Part 1

THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77489 *** EGY, KETTŐ, HÁROM VÍGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN ÍRTA MOLNÁR FERENC BUDAPEST FRANKLIN-TÁRSULAT _magyar irod. intézet és könyvnyomda_ KIADÁSA _Minden jogot, a fordítás jogát is szerző fenntartja._ * _Ezen darab előadási jogával kizárólag dr. Marton Sándor színpadi kiadó (Budapest, IV., Bécsi-utca 1) rendelkezik._ * _Copyright 1929 by Ferenc Molnár, Budapest._ Franklin-Társulat nyomdája. SZEMÉLYEK Norrison _Góth_ Antal _Rajnai_ Lydia _Makay M._ Titkár _Bárdi_ Kuno kisasszony _Gazsi M._ Brasch kisasszony _Eszterházy I._ Posner kisasszony _Sziklai E._ Petrovics kisasszony _Simon G._ Lind kisasszony _Pártos E._ Osso _Békéssy_ Ciring _Árkossy_ Dr. Wolff _Makláry_ Dr. Faber _László_ Dr. Pinsky _Dózsa_ Felix _Gárdonyi_ Gróf Dubois-Schottenburg _Hajmássy_ Colleon _Zátony_ Krisztián _Mátray_ Főszabász _Somló_ Divatárus _Peti_ Maître d’hôtel _Szegő_ Károly _Sztára_ Szolga _Kőrösi_ – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – _Történik egy európai világvárosban._ – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – _Először adták a budapesti Vígszínházban, 1929 október 5-én._ _Impozáns bankelnöki fogadószoba. Balról elől láthatatlan tapétaajtó az öltözködő- és mosdószobába. Bal és jobb vágott sarokban széles falnyílás, nehéz, teljesen zárható függönnyel.

A baloldali függöny mögött az elnök titkárainak irodája látszik, a jobboldali függöny mögött kisebb tanácskozóterem, asztallal, székekkel. Háttérben ablak. Jobbról elől általános bejárat. A színpad közepén, szemben a nézővel, díszes nagy íróasztal, sok telefonnal, sok csengővel. Az íróasztaltól jobbra és balra két taburet a gyorsírónők számára. Jobbról és balról a falnál asztalka. Néhány karosszék. Két taburet az íróasztal előtt._ _Mikor a függöny felgördül, a bal kis ajtó nyitva van, előtte áll Norrison, kezét törülközővel törülgetve.

Ezalatt a szolga keféli hátul a kabátját. Titkár az íróasztaltól jobbra áll és blokba jegyez._ Norrison _igen gyorsan, szinte hadarva, hangosan, parancsoló modorban, közben folyton kezét törölve_… a postámat minden nap külön csomagba csomagolva félretenni, minden csomagon az illető nap dátumával. Egy hétig semmi postát nem akarok kapni. Tovább. Tizenharmadikán érkeznek az urak a velencei városi kölcsön miatt, ezeket fogadni és közölni velük, hogy másnap, tizennegyedikén délben érkezem haza. Tovább. Sürgős kisebb ügyekben, ha valami kell, Holstein igazgató úr intézkedjék. Tovább. Újságokat nem akarok látni, összes lapjaim félreteendők a sajtóosztályban.

Tovább. Bárki a világon keres, ma délután négy óra harmincegykor egyheti szabadságra utaztam, egy hétig semmivel sem foglalkozom, semmi nem érdekel, kikapcsoltam az agyamat. Pont. _Átadja a szolgának a törülközőt, karosszékhez megy és leül._ Titkár. Minden rendben lesz, elnök úr. Szolga _beviszi az öltözőszobába a kefét, törülközőt, kijön, becsukja az ajtót és lábújjhegyen Norrison mögött elhaladva a tanácskozóterembe távozik_. _Szünet._ Norrison _elmerengve ül, a levegőbe néz, majd fán kopog_. Titkár _alázatosan, szerény mosollyal_. Elnök úr fán kopog. Ez az a pillanat, amikor a nagy bankvezért meg merészelem szólítani.

Norrison. Szólítson meg. Jöjjön kedves Graef, csak szólítson meg. Nem mint személyi titkárom, hanem mint családom öreg bizalmi embere. Most hála Istennek, van egypár nyugodt percem. _Órájára néz._ Háromnegyed három. Négykor jön ide értem a mi kis Lydiánk. Négyharmincegykor indul a vonat és megyünk Lydiával a családomhoz, a hegyek közé. Egyheti pihenőre.

