Part 2

Juli. Mindent hoz. Ha ő nem hozna, levegőt ebédelnénk. Nagyon jó asszony, csak jár a szája.

_Szünet._

Mari _kicsit szégyenlősen_. Mán most tudom, hogy nem katona.

Juli. Még összegyösz vele?

Mari. Össze.

Juli. Sokat?

Mari. Sokat. Elvesz.

Juli. Feleségnek?

Mari. Feleségnek.

Juli. Na látod, hogy nem katona. Szünet.

Mari _szégyenlősen, de kissé dicsekedve_. Most kacérkodok vele.

Juli. Hogyan kacérkodsz vele?

Mari. Mondja, hogy menjek a ligetbe. Aztán nem megyek a ligetbe. Aztán kendőt igér, még se nem megyek. Akkor szépen haza kisér és nem történik semmi erkölcs.

Juli. Így kell kacérkodni?

Mari. Csak így. Tilos, tilos, de szívem joga.

Juli. Nem veszekedtek soha?

Mari. Csak mikor érzékiség van.

Juli. Érzékiség?

Mari. Megfogja a kezemet és úgy sétálunk. Aztán lóbálni akarja a kezemet, én meg nem hagyom. Aszondom: maradhasson. Ő meg aszongya: mér olyan dacos? Megin akarja lóbálni, megin nem hagyom. Aztán sokáig nem hagyom, addig, amíg egyszer csak hagyom. Akkor lóbáljuk a kezünket. Föl, le, föl, le, és ez az érzékiség. Ez is tilos, de szívem joga.

Juli. Így élsz boldogan.

Mari. Meg még boldogabban is. A legszebb a szívszerelme.

Juli. Az is van?

Mari. Az úgy van, hogy most már háromkor virrad. Hát akkor már megvolt a kacérság is, meg az érzékiség is, szívem joga, hát elkövetkezik a szívszerelme. A padra ülök és a Hugó fogja a kezemet. Bort nem iszunk, csak piros lemonádét. Hát nem részeg a Hugó. Hát a pofáját az arcomhoz támasztja és hallgatunk. Aztán leragad a szeme és akkor lecsúszik az arcomról, mert elalszik. De azért fogja a kezemet álmában. És én nézdegélek jobbra-balra és szagulom a virágszagot, mer az is hajnalban van. De ő nem érzi, mer alszik. És én is szeretnék aludni, de nem alszok. Csak úgy megvagyunk ott ketten. És ez a szívszerelme. _Nagy szünet._

Juli. Már este elment és még mindig nem jött haza.

Mari. Itt van tizenhat krajcár. Villamos nyóc oda, nyóc vissza. Kisasszonyér a zenedébe. De gyalog gyöttünk. Itt van, tedd el. _Átadja_.

Juli. Most már három forint negyvenhat.

Mari. Három forint negyvenhat.

Juli. Nem megy munkába.

Mari. Lusta?

Juli. Mesterséget nem tud. Napszámot nem vállal. Fekszik a hasán.

Mari. Nem szép tőle.

Juli. Nem szép tőle. Kólicséknál új lány van?

Mari. Már a harmadik, mióta te elmentél. A Hugó hivatalszolga lesz. Egy állami ügyvéd beszerezte. Lakást is kap.

Juli. A körhintához nem megy vissza. Kérdezem, mért, nem mondja. Mult hétfőn megütött.

Mari. Visszaütötted?

Juli. Nem.

Mari. Minek nem hagyod ott?

Juli. Nem hagyom ott.

Mari. Minek nem hagyod ott? Szünet.

Hollunderné _fazék vizet hoz ki a szobából_. _Dörmögve_. Kártyázni, azt tud, meg verekedni, azt is tud, meg cselédektől a pénzt elszedni, mert a rendőrség az ilyet eltűri. Itt volt az esztergályos.

Juli. Levesnek való víz?

Hollunderné. Itt volt az esztergályos. Szép, barna ember. Özvegy ember. Két gyereke van. Pénze van. Üzlettye van.

Juli _Marihoz_. Nem is negyvenhat. Három forint hatvanhat.

Mari. Én is azt számoltam. Hatvanhat.

Hollunderné. Elviszi a hivatalba és elveszi. Már ötször volt itt. Két gyereke van.

Juli. Ne fáradjon, Hollunder néni, én majd hozok vizet.

Hollunderné. Ott kint vár.

Juli. Nem köll.

Hollunderné. Majd elgyön megint. Majd ha megint megveri. _Indul kifelé. Dörmögve._ Mer verekedni, azt tud, szép kis asszonyt fejbeütni, azt tud. A bőr, az nem sül le