Part 3

Hát az ön kedvéért adok neki egy jó tanácsot. Egy dolgot még megpróbálhat. Omaxolyn pirulák. _Brasch kisasszonyhoz._ Írja fel neki. Ez elég jó eredményt adott juhoknál, több gyapjút termeltek, próbálja ezt meg. Szabász. Az nem baj kérem, hogy én nem vagyok juh? Norrison. Nem hiszem.

Szőr: szőr. _Türelmetlenül_. Hallatlan, hogy még mindig nem jött senki! Félix úr? Colleon úr? Titkár. Még nincsenek itt. Norrison _Braschhoz lép, ismét megérzi a hölgy hajának illatát._ Illat, illat. Parfüm, és egészen friss ondula.

Talán megy valahova este, Brasch kisasszony? Brasch. Az Operába. Norrison. Kivel? Brasch. Krisztián sajtófőnök úrral. Norrison.

De hiszen a szép Krisztián sajtófőnök úr Petrovics kisasszony vőlegénye. Brasch. Kérem, elnök úr, ők szakítottak. Norrison _csenget_. Ők ki fognak békülni. _Titkár belép. Braschhoz._ Hány órakor kezdődik az Opera? Brasch. Fél nyolckor. Norrison _a titkárhoz_.

Titkár úr, Krisztián urat ma berendeli ide a hivatalba pont fél nyolcra, esti és éjjeli különmunkára. Viszont helyette ön megy ma el Brasch kisasszonnyal az Operába. _Braschhoz_. Mit adnak? Brasch. Tannhäusert. Norrison _Titkárhoz_. Ön félrehúzza az orrát. Titkár. Harminckétszer láttam.

Norrison _asztalához ül_. Az kevés. Wagnerbe el kell mélyedni!… És… _írva_… ezért én kiutalványozok önnek egy kis elmélyedési fájdalompénzt. _Átadja az utalványt. Szabászhoz fordul._ Magának meg itt van a hajnövesztőszer címe. _Azt is átadja._ Nem külsőleg, belsőleg. Nem kenni, enni. Szabász. Köszönöm. Titkár. És mit csináljon itt éjjel Krisztián úr?

Norrison. A szép Krisztián egész éjjel diktálni fog a menyasszonyának, Petrovics kisasszonynak. Fél nyolctól éjfélig. Titkár. Szabad kérdeznem, mit diktáljon Krisztián úr? Norrison. A feleségem tavalyi elnöki beszédét az érzékiség fontos szerepéről a házasságban. És senki se merje zavarni őket. _Lydiához_. Nagy olaj!

Lydia. Édes olaj! _Brasch duzzogva, sértődötten siet ki._ Szegény kis erkölcstelen kisasszony! Én őtet sajnálom. _A telefon csenget._ Posner _a függöny mögül beszél_. Sankt-Moritz van itt! Lydia _kíváncsian az íróasztal mellé ül_. Norrison _a telefonnál_. Halló! Sankt-Moritz? Villa Carlotta? Itt Norrison.

Jónapot. Nem, ezúttal nem nekem kell. Egy nagyon előkelő fiatal párnak. Mit kérdez? Hogy gyermektelen házaspár-e? Várjon csak. Most december van. Január… február… március… hja, az attól függ, mennyi ideig maradnak ott. – Szóval kérem: tizenkilencedikére kell egy appartement, ablakok a déli oldalra. _Dubois belép, kezében az okirattal._ Mi az? _Elveszi Duboistól az okmányt.

Tovább beszél a telefonba, az okmányból olvassa a nevet._ Herr und Frau Anton Dubois-Schottenburg részére. És gyönyörű idő legyen. Kost was kost. Sok hó és napsütés legyen. Mondja, hogy nekem lesz. Jó. Köszönöm. _Leteszi a kagylót. Közben szabász bevégezte munkáját, felsegítette Antalra kabátját, suttogott vele, meghajolt, Norrison kezével köszönést intett neki, ő elment._ Lydia. Pardon, csak a rend kedvéért.

Mink májusig gyermektelenek vagyunk. Májusban aztán már nem garantálhatom. Norrison. Egy pedáns nő. _Antalhoz_. Mondja fiam, van notesze? Antal. Van. _Előveszi_. Norrison. Írja fel: Dubois-Schottenburg.

Antal _írva_. És mit csináljak ezzel? Mi ez? Norrison. Ez az ön szép új neve. Köszönje meg a papának. Dubois. Itt a névjegyem. _Átadja Antalnak._ Norrison. Mi az?

Meg se csókolja a fiát? Dubois. Az előbb már megcsókoltam. Norrison. _Egy_ csók? Mi az egy apának? Dubois _megcsókolja Antalt és Lydia után nyúl._ Lydia. Köszönöm papa, én nem kérek. Dubois.

