Part 1

OLYMPIA

VÍGJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet és könyvnyomda

KIADÁSA

_Minden jog, a fordítás joga is fenntartva._

*

_Copyright 1928 by Ferenc Molnár Budapest._

Franklin-Társulat nyomdája.

OLYMPIA

SZEMÉLYEK

Plata-Ettingen herceg, tábornok _Góth_ Eugénia, a felesége _Góthné_ Olympia, özv. Orsolini hercegné, a leánya _Gombaszögi F._ Kovács, huszárkapitány _Kiss F._ Albert _Stella_ Krehl, osztrák csendőralezredes _Hegedűs_ Lina _Zala K._

Történik egy osztrák fürdőn, a háború előtt.

Mind a három szín: kis szalón a Palace-Hotelben.

_Először adták a budapesti Magyar Színházban, 1928 március 2-ikán._

ELSŐ FELVONÁS.

_A magasrangú vendégek számára elkülönített kis társalgó szalón a Palace-Hotelben, földszint, a bálterem és az olvasószobák közt. Jobbról és balról elől függönyös ajtók. A szalón hátsó felét nagy nehéz függöny képezi, mely most elzárja a szalónhoz tartozó terraszt. A hotel nagytermeiben bál van; ő felsége születésnapjának tiszteletére. Eleinte igen halkan beszűrődő tánczene. Pár perccel éjfél után._

_Mikor a függöny felgördül, jobbról belép Lina grófnő, igen csinos 40–45 éves dáma. Utána rögtön Albert gróf 55 éves, frakkban, nagy rendjelekkel. Lina leül és helyet mutat Albertnek._

Lina. Ülj le, kérlek.

Albert _leül_. Kérlek. Mit parancsolsz, kérlek? Most itt vagyok. Rémesen idegessé teszel evvel a sok integetéssel. És különböző titkos jelekkel. Mit óhajtasz?

Lina. Beszélni akarok veled.

Albert. Kérlek. Tessék. Most itt ülök. Halljuk.

Lina. Olyan kellemetlen neked az, ha beszélni akarok veled? Hátha fontos és sürgős az, amit mondani akarok?

Albert. Ez ugyan nem valószínű, édes Linám, de… kérlek. Itt ülök. Halljuk.

Lina. Te nemcsak rokonunk, hanem a császár ő felsége főistállómestere is vagy.

Albert. Úgyvan.

Lina. Te szívvel-lélekkel ragaszkodol a felséges császár családjához és annak minden érdekéhez.

Albert. Nem is lehet jobban. Tovább.

Lina. Ma ő felsége születésnapja van és még ezen a kis osztrák fürdőhelyen is minden a felséges császár dicsőségét zengi. Csodálatosan mély monarchisztikus hangulat van. A néphimnuszt játszták. Én sírtam. Reggel dörögtek az ágyúk.

Albert. Dörögtek. Sírtál. Tovább.

Lina. A hangnem ellen, amelyet velem szemben használsz, nem tiltakozom, mert ez már tradició a mi családunkban. Linával mindenki így beszél. A tárgyra térek. Kedves cousin. Ez az az óra, amikor komolyan meg kell neked mondanom, hogy bátyád sógora cousinjének elsőszülött leánya ellen kifogásom van.

Albert _felkel_. Minek ez a hosszú genealógia?

Lina. Ülj le. Ez az én jogcímem a beavatkozásra. Fájdalom, ilyen hosszú. Ülj le. Hallgass meg. Olympia hercegnő nem becsüli meg magát.

Albert _szemrehányólag_. De Lina!

Lina. Ez erős szó, belátom. De szándékosan használom. Te tudod legjobban, milyen szigorú ilyen dolgokban a császár ő felsége.

Albert. Azt a rettenetes szót magyarázd meg, hogy: «nem becsüli meg magát.» Ezt indokolni tartozol.

Lina. Tudom. Ime az indokolás: Olympia hercegnő, a trónörökösné első udvarhölgye egy közönséges huszárkapitánnyal flörtöl egy osztrák fürdőhelyen. És a föld nem mozdul meg alattuk.

Albert _hallgat és nagy füstöt fúj_.

