Part 2

Ettingenné. Ez azért fantasztikus evvel a bridge-partieval. Már voltunk most hárman: én, Albert és a kapitány, és vártuk a nagykövetet, aki azt üzente, hogy rögtön jön. Most ebben a percben jött a nagykövet, de elment a kapitány, most megint csak hárman vagyunk. Most félegy van, én kilenc óra óta szervezem ezt a bridget és képtelen vagyok három játékosnál többre vinni. Itt volna Lina, de avval nem játszom.

Olympia. Te szándékosan beszélsz most ilyen részletesen a bridgeről?

Ettingenné. Igen.

Olympia. Miért?

Ettingenné. Úgy gondoltam, hogy a te ügyed annyira el van intézve, hogy még mi se beszélünk róla soha többé.

Olympia. Miért ne beszéljünk róla?

Ettingenné. Megölted?

Olympia. Meg.

Ettingenné. Hát akkor… _Kis szünet._ Vagy szeretnél talán most könnyíteni egy kicsit a lelkeden? Akkor beszéljünk. Szivesen. _Kis szünet._ Fáj?

Olympia. Igen.

Ettingenné. Akkor nagyon kegyetlen lehettél.

Olympia. Igen.

Ettingenné. Nagyon?

Olympia. Még soha ilyen nem voltam.

Ettingenné. Ne mondd.

Olympia. Kevesebb nem használt volna.

Ettingenné. Ugyan.

Olympia. Kevesebbért holnap megbocsátott volna. Meg kellett sérteni úgy, ahogy csak egy nő egy katonát meg tud sérteni.

Ettingenné. És?

Olympia. És ez megtörtént. _Szünet_. Miért hallgatsz, anyám? Őt sajnálod?

Ettingenné. Nem. Téged csodállak. Milyen erős vagy. Hogy bírtad ezt?

Olympia. Mert szeretem. E nélkül nem tudtam volna gyilkolni. És hiszek abban, amivel megöltem. Hiszek az emberek egyenlőtlenségében. Hiszek abban, hogy ő engem beszennyez még a vágyódásával is. Ebben hiszek, hiszek.

Ettingenné. Most… fáj?

Olympia. Jobban, mint vártam. De így kell lennie. Így tökéletesen sikerült.

Ettingenné. Szóval: vége.

Olympia. Örökre. Kivégeztem, mint Nagy Péter cár a fiát, akit szeretett, államérdekből, hitből.

Ettingenné. Mily megnyugtató, hogy a történelem mindenre tud egy példát a legmagasabb körökből.

Olympia. Ennek annyira vége van, anyám, hogy ma éjjel nyugodtan fogok aludni. Megvallom, két hét óta először.

_Lina belép._

Lina. Jenny, azt hiszem végre sikerült az organizációd. Most már benn vannak ketten: Albert és a francia, itt vagy te, a harmadik… és… hol van a kapitány?

Ettingenné. Azt hiszem, kiment a bálterembe.

Lina. _Olympiához_. Mi van, hát nem bridgezik?

Olympia _idegesen_. Nem tudom, miért kérdezed ezt éntőlem?

Ettingenné. Én feladom ezt a bridge-partiet, Olympia. Aludni fogunk menni.

Olympia. Igen, anyám. Fáradt vagyok. Ezt a cigarettát még elszívom.

Ettingenné. Lina kérlek, én itt maradok Olympiával. _Vár, hogy Lina elmenjen, de Lina nem mozdul._ Exkuzálj a franciánál és mondd meg Albertnek, hogy holnap reggel találkozunk a pályaudvaron; pont hétkor jön az uram.

Lina. Szóval bridge…

Ettingenné. Nem lesz. _Szünet_. Jóéjszakát, Lina.

Lina. Jóéjszakát. Nem akarok indiszkrét lenni, de ebből az egész szituációból, amely most itt van, úgy érzem, hogy valami történt, ami nagyon helyes volt és ami engem boldoggá tesz.

Ettingenné. Jóéjszakát, Lina.

Lina. Jóéjszakát. Én is ott leszek a pályaudvaron.

Ettingenné. Reggel hétkor?

Lina. Mit csináljak? A szívem parancsolja. Drága Jennym, ha tudom, hogy csak egy kicsit is bosszankodol miatta, bevallom, hogy még most is szerelmes vagyok az uradba. _Elsiet balra._

_Kis szünet._

Ettingenné. Akarsz egy kicsit sétálni velem a parkban?

Olympia. Nem.

Ettingenné. Akarsz aludni menni?

Olympia. Nem. A bálterembe szívesen mentem volna. Zaj, fény, zenelárma jólesne most… de már vége.

Ettingenné. Pár ember lézeng csak. Nem lehetünk az utolsók. Innál valamit? Valami nehéz likőrt?