Egy apai csókocska? Lydia. Nem. Én arra fittyet hányok. Kuno _virágcsokorral belép_. Itt van a virág a számlával. Norrison. Köszönöm. A virágot a sósvízbe, oda, balra.

A számlát oda, jobbra. Kuno _elhelyezi a virágot és a számlát és kimegy az irodába._ Titkár _a tanácskozóteremből belép_. A bizottsági urak. _Kimegy_. _A három úr belép._ Norrison. Azonnal uraim. _Antalhoz_. Kérem barátom, most már, mint Dubois, aláírhatja a Golfklub felvételi kérelmét. Foglaljanak helyet, uraim. _Antal aláírta._ Norrison _hátraszól_. Kérem Petrovics kisasszonyt. Gyujtsanak rá uraim, dr.

Wolff kivételével, mert ő szivar esetén émelyeg, ami még nem volna baj, de el is meséli, ami már baj. _Petrovics kisasszony belép._ Papa, menjen sétálni, maga itt útban van, rengeteg a dolog. Pá! Dubois _jeleket ad, hogy még nincs kifizetve_. Norrison. Mi az? Hja úgy? Pardon. Ott az utalványa. _Cédulára mutat._ Dubois.

Köszönöm. _Elveszi_. Ajánlom magamat. Szervusz Bubi. _Elmegy_. Antal. Pá, papus. _Norrisonhoz_. Nagyon szép kiállású ember. Norrison. És milyen olcsó! _Petrovics felé fordulva._ Petrovics kisasszony, az ön ajkai úgy vibrálnak, mintha mondani akarna valamit. Petrovics.

Meg akarom köszönni a végtelen jóságát, elnök úr. Norrison. Ne köszönjön semmit, tudja, hogy ezt nem szeretem. Inkább vigye ki, kérem, ezt a Golfklub-levelet és másolja le szóról-szóra az Autoklub címére. És ne sírjon gyermekem, én garantálom magának, hogy minden rendben lesz. _Petrovics kimegy._ Lydia. Szegény erkölcsös kisasszony! Én őtet is sajnálom. Norrison. Ez nagyon szép öntől. – Uraim, bemutatom Önöknek Dubois-Schottenburg barátomat. Osso úr, Ciring úr, dr.

Wolff úr. _Meghajlások_. Nos, uraim. Osso. Röviden. Norrison. Még rövidebben. Osso. Tehát legrövidebben.

Mindent indokol befelé és kifelé az, hogy a jelölt egy zseniális autó-konstruktőr. Találmányok kellenek. Jelölt kösse ki, hogy találmányaiért nemcsak pénzt, hanem vezetőállást is követel. Ha nem volnának találmányai, azok rövid úton szerezhetők. Lydia. De hiszen vannak találmányai. Norrison. Bravó.

Halljuk, gyorsan, jelezze nagyjából őket. _Antal nyugodtan beszél, Norrison igen gyorsan felelget neki._ Antal. Direkt éppen amiket találmánynak nevezünk, azok nincsenek. Csak eszméim vannak. Norrison. Hány eszméje van? Antal. Három. Norrison.

Gyorsan, gyorsan, halljuk. Lydia _súgva_. Hengerek. Antal. Igen. Tíz henger a motorban. Mondok, ha lehet nyolc, miért ne lehetne tíz? Norrison _az urakhoz_.

Nagyszerű! _Antalhoz_. Marhaság. _Az urakhoz._ Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább. Lydia _súgva_. A lámpa. Antal. Igen. Lámpa, amely az elülső kerékkel együtt fordul.

Norrison _az urakhoz_. Zseniális! _Antalhoz_. Marhaság. _Urakhoz_. Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább. Lydia _súgva_. A csengő. Antal.

Igen. Csengő, amely jelzi, ha a pneumatik felreped. Norrison _urakhoz_. Jobb későn, mint soha. _Antalhoz_. Marhaság. _Urakhoz_. Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább. Antal.

Több nincs. Norrison. Hála Istennek. Nekünk ez is elég. _Csenget és írja az utalványt. Belépő titkárhoz._ Kérem ezt az utalványt Holstein igazgató úrhoz. _Antalhoz_. Ezzel befizetünk az ön számlája javára harmincezret találmányai vételára fejében. _Titkár kimegy._ Osso úr, kérném legrövidebb idő alatt a három eszmét technikailag kidolgoztatni és a titkos irattárba tenni, abban is legalul, hogy soha senki meg ne találja. _Kezében a csekk-könyvvel._ Ez pedig az ön csekk-könyve, kedves barátom. _Átadja neki._ Köszönöm az uraknak bölcs és gyors munkájukat. Kedves feleségeiknek kézcsók. A viszontlátásra Osso úr, Ciring úr, dr.