Lina. Én látom a hallgatásodat, bár füstfelhőbe burkolod. _Albert mozdulatára._ Nem, nem! Te hallgattál. Úgy látszik, nem alaptalan a vád. Egy kapitánnyal. Mit Herrn Rittmeister Kovács vom k. u. k. nem tudom, melyik Husarenregimenttől. Herr Kovács. Még csak nem is «von» Kovács. Összesen két hete, hogy itt vannak. Két hete ismerik. Ez sok, ameddig ő elment. Pedig milyen óvatos anyja van! És az ezt tűri. És az apja egy herceg Plata-Ettingen, lovassági tábornok, ő felsége hadsegédje. És a leánya ezt meri! Mit szólna Fülöp, ha ezt tudná? Ő, aki úgyszólván oroszlánként küzdött, míg leányát erre a polcra emelte. Nos, mit felelsz?

Albert. Ezen a polcon te szerettél volna ülni.

Lina. Úgyvan. Miért tagadjam? De én másként is viselkedném.

Albert. Lina, te igen veszélyes intrikát folytatsz. Lina, te elvesztetted a mértéket. Lina, te énreám ne számíts. Én nem tűröm ezt a hangot, amelyen te Olympiáról beszélsz. Ezt nyíltan kimondom. Nem tűröm. Olympia egy hófehér és jéghideg hölgy. Az ő női tisztasága minden kritikán felül áll. Ezért is lett azzá, amivé lett. Mintája a szoborszerű fenségnek. Hogy merészelsz te ezzel a görög istennővel szemben ilyen szót használni: «flört?» Egyáltalán hol tanultad ezt?

Lina. Bocsáss meg, ő is ember. Ezt onnan tudom, mert rokonom. Húsz éves volt, mikor férjhez ment Orsolini herceghez és egy év mulva már özvegy volt. Gondold meg, azóta tizenegy év telt el és ő…

Albert. Úgy él, mint egy szent. _Parancsolóan_. Mint egy szent!

Lina. Úgyvan. Tehát illenék, hogy ezt most ne hagyja abba. Elismerem, hogy nehéz az élete. Egy ilyen szép, különös, érdekes asszonynak…

Albert _türelmetlenül_. Szóval: mi a konkrét vád?

Lina. A kapitány. A kemény magyar kapitány. Aki naponta a mamájával bridgezik.

Albert. Igen kitűnően. Úgy kártyázik, mint egy ördög.

Lina. Táncol.

Albert. Csárdást pompásan, valcert kevésbbé.

Lina. Olympiával lovagol.

Albert. Nagyszerűen, bár túlmerészen. Nem is lehet vakmerőbben.

Lina. Nekem antipatikus ez a vadsága. Katona a háborúban legyen vakmerő.

Albert. Azt nem tudja kivárni. Száz évig nem lesz háború. Én élvezettel és csodálattal nézem a lovaglását.

Lina. Mi az? Te is imádod? Hát ezt mindenki imádja?

Albert. És te?

Lina. Nekem mindegy. Egy katona a császár egy millió katonája közül. Egy magyar paraszt.

Albert. Ez a kifogásod ellene?

Lina. Nem. Tudod te már, mi a kifogásom. De most azért ülök itt veled, úgyszólván félrevonulva ebben a hotelhelyiségben, mert ami ma délután történt, az túlment a határon. Ma délután a díjlovagláson, amelyen te természetesen nem vettél részt…

Albert. Mi az, hogy «természetesen?» Nem vettem részt, mert nem akartam. Mit akarsz kérlek te azzal mondani, hogy «természetesen?» Talán félek lóra ülni?

Lina. Azt éppen nem mondtam.

Albert. Mi az, hogy «éppen?» Hallatlan, milyen csípős nyelven beszélsz velem!

Lina. Ne akadj fenn mindenen, Albert.

Albert. Mi az, hogy «mindenen?»

Lina. Hát nem hallgatsz meg? _Albert int, hogy beszéljen, amit akar._ Szóval, ezen a mai díjlovagláson a kapitány úr megnyerte az első díjat.

Albert. Teljes joggal.

Lina. Ez nem érdekel. A lovasság lovagoljon jól, ez kötelessége. De a vállán egy dupla szalag lobogott. Az Ettingen-színek. Piros és kék. A szép udvarhölgy családjának a színei. Feltűzte kokettériából. És kérlek, az a tisztelgés a végén, mikor a díjat megkapta! Az a vad odagaloppirozás Olympia páholyához! Az a roham szinte szimbólikus volt! Én ott ültem Johanna mellett. Az az elvörösödés, amit mindenki látott!

Albert. Ki vörösödött el?