Olympia. Én nem. De ha te akarsz…

Ettingenné. Én nem merek. Nagyon erős Havannaszivart szívtam. Dobog tőle a szívem. _Kis szünet._ Istenem… holnapután: Velence! Örülök neki. Korán reggel… a napfényben fürdő Canal Grande! Ah, minden évben szép ez az első reggel Velencében… gondolán végig a Canal Granden, a palazzók közt! Mindig új és friss ez a látvány. És szegény boldogult uradra gondolok, az ő családjára. Az Orsoliniak dozsék voltak. Ők uralkodtak ott. Tulajdonképpen az ő birodalma volt… sőt a te birodalmad! Milyen szép álmodozás a kis hajón…

_Halkan belép jobbról és némán megáll előtte Krehl, a csendőralezredes, teljes díszben._

Ettingenné _ránéz_. _Hidegen._ Kérem?

Krehl. Ezer bocsánatot kérek, főméltóságú hercegnő. Bár nehány órával ezelőtt a bálon volt szerencsém bemutattatni főméltóságodnak, most megismétlem: Krehl János Farkas, császári királyi csendőralezredes, a kerület főparancsnoka. Tisztelettel kérem, kegyeskedjék megengedni, hogy valami fontos dologról jelentést tegyek.

Ettingenné. Tessék.

Krehl. Ha parancsolna engem négyszemközt meghallgatni, úgy is állanék rendelkezésére.

Ettingenné. Ez a hölgy a lányom.

Krehl. Ahogy parancsolni méltóztatik. _Olympiához_. Krehl János Farkas, császári királyi csendőralezredes. Főméltóságú hölgyeim, szóról-szóra úgy mondom el, ahogy történt. Ebben a pillanatban jövök a telefonfülkéből, megállás nélkül, egyenesen ide. A hivatalomból jelentik, hogy Bécsből kerestek telefonon tizenkét óra negyven perckor. Személyes beszélgetést kívántak. Az inspekciós altisztem jelentette, hogy nem tartózkodom a hivatalomban, hanem itt vagyok, ahol a helyem van ma este: ő felsége születésnapi ünnepélyén. Alig veszem át ezt a jelentést, kettő perccel ezután, tizenkettő negyvenkettőkor, már a telefonhoz hívnak itt a Palace-ban. Odasietek. A bécsi rendőrigazgatóság szólít és a következőket mondja: értesülésünk van, hogy Mejrovszky, a híres nemzetközi szélhámos itt van, fürdőhelyünkön. Azonnal figyelés alá veendő, szökés gyanuja esetén letartóztatandó. Rendőrtisztviselő már elindult Bécsből, reggel hét órakor itt lesz, további intézkedéseket ő foganatosítja.

Ettingenné. Igen, kérem. De bocsánat… mi közünk nekünk ehhez?

Krehl. A szélhámos huszártiszti egyenruhában tartózkodik itt. Ez ismert szokása. Kovács kapitány nem Kovács és nem kapitány, hanem Mejrovszky, a börtönviselt szélhámos. A világvárosok rendőrségeinek régi ismerőse. Legutóbb a párizsi nagykövetet csapta be. Nemzetközi, úgynevezett úri szélhámos, hamiskártyás, vasúti és szállodatolvaj. Tizenegy nyelven beszél.

_Pillanatnyi szünet._

Ettingenné _félájultan_. A frafrafrafra-francia nagykövet mutatta be. _Megkapaszkodik_.

Krehl. Mit tudhatta ezt ő excellenciája?

_Pillanatnyi szünet._

Olympia. És ön… most mit akar tőlünk?

Krehl. Az én helyzetem végtelenül kényes. Volt szerencsém főméltóságtokat gyakran látni a… kapitány társaságában. Együtt lovagolni, reggelente. Kártyázni, minden este. Én tudom a kötelességemet ő felsége hadsegédjének családjával szemben. Kötelességemnek tartottam, mielőtt bármit is cselekedném, ezt főméltóságodnak bejelenteni. Ezt akkor is megtettem volna, ha nem is szólt volna a bécsi utasítás határozottan úgy, hogy: «szigorúan kímélendők ott időző magasrangú személyek érdekei». A két detektívem, aki itt volt az estélyen, most kizárólag őt figyeli. Nem szökhetik meg.

Ettingenné _félájultan_. Köszönöm. Nagyon köszönöm. Rettenetes. _Kis szünet után._ Olympia!

Olympia. Anyám, ez halálos.

Krehl. De főméltóságú asszonyom!

Ettingenné. Most mindenekelőtt hagyjon bennünket néhány percre magunkra. Aztán rögtön beszélni fogunk erről. Csak pár perc, amíg magamhoz térek. Itt valami nagyon okosat kell csinálni. Csak botrányt ne.

Krehl. Úgyvan.

Ettingenné. Istenem… _Meginog._

Olympia. Anyám!