Pihenni fogok, Graef, pihenni! De máris megkezdem az agyam kikapcsolását. Jöjjön kedves Graef, beszéljen valamit. Ezzel már megkezdődik az én semmittevésem. Titkár. Oh elnök úr… az ön agya oly komplikált gépezet, hogy még a kikapcsolása is hosszú időt vesz igénybe. Norrison. Kedves Graef, ne hízelegjen.

Titkár. Ah! Most ha el méltóztatik utazni, milyen üres és csendes marad ez a szoba. Ennek a nagy bankpalotának úgyszólván az agyveleje. Norrison. A hasonlat nem rossz. Tovább. Titkár.

Felettünk emeletek, alattunk emeletek, szobák, termek, folyosók, száz meg száz nyüzsgő, dolgozó ember, pénz, pénz! Olyan ez az óriási palota, mint valami kohó, amely mindenből aranyat olvaszt! Milyen szép! Norrison. Tudja, mikor volt ez szép? Mikor még nem volt meg, csak itt! _A homlokára mutat._ És nekem kellett az egészet felépíteni, benépesíteni. Akkor volt szép. De hagyjuk most a bankot.

Beszélgessünk olyan dolgokról, amilyenekről nem szoktunk. Fecsegjen, fecsegjen, segítsen kikapcsolni az agyamat. Titkár _zavartan_. Érdekes. Most, hogy elnök úr társalgást engedélyez, az izgalomtól nem jut eszembe semmi. Miről fecsegjek? Norrison. Amiről akar. _Megveregeti a hátát._ Kedves öreg Graef. Titkár.

Milyen aranyos ön ilyenkor. Mint a lovas, aki fárasztó nyargalás után megveregeti a lova nyakát. Norrison. Ön szerény, de a hasonlat ismét kitűnő. _Fiókjait zárja._ Titkár. Szabad érdeklődnöm kedves családja hogyléte iránt? Norrison. Oh, ők már a hegyek közt vannak. A kora reggeli vonattal utaztak. Most ülnek az ebédnél. Én a délutáni vonattal megyek.

Lydiának még egy csomó bevásárolnivalója van, nem ment velük. Velem jön. Legalább kedves társaságban utazom. Este érkezünk oda. _Feláll, az ablakhoz megy._ Szép téli nap. Ez tesz jót a feleségemnek. Bizony ő is nagyon fáradt, szegényke. De nem csoda. Egész télen minden nap elnököl valahol.

Erkölcsjavító szövetség. Katholikus nőegylet. Leánynevelő védegylet. Meg még tudomisén hány egylet és szövetség. Titkár. Hja, ez nagy morális misszió! Elnök úr kedves neje úgyszólván valóságos erkölcsi fórum ebben a romlott városban. Legfelsőbb erkölcsi bíróság.

Bizony, ez sok munkával jár. Norrison. Fárasztó. Morális vezérszerep, gyönyörű pozíció, büszke lehet rá egész családunk, de fárasztó. Na mindegy. Nekem nagy öröm, hogy most közéjük mehetek. Dédelgetik az embert. Csupa nő.

A feleségem, két szép nagy lányom, meg ez a mi kis puritán amerikai vendégünk, Lydia. Ő már a mi gyermekünknek számít. Titkár. Végtelenül tisztelem Lydia kisasszonyt. Örülök, hogy most idejön. Oly ritkán látom. Roppant komoly fiatal hölgy. Norrison. De még milyen komoly. Talán kissé túlságosan is.

Azt szoktam róla mondani: ő a legszebb virága a tradicionális amerikai puritanizmusnak. Ez a kis milliomoslány. De most meg kell válnunk tőle. Titkár. Idestova már egy féléve van önöknél… európai kultúrát tanulni. Norrison. Igen. Ugyanennyi ideig volt tavaly az ő szüleinél az én Mária leányom.

Titkár. Mária kisasszony őnagysága bizonyára sokat profitált odaát. Norrison. És milyen jók voltak hozzá azok az emberek! Na, de igyekeztünk is most revanchírozni magunkat az ő lányukon. Büszkék is vagyunk, hogy ezek az óvatos amerikaiak ránk bízták legdrágább kincsüket. De most elmegy. Jövő héten jönnek érte a szülei és hazaviszik. Szinte fáj megválni tőle.

Megszerettük. Bár, tudja, őszintén megvallva, félünk tőle. Igen. A túlszigorú erkölcseitől. Sőt kissé a gőgjétől is. Mikor jött, nem köszönt a világon senkinek. Most már legalább nekünk köszön. Titkár.