Lina. Olympia. A kapitány már vörösen lovagolt oda. Vállán a család színeivel. Piros és kék. Ez tüntetés, kedves Albert. Ezt azért merte csinálni, mert felbátorította az, hogy folyton együtt vannak, nap-nap után. Én nem értem sem Ettingennét, sem Olympiát. A hatalmi mámor elvette a józan ítéletüket. Azt hiszik, mindent szabad. Ha ezt a császár megtudja! Ha csak a felét, ha csak a tizedrészét tudja meg!

_Kis szünet._

Albert. Drága Linám, énreám ne számíts, mert én nem mondom meg neki. Ez az egy biztos.

Lina. Mert te is félsz az öreg Ettingentől. Hja, ő felsége hadsegédje nagy hatalom!

Albert. Nézd, Lina. Nekem van egy eszmém. Ebből elég volt. Végig hallgattalak és most azt indítványozom, hogy zárd le azt a többéves akciót, amely azzal végződött, hogy nem te lettél az udvarhölgy, hanem Olympia hercegnő. Hagyj te nekem ezekkel az intrikákkal békét. Én az ő barátjuk vagyok. Hiába kínozol, én még csak el se szólom magamat. Ezt ne reméld. Soha az életben nem szóltam el magamat és soha semmiféle intrikában nem vettem részt. _Kis szünet után._ Fantasztikus! Én félek lóra ülni!

Lina. Te ezt intrikának nevezed?

Albert. Hát mi?

Lina. Kritika. A felséges császári család érdeke szívemen fekszik, mindhalálig. A trónörökösné egyszer császárné lesz. És Olympia akkor a legnagyobb női hatalom lesz a monarchiában, fájdalom. Már pedig ha nem becsüli meg magát, akkor ez a… ez a…

_Ettingenné belép._

Lina _szemrebbenés nélkül folytatja_… ez a csudálatos, méltóságteljes, rendkívüli nő… Olympiáról beszélek, édesem és épp mondom Albertnek, hogy arra a csudás perspektívára gondolok, ha valaha Olympia a legnagyobb női hatalom lesz…

Ettingenné. Te nem arra gondolsz, Lina. Te valami más gonoszságot beszéltél. Csak én nagyon hirtelen jöttem be és te most ebbe az irányba kanyarítottad a mondatot. Ismerlek.

Lina. Már megint ez a hang?

Albert _magában_. Éppen én vagyok az, aki félek lóra ülni!

Ettingenné. Igenis, már megint ez a hang és örökké ez a hang. Én téged állandóan ellenőrizlek. Ne érezd magad egy pillanatig se kontroll nélkül.

Lina. Miért?

Ettingenné. Mert rögtön leszúrsz. Mi van a kezedben?

Lina. Legyező. Miért?

Ettingenné. Csak látni akartam, hogy nem tőr-e?

Lina. Te csipkedsz engem, édesem.

Ettingenné. Csak csipkedlek, édesem? Azt hittem, csíplek, édesem.

Lina. Nem is érzem.

Ettingenné. Fájdalom. _Otthagyja és leül._

Lina. Ti Ettingenek mind idegesek vagytok, mert sok az ellenségtek. De ezt a ti családotoknak nagy sikere hozza magával, édesem.

Ettingenné. Jó, jó. Mi Ettingenek mind idegesek vagyunk.

_Kis szünet._

Albert. Van egy indítványom. Ne izgasd magad, Jenny. Tartsatok rövid szünetet ebben a párbajban.

Ettingenné. Ah, engem úgy kifárasztott ez az estély.

Lina. Kicsit látni rajtad.

Ettingenné. Köszönöm. Engem igenis fáraszt, az idegeimet fárasztja ez a… keveredés. A néppel. A nép nem az én esetem. De ma nem lehetett kitérni. Ő felsége születésnapján.

Lina. Éljen sokáig!

Ettingenné. Ezek a vágyódó, bámuló tekintetek! A fürdőközönségnek ez a respektusa irántunk, akik itt úgyszólván a császári udvart képviseljük! Fárasztó, ah, mily fárasztó! Ah, jó itt ebben a kis zugban. Milyen kedves a hoteldirekciótól, hogy ma estére rezerválta ezt a kis reggeliző szobát a mi klikkünk részére. Valóságos menedék.

Albert. Sokáig néztem a leányodat, Jenny. Soha nem volt ilyen szép. Ez a két hét jót tett neki.

Lina. Sportolások, gyaloglások, lovaglások…

Ettingenné. De elég volt. Holnapután ilyenkor Velencében vagyunk.

Lina. Az még szebb.

Albert. Itt is szép.