Ettingenné. És reggel érkezik apád. Pont hétkor. És a főszerkesztők, akik itt vannak és jegyeznek. Ezt meg kell beszélni. Fenn a lakásunkon. Nem, azt nem lehet. Ön jöjjön ide vissza. Feltűnés nélkül. Mondja kinn, hogy valami protekciót akar tőlünk. Valami kegyes közbenjárást a kabinetirodánál.

Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony. Hány perc mulva parancsolja, hogy visszatérjek?

Ettingenné. Öt perc… Négy perc… Pár perc, amíg levegőt kapok.

Krehl _szalutál és jobbra elmegy_.

Ettingenné. Egy kis levegőt… Gyere… két percre a parkba… Istenem… _Indul, de hirtelen megáll, nagyot sikolt és megtántorodik._

Olympia. Anyám! Mi az?

Ettingenné. A leveled! Most jut csak eszembe! Apád talán épp ebben a percben áll a császár előtt… és lelkesen ajánlja neki, hogy a legkedvesebb leányát bízza egy… börtönviselt rablóra! Levegőt kérek! Kérlek… levegőt akarok! Gyere! _Indul_.

Olympia. Erőt mutatni, anyám. Még találkozhatunk emberekkel. Itt, erre, az olvasószobán keresztül… _Támogatja_.

Ettingenné. Úgyvan. Még pedig mosolyogva. Mosolyogj.

Olympia. Jó, anyám, én már mosolygok. De mosolyogj te is.

Ettingenné. Mindjárt, fiam. Várj egy kicsit. _Erőlteti a mosolygást._ Így. Mosolygok?

Olympia. Meglehetősen, anyám.

Ettingenné. Akkor gyerünk gyorsan, fiam, amíg bírom.

_Keserves vigyorgással gyorsan kisiet balra, Olympia közvetlenül utána._

FÜGGÖNY.

MÁSODIK FELVONÁS.

_Ugyanott történik, tíz perccel későbben. Mikor a függöny felgördül, balról belép Ettingenné és Olympia._

Ettingenné. Hála Istennek, egy kicsit magamhoz tértem. Persze, csak testileg. _Leül, fellélekzik._ Soha nem hittem volna, hogy ilyen fontos, hogy elég levegőt kapjon az ember. Mennyi ideig sétáltam a kertben?

Olympia. Tíz percig.

Ettingenné. Talán már itt is volt azóta az a csendőrőrmester.

Olympia. Alezredes.

Ettingenné. Hát alezredes. _Kínosan vigyorog._

Olympia. Kérlek, anyám, úgy látom, még mindig mosolyogsz.

Ettingenné. Ez nem mosoly. Ez vigyorgás. Tudniillik most nem tudom abbahagyni. Várj csak. _Erőlködik_. Már nem vigyorgok?

Olympia. Már nem annyira, anyám.

Ettingenné. A monogrammos melltű is megvan?

Olympia. Ne aggódj, anyám, minden megvan. A nagy ékszerek a safeben vannak, a kicsikből pedig semmi sem hiányzik, pontosan megnéztem minden gyöngyöt, minden követ.

Ettingenné. Rettenetes. És még azt mondja, a papát ismeri. Együtt sétáltak Karlsbadban. _Sírva_. A papa biztosan nem engedte olyan közel magához, mint mi.

Olympia _türelmetlenül_. Jó, jó, de most mit cselekszünk, anyám?

Ettingenné _letörölve könnyeit_. Én tudni fogom, az biztos. Öt perc mulva tudni fogom, mit kell tenni. De most még nem tudom elkezdeni. Csak addig a rendőrség ne hamarkodja el a dolgot. Az biztos, hogy intézkedni kell. Cselekedni kell. Tehát először is vallj be mindent.

Olympia. Nincs mit.

Ettingenné. Mi volt köztetek?

Olympia. Semmi.

Ettingenné. Mennyi semmi?

Olympia. Semennyi semmi. Mondjunk már sokat, anyám: ha nagyon akarok túlozni: flört.

Ettingenné. Szerencsétlenség. Apád! Apád, ha megtudja, hogy ki ez az ember!

Olympia. Ha arra a percre gondolok, mikor az apám ezt megtudja… Csak azért nem lövöm agyon magamat, mert az apámat oly végtelenül szeretem.

Ettingenné _szemrehányással_. És anyádat?

Olympia. Ó! _Megcsókolják egymást, Olympia szemeit törli._

Ettingenné. És az udvar! És Lina! _Kiáltva:_ Lina! Lina! És a többi százezer Lina! És ő felsége! Ha arra a hideg kék szemére gondolok, legjobb szeretnék rögtön mérget venni. Ilyen dolgokban még a saját családját se kíméli. Mily magasztos a kegyetlenségében. _Kiáltva:_ És apád! És ismét apád! Apád, aki rablót csempész a császári családba. Ez ráadás a flörtre. Mit írtál neki? Legalább hűvösen ajánltad?