Nekem még mindig nem. Norrison. Hja, ismeri a saját értékét! Titkár. A szülei már Európában vannak? Norrison. Pár héttel ezelőtt érkeztek Amerikából. Most Nauheimban vannak.

Az édesanyja kúrát tart. Nem egészséges a szíve. Bizony, Graef, ez Amerikának egyik nemcsak leggazdagabb, de a legelőkelőbb családja is! És egyetlen gyermek! Hát Istenem… itt nálunk megtanulta a nyelvet, elég jól énekel, szépen hárfázik. Ez csak elég! Titkár. Na, az amerikai autókirályék hálásak lehetnek önnek. Norrison.

Igyekezni is fogok, hogy hálásak legyenek. A feleségemé az érdem, az enyém az üzlet. Hát… tudja jól, már féléve folynak a tárgyalások az apjával. Fájdalom, nehezen haladnak. Pedig ennek a nagy amerikai tőkének a bekapcsolása nélkül sötéten látom a jövőt. Muszáj. És sürgős. Itt van az öt autógyárunk, életkérdés, hogy bekapcsolódjunk az ő trustjükbe… de hagyjuk ezt, hiszen ez az én gondom. _Sóhajt_. Na de most, hogy az egyetlen gyermeküknek úgyszólván második szülei lettünk, talán ez is könnyebben fog menni.

Ah, ha volna fiam, elvehetné ezt a lányt. Ha ugyan neki adnák ezek a gőgös emberek. Titkár. Bocsánat! Egy Norrison-fiú? Ez csak elég! Norrison. Ezeknek?

Haha! Ezeknek senki se elég jó. Pénzük van. Nagy név kell nekik. Nagy karrier… tudom is én. Na mindegy. Nincs fiam. Kár. _Kinéz az ablakon._ Ezzel szemben süt a nap, az élet szép, minden rendben van és én megyek pihenni.

Titkár. Mily öröm önt ily harmonikusnak látni! Norrison. Hát Istenem… bankunk virágzik, dacára az általános szegénységnek… vagy talán éppen azért, organizációnk elsőrendű, és a személyzetem… lássa Graef, erre vagyok a legbüszkébb: a személyzetemre. Ilyen személyzet nincs több a világon. Titkár. No de elnök úr úgy is bánik velük, mint jó apa a gyerekeivel! Norrison.

Nem. Mint jó gépész a gépével! Ők egy gép kerekei. Én csak olajozom őket, hogy símán járjanak. Titkár. De az ön jósága… Norrison. Nem jóság. Olaj! Olaj a gépnek! Ne hízelegjen Graef, mert megharagszom.

Titkár. Istenem… ha meggondolom, hogy mint fiatal gyerek ön mily sokszor ült az ölemben és játszott az orrommal! Norrison. Ez engem nem kötelez semmire. Legfeljebb: üljön ön is néha az ölembe és játsszék az orrommal. Kérem, érdeklődjék, hogy kinn van-e már a pályaudvaron a korcsolyám, ródlim, skí, koffer, minden egyéb holmim. Titkár. Már félegykor kiadtam az utasítást.

Norrison. Az nem elég. Mindent személyesen! Ezt maga is tanulja meg Napoleontól, ahogy én megtanultam. Parancsokat adni, de a teljesítést személyesen ellenőrizni. Még az ilyen csodaszemélyzetnél is, mint az enyém. Titkár. Parancsára. _Meghajol és kimegy._ Norrison _fütyörészve boldogan sétál pár lépést_.

Titkár _visszajön_. Elnök úr… Norrison. No mi az? Titkár. Lydia kisasszony… Norrison. Mi van vele? Titkár. Itt van.

Norrison. Máris? Hol van? Titkár. Itt kint az előszobában. Norrison. Hát mért nem jön be? _A bejárathoz siet, kinyitja az ajtót, kiszól._ Lydia! Maga az?

Tessék! _Lydia belép, Titkár kimegy._ Norrison _csodálkozva_. Na mi az, gyermekem? Maga már itt van? Négyre vártam, még három óra sincs. Mért ily korán? Lydia _kissé angolos kiejtéssel beszél_. Tudom, hogy még sok idő van és lett is volna még néhány bevásárolnivalóm. Úgy örültem, hogy magával fogok utazni, a délutáni vonattal. Már előre örültem.