Ettingenné. Itt jó volt. Csak sok az ember. Polgárság. Én nem bírom a keveredést. Velencében idegenek közt vagyok. Inkognitó. De ez itt a mi népünk. Mindenféle iparosok és bankárok. Sőt főszerkesztők is vannak itt. Ugyanabban a vízben, amiben én. Ez a borzasztó a gyógyforrásoknál. Hegyeket, tengert, erdőt el lehet keríteni, hogy az ember egymás közt legyen. De a gyógyforrást nem. Ha ezt úgy csöveken el lehetne vezetni valahogy innen… a nép közül…

Albert. Ugyan eredj, a nép oly kedves volt a mai estélyen!

Ettingenné. Igen, azt lehet mondani. Boldog vagyok, hogy a császár ilyen népszerű. Szép volt utolsó napnak. Reggel hétkor jön az uram a bécsi gyorsvonattal. Albert, menj, hozd ide a lányomat, ő is fáradt.

Lina. A lányod gyönyörű volt ma délután a páholyban.

Ettingenné. Gondolod? _Az induló_ _Alberthez_. Albert, akarsz egy órát bridgezni?

Albert. Nem bánom.

Ettingenné. Most éjfél múlt. Este kilenc óra óta próbálok egy bridget összehozni és képtelen vagyok.

Albert. Hányan vagyunk eddig?

Ettingenné. Ketten.

Lina. És én?

Ettingenné. Miért kérdezed, mikor tudod, hogy veled nem játszom.

Lina. Persze, a kapitány úr kell.

Ettingenné. Úgy van. Te nem tudsz játszani. A kapitány pedig egy bridge-művész. Úgy kártyázik, mint egy angyal. Albert, kerítsd elő nekem Kovács kapitányt. Majd hárman együtt kinevezzük a negyediket.

Lina. Ennyire szereted?

Ettingenné. Én nem szeretem. Én imádom.

Lina. Mert mindig veszít.

Ettingenné. Azért is. De mert egy… Prachtkerl. Én politikailag nem szeretem a magyarokat… de egy ilyen példányt csak ők tudnak produkálni. Kemény és mégis hajlékony. Úgyszólván mint az acél. És ez a kedves, szerény lépés az úritársaságban! Akcent nélkül beszél németül. Franciául, mint egy párizsi. És angolul!

Lina. Megtanulta.

Ettingenné. Ezt nem lehet tanulni. Ez speciális tehetség. És ez a lovaglás! Hozd, hozd, Albert, siess!

Albert. Hol keressem?

Lina. Valahol Olympia közelében.

_Albert, rosszalólag csóválva fejét, kimegy._

Ettingenné. Mit mondtál megint? Te gúnyolsz bennünket, ha jól veszem észre.

Lina. Most egyenesen a téma közepébe fogok ugrani, kedves Jenny. Figyelj ide. A lányod túlzásba megy. Ezt meg kell mondanom, még ha megölsz is. A lányod túloz.

Ettingenné. És te túlzod azt, hogy ő túloz. Te ezt aláhúzod.

Lina. Erre nincs szükség. Feltűnik ez nélkülem is. Mikor ma délután a kapitány olyan vadul a páholy elé vágtatott, vállán a ti színeitekkel, valóságos moraj volt a publikum közt.

Ettingenné. Talán te morajlottál.

Lina. Én voltam az egyetlen, aki nem morajlott. A főszerkesztők noteszkönyvekbe jegyeztek. És ők ketten elvörösödtek. És azt hallom, ő is Velencébe készül. Most kérlek, add ezt mind össze.

Ettingenné. Nem adom össze. Az egészhez semmi közöd, Lina. _Idegesen_. Mit mondtál? Mit csináltak a főszerkesztők?

Lina. Noteszekbe jegyeztek kis maradék irónokkal.

Ettingenné. Honnan tudod te, hogy a sok polgár közt melyikek a főszerkesztők, és melyikek nem azok?

Lina. Akik kis noteszkönyvbe maradék irónnal jegyeznek, azok gyanusak arra, hogy főszerkesztők. Gondolj az uradra! És ő felségére!

Ettingenné. Intézkedni fogok a direkciónál. Ezt nem. Látod, ezt köszönöm, hogy mondtad. Csak ezt nem. Egyszer nyomtatták bele a nevünket az ujságba, tíz év előtt, én miattam, egy örökségi ügyben… Akkor mérget akartam venni.

Lina. Na látod.

