap tízezerszer is, hogy: «egyre jobban megy nekem, egyre jobban megy nekem, egyre jobban nekem, egyre jobbanmegy nekem… amíg végre tényleg… jobban megy neki!

Lujza _nevetve_. Érdekes!

Casella. Próbálja meg egyszer, ha a feje fáj. Tíz perc alatt elmulik.

Lujza. Furcsa. És most… most miféle mondatot ismételget?

Casella. Most azt mondom… _gépiesen darálja_. Nincs bánatom, nincs bánatom, nincs bánatom… és máris érzem, hogy… nincs bánatom.

Lujza. Milyen furcsa.

Casella. Most már csak egy kis vízkúra és így összesen két hétre becsülöm a bánatot. Akinél tovább tart, az nem tisztességes ember. Az költő.

_Szünet._

Lujza. Szép asszony volt?

Casella. Inkább okos. Sokat segített. Na mindegy. Holnap Nizza, kijózanodás és aztán a futó viszonyok után végre egy végleges nő, de végre, végre már egyszer egy olyan, akiért érdemes legyen verekedni, dolgozni… akinek természetes, hogy én vagyok a mindene… valami derült, pénztelen, egészen egyszerű, hűséges, nyugodt kis lény. _Lujzához_. Ezt is maga fogja jobban megérteni.

Lujza _lelkesedéssel_. Óh, én értem! _Rajongással nézi._

_Pillanatnyi csönd._

_Misch sarkon fordul és balra kimegy._

Casella _meglepetten_. Miért ment ki?

Lujza. Nem tudom.

Casella. Szó nélkül megfordult és kiment. Azért, amit mondtam?

Lujza. Lehet.

Casella. De hát mit gondol ő most?

Lujza. Nem tudom.

Casella. Csak nem gondolja, hogy… De hát ez kínos volna, ha azt hinné, hogy én ezt magának adresszáltam. Én akarom, amit akarok, de ilyen hibákat nem szoktam csinálni. Különös fiú. Olyan, mint egy vad gyerek. Úgylátszik, érzékeny az új helyzettel szemben. Lehetséges, hogy megharagudott?

Lujza. Oh igen.

Casella. Maga megmondta neki, hogy én magát vacsorázni hívtam?

Lujza. Nem kellett volna?

Casella. Ja úgy! Ez más. De remélem, azt is megmondta, hogy mikor megtudtam, hogy maga az övé, többé egy szóval sem…

Lujza. Hogyne. Természetesen.

Casella. Most sok mindent értek. De csudálom, hogy felteszi rólam. Hát rabló vagyok én? Miért mosolyog? Ő engem rablónak tart?

Lujza. Azt hiszem.

Casella. Talán maga is?

Lujza. Egy kicsit.

Casella. Nem, édesem, embert nem rablok. A tőzsdén, pénzt. Azt is kesztyűvel. De embert nem. Se férfit, se nőt. Mit csináljak? Maga nagyon tetszett nekem délután. Nagyon. Pillanat alatt megvolt a tervem. Erre kisül, hogy a másé. És épp az övé. Jó, hogy még nem voltam svungban. Könnyű volt fékezni és megállni. Érdekes. Na mindegy. _Kis szünet után._ Élnek a szülei?

Lujza. Igen. Egy nagymamám is él.

Casella. Segíti őket?

Lujza. Mindent nekik adok, amit keresek.

Casella. Hol laknak?

Lujza _lenéz a földre_.

Casella. Miért nem felel? Hol laknak?

Lujza. Egy padláson, egy raktárban.

Casella. Azt mondta délután, az apja állattenyésztő.

Lujza. Igen. Az első ijedségben mondtam. Az apám éjjeli újságárus. De a padlásraktárban ingyen lakunk, mert a háziúr gyereke beteg és kecsketejet kell innia és a padláson velünk lakik két kecske és az apámra vannak bízva.

Casella. Szóval ezeket tenyészti.

Lujza. Őrzi. Hát ő tulajdonképp… inkább… pásztor. Azért ebben is van szép. Mikor a kecske az ablakpárkányra kiáll. Nézi a sok háztetőt. Akkor nyugtalan és kívánkozik, mert azt hiszi, hogy azok mind hegyek. Szeretne rajtuk ugrándozni. Úgy kell visszatartani.

Casella. És maga ott él.

Lujza. Itt… és ott.

Casella. Ilyenkor este hova szoktak menni?

Lujza. Vacsorázni az Adolfhoz.

Casella. És hangverseny, színház?

Lujza. Soha.

Casella. Nem szereti?

Lujza. Imádom. De hát hogy jutok én oda? Pedig a zenéért… meghalok.

Casella. Hát soha nemesebb élvezete, szép izgalma… soha semmi?

Lujza. De van. Nekem van egy kis tüdőcsúcshurutom, attól van néha egy egészen kis lázam. Harminchét, kéttized. Az kimondhatatlan, milyen kellemes. Csupa bágyadt szép gondolat. Mintha boldogság zúgna az ember fülében, fantázia, kis forró izgalom, mámor, hőség… olyan piros az arcom és olyan lelkesedés van bennem. A szegény embernek is van ám öröme, kérem.

Casella. És ezek után én rabló vagyok… ha magát ebből elvinném?

Lujza. Nagyon fájna neki.

Casella. De hát van neki joga magát börtönben tartani? Ő nem gondolkozik ezen?

Lujza. Nem bírnám ki, ha tudnám, hogy szenved.

Casella. A férfi akkor szenved, ha a nő ostoba és hosszúra nyujtja a szakítást. Okos nőnél a szakítási tusa a kegyelemdöféssel kezdődik. És nincs tovább.