Norrison. Na ez igazán kedves és megtisztelő. Lydia. De nem utazhatom. Norrison. Miért? Lydia. Kérem, képzelje, éppen be akartam menni a városba, amikor érkezett ez a sürgöny. _Egy sürgönyt ad át._ Az én szüleim nem a jövő héten jönnek, hanem ma.

Egy óra mulva. Nekem itt kell maradnom. Norrison. Ah! _Nézve a sürgönyt._ Nahát ez nagyszerű! Hát érdekes! _Nézi a sürgönyt._ Hát szóval ma érkeznek a szülei. Bár ez azt jelenti, hogy magát elviszik, mégis örülök, hogy látni fogom a kedves öregeket. Na, ez igazán nagyszerű! Lydia.

Nem is olyan nagyszerű! Norrison. Miért, kedves Lydia? Lydia. Kedves Norrison úr, be kell önnek vallanom valamit. Norrison. Szent Isten! Ne ijesszen meg!

Lydia. Megijedni azért nem kell. Norrison. Mi történt? Lydia. Azt hittem, lesz időm erről később beszélni. De most ezzel a távirattal megváltozott a helyzet. Norrison úr, én most nagyon egyszerű és komoly leszek. Én szeretek egy férfit.

Norrison. Jaj. Lydia. Kérem, beszéljünk józanul és röviden. Én az övé lettem. Lelkileg és testileg. Norrison. Te jó Isten. Mit beszél?

Lydia. Pontosan csak azt, ami történt. És ez megtörtént. Norrison. Lelkileg és testileg. Mi ez? Tudja, mit tett maga velünk, ha ez igaz? Maga minket erkölcsileg és anyagilag tönkretett. Ez olyan, mintha valaki rám bízza a vagyonát és én azt elvesztem.

Erre nincs kegyelem. Mivel érdemeltük ezt? Rettenetes! És a feleségem nem vigyázott? Lydia. Ugyan! Hát lehet egy komoly nőre vigyázni? Vigyázni lehet egy kis könnyelmű nőcskére. De egy komoly nőre?

Még az igazi anyja se tud. Norrison. Szörnyű. Mást nem mondhatok: szörnyű. Lydia. Még egy kicsit szörnyűbb is, mint ön gondolja. Norrison. Mi?

Lydia. Nem sokkal szörnyűbb. Csak egy kicsit szörnyűbb. De nyugodjék meg, kedves Norrison úr, nem nekem szörnyű, hanem magának. Norrison. Köszönöm. Nos? Lydia.

Csupán mint szituáció szörnyűbb. Erkölcsileg enyhébb. Norrison. Nos? Ne kínozzon kérem! Lydia. Én férjhez mentem hozzá. Norrison. Ön őrült! Lydia.

Az én nem vagyok. Én tisztességes vagyok. Mink ketten titokban esküdtünk meg. Én őt imádtam. Norrison. Mikor történt ez? Lydia. Négy hónappal ezelőtt. Norrison. Elájulok. És ki az?

Lydia. Egy szegény ember. Norrison _felvesz egy telefonkagylót_. Egy pohár jeges vizet kérek. _Leteszi a kagylót._ Jöjjön ide édes lányom. Jöjjön közelebb. Ki az az ember? Micsoda? Lydia _nem felel, lehajtja a fejét_.

Norrison. Ön hallgat. Tehát nem a walesi herceg. Lydia. Nem. Norrison. Sőt? Lydia. Sőt.

Norrison. Szépen vagyunk. Hivatalnok. Lydia. Lejjebb. Norrison. Ügynök. Lydia. Lejjebb.

Norrison. Kereskedősegéd. Lydia. Lejjebb. Norrison. Pincér. Lydia. Lejjebb.

Norrison. Táncos. Lydia. Lejjebb. Norrison. Költő. Lydia. Lejjebb.

Norrison. Inas. Lydia. Följebb. Norrison. Sofőr. Lydia. Stop. _Szolga behozza a vizet, Norrison iszik, szolga kimegy._ Norrison.

Ez az a hányingert okozó mai romantika. A szép elegáns sofőr! Lydia. Nem is elegáns. Én útálom, ami elegáns. Ő nem elegáns sofőr. Norrison. Hát? Lydia. Taxi.

Norrison. Én megőrülök, én megőrülök. Hogy történt ez? Lydia. Mikor én tanultam az itteni közlekedési szabályokat, ő tanított engem a tanfolyamon. Ő volt a garázsban a legjobb soffőr. Egy munkás. De én kineveltem őt az ő forradalmi eszméiből. A munkáspártból még nem lépett ki, de lelkében már nem antikapitalista. Norrison.