Ettingenné. A császár nem nézett rám két hétig. És az uram két hónapig. Jobb erre nem gondolni. Akkor az uram állása komolyan megingott. _Szívére tett kézzel._ Még most is szívdobogást kapok, ha erre gondolok.

Lina. Látod, hogy vigyázni kell!

Ettingenné. Erre a figyelmeztetésre nem volt szükség. Olympia még az apjánál is gőgösebb és rezerváltabb. Olympia mindig tudta és mindig tudni fogja a határokat.

Lina. Te se tudtad, mikor fiatal voltál.

Ettingenné. Te szerelmes voltál az uramba. És ma mégis én vagyok a felesége.

Lina. Mert én nem léptem át a határaimat.

Ettingenné. Vagy mert az uram nem lépte át a határaidat.

Lina. Jenny, ez már nem csípés, ez szúrás.

Ettingenné. Legalább fáj, édesem?

Lina. Nem annyira, mint ahogy te szeretnéd.

_Olympia és Albert belép._

Albert. Az egyik parancs teljesítve van. A görög istennőt elhoztam.

Ettingenné. És a másik?

Albert. Nem volt a közelben.

Lina. Csodálom.

Olympia. Megbíztuk azt a… francia nagykövetet, hogy keresse meg és küldje ide. Már érte ment a barba.

Ettingenné _Alberthez_. Rendeltél asztalt?

Albert. Igen, az olvasószobában fogunk játszani. Ott egyedül leszünk. _Linához, aki szólni akar hozzá._ Hagyj engem, kérlek, én félek lóra ülni, jó, már hallottam.

_Leülnek. Csend._

Ettingenné. Úgye, jó itt ez a kis csend, ez a kis nyugalom, lányom?

Olympia. Fellélegzem. Most megy el a polgári elem nagy része. Végre!

Lina. Szép volt az estély. Nem?

Olympia _hidegen_. Igen.

_Szünet._

Lina. Ő felsége olyan népszerű. Úgye te is tapasztaltad?

Olympia _hidegen_. Igen.

_Szünet._

Lina. Fáradt vagy?

Olympia _hidegen_. Igen.

Lina. Kissé hideg vagy hozzám. Te is gyűlölsz?

Olympia. Ideges vagyok.

Ettingenné. A keveredés. Ő aztán igazán nem bírja a népet.

Olympia. Nem bírom. Nézni se bírom.

Ettingenné. Ha ezt a gyógyvizet innen csöveken el lehetne vezetni! Vagy ha legalább nekem nem volna rá szükségem! Mi van a kapitánnyal? Jön vagy nem jön?

Albert. Biztosan ünneplik valahol. Ő a nap hőse. Ez aztán az elszánt lovas! Ma délután az életével játszott. De nem csuda. _Olympiához_. Te félelmesen szép voltál. Látni lehetett, hogy azért oly vakmerő, mert te oly szép voltál. Nem gondolod?

Olympia. Nem. Lovas. Lovagolt.

_Kis szünet._

_Kovács belép._

Kovács _feszes állásban_. Hercegnő, a francia nagykövet ő excellenciája közvetítette a parancsát, hogy jelentkezzem főméltóságtoknál.

Ettingenné. Végre, hogy megtalálták.

Kovács. Óh, kérem. Rögtön megtalált.

Ettingenné. És mégis csak most jön? Csak nem kérette magát?

Kovács. Óh!

Ettingenné. Úgy kell nekem, mert kényeztetem.

Albert. Mindenki kényezteti.

Lina. Mindenki. Mindenki. Mindenki.

Ettingenné. Sejti, miért hívattam.

Kovács _mosolyogva_. Bridge?

Ettingenné. Úgyvan. Albert egy nagyszerű magányos asztalt szerzett az olvasószobában. De csak egy órát játszunk, mert fáradt vagyok. _Feláll_. Gyerünk, jöjjön tisztelt kártyaművész, ez az utolsó nap, ne vesztegessük a drága időt.

Lina. Milyen szenvedéllyel mondod ezt!

Ettingenné. Ha bridgeről van szó? Nálam ez az, amit a regények «nagy szenvedélynek» neveznek. Ajánlom negyediknek a francia nagykövetet. Albert, megint neked kell kimenni, küldd hozzánk az olvasóba a grófot.

Kovács _oldalt állva, Olympiához_. Beszélni akarok önnel.

Olympia _nem felel_.

Albert. Csak menjetek be, hozom rögtön. _Kimegy jobbra._

Ettingenné. Olympia, nézed a játékot egy kicsit, úgy-e?