Wolff úr. Wolff _édeskésen_. Remélem, nem haragszik… a gyomor-elbeszélés miatt? Norrison. Ellenkezőleg, kedves Wolff, nagy élvezettel hallgattam. Szervusz. _Az urak kimennek jobbra az ülésterembe, meghajtván magukat._ Épül, épül, a fiú szépen épül, csak továbbra is tempó, tempó! Titkár _belép_. Itt van Lind kisasszony.

Norrison. Mi van Félix vezérigazgató úrral? Megijesztette? Titkár. Meg én, ahogy parancsolni tetszett. Azt mondtam: siessen, elnök úr egészen odavan! Norrison. Nagyon helyes. És?

Titkár. Ez használt. Már úton van. Norrison. Tanuljon tőlem, Graef: mindenkivel a saját egyénisége szerint bánni. – Hát addig is kérem Lind kisasszonyt. És a sofőröm jöjjön fel. Titkár _bebocsátja Lind kisasszonyt, ő kimegy._ Norrison. Lind kisasszony, bemutatom önt új főnökének. Ön e pillanattól kezdve az én kedves barátomnak, bankunk egyik legfőbb vezető egyéniségének, ifjabb Dubois-Schottenburg úrnak titkárnője. Ismételje!

Lind. Én ifjabb Dubois-Schottenburg úrnak titkárnője vagyok. Norrison _Lydiához_. Ha nem elég csúnya, van csúnyább is. _Lindhez_. Első megbízatása: a nyugoti pályaudvart azonnal megkérdezni, van-e a négyórai gyorsvonatnak késése. Ismételje! Lind. A nyugoti pályaudvart azonnal megkérdezni, van-e a négyórai gyorsvonatnak késése. _Kimegy_. Lydia.

Kérem, Norrison úr, ez a titkárnő erkölcsös? Norrison. Igen. Lydia. Nem érzéki? Norrison. Nem. Lydia.

Ezt ön garantálja? Norrison. Garantálom. Lydia. Akkor nyugodt vagyok. Szolga _a fürdőből belép_. Itt vannak a cipők. Norrison _Antalhoz_.

Menjen fiam, siessen. _Antal elsiet._ A sorrend egy kicsit furcsa. Titkárnője már van, cipője még nincs. Drága Lydia, teljesítse hitvesi kötelességét, most nem az édeset, hanem a keserűt: adjon rá új cipőt. Gyorsan, gyorsan. Lydia. Hány perc? Norrison. Egy perc.

Lydia _szintén kimegy a kisajtón_. Titkár _ugyanakkor belép_. Colleon úr és Károly sofőr. Norrison. Colleon úr várjon egy kicsit. Kuno _belép_. Három óra negyven perc. Norrison.

Köszönöm. Borzasztó! _Kuno kimegy._ Lind _az irodafüggönyt félrehajtva beszól_. A gyorsvonatnak nincs késése. Norrison. Köszönöm. Borzasztó! _Titkárhoz_. Jöjjön be Károly, a sofőröm. Titkár _int a sofőrnek_.

Károly _nagyon elegáns sofőrkosztümben, belép._ Norrison _a Lydiával belépő Antal cipőjére néz._ Pompás cipő! Nem szorít? Antal. Kicsit. Norrison. Fáj? Antal. Igen.

Norrison. Na örülök, hogy végre magának is van valami kis kellemetlensége. _Károlyhoz_. Károly… bemutatom magát az új gazdájának, Lydia őnagysága férjének, Dubois-Schottenburg úrnak. Mától kezdve a kocsim az övé és maga az ő szolgálatában van. Most menjen le és várjon. _Károly meghajol és kimegy. Antalhoz._ Vegye elő a csekk-könyvét. Antal. Miért?

Norrison. Ne kérdezzen annyit. Lydia. Te ne kérdezz annyit. Te vedd elő, amit ő mond. Antal. Mi az, már kérdezni se szabad? Norrison és Lydia _egyszerre_.

Nem! Norrison. Ön most megveszi tőlem a kocsimat. Egy éves, ötven lóerős Norrison, odaadom hétezerért, negyven százalék veszteséggel. Nos? Antal _Lydiához_. Marhaság. _Norrisonhoz_. Meg van véve. Norrison.

Akkor gyorsan, fizesse ki. Antal. Fizessem ki? Miből? Lydia. Majd én megmutatom, hogy kell. Add ide, te szeleburdi. _Ír a csekk-könyvbe._ Itt írd alá. _Antal aláírja._ Tessék. _Átadja Norrisonnak a csekket._ Norrison _zsebreteszi_. Íme, az első jó üzlet, amit önnel csináltam. Rásóztam ezt az öreg kasztnit.

Mutassa a cipőjét. Fenomenális. Tip-top az egész ember. Lydia, ne felejtse el, ő tip-top, de mindenből csak egy van neki. Ezt majd egészítse ki. Most gyorsan egy kis próba. _Hirtelen rákiált._ Hogy hívják? Antal. Fusz.