Azt elhiszem. Lydia. Kérem, ne gúnyolja őt. Ő tisztalelkű ember. Ő ambiciózus. Ő tehetséges ember. Norrison. Azt látom a házasságáról. Lydia. Ne gúnyolja. Én őt egy hónapig szerettem szabadon. És három hónap óta a felesége vagyok. Norrison.

Elválni. Elválni. Mégpedig azonnal. Lydia. Van neki eszében! És én nekem sem. Ő jó. Ő tiszta. Norrison. Ő tiszta és én készen vagyok. A családom gyalázatba került. Nőm, az erkölcsi fórum.

Szépen vagyunk. Kedves Lydia, én a családommal együtt kivándorolhatok innen. És magát pedig ki fogja tagadni az apja, ahogy én ismerem. És szegény szívbajos anyja! Meggondolatlan gyermek! Lydia. Miért nem vigyáztak önök énrám jobban? Norrison. Mi az, még ugrat? Rossz gyermek!

Lydia. Kérem, ne szidjon. Kérem, segítsen. Csak az édesanyám érdekel, senki és semmi más. Ha neki baja történik, azt nem élem túl. Az ön üzleti vagy családi katasztrófája engem nem érdekel. Arra én fittyet hányok. Norrison.

Elragadó. Elragadó. Lydia. Vigyáztak volna jobban. Norrison. Nem hallgat? Lydia. Ha valaki nem tud vigyázni, nem vállalkozik egy leány nevelésére.

Kérem, mondja meg, mi a teendő. Egy óra mulva itt vannak a szüleim. Norrison. Mindenekelőtt titokban tartani az egészet. Lydia. Azt nem lehet. Én anyának érzem magamat. Norrison _felkel, csenget__. A belépő titkárhoz._ Az egész személyzet itt marad.

Senki se mehet ebédelni. Nagy alarm. Általános mozgósítás, mint tavaly a fekete pénteken! _Titkár kimegy._ Lydia. És különben is, nincs kedvem hazudni. A maga szép szeméért pláne nem. Miért? Amit tettem, tettem. Mikor édesapám sürgönyzött, hogy egy hét mulva jönnek, azt sürgönyöztem vissza neki, hogy «örömmel várlak, készítsd elő mamát kíméletesen arra, hogy férjhez mentem.» Erre jött ez a válasz, hogy azonnal indulnak, ma délután érkeznek. Négykor. Most három.

Norrison. Sakk, matt. Ön egy pedáns nő. Lydia. Mindenben fő a rend. Norrison. Mondja fiam, és hogy képzelte a jövőt? Lydia. Én sehogysem képzeltem. Én az én szenvedélyemnek éltem, bele a világba. És mindig lehet kapni, ha kell, egy revolvert. Norrison.

Lydia! Ön! Egy vallásos nő! Lydia _egy könnyet töröl ki szeméből_. Norrison. Ne sírjon gyermekem. Bátorság gyermekem. Bízzék abban, hogy én sokkal nagyobb bajban vagyok, mint maga. _Titkár belép._ Titkár. Minden rendben.

Várják az intézkedéseket. Mindenki a helyén. _Kimegy a tanácskozótermen át._ Norrison. Na gyermekem. Hol van az az ember? Lydia. Itt van kint. Én elhoztam. Norrison. Hívja be.

Lydia _kiszól a bejáratajtón_. Gyere be. _Antal belép kopott, foltozott, rövid bundában, két füle a hideg ellen kendővel lekötve, nyomorult posztósapka a fülébe húzva: nagyon szegényesen öltözött taxisofőr._ Norrison _megrémül tőle_. Rettenetes! Lydia. Az ő külseje az első pillanatra visszataszító. De ezt az ő ruhája teszi. Mert ő igen kevés pénzt keres. Éntőlem nem fogad el semmit. Én különben sem adnék neki pénzt, hogy én őt meg ne alázzam. Én őt jutalmazom, de egészen máskép. Ő az én szerelmesem és az én leendő gyermekem apja. Neki szép a lelke és ő szebb ruha nélkül, mint ruhában.

Norrison _Antalt bámulva_. Hogy hívják, szerencsés ember? Antal. Fusz Antal. Norrison. Fusz? Antal. Igen.