Olympia. Anyám, egy percre kérlek. Mielőtt bemégy.

Ettingenné. Addig játszál helyettem, Lina.

Lina. Hogyan? Mégis?

Ettingenné. Pardon: csak veled nem játszom. Helyettem játszhatsz. Ülj csak be. Játszál rosszul. Veszíts, hogy mérgelődjem. Itt a jó alkalom. _Olympiához lép._

_Lina és Kovács balra el._

Olympia. Láttad, milyen voltam Linához?

Ettingenné. Jól tetted.

Olympia. Albert, mikor idekísért, nagyon határozottan figyelmeztetett, hogy Lina intrikál. Albert hű barát, jó rokon és a mi emberünk. Lina életveszélyes. Lina ma este a bálon bemutattatott magának egy főszerkesztőt és egy fényképészt.

Ettingenné. Köszönöm az információt, lányom. Intézkedni fogok, még pedig erélyesen. De most legyünk tárgyilagosak. Tudod, hogy ilyesmiről soha nem szóltam neked. Most szólok. Vigyázz evvel a huszártiszttel. Légy okos. Először látlak vigyázatlannak. Mi az irígység rettenetes ellenőrzése alatt állunk. Egész családok lesnek arra, hogy valami kis hibát csináljunk. Nem egy Lina van, hanem ezer. Egész Bécs egy nagy Lina. Kell többet mondanom?

Olympia. Nem, anyám. És ezt őszintén köszönöm.

Ettingenné. Azt hallom, ő is Velencébe akar jönni.

Olympia. Honnan tudod?

Ettingenné. Linától.

Olympia. Ő honnan tudja?

Ettingenné. Nem tudom. Képes és beszélget egy olyan hivatalnokkal a menetjegyirodában. De tudja, ez tény, és légy nyugodt, nem tartja titokban. A kapitány nem utazhatik Velencébe. A kapitány sehova se jöhet, ahol mi vagyunk. Ennek vége, örökre. Már előbb kellett volna.

Olympia. Semmise volt.

Ettingenné. Épp azért. Ő szerelmes, ez tény. És nem képes ezt titkolni. Ezt még passzíve sem szabad tűrni. Gondolj ő felsége könyörtelen, hideg kék szemére. Nekem borzongás jár a hátamban.

Olympia. Tehát?

Ettingenné. Le kell tiltanod. Nyíltan, tisztességesen, kegyetlenül végezni vele. És rögtön. Miért csukod le a szemedet?

Olympia _nem felel_.

Ettingenné. Nehezedre esik?

Olympia. Igen.

Ettingenné. Muszáj.

Olympia. Tudom.

Ettingenné. Mégpedig rögtön.

Olympia _elfogódottan_. Még valamit be kell vallanom anyám.

Ettingenné. Jaj.

Olympia. Nem jaj, anyám. Én írtam apámnak egy levelet… a kapitány érdekében.

Ettingenné. És nekem nem szóltál?

Olympia. Nem, ezt magam akartam csinálni. Tudod, hogy ő felsége lovaglómestert keres Leonóra főhercegnőnek, és tudod, mennyit utasított már vissza. A legkedvesebb leánya mellé tökéletes embert akar.

Ettingenné. Te ajánlottad a kapitányt.

Olympia. Azt írtam a papának, hogy én kérem, ezt vigye keresztül. És tudod, ha én kérek valamit a papától… _Ránéz_. Rosszul tettem?

Ettingenné. Nem, édesem. Jól tetted. Ő felségének szolgálatot tettél. Ennél tökéletesebb lovaglómestert nem kap a legkedvesebb gyermeke számára. Sőt kötelességed volt. Ez az ember tetőtől-talpig gentleman. A császár hálás lesz neked. De…

Olympia. De?

Ettingenné. De ez most egy okkal több, hogy eltávolítsd magadtól. Ha pletyka támad, még azt mondhatják, hogy érzelmi okokból ajánltad. Ő… az a tiszt… tud erről?

Olympia. Nem. Csak akkor akartam szólni neki, ha meglesz. Meglepetésnek szántam. Igen. Elfogott… hirtelen fogott el a vágy… valamit adni szegénynek… valami értékeset… Segíteni rajta! És leültem, megírtam a levelet. Azóta nyugodtabb vagyok, ha azt a hűséges, rajongó tekintetét rám szegzi. _Melegen_. Érzem, hogy tettem érte valamit.

Ettingenné. Egy újabb okkal több, hogy eltávolítsd.

Olympia. Tudom, anyám.