Olympia. Még ha hűvösen ajánltam volna is: ismered a papát, ha én kérek tőle valamit. De melegen ajánltam.

Ettingenné. Milyen melegen?

Olympia. Azt írtam: «apám, most mutasd meg, hogy’ szeretsz.»

Ettingenné. Őrült voltál?

Olympia. Nem. Csak valami formában ki kellett, hogy törjön belőlem ez az érzés.

Ettingenné. Na most kitört. Jól kitört. Egy remény van. Hogy apád nem kapta meg a levelet. _Kis szünet után felkiált:_ Szentisten! Ajánlva küldted.

Olympia. Igen.

Ettingenné _vigyorogva_. Én csudálkozom magamon, hogy már nem választottam a legegyszerűbb megoldást. Tíz gramm morfium és minden rendben van örökre. Ha apádra nem gondolnék… már odaát volnék a túlvilágon. Nekünk végünk van. _Hirtelen más hangon:_ Vallj be mindent.

Olympia. Nincs több.

Ettingenné _hitetlenül emeli fel ujját_. Du… Olympia!

Olympia. Ich schwöre Dir. Du kennst mich ja.

Ettingenné. Ich kenne Dich, el is hiszem, fiam.

Olympia _önmagát gúnyolva_. Paraszt. A bearanyozott paraszt. Ó, de okos voltam, hogy nem engedtem.

Ettingenné. Ördögöt voltál okos. Hát most nem volna mindegy?

_Kopogtatás_.

Ettingenné _sóhajtva_. A csendőr. – Szabad.

_Krehl jobbról belép._

Krehl. Már kétszer bátorkodtam itt jelentkezni.

Ettingenné. Igen. Kicsit a levegőre mentem. És a lányom felszaladt az ékszereket megnézni.

Krehl. Remélem… semmi hiány…

Ettingenné. Nem. Nem hiányzik semmi. _Sírva_. Csak az életünk boldogságát vitte el! _Hirtelen letörli könnyeit és összeszedi magát._ Hát kérem. _Hirtelen_. Nem hallanak itt bennünket?

Krehl. A bálnak vége. _Széthúzza a hátsó függönyt._ Látszik a park. És a parkban… egy lélek sincs… csend és sötétség. _Összehúzza a függönyt._

Ettingenné. Hát kérem. Tiszta fejjel és okosan. Először is, mi a tényállás. A tényállás: lányomnál: flört, nálam: bridge. Ön értelmetlenül néz rám. Talán nem tudja, mi az: flört?

Krehl. Hogyne tudnám, főméltóságú asszony. Négy gyermekem van.

_Olympia megrémül._

Ettingenné. Annak ahhoz semmi köze. Ön téved. Flörtnek nevezzük azt az ártatlan évődést…

Krehl _közbevág_. Ó! Pardon! Ezer bocsánat! Hogyne! Tudom! Flört az a szelíd kis finom kokettéria, ártatlan kacérkodás…

Ettingenné. Úgyvan.

Krehl. Hogyne! Én ostoba! Ezer bocsánat! Összetévesztettem a bridge-zsel.

_Ettingenné megrémül._

Ettingenné. Ön ismét téved. Bridge egy kártyajáték.

Krehl _bámul_.

Ettingenné. Bridge egy ártatlan játék, amit négyen játszanak. Flört egy ártatlan játék, amit ketten játszanak.

Krehl. Köszönöm. Bocsánat tudatlanságomért. De vidéken élek.

Ettingenné. Szóval bridge és flört. Bridge részemről. Részemről, alezredes úr. Flört, fájdalom, lányom részéről. Figyelmeztetem, hogy legyen okos. Ön drága árat fizet azért, hogy családi titkainkba beavatjuk. Nem szeretek túlozni, de az életével játszik. Azt mondta: vannak gyermekei.

Krehl. Igen.

Ettingenné. Nahát. Ön apa és katona. Úgy beszéljünk egymással, mintha itt ülne ő felsége és ránk nézne avval a hideg kék szemével.

Krehl _haptákban áll_.

Ettingenné. Köztünk most nincs hazugság, nincs színlelés és nincs titok. Olympia, beszélj nyíltan, mint az orvos előtt.

Olympia. Könnyű, múló szimpátiával fogadtam ezt az embert. Bíztam az egyenruhájában. Tiszt! Ő félreértette jóságomat és szemtelen lett. Most már megértem. Tolakodó lett. Megsértettem, elkergettem. Most itt tartunk.

Ettingenné. Ön beláthatja, hogy itt nem lehet a normális szabályok szerint eljárni. Ígyvan?

Krehl. Igenis.