Norrison _lábát mutatva_. Fusz? Láb? Antal. Igen. Norrison. Hát mit csináljunk! – Hát Fusz Antal. Hajlandó elválni?

Antal. Nem. Norrison. Húszezer dollár. Antal. Nem. Norrison. Ötvenezer dollár. Antal.

Nem. Norrison. Fusz Antal, mindennek van ára. Mennyi pénzt hajlandó elfogadni? Antal. Háromötvenet, amennyit a taxi mutat. Lydia. Ő soha nem fogad el többet, csak mint amennyit a taxi mutat. Norrison.

Százezer dollár. Antal. Egy millióért sem. Lydia. Oh milyen szép szerelmi vallomás! Antal. Szeretlek édes kis angyalom. Lydia. Én is téged, galambom. _Egymás felé mozdulnak._ Norrison.

Jó, jó, csak ne itt az én szobámban! Lydia. Ön jobban teszi, ha nem is kínál neki pénzt. Ez csúnya öntől. Norrison. Én nem kínáltam neki pénzt. Én csak nagy összegeket mondtam hangosan, hogy megfigyelhessem a szeme és a szája kis rezzenéseit. De nem rezzent. Lydia. Ő nem rezzen. Úgy-e, te nem rezzensz? Antal. Nem én.

Lydia. Ne kísérletezzen. Inkább segítsen. Pár perc mulva három óra. És négykor itt a vonat. Norrison _idegesen_. Ne kínozzon evvel a menetrenddel. Folyton a menetrenddel fenyeget. Üljenek le, kérem. _Egy ideig fel-alá jár, fejét törve._ Az édesanyja mindig mondta, hogy ő nem vásárol herceget vagy grófot pénzért. Neki nagy férfiú kell.

Hát most megkapta. _Fel-alá járva._ És mitőlünk kapta meg. A feleségem öngyilkos lesz. Erkölcsi fórum! És a két nagy lányom! Na! Itt cselekedni kell! _Megáll, hosszan nézi őket._ Itt _egy_ mód van. Lydia. Hogyan? Van mód?

Norrison. Van, de csak egyetlenegy. Jól figyeljen ide. Ebből az emberből ideális, nagyszerű vőt kell csinálni. Mégpedig egy óra alatt. Egy olyan vőt, akinek az ön szülei örüljenek. De rögtön. Azonnal.

Mire a szülei megérkeznek, késznek kell lennie. Lydia. Lehet azt? Norrison. Mindent lehet. Lydia. Egy óra alatt? Norrison.

Mit csináljak, ha nincs több időnk? Lydia. És hogyan fogja ön ezt csinálni? Norrison. Ahogy a bűvészek csinálják. Hármat olvasok: egy, kettő, három! És – voilà! Az ön tisztelt férjéből más ember lesz. De csak úgy, ha tisztelt férje mindenben feltétlenül aláveti magát az én rendelkezéseimnek. Antal.

Ez attól függ, hogy az ön rendelkezései milyenek. Lydia _közbevág_. Te nem beszélsz. Te aláveted magadat. Te nődre és gyermekedre gondolsz és aláveted magadat, és én ezért téged megjutalmazlak az én hitvesi kötelességemmel. Norrison _Antalhoz_. Nos? Antal _beleegyezve_.

Kérem. Tetszett hallani. És én az én angyalomért minden áldozatra kész vagyok. Norrison _miközben csenget_. Szegény mártír. _A jobboldali függönyre mutat._ Most egyelőre szíveskedjék ide bemenni és várjon, amíg hívom. Lydia. Te ne habozzál, te siess oda be, galambom. Antal _eltűnik a jobb függöny mögött_. Lydia.

Nem értem. Egy óra alatt más embert csinál belőle? Norrison. Igen. Lydia. Hol? Norrison. Itt, ebben a szobában.

Lydia. De hogyan? Norrison. Az én eszközeimmel. Az én apparátusommal. _Titkár belép._ Lydia. Jó, jó, de hogyan csinálja? Norrison. Ha elmagyarázom, az annyi időt vesz igénybe, mintha megcsinálom. Üljön le és nézze.

Most elkezdem csinálni. _Titkárhoz_. Mindenki a helyén van? Titkár. Parancsára. _Blokot tart kezében, írásra készen._ Norrison _gyorsan, egyfolytában, szünet nélkül, parancsolón_. Hát akkor… kéretem azonnal a végrehajtó bizottság tagjait: Osso urat, Ciring urat, dr. Wolff urat. Vigyázzon, dr. Wolffnak új telefonszáma van, többé nem háromszázhuszonhét negyvenkilenc, hanem négyszázhuszonhárom negyvenkettő.