Ettingenné. Még pedig rögtön. Ha szabad tanácsot adnom… ifjúságom praxisából: nem elég megsebezni. Férfit nem szabad kínozni. Humánusnak kell lenni. Meg kell ölni. A férfi nemes vad. És a nő legyen úri vadász. Néha elég egy szó, hogy leterítse. De a szíve közepébe. Érted, lányom?

Olympia. Értem. Kérlek, anyám… küldd ide. Azonnal.

_Ettingenné sietve el balra._

_Olympia mereven, mozdulatlanul áll és vár. Kovács belép._

Kovács _feszesen áll meg és vár_.

Olympia. Kérem, mit óhajt tőlem. Az előbb azt mondta, beszélni akar velem.

Kovács. Elutaznak. Holnap este.

Olympia. Igen.

Kovács. Én kérem önt… engedje meg, hogy én is felbukkanhassak Velencében.

Olympia. Önnek már megvan a jegye.

Kovács. Igen.

Olympia. Hol vette?

Kovács. A jegyirodában.

Olympia. Nem bukkanhat fel.

Kovács. Úgy gondoltam… kísérőnek…

Olympia. Atyámmal utazunk.

Kovács. Említettem, hogy van szerencsém ismerni a főméltóságú urat. Tavaly Karlsbadban gyakran sétáltunk együtt.

Olympia. Velencében nem fognak. Ön kerülni fogja még azt az országot is, ahol mi vagyunk.

Kovács. Én önt halálosan szeretem.

Olympia. Épp azért.

Kovács. Nem vagyok gyerek. Ma-holnap ősz szálak keverednek a hajamba. Ez az érzés az életem katasztrófája. És ez az utolsó alkalom ezt önnek megmondani.

Olympia _fagyosan_. Mit akar?

Kovács. Nem értem a kérdést.

Olympia. Azt kérdezem: mit akar. Mi a célja.

Kovács. A célom? Ha ön kívánja, a Napot eloltani, a világot felgyujtani…

Olympia _közbevág_. Ne oly fellengősen. Maradjunk a realitásnál.

Kovács. Nem élek a realitásban, mióta önt szeretem. Én…

Olympia. Azt kérdeztem: mi a célja.

Kovács. A célom: Isten, ember és törvény előtt…

Olympia _közbevág_. Halt. Ez a mondat úgy kezdődik, mintha… _Nagyon szigorúan néz rá._ Így a házasságról szoktak beszélni.

Kovács. Igen.

Olympia. Ön megtébolyodott.

_Szünet._

Kovács. Bocsásson meg… a fantáziámért.

Olympia. Nekem önt most itt kellene hagynom, ha nem volna mondanivalóm.

Kovács. Belátom, hogy lehetetlent mondtam.

Olympia. Igen.

Kovács. Hát könyörgöm: lehessek… alázatos rabszolgája.

Olympia. Viszony?

Kovács. Miért nevezi így?

Olympia. Nevezzünk mindent a nevén. Gyorsan akarok magával végezni.

Kovács. Milyen változott hang.

Olympia. Minden szóra figyelnie kell. Házasság? Ez tréfa volt, feltételezem. Viszony? _Ránéz, sötéten._ Ki vagyok én?

Kovács. Asszony.

Olympia. De nem kapitány úr számára.

Kovács. Akkor én…

Olympia. Hallgasson kérem. Józanul, most kikapcsolva kettőnk között minden ostoba poézist és úgynevezett társalgást. Ez annak való, aki közeledni akar a másikhoz.

Kovács. De én ismerem… ismerem önnek egy érzését.

Olympia _közbevág_. Azt épp most verem agyon, ebben a percben. Amíg nagyra nem nőtt. Mert akkor visszaüt.

Kovács. Tehát szeret.

Olympia. Csak hogy lássa, mennyire vége van itt mindennek, még azt is megmondom, hogy: igen. Én vágyat éreztem… és érzek ön után. De ez a vágy vágy marad. Ennek a vágynak én majd ellátom a dolgát.

Kovács. De miért?

Olympia. Nem vagyok polgári nőstény. Felsőbb ember vagyok. Hiszek még az élettani értelemben vett felsőbbségemben is. Én több vagyok, mint ember. Mi kötelezve vagyunk így cselekedni, mikor egy piszkos világ megbolondult körülöttünk.

Kovács. Még tegnap… lovon, mellettem… mikor rámszegezte a szemét… Még most is… a szeme… mást mond.

Olympia. Énnekem így kell élnem.