Ettingenné. Ne csudálkozzék azon, amit mondani fogok. Mi most e nélkül az ember nélkül nem határozhatunk. Mondtam, hogy ne csudálkozzék, de ön ismét értelmetlenül néz rám. Úgy látszik, ez szokása. De nem baj. Azonnal ide kell hivatni.

Krehl. Kit?

Ettingenné. Azt az embert.

Krehl. A szélhámost?

Ettingenné. Azt.

Krehl. Az étteremben ül. Idehozatom.

Ettingenné. Ön ne «hozassa». Ön nem «hozatja». Ön kimegy, keres egy boyt, a boy menjen Kovács kapitány úrhoz, én hívatom ide, bridge-ügyben.

Krehl _feszesen_. Kimegyek, keresek egy boyt, a boy menjen Kovács kapitány úrhoz, főméltóságod hívatja ide flört… pardon… bridge-ügyben.

Ettingenné. Úgyvan.

_Krehl jobbra kisiet._

Olympia. És én, anyám?

Ettingenné. Itt maradsz.

Olympia. De anyám…

Ettingenné. Itt maradsz. Most már egy szó ellenvetést ne halljak. Most átvettem a kommandót, most én parancsolok. _Szünet, várnak._

_Krehl belép._

Krehl. A boy érte ment.

Ettingenné. Akkor várjunk.

_Szünet._

Krehl. Kies gyógyfürdőnk rádiumtartalmú hőforrása remélhetőleg jót tett főméltóságtok egészségének.

Ettingenné. Nagyon jót tett.

_Szünet._

Krehl _Olympiához_. Főméltóságodnak is.

Ettingenné. Neki pláne.

_Szünet._

Krehl. Remélhetjük, hogy a jövő szezónban ismét meg méltóztatik tisztelni kies gyógyforrásunkat?

Ettingenné. Feltétlenül. Egyáltalán, soha máshová nem fogunk menni, mindig csak ide jövünk. Képzelheti.

Krehl _meghajol_.

_Hosszabb szünet._

Olympia _súgva_. Nem kellene leültetni ezt a csendőrt?

Ettingenné. Nem. Csak álljon.

_Kis szünet. Kopogtatás._

Ettingenné. Szabad.

_Kovács belép, jókedvűen._

Kovács. Kezüket csókolom. Bridge-ügy? Hát mégis lesz bridge? Ilyen későn?

_Senki nem felel. Kínos hallgatás._

Kovács _mosolyogva néz szét, Krehlt nézi_. Mi ez, kérem?

Krehl. Krehl csendőralezredes vagyok, a kerület főparancsnoka. A törvény nevében felszólítom, igazolja személyazonosságát.

Kovács _csudálkozva néz Krehlre_.

Krehl. Újból felszólítom, igazolja magát.

Kovács _bámulattól szótlanul néz a hölgyekre_.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos. Hamiskártyás, vasúti és szállodatolvaj.

Kovács. Ön megbolondult.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos.

Kovács. Ön olyan rettenetesen blamirozza most magát, hogy becslésem szerint negyvennyolc órán belül nyugdíjba megy.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos. Reggel hétkor itt lesz egy úr Bécsből, az ön egész anyagával.

Kovács. Egy úr Bécsből?

Krehl. Egy detektív a bécsi rendőrségtől. Már a gyorsvonaton ül. Ön reggel hétig tagadhat. Addig azonban az én vendégem. Nos? Még tagadja?

Kovács _tanácstalanul néz egyikről a másikra_.

Krehl. Nincs sok értelme. Reggel hétkor itt lesz az ujjlenyomata. Nos?

Kovács _idegesen vonogatja a vállát_.

Krehl. Ön Mejrovszky. Igen?

Kovács _vállát rándítva, halkan_. Igen.

Krehl. Na végre!

_Általános mozgás._

Kovács. Igaza van. Nincs értelme.

Krehl. A törvény nevében őrizetbe veszem. De mert szemtelen viselkedésével egészen a legmagasabb körökig merészkedett…

Ettingenné. Jó, jó, alezredes úr, csak ne gorombán. _Kovácshoz_. Kérem. Hogy mi közünk nekünk ehhez. Ön ezt kérdezi.

Kovács. Nem kérdezem.

Ettingenné. Nem kérdezi. _Nyel egyet._

Kovács. Nem. Mert tudom.

Krehl _dühösen kardjához kap_. Viselkedjék…

Ettingenné. Kérem, ne kapkodjon. És különösen fémtárgyakhoz ne kapkodjon. Ez egy konfliktus, amelyet nem a fegyverek fognak eldönteni. _Kovácshoz_. Hát kérem. Hogyis kezdjem el. Oly nehéz.

Kovács. Majd én segítek. Hát… ha már rájöttek, hogy ki vagyok, hát: igen. Mejrovszky vagyok. Többször büntetve. Ausztriából kitiltva.

Krehl. Tudjuk. Ismerjük uraságod életrajzát. A dolog világos. Az ön magyarázatára nincs szükség. Mindenesetre letartóztatom és a fogházba szállítom.