Tovább. Kéretem az anyagraktárból az öreg gondnokot, gróf Dubois-Schottenburg urat. Tovább. A gyárból Félix vezérigazgató urat. Tovább. A jogügyi osztályból dr. Pinsky jogtanácsos urat. Tovább.

A sajtóosztályból dr. Krisztián sajtóreferens urat. Tovább. Háziorvosomat, dr. Faber Leó urat. Tovább. Armand Colleon ügynök urat, Erzsébet-penzió, Párizsi-utca három, negyedik emelet. Tovább.

Rendelje ide a Majestic hôtelből Ferdinánd urat, a főpincért. Tovább. Mindenki, akit hívattam, autón jöjjön, olyan gyorsan, ahogy csak tud. Tovább. Most rögtön kérem a gyorsírónők közül Brasch kisasszonyt, Posner kisasszonyt és Petrovics kisasszonyt. A titkárságból pedig azonnal Kuno kisasszonyt. Pont. _Asztalához ül._ Senki más nem jöhet be hozzám, csak akit kérettem. Mindenki másnak elutaztam.

Titkár _aki mindent feljegyez_. Értesítsem kedves családját? Norrison. Nem. Estére már ott leszek. Isten ments, megijeszteni a feleségemet. És általában ön ne gondoljon semmire, majd én gondolok mindenre. Most visszakapcsoltam az agyamat. Mehet. _Titkár el._ _Telefonba._ Halló, kérem, kössön össze a Majestic hôtellel. Stephens igazgató úrral. _Leteszi a kagylót.

A belépő Kuno kisasszonyhoz._ Kérem, Kuno kisasszony, gyors intézkedések! Azonnal, tehát tíz percen belül legyen itt borbély, hátul a mellékajtón menjen be ide a mosdószobámba, és az első embert, aki oda belép, azonnal borotválja meg. Tovább. Azonnal, autón jöjjön ide és jelentkezzék nálam az angol főszabász az Old England cégtől. Tovább. Tizenöt perc mulva jelentkezzék nálam kolleganője, Lind kisasszony. Tovább. Ön azonnal érdeklődjék és nekem rögtön jelentse az ide közelebb eső jobbfajta férfiruha készáruüzletet. Tovább.

Azonnal rendeljen ide egy gyönyörű virágcsokrot, csupa orchidea legyen, kerülhet százötvenbe. Tovább. Azonnal kérek ezenkívül egy üveg vörösbort, mégpedig: Chambertint, ezerkilencszázhuszonegyest, nem Rouvier-félét, hanem Rambod-félét… érti? Rambod! Majd betűzöm: R mint Rotschild, A mint Astor, M mint Mendelsohn, B mint Bleichröder, O mint Oppenheim és D mint Dreyfus et Compagnie. Tehát Rambod ezerkilencszázhuszonegyes, nem hidegen, hanem langyosan. Azonnal. _Lydiához._ Ez volt Napoleon kedvenc bora. Chambertin!

Ezt itta mindig nagy csaták előtt. _Az induló Kunóhoz._ Ön még nem mehet Kuno kisasszony. A kapott megbízatásokon kívül e pillanattól kezdve – most három óra – ön minden tíz percben belép ide, bárki van is itt, és jelenti nekem a pontos időt. _Igen gyorsan, gépiesen._ Mit csinál a kedves mamája középfülgyulladása? Kuno. Köszönöm, jobban van. Az orvos felszúrta. Norrison. Lázmentes? Kuno.

Igen. Norrison. Köszönöm. Most mehet, Kuno kisasszony. _Kuno kimegy._ Lydia. Mi volt ez a kérdés? Norrison. Olaj. Apró kedvességekkel olajozom a gépezetemet. _Bekiált Antalhoz._ Jöjjön csak be, fiatalember! _Telefonba._ Kérem, ki az ügyeletes ma a háziközpontnál?

Ah, a kedves szőke Burger kisasszony? Brávó! Hát aranyos Burger kisasszony, nagyon vigyázzon, mert sok összeköttetés kell, igen gyorsan. De hisz maga oly zseniális ebben! _Lydiához._ Olaj Burger kisasszonynak. _Antalhoz._ A szülei élnek? Antal. Nem. Árva vagyok. Norrison. Részvétem.