Norrison. Nem igaz! Dubois-Schottenburg! Vegye elő a noteszét, mars vissza a fürdőszobába. _Csenget_. Ide ki ne merjen jönni, amíg kívülről nem tudja. _Antal kimegy a kis ajtón._ Lydia _miközben utána megy_. Majd gyakoroljuk bent egy kicsit! _El._ Norrison. Hallatlan! Ilyen drága nevet vásárol neki az ember és még meg se tanulja!

Titkár. Félix vezérigazgató úr. Norrison. Na végre! Félix _lihegve lép be_. Jónapot. Lóhalálában jöttem. Mi az?

Mi történt? _Lihegve a rohanástól._ Leülök egy kicsit. Nincs lélekzetem. Úgy siettem. Norrison. Csak tessék. Lihegje ki magát. Rendkívüli ügyről van szó. Félix. Az üzenet direkt ijesztő volt. «Hogy ön magánkívül van.» Életbevágó ügy!

Norrison. Úgy van. Életbevágó! _Szónokiasan_. Félix úr, ön modern ember! Félix _feláll_. Nézze kérem. Mondok valamit. Legyünk tényleg modernek. Minek ez a kínos jelenet, amelyre ön itt most készül? Férfiak vagyunk. Én bevallok mindent.

Norrison. Mit? Félix. Tudom, hogy miért hívatott, Norrison úr! Én bevallok mindent! Norrison. Mit vall be? Félix. Látom a szeméről, hogy mindent tud.

Hát igen, bevallom, viszonyom van Miss Begoniával, a táncosnővel, az ön szeretőjével. Én szeretem őt és ő szeret engem. Ennek a kölcsönös rokonszenvnek végső konzekvenciáit is levontuk, az érzékieket is inkluzíve. Nna. Most öljön meg. Minek a hazudozás? Nem egyszerűbb és becsületesebb így? Norrison. Mit mond?

Viszonya van Miss Begoniával? És «inkluzíve»? Micsoda szörnyű meglepetés! Az én Begoniámmal? Nem is tudtam, hogy ismerik egymást. Én nem ezért hívattam önt. Félix _rémülten_. Nem ezért hívatott? Norrison. Nem. – Begonia megcsal engem önnel?

Félix. Igen. – Ön nem ezért hívatott? Norrison. Nem. – Így kell megtudnom, hogy az én Begoniám megcsal engem! Rettenetes. _Telefonba_. Kérek egy pohár jegesvizet. Félix. Én is kérek. Norrison _telefonba_.

Kettőt. Félix. Ez borzasztó! Oh, én marha. Hát miért hívatott olyan izgatottan? Norrison. Üzleti ügyben. – Szóval a hölgy engem megcsal. Félix. Meg.

Norrison. Önnel. Félix. Velem. Hogyne. – És milyen üzleti ügyben hívatott? Norrison. Az Egyesült Autógyárak ügyében. – És mióta csalnak önök engem? Félix. Pár hónapja. – Mi van az Egyesült Autógyárakkal?

Norrison. És ő szerelmes önbe? Inkluzíve? Félix. Nagyon! Nagyon! Őrületesen. – Mi van az Egyesülttel? Norrison. Esküszöm, azt se tudtam, hogy ismerik egymást! Félix.

Rossz pszihológiám áldozata vagyok. Marha vagyok. – Mi van az Egyesülttel? Norrison. Mindegy, na. _Sóhajt_. Az élet megy a maga útján. Tovább! Félix úr, dacára ennek a szörnyű incidensnek, én önt elő akarom léptetni. Mégpedig igen gyorsan.

Otthagyja-e ön egy mukkanás nélkül a mostani állását, ha öt perc mulva itt benn a bankban előlép az ipari osztály főnökévé? Félix. Igen. Norrison. Félix úr, önnek nem kell várnia öt percig sem. Ön máris főnök. _Kezet fog vele._ Félix. A gyorsaság, mellyel előléptem… arra enged következtetni… Norrison. Pardon, ez már mukkanás. Lemondólevele hány másodperc alatt van készen? _A tanácskozóteremre mutat.

Csenget._ Félix. Egy pillanat alatt. _Szolga hoz két pohár vizet. Isznak. Félix kisiet a jobb függöny mögé._ Norrison _egy pillanatra egyedül marad, szívére szorítja kezét._ Begonia megcsal. Mily jó, hogy most más gondom van! _Kiáltva_. Kérem, Lydia! Lydia _kidugja fejét a fürdőajtón_. Norrison.