Kovács. Tíz év óta!

Olympia. Tizenegy év óta.

Kovács. Soha… senki…

Olympia. Maga előtt most nincs kedvem hazudni. Úgy áll előttem, mint holmi orvos vagy cseléd. Férjem halála óta volt egyszer valaki az életemben.

Kovács. Kicsoda?

Olympia. Meg fog lepődni, mert felelni fogok erre a groteszk kérdésre. Tudnia kell, hogy kinek merészelt ajánlkozni, Kovács úr. Engem egy király szeretett.

Kovács. Egészen belesápadt.

Olympia. A nagy emlék. Most képzelje magát az én helyembe és nézzen le ebből a magasságból – Kovács úrra.

Kovács. Igen.

Olympia. Ért engem?

Kovács. Értem. _Támadóan_. De akarom is. _Feléje mozdul._ Nem tágítok. Ezen a világon semmivel nem fog elkergetni magától.

Olympia. Szegény paraszt.

Kovács _felkapja a fejét_.

_Szünet._

Kovács. Az vagyok. De éreztem a vérét lüktetni. Táncolt velem.

Olympia. Mert tiszt. Ha püspök volna, kezet csókolnék önnek. Megcsókolnám a gyűrűjét, mint ahogy táncoltam az egyenruhájával. Nem önnel.

Kovács _keserű gúnnyal_. És… ettől a pár kis csillagtól fénylett úgy a szeme?

Olympia. Nem. _Bátran_. Érdekelt, mint egy érdekes népies típus.

Kovács. Nem igaz. Az érzékeit érdekeltem.

Olympia. Önnek most mindent szabad, mert siralomházban van. Az érzékeimet? Egy ékszerboltban egyszer talán megőrülök és elrablok egy követ. Vagy tán egyszer könnyelműen kivégeztetek valakit. Ezt el tudom képzelni. De az érzékeim? Csak nem képzeli! Szegény parasztnak a fantáziája.

Kovács _összeszorított szájjal hallgat_. _A szemébe néz._

Olympia. Végezzünk. Ne bánkódjék. Én kárpótoltam önt.

Kovács _keserűen_. Kárpótlás?

Olympia. Talán ebben az órában, ebben a percben ő felsége a császár önről beszél. Említettük egyszer ön előtt, hogy a császár a legkedvesebb gyermekének mestert keres, aki lovaglásra tanítsa. Így kezdődnek az igazi nagy karriérek. Én írtam az apámnak. Száz meg száz közül ön lesz a szerencsés.

Kovács. Kifizet?

Olympia. Igen.

Kovács. Menjek el… lovásznak. Erre jó a paraszt.

Olympia. Cselédnek? Hogyne. _Idegesen_. Ne beszélgessünk sokat. Jöjjön tisztába magával. A modora kedves. De a kedvessége paraszt. Az ügyessége paraszt. A lóimádata paraszt. Az agyafurtsága paraszt.

Kovács _feléje mozdul_.

Olympia _elhúzódva_. Csak a tolakodása nem paraszt.

Kovács _felkapja a fejét_.

Olympia. Az őseim az ilyen ambiciókért a maga őseit nyársra huzatták. Nekem csak szavak maradtak. Paraszt. Vissza a fajtájához. Bearanyozott paraszt.

Kovács _nagyon halkan, de határozottan_. Ennek a sértegetésnek a magyarázata… már… talán az orvost érdekelné. Ez az az ismert beteges vágy… embert vérig kínozni. Nem akarom kimondani a nevét.

Olympia. Kis szegény fantázia. Kómikus. Képtelen elhinni, hogy egyszerűen eldobom. Ehhez betegnek kell lenni? Menjen, szegény fiam. Szeszély volt. Még az se. És akármi volt, vége. Felejtsen. Igyék erős italokat. És… elég kellemes külsejű ember: szeressen szép nőket. De ott lent… maguknál.

_Szünet._

Kovács _szinte haptákban_. Elmehetek, hercegnő?

Olympia. Igen.

_Ettingenné belép._

Ettingenné. Olympia, nagyon sokáig vagy itt külön.

_Csend._

Ettingenné. És maga? Jöjjön, kapitány úr, izgatottan várjuk.

Kovács. Nem mehetek, hercegnő. Búcsúzom tisztelettel. _Feszesen hajol meg._

Ettingenné. Hová megy?

Kovács. Inni erős italokat. Szeretni szép nőket.

_Megfordul és kisiet jobbra._

_Pillanatnyi szünet._