Ettingenné. Ön nem tartóztat és nem szállít. Ezt nem lehet. Én megállapítom, hogy ön botrányt akar. Világraszóló udvari botrányt. Idefigyeljen. Ön katona és önnek gyermekei vannak. Ezt az embert futni kell engedni. Ez a kívánságom. Hogy hogyan, az az ön dolga. Ön már tudni fogja ennek a technikáját. Értette?

Krehl _haptákban_. Értettem.

Ettingenné _Kovácshoz_. Hallotta ezt?

Kovács. Hallottam. Futni.

Ettingenné. Úgyvan.

Kovács. Csakhogy én nem futok.

Ettingenné. Ön nem fut?

Kovács. Nem.

Ettingenné. Ön azt mondja, hogy nem fut.

Kovács. Szó sem lehet róla. Mit tettem? Semmit. Nem lehet nekem itt semmi bajom. Itt jogrend van. Itt vannak ügyvédek és bíróságok. Nekem minden büntetésem pontosan le van ülve, az utolsó percig. Ha az alezredes úr lefog, elítélhetnek pár napra egyenruha tiltott viseléséért, kihágás, száztizenötödik paragrafus, három-négy napi elzárás. Azonkívül hamis név használata, kihágás, kétszáznegyvenhetedik paragrafus, pár napi elzárás. Mindössze egy hét az egész. Tán annyi se. Itt minden számlám az utolsó fillérig ki van fizetve. Senkinek nem hiányzik semmije. Táncoltam, ez nem bűn. Lovagoltam, az se bűn. Bridgeztem, és ön a tanum, hercegnő, minden egyes esetben veszítettem. Ön volt oly szerencsés a pénzemet elnyerni.

Ettingenné. Lehet ezt túlélni?

Krehl. Nem, főméltóságú asszony.

Kovács. Én nem futok. Én megyek. Még pedig az újságokhoz megyek.

_A két hölgy rémülten mozdul._

Kovács. Legfeljebb egy héttel későbben. Nagy külföldi lapokhoz megyek. Tanum az egész fürdőközönség. Nem mondom, hogy világszenzáció lesz, de el fogja olvasni mindenki. Emlékirataim! Mejrovszky ausztriai kalandjai udvari körökkel! Mejrovszky… aki talán már ki is van nevezve lovaglómesternek a császár kedvenc leánya mellé… hála udvari összeköttetéseinek. Érdekes cikksorozat, úgy-e? Teljes nevekkel. Ezért sok pénzt szoktam kapni Párizsban a Matin-től. Egymillió példány. Hétköznap. Vasárnap több.

Krehl. Zsarolni akarsz, gazember!?

Kovács. Igen.

Krehl _neki akar menni_. Én téged össze-vissza vagdoslak.

Ettingenné. Ne! Ne! Csak hagyja zsarolni. Hiszen ezt várom már, mióta bejött. Én csak nem ajánlhattam fel neki! Hála Istennek, hogy már zsarol. Csakhogy itt tartunk! _Kovácshoz_. Hát kérem, szélhámos úr. Mint látom, maga okos és modern ember. Mit akar a csendes eltűnésért és az örök hallgatásért?

Kovács. Nézze. Én hajlandó vagyok holnap elutazni. Svájcból sürgönyzök, hogy leestem a lóról, kitörtem a lábamat, nem lehetek lovaglómester. Küldök orvosi bizonyítványt is. És hajlandó vagyok garanciákat adni, hogy soha nem tud meg senki semmit. Kovács kapitány volt, elutazott, kitörte a lábát, nincs többé. Ezt a nevet, ezt a ruhát nem használom többé.

Ettingenné. Mennyi kell?

Kovács. Nem pénz kell.

Ettingenné. Szentisten! Mit akar?

Kovács _Olympiára néz_. _Kínos csend._ Én szerelmes vagyok a hercegnőbe.

Krehl _a kardjához kap nagy zörgéssel_.

Ettingenné. Ne mindig azt a kardot! Az Isten szerelméért! Hidegvér! _Kovácshoz_. Beszéljen, fiam. Beszélni szabad.

Kovács _Ettingennéhez_. Hercegnő, én a szerelmem áldozata vagyok. A szó szoros értelmében. Én csalni jöttem ide. Mint mi mondjuk: dolgozni. Ilyen helyen pár napig szoktam maradni, valamit elkövetni és eltűnni. De itt megjártam. Szerelmes lettem, nem követtem el semmit és nem voltam képes elmenni. Pedig tudtam, hogy ez lesz a vége. Ezt már napok óta várom. De… őrült vagyok. Igen. Ilyen szerelmes még nem voltam életemben.

Ettingenné _rövid szünet után, fagyosan_. Szóval: mi kell?