Kérem, gratuláljon férjének helyettem is, nekem most egy perc időm sincs, tisztelt férje e pillanattól kezdve az Egyesült Automobil- és Motorgyárak elnöke! Írja fel neki, gyorsan ezt is tanulja meg: Általános Egyesült Automobil- és Motorgyárak részvénytársaság. Lydia. Ezt is fogjuk gyakorolni. _Eltűnik_. Norrison _magában_. Gyerünk, gyerünk, az élet megy tovább a maga útján, bár Begonia jobban fáj, mint gondoltam. _Titkárhoz_. Gyorsan, most jöhet Colleon úr. Titkár _függönyt félrehúzva int Colleonnak, az belép, ő kimegy_. Colleon.

Alázatos szolgája, kezét csókolom, elnök úr. Norrison. Ön ne csókoljon engem sehol, semmi érzékiség Colleon úr, szorítkozzunk a lényegre, a dolog sürgős. Milyen rangok és címek vannak önnél raktáron? Colleon. Van most két eladó konzuli cím és egy főkonzuli. Afganisztán, Sziám és… Norrison. Nem, nem, csak nem Ázsia. Mi van Európában?

Colleon. Sajnos, itt csak egy volt, azt tegnap eladtam. Igazán sajnálom. Szép kis délvidéki ország volt, nagyszerű klímával. Norrison. Ha eladta, ne fecsegjünk. Mi van még? Colleon.

Mint mindig, Délamerika. Norrison. Uruguay, Paraguay nem kell. Egyáltalán ami uay-al végződik, az nem kell. Melyik országé a főkonzuli cím? Colleon _titokzatosan fülébe súg valamit_. Norrison. Bravó! És az ára?

Colleon. Húszezer. Norrison. Ön őrült! Colleon. Elnök úr! Gondolja meg, nekem magamnak, úgy éljek, tizennyolcba van. Kétezret csak szabad keresni. Szállítom húszezerért, inkluzíve… Norrison _felordít_.

Mi? Colleon. Inkluzíve címeres tábla és zászló. Norrison. Mégis drága. Bátran adhatja olcsóbban, mert jó fogást csinálnak. Ebből a főkonzulból örömük lesz. Békeszerető ember.

Ez nem csinál háborút! Colleon. Sajnálom, nem engedhetek. Inkább csináljon háborút. Norrison. Nem enged? Colleon. C’est impossible, Monsieur le Président.

Norrison. Mi az? Egyszerre franciául beszél? Colleon _szerényen_. A diplomáciai tárgyalások nyelve, elnök úr. Norrison. Na elég volt. Írja fel. Colleon.

Mit? Norrison. Az új főkonzul nevét. Dubois-Schottenburg Antal úr. Colleon _jegyezve_. Szóval húszezer. Norrison. Jó.

A legrövidebb szállítási terminus? Colleon. Plein pouvoirom van. Carte blanche. Norrison. Jó. Kérem tehát a minimális idő alatt. És mint mondtuk: tábla a kapu fölé, szép ovális alakú, elsőrendű kivitelben, emailból. Colleon.

Ne inkább festve? Norrison. Hogyne! Hogy lemossa az eső! Colleon. Bien, bon. Comme vous voudrez, cher Monsieur. Norrison.

Merci. Fini. Allez. Marchez. _Miután Colleon beszélni akar._ Couchez! Félix _belép a függöny mögül_. A lemondólevelem. Norrison. Köszönöm. _Ezt_ köszönöm. _Zsebreteszi_.

Félix. Oh, _most_ igazán nem tudtam volna önnek semmit megtagadni! Norrison. Szerencsém volt. A dolog símán ment. Drága olaj. Nagyon drága olaj. Most pedig, remélem, mint gentleman, kárpótolni fogja a hölgyet azért, amit én ezennel megtagadok tőle.

Félix. Oh, én már rég kárpótolom. Norrison. Nem szerelemre gondolok, Félix úr, hanem anyagi támogatásra. A hölgynek sok pénz kell. Nagyon sok. Félix. Ez keserves.

Norrison. C’est l’amour! Isten önnel. És kézcsókom kedves nejének. Mit csinál öt szép gyermeke? Félix. Köszönöm, hála Istennek, mind egészséges. A hatodik most van útban. Norrison.

Gratulálok. Viszontlátásra. Félix. Ajánlom magamat, elnök úr. Marha voltam. Norrison. Ez előfordul. _Félix meghajol és kimegy._ Norrison _a háttérben ácsorgó Colleonhoz_. Mi az?

Maga még itt van? Colleon. Drága elnök úr, én egy kicsit meg vagyok szorulva. Itt volna még két olcsó konzulság. Ilyen rossz tőzsdei viszonyok mellett nem tudom eladni. Immobil vagyok. Odaadom veszteséggel, csakhogy pénzt lássak. Norrison _másra gondol, elmereng, oda se figyel._ Igen.

Nagyon helyes. _Mereng_. Mit mondott? Colleon. Olcsón adom, csakhogy pénzt lássak. Norrison. Miféle pénzt? Ja úgy. Bocsásson meg, nem figyeltem oda.