Hány éves? Antal. Harminc. Norrison. Mi a gallérszáma? Antal. Harminckilenc. Norrison.

Cipőszáma? Antal. Negyvenkettő. Norrison. Fejbőség? Antal. Ötvenhét. Norrison _ezt is feljegyezve_. Köszönöm, mindent tudok. Üljön le. _Telefonba_.

Kérem kisasszony, mi van a Majestic hôtellel? Jó. Itt maradok a telefonnál. _Vár, fülén a kagylóval._ Lydia. Én csak bámulok! Ez az egész úgy kezdődik, mint egy tündérmese! Norrison. Gyermekem, hova jutna manapság egy bankigazgató mesék nélkül. Lydia. Dehát hogy képzeli ezt?

Norrison. Úgy, ahogy a kis Móric képzeli. Egy igazán vakmerő tervet csak úgy lehet megvalósítani, ahogy a kis Móric képzeli. Sokáig nevettek ezen a kis Móricon, de a mai világban végleg neki lett igaza. _A telefonba._ Halló! Hôtel Majestic? Itt Norrison. Jónapot. Azonnal lefoglalandó, jegyezze, két hálószoba, egy női és egy férfiszalón, előszoba, két fürdőszoba, inasszoba és komornaszoba. Számla Norrison.

Jónapot. _Leteszi a kagylót._ Lydia. Ez a miénk lesz? Norrison. Nem _lesz_. Ez már a maguké. Lakásuk nem volt. Első dolog, hogy legyen lakásuk. _Antalhoz_. Érti? Antal _tiltakozva_.

De bocsánatot kérek, mért költözködjem én egy fényes szállodába? Van nekem egy szerény, de tiszta szobácskám. Az én nevem… Norrison. Az ön neve: hallgass. Lydia. A te neved: hallgass, te makrancos Antal. Te vesd alá magadat a mi jótevőnknek! Antal.

Ez terror! Nem hagynak szóhoz jutni? Norrison. Nem, fiam. _Másik telefonkagylót vesz fel._ Kössön össze a menetjegyirodával. _Ismét vár, fülén a kagylóval._ Napoleon is a kis Móric tanítványa volt. Mindent úgy csinált. Hogy kell a világot meghódítani? Meg kell verni az ellenséget. Hogy kell megverni az ellenséget?

Minden csatát meg kell nyerni. Pont. De a kis Móric csak nagystílű embereknek való mester. Nekem: ideálom! _A telefonba._ Halló Menetjegyiroda? Itt Norrison. Jónapot. Kérek jövő szombatra, tizennyolcadikára két jegyet és két hálókocsit, első osztály, Sankt-Moritzba. Jegyezze tovább.

Három darab másodosztály. Ezek közül az egyik hálókocsival. Lydia. Nem értem. Norrison _hadarva_. Maguk utaznak titkárral, komornával, inassal. Titkár fekszik. Komorna és inas ülve alszik. _Telefonba_.

Halló! Utasok nevét később telefonálom meg. _Lydiához_. Tehát jövő szombaton indulás. Lydia. Sankt-Moritzba? Norrison. Igen. Lydia.

Miért? Antal. Úgy van. Miért? Norrison. Meg fogják tudni. Lydia. És mért titkolja a nevünket? Antal _tiltakozva_. Én azt is… Norrison. Ön azt is meg fogja tudni. _A telefonba._ Halló, kérem, kérje azonnal interurbán dringend Sankt-Moritzot, Villa Carlotta. Antal.

De bocsánatot kérek, mégis csak szeretném tudni, hogy mért utazom én oda, titkárokkal meg inasokkal. Azt se tudom, hol van az. Lydia. Majd megtudod, ha ott kiszállsz. És most aztán igazán egy szót se halljak, te Antal, mert különben te nem leszel készen egy óra alatt! Antal. Hát ha még beszélni se hagynak, akkor én azonnal vissza… Norrison. Azonnal vissza, mégpedig a függöny mögé! És ott várjon. Meg ne lássa önt itt valaki ezzel a külsővel.

Antal. Én nem szégyellem magam a ruhám miatt, kérem, senki előtt a világon! _Önérzetesen_. Én egy tisztességes… Lydia. Te egy tisztességes ruhát kapsz és addig szó nélkül bemégy oda, ahova a mi jótevőnk mondja. Vagy szeretsz, vagy nem szeretsz! Értetted? Antal. Te terrorizálsz engem! Lydia. Igenis én terrorizállak! Mars be a mellékhelyiségbe!