Kovács. Azt nem mondhatom meg másnak, csak a szép hercegnőnek.

Krehl _kardjához kap_. Én téged leváglak!

Ettingenné. Maga nem vág. Se le, se föl. És egyáltalán, ne ugráljon, mert maga aztán igazán megjárhatja.

Krehl _csudálkozva_. Én?

Ettingenné. Igenis, maga. Az én türelmemnek is van határa.

Krehl. Főméltóságod úgy bánik itt velem, mintha én volnék a vádlott.

Ettingenné. Még lehet! Nézze meg az ember! _Nagy csend, Olympia némán zokog._ Te pedig ne zokogj. Itt most ebben a pillanatban mindenünk kockán van. Ki lehet mondani, mert a szélhámos jobban tudja, mint mi. Atyád ő felsége hadsegédje, te pedig a leendő császárné udvarhölgye vagy. Ez sorsdöntő perc. Itt cselekedni kell, mégpedig gyorsan.

Olympia. Mit értesz, anyám, az alatt, hogy: cselekedni?

Ettingenné. Nem vagyok hajlandó magyarázatokba bocsátkozni.

Olympia. Nem tudom, mit kívánsz, anyám.

Ettingenné. Én semmit se kívánok. Rendreutasítlak azért, mert azt mondtad, hogy én bármit is kívánok. Itt most minden rád van bízva. Ha a világbotrányt akarod, én és szegény apád, mi téged oda is követünk. Elutazunk Délamerikába, örökre. Illetve nem utazunk, mert apád ezt nem éli túl. De ha csak egy perccel is túléli, azt a percet arra fogja felhasználni, hogy a családját kiirtsa. Te tudod, hogy én most nem túlzok. Mejrovszky úr, a mi színeinkben. Mejrovszky úr a császári családban, mint bizalmi ember. Mejrovszky úr, a kedvenc táncosod. _Olympia mozdulatára felelve._ Jó, jó, igen. Ezt a megjegyzést vártam. Az én bridge-partnerem. De te hoztad hozzám. Jó, jó, ezt a második megjegyzésedet is vártam. Én nyertem tőle. Mindegy. Választani nem nehéz. Ennek viselni a következményeit? Nem. Inkább a halál.

_Szünet._

Krehl _haptákban_. Főméltóságú asszonyom. Én távozom. És rendelkezésükre egész éjszaka a közelben fogok tartózkodni. _Meghajol és indul._

Ettingenné. Menjen a pokolba.

Krehl _visszafordul_. Parancsol?

Ettingenné. Semmi.

Krehl. Valamit méltóztatott mondani… Nem hallottam jól.

Ettingenné _nagyon idegesen_. Valamit mondtam, ami pillanatnyi felháborodásommal függött össze. Most lecsillapodtam és nem tudnám ismételni, mert hiányzik hozzá a hirtelen harag. Ön ismét értelmetlenül néz rám. Legyen nyugodt, ez így van jól. Távozhatik.

Krehl _némán tiszteleg és jobbra elsiet_.

_Szünet._

Kovács. Ha szabad egy szerény kérdést megkockáztatnom: mit szándékozik válaszolni, szép hercegnő?

_Szünet._

Olympia _félájultan_. Anyám. Mit válaszolnál most te az én helyemben.

Ettingenné _lorgnonjával megnézi Kovácsot_. Hogy’ felelhetek én erre, mikor a szélhámos úr ezt nem tőlem kérdezte. Ha ő ezt tőlem kérdezte volna, attól félek, tudtam volna neki felelni, mikor… _könnyekkel a hangjában_… egy hatszázéves család becsületéről van szó. De tőlem nem kérdezte.

Kovács _határozottan_. Nem.

_Szünet_.

Olympia. Borzalom… Anyám…

_Szünet_.

Ettingenné. Ez ama ritka esetek egyike, amikor egy anya nem áldozhatja fel magát gyermekéért.

_Szünet_.

Olympia _félájultan, halkan_. Kérlek anyám, hagyj magamra vele.

Ettingenné. Nem félsz?

Olympia. Nem.

Ettingenné. Jó. Magadra hagylak… ha követeled! Te védeni fogod magadat a végletekig. Itt vagyok a szomszéd szobában. Ha szükséged van rám, szólíts.

_Megcsókolják egymást, Ettingenné sírva balra el._

_Nagy szünet._

Olympia _halkan_. Mit akar?

Kovács _halkan, határozottan_. Magát.

Olympia. Ön gazember. Ön börtöntöltelék.

Kovács _lehajtja fejét_.

Olympia. Ezért akart olyan sürgősen beszélni velem.

Kovács. Ezért.

Olympia. Érezte a csendőrt.

Kovács. Igen. Megszökhettem volna már délután. Nem tettem. Egy paraszt megtette volna.

Olympia. Nem paraszt. Visszavonom. Dehogy! _Ránéz_.