De bármit mondott, nem érdekel, hagyjon békén, menjen, nem kell semmi. Colleon. Pedig igazán olcsó. Kuno _belép_. Három óra ötven perc. Norrison. Köszönöm. _Csenget. Colleonhoz._ Colleon úr, sok dolgom van, Isten önnel, de máris.

Colleon. Pár csínos rendjel? _Kihúz egyet a zsebéből._ Norrison. Nem! Colleon. Au revoir. _Kimegy_. Norrison. Au plaisir. Titkár _belép_.

Norrison. Krisztián sajtóreferens úr? Titkár. Az előszobában vár. Norrison. Kéretem, hozza fel az irodából a fotografálógépét és várjon tovább. _Titkár kimegy. A Lydiával belépő Antalhoz._ Gratulálok elnök úr, ön főkonzul. Ne bámuljon, ön főkonzul.

Antal. Miért? Lydia. Nem érted? Ennél nincs egyszerűbb: te főkonzul vagy. Kérem, mi gyakoroltuk a nevünket és az ő állását. Tessék kihallgatni. Norrison _feláll_.

Hogy hívják? Antal. Dubois-Schottenburg Antal. Norrison. És minek az elnöke? Antal. Általános Egyesült… _Lydiára néz._ Lydia. Automobil és… Antal. Automobil és Motorgyárak részvénytársaság. Norrison.

A nevét már elég folyékonyan tudja, a másikat még gyakorolni kell! _Magában_. Épül, épül, gyönyörűen épül! Antal _a fejét fogja_. Norrison. Ne kapkodjon a fejéhez, ne féljen, a végén pontos listát fog kapni arról, hogy mi minden lett itt egy óra alatt magából. _Lydiához_. Lydia, itt az idő, pár perc mulva megjön a vonat, maga most menjen ki a szüleiért a pályaudvarra; legokosabb, ha egyszerűen csak annyit mond nekik, hogy tudtomon és családom tudtán kívül titokban férjhez ment egy nagy karriert csinált lángeszű fiatalemberhez. Az ön férje e pillanatban már ígéretemhez képest méltó veje az ön büszke szüleinek. Egy órával ezelőtt szegény, kopott kis Fusz Antal, most Dubois-Schottenburg főkonzul, az Egyesült Automobil és Motorgyárak elnöke, a legexkluzívabb klubok tagja, sankt-moritzi fürdővendég stb. stb. Még elválásra is jobb, mint egy órával ezelőtt volt.

Siessen gyermekem. _Lydia és Antal ölelkeznek és csókolóznak._ Semmi érzékiség, elég elnök úr, elég főkonzulné asszony. Néhány perc óta még kevésbbé tudom nézni a szerelmet, mint azelőtt. _Magában_. Begonia jobban fáj, mint gondoltam. Mindegy, na. Tovább! Mozgás, mozgás, Mrs Dubois, vigye kedves szüleit a hoteljukba és telefonáljon ide. Lydia. Ő ne jöjjön ki velem a pályaudvarra? Norrison.

Nem. Még szüksége van pár ecsetvonásra. Lydia. Jó. Majd visszaküldöm önökért az autót. Norrison. Nem kell. Majd taxin megyünk oda.

Antal. Én nem. Soha többé. Norrison. Pardon. Jó, küldje vissza az öreg ötvenlovast. _Csenget_. Lydia. Ah Norrison úr, ön újjászülte őt! Norrison.

Csak siessen, én addig szülöm tovább. _Lydia elsiet, titkár belép._ Norrison _Titkárhoz_. Krisztián úr, a szép sajtóreferens? Titkár. Itt van. _Kiszól érte._ Krisztián úr! Krisztián _belép fényképezőgéppel_. Jónapot. Norrison. Jónapot, szép férfi. _Nézi_.

Szörnyen útálatos minden nőcsábító. Undok! _Krisztián lesüti a szemét._ Megkapta a parancsomat? Esti és éjjeli diktálás elhagyott menyasszonyának, Petrovics kisasszonynak? Krisztián. Igenis, elnök úr. Norrison _magában_. Útálatos. _Krisztiánhoz_. Remélem, érti az intenciómat. Krisztián.

Igenis, elnök úr. Norrison. Kéjgyilkos. Krisztián. Igenis, elnök úr. Norrison. Ön most azonnal néhány felvételt csinál az illusztrált lapok számára – _Antalra mutat_ – Dubois elnök úrról. _Krisztián meghajol._ Mégpedig pillanatfelvételeket, magnéziumfénnyel. A felvételhez szükséges magnézium és lőpor keveréke ott van a hamutartóban. Krisztián.