Lujza _lelkes meggyőződéssel_. Én ezt mindig mondom. Ha az ember elmegy, hirtelen menjen, szó nélkül. Ne kínozza a másikat. _Megijed attól, amit mondott._ Már aki el akar menni. Én nem.

Casella. Soha?

Lujza _miután sokáig nem felelt_. Mondja. A magáé ilyen okosan ment el?

Casella. Igen.

Lujza. És… nem fájt?

Casella. A szívnek is van érzéke a praktikusság iránt. Hamarabb gyógyul, ha érzi, hogy nem érdemes neki fájni.

Lujza _a földre néz_.

Casella. Na, mindegy. Fődolog, hogy már meg is van a lakásom Nizzában. Egy szalón, két háló.

Lujza. A másik… kinek?

Casella. Ma reggel nem tudtam, kinek. Délután fél hétkor tudtam. Most megint nem tudom.

Lujza _zavartan néz a földre_.

Casella _a saját képmásához_. Ne nevess! _Lujzához_. Ő nem ismer rám. Bosszant ez a Misch. Micsoda primitív dolog, engem azzal gyanusítani, hogy…

_Misch belép, kezében kalapja, karján a kabátja._

Misch. Miért nem folytatod?

Casella _idegesen_. Dehogy nem folytatom. Azt mondtam, engem gyanusítasz azzal, hogy itt előtted célzásokat teszek a kisasszonynak.

Misch. Én ezt egy szóval sem mondtam. _A pultra teszi a holmiját._

Casella. De sarkon fordultál és kimentél egy olyan mondásom után, amely…

Misch. A holmimért voltam. És ideges vagyok, bocsáss meg. Ma rossz napom van. És ez a találkozás felizgatott. Bocsáss meg.

Casella. Én? Te bocsáss meg nekem, hogy rádrontottam. De csak ezért. Mert ahhoz ragaszkodom, hogy mikor ez a kedves teremtés a nevedet kimondta ott lenn a kesztyűknél, attól a pillanattól kezdve én a legkorrektebbül viselkedtem.

Misch. Hát most, ha nem veszed rossz néven, nagyon kérnélek, hagyjuk ezt a témát.

Casella. Én se bánom. Na. Hát nem jöttök velem?

Misch. Nem mehetünk.

Casella. Hát egyszer csak mégis kell beszélnünk… pozitív dolgokról.

Misch. Ha majd megjöttél a szabadságodról. _Veszi a holmiját._ Mi most lemegyünk a boltba, veszünk vegyes felvágottat és itt fönn esszük meg munkaközben. Ő segít nekem. _Buzgón, türelmetlenül, túlzottan keféli a kalapját._

Casella. És meddig maradsz itt?

Misch. Hajnalig.

Casella. Hát az operabálból idejövök. Addig talán jobb kedved lesz. De nem utazom el a nélkül, hogy komoly pozicióba ne emeltelek volna. Ha szépszerivel nem megy, erőszakkal.

Misch. Nekem nem lehet ajándékot adni. _Dühösen kefél._

Casella. Azt te mindig nyugodtan rábízhatod egy bankigazgatóra, hogy úgy ajándékozzon, hogy még maga az illető se vegye észre. _Lujzához_. Nehéz fiú!

Lujza. Ő mindig ilyen. Ő nagyon erős jellem, de csupa szív. _Elérzékenyül_.

Misch. Ilyen jellemrajzra… _Zavarban…_ semmi szükség nincs, pláne tőled…

Casella. Hány éves vagy most, Misch?

Misch. Segéd vagyok. Nem elég ez?

Lujza. Most színdarabot írt.

Casella. Nem vagy te egészséges, Misch. De elég boldognak látszol. Úgy nézem, ti szeretitek egymást.

_Csönd._

Misch. Ő… nem szeret senkit. _Vadul kefél._

Casella. Nem tud?

Misch. De igen. Az életét. Azt szokta mondani: az élet előmenetel. És előmenetel: mindig több, mint ami van.

Casella. Bravo!

Lujza. Ez a mániája. Én ezt nem is értem, amit mond.

Misch. Az nem is kell. Nem érted, de éled.

Lujza. Mit csináljak veled, ha ilyen okos vagy?

Misch _most már oly tüntetőleg keféli a kalapját, hogy nem lehet félreérteni a türelmetlenségét._

Casella _elmosolyodik_. Jó, jó. Isten veletek. A viszontlátásra. Még ma éjjel hazamenet feljövök ide veled okosan beszélni. Nem utazom el e nélkül.

_Kis szünet. Casella Mischt nézi, aki már kikefélte a kalapját, most idegesen csapkodja a kalapot a térdéhez, mintegy mondván: «eredj már.»_

Casella _hirtelen elindul balfelé_. _Gépiesen mondogatja, egyre hangosabban._ Nagyon kedves volt hozzám, nagyon kedves volt hozzám, nagyon kedves volt hozzám, nagyon kedves volt hozzám… _és így tovább, amíg ki nem ment, még kint is mondja, a színfalak mögött_.

_Szünet, Lujza utána néz._

Misch. Na megyünk?

Lujza. Igen.

Misch. Mit nézed? Hát igen, itt volt, személyesen. Ő maga. És most elment. Operabálba. Frakkban. Csillárok, bársonyok, zene, fény, étel, ital, nevetés, tánc, nők! Nők! Választani fog máma… utitársat. Helyetted fog választani, mást.

Lujza. Mit akarsz tőlem?

Misch. Mást visz helyetted a tengerhez.

Lujza. Bánom is én.

Misch. De bánod. És én vagyok az oka. És én rám fogsz haragudni.

Lujza. Én mindig csak magamra haragszom.

Misch. Most is?

Lujza. Igen.

Misch. Miért nem mentél mindjárt vele?