Kovács. Nem félek a szemétől. Ez most már egy egészen más affér. Most le vagyok leplezve. Börtön-ember. Micsoda könnyebbség. _Fellélekzik_. Most máskép is beszélünk majd, édesem. Most nem kérek. Most követelek. Hogy szikrázik a szeme! Minden gondolatát tudom. Most lecsukatna engem a várbörtönbe, étlen-szomjan. Hogy ott haljak meg, lassan, kínosan.

Olympia. Igen. Szórul-szóra.

Kovács. De ennek vége. A középkornak vége.

Olympia. Felkérem, ne folytasson egy társalgást, amit egy más emberrel kezdtem. Beszéljen a maga nevében, börtönviselt zsaroló.

Kovács. Az arcán gőg és fájdalom. Így indultak a vérpadra a francia forradalomban az arisztokraták.

Olympia. Így.

Kovács. Irtózva és örülve. _Olympia csudálkozva néz rá._ Örülve, hogy feláldozhatják magukat a királyért.

Olympia. Ebből a szennyből, amit ez a perc jelent, felemel engem a szenvedés, amit érzek.

Kovács. Ez nagyon szép mondat volt, bár egy kicsit fellengős. Szóval főméltóságod martírnak érzi magát.

Olympia. Igen.

Kovács. Csudálom, hogy nem méltóztatik öngyilkosságra gondolni.

Olympia. Ha segíthetnék ezzel a szüleimen, a császárom házának hírnevén és az én nevemen, már megtettem volna. De csak rontanék mindezen. Szemébe nézek a hóhérnak.

Kovács. Méltóztatik parancsolni valami erős italt?

Olympia. Nyomorult ajánlat.

Kovács. Az ötlet nem az enyém. De jó. Ez elkábítja az embert.

Olympia. Talán mindjárt narkózis. Martír, aki előbb elaltattatja magát.

Kovács. Csak azért ajánlottam, mert csudálom, hogy így bírja ezt a helyzetet.

Olympia. Amit ön most tesz, azt a balkáni hegyek közt megtehetné velem egy fegyveres rabló. Ez nem piszkol.

Kovács. Na ennek igazán nagyon örülök. Érdekes, milyen bátran tud a szemembe nézni.

Olympia. Hiába akarja folytatni a huszártisztet. Az nincs itt. Mi két idegen új ember vagyunk: a merénylő és az áldozat.

Kovács. Egy órával ezelőtt szeretett.

Olympia. Nem magát. Őt.

Kovács. Lehet ezt külön választani?

Olympia. Igen.

_Kis szünet._

Kovács. Szeretném… pardon… illetve: az a másik… szeretné megkérni, hogy üljön le.

Olympia. Ne udvariaskodjék. Ezt visszautasítom.

Kovács. Megkönnyíteném a helyzetét, ha goromba volnék?

Olympia. Igen. _Leül_. Kérem. Leültem.

Kovács. Vagyis még maradhatok egy kicsit.

Olympia. Ne gúnyolódjék, mert minden, amit teszek, nem én vagyok.

Kovács. Hát kicsoda?

Olympia. Egy rab, az ön hatalmában. Rabló. Pénzt vagy életet.

Kovács. Tévedés. Csak életet. Egy órai életet. Én mint ember…

Olympia. Ön nem ember.

Kovács. Hát mi vagyok?

Olympia. Ön a szerencsétlenség. Az öné vagyok, de úgy vagyok az öné, mint a fuldokló a viharos tengeré.

Kovács. Szabad érdeklődnöm főméltóságodnál, hogy mi az utolsó kívánsága?

Olympia. Néhány kérdés kínoz.

Kovács _udvariasan int, hogy kérdezzen_.

Olympia. Ölt embert?

Kovács. Nem.

Olympia _fellélekzik_. Csak csalt. Lopott.

Kovács. Igen.

Olympia. Persze… ékszert.

Kovács. Többnyire.

Olympia. Nőktől.

Kovács. Ideadták.

Olympia. Nem értem.

Kovács. Nem érti, hogy ideadták?

Olympia. Ön ellopta.

Kovács. De csak akkor, ha nem adták ide maguktól, kéjjel.

Olympia. Kéjjel?

Kovács. Hagyjuk. Ezt maga nem érti.

Olympia. És a házassági ajánlat?

Kovács. Mindig evvel kezdjük.

Olympia. És mivel végzik?

Kovács. Értéktárggyal.

Olympia. Itt… mit akart elkövetni?

Kovács. Gyöngysort.

Olympia. Tőlem? _A gyöngysorához nyúl._

Kovács. Nem. Öntől semmit. Soha.

Olympia. Szentimentális tolvaj. Szamár.

Kovács. A mamájától akartam.

Olympia. Hogyan? Kéjjel? Vagy…

Kovács. Nem, nem! Rendesen!