Igenis, elnök úr. Szolga _a függöny mögül belép_. Krisztián _megmutatja a szolgának a hamutartóban levő port._ Szolga _foglalatoskodik a porral, háttal a közönségnek, és később minden felvételnél fellobbantja a fényt._ Norrison. A képekhez megfelelő címfelírásokat fogok diktálni! _Kiáltva_. Petrovics kisasszony! Krisztián _ijedt mozdulatot tesz_. Norrison. Csak semmi összerezzenés, szép vőlegény!

Petrovics _belép és meglátva Krisztiánt, szintén megijed._ Norrison. Csak semmi összerezzenés, szép menyasszony. Ne keverjük bele szívügyeinket az üzletbe. Tehát kérem. Első felvétel. Írja a kép címét, kisasszony. Cím: «Dubois-Schottenburg elnök jelentést tesz új találmányairól Norrison elnöknek.» _Antalhoz_. Jöjjön, barátom! _Sietve pózba állítja az asztal mögött, ő maga melléje áll, és hogy magasabbnak lássék, egy albumra áll._ Ne álljon ilyen kétségbeesetten. Mondjon valamit!

Tegyen jelentést a találmányairól! Antal. Csengő, amely jelzi, hogy a pneumatik felreped. Norrison _halkan_. Marhaság. Meg van véve. _Hangosan_. Felvétel!!! _A fény felvillan. Felvétel._ Norrison.

Gyorsan, tovább. Még egy felvétel. Álljon ide. Úgy. Tegyen úgy, mintha tiszteletteljesen beszélgetne valakivel. Kicsit kedvesebben! Alázatosabban! Nézze fiam, így. _Megmutatja neki._ Így. _Antal utánozza._ Nem rossz. Csak még egy árnyalattal alázatosabban! Úgy! Nagyszerű.

Felvétel!!! _A fény felvillan. Felvétel._ Norrison. Írja kisasszony, a kép címe: «Dubois elnök beszélget Mussolinival.» Antal. Hol van itt Mussolini? Norrison. Mussolini már rajta van a lemezen, csak mindig más és más direktort fényképezünk melléje. – Krisztián úr, a képeket küldje el az illusztrált lapoknak. Kimehet mindenki. _Petrovics, Krisztián, Szolga gyorsan el. A következők alatt Antal a noteszből halkan magolja: Általános Egyesült Automobil és… stb._ Titkár _belép_. Norrison.

Most bejöhet a főpincér. Titkár _az ajtóban_. Tessék! Maître _belép, meghajol_. Norrison. Jónapot Ferdinánd! Kérem, jegyezze. Szerdán, tizenhatodikán este… Maître _írja és mormolva ismétli_.

Szerdán… este… Norrison. Dubois-Schottenburg elnök úr… Maître _mormolva írja_. Dubois… Schottenburg… Norrison. Kérem, ne mormoljon, ez zavar engem. Szóval… az elnök úr vacsorát ad az apósa tiszteletére húsz személyre az önök hoteljében. A zöld teremben. Semmi villany, csupa gyertya, rengeteg gyertya. A menű: kaviár, mégpedig Beluga Malossol, lehetőleg a friss fogásból, nagy jégtömbökben szervírozva.

Tovább. Teknősbékaleves indiai módra. Tovább. Helgolandi homár Mac Kinley módra. Tovább. Nyárson sült brüsszeli poulard szarvasgombával tüzdelve, pommes parisiennes és salade spéciale, komponáljon valami új salátát, hiszen ebben ön utólérhetetlen. _Maître meghajol._ Olaj. Tovább. Articsóka, de csak torzsák, zöld spárgafejekkel, de nem konzerv, hanem friss.

Tovább. Gyümölcsétel, orange en surprise Mussolini. Az asztalon minden teríték előtt pár szál orchidea, bonbon és cigaretta. Borok: vörösbornak kérem: Chateau Pape Clement ezerkilencszáznyolc, vigyázzon, az eredeti töltésen aláírással vannak hitelesítve a vignetták. Fehérbor: rajnai. Mégpedig Deidesheimer Herrgottsacker Rizling ezerkilencszázhuszonöt, vigyázzon: Reichsrat von Buhl pincéjéből. Tovább. Pezsgő: Lanson Brut Imperial ezerkilencszázhuszonegy. _Magában_.

Begonia kedvenc pezsgője. Fáj. Fáj. Mindegy. Tovább! _Maître-hez._ Pont. Vége. Köszönöm. Mehet.

Maître _mélyen meghajol_. Hálás köszönet. Norrison. Ez a hosszú szónoklat fölösleges volt. _Maître kimegy. Antalhoz._ Értette? Ezt a vacsorát ön adja apósa tiszteletére. Antal. Igenis.

Nagyon szívesen adom neki. Igazán finom vacsora. Norrison. Csak épp a magam megnyugtatására szeretném valamire figyelmeztetni. A kést… Antal. Nem szájba venni, köszönöm, ennyit már én is tudok. Norrison. Nagyszerű!

El vagyok ragadtatva! Na, nézzük, mi hiányzik még! Azt hiszem, mindenre gondoltam. Hopp! Néhány apróság. Van zsebkendője? Antal. Nincs.

Norrison _átadja neki tiszta zsebkendőjét_. Azonkívül a zsebei bizonyára üresek. _Gyorsan kirakja zsebéből a tárgyakat._ Itt van öngyujtó, cigarettatárca, óra, töltőtoll és egy marék aprópénz. _Antal mindezt zsebreteszi._ És itt van még ebben a kis skatulyában Pyramidon, fejfájás ellen. Antal. Még sohse fájt a fejem. Norrison. Most majd fog. Gyakran. Tegye csak el. _Antal zsebreteszi._ Na!

Most aztán, azt hiszem, semmi sem hiányzik. Kuno _belép_. Négy óra. _Kimegy_. Norrison. Kedves barátom, az óra letelt. Amit ígértem, beváltottam. Ez itt az ön irodája mától kezdve. _Karosszékre mutat._ Ezennel átadom önnek a helyet. Ön nemcsak meg van csinálva, hanem el is van indítva. Lakás, autó, állás, rang, sajtó, vacsora, utazás, a többi az ön dolga.

Most, hogy már menetben van, mint jó sofőr, óvatosan kapcsoljon át egyre nagyobb sebességre. Aztán: előre, amilyen gyorsan csak tud! Tessék, foglalja el a trónját. Antal _leül a karosszékbe, könnyezni kezd_. _Kezefejével törli a szemét._ Norrison. Mi az, ön sír? Antal. Nem sírok kérem, csak… Norrison. Mit «csak»?

Mi az a «csak»? Antal. A régi barátaim… meg fognak vetni engem. Norrison. Természetesen. Választani kell, fiam. Vagy karrier, vagy régi barátok. A kettő együtt nincs.

Antal. Azt nagyon sajnálom. De az én lelkiismeretem tiszta, kérem, mert én tudom, hogy a szerelem áldozata vagyok. Norrison. Úgy van. Kitűnő formula. – Nos, jó ez a karosszék? Antal. Kicsit kemény. Norrison.

Hja, ez nem autó. A lábának kényelmes? Antal. Eléggé. Norrison. Nem hiányzik a pedál? Antal. Kicsit.

De majd megszokom, hogy nincs mit nyomni. Norrison _hirtelen rászól_. Hogy hívják? Antal _folyékonyan_. Dubois-Schottenburg. Norrison. Bravó! – És a vállalat? Antal _folyékonyan_. Általános Egyesült Automobil- és Motorgyárak Részvénytársaság.

Norrison. Bravó. Nyugodt vagyok. _Egy papírlapot ad át neki, ami az íróasztalon volt és amelyre az egész idő alatt mindig jegyzett valamit._ Még ezt is szíveskedjék aláírni. Antal. Mi ez? Norrison. Egy apróság: a maga karrierjének költségei, csupa apró készkiadás, amit megtérít nekünk. _Hadarva olvas._ Adoptálás ötezer, főkonzuli cím húszezer, ruha, fehérnemű, cipő stb. kettőezerháromszázötven, orvosi vizsgálat száz, virág, amit az anyósának fog vinni, százötven, interurbán telefon Sankt-Moritz tizenkettőnegyven, vasúti jegy, hálókocsi háromszázhúsz, borbély három, aprópénz, amit most adtam, kilenc húsz, összesen huszonhétezerkilencszáznegyvennégy hatvan. Antal.

Ebből lemegy… Norrison. Úgy van, ebből lemegy hat negyven, amit a taxija mutatott, mikor idejött, tehát marad huszonhétezerkilencszázharmincnyolc húsz. A kocsit kifizette csekkel; aranyóra, cigarettatárca, töltőtoll, öngyujtó és Pyramidon nászajándék. _Átveszi az aláírt papírlapot._ Igazán, csak a rend kedvéért. Köszönöm. _Magában_. Begonia. Jobban fáj, mint gondoltam. _A telefon szól._ Antal. A telefon! Norrison. Pardon, semmi közöm hozzá. Én már itt se vagyok.

Ez az ön új hivatala. Vegye fel és intézkedjék. Antal _a telefonba_. Halló? Jónapot. Itt az elnök. Dubois-Schotten… _Norrisonra néz._ Norrison. Burg!

Antal _a telefonba_. Burg. Mi tetszik? _Hallgatja a telefont, majd kezével befogja a beszélő kagylót._ Azt kérdezik, hogy a londoni börzén adjanak-e General-Motors-t, vagy vegyenek. Norrison. Semmi közöm hozzá. Tessék intézkedni. Antal. Dehát azt se tudom, miről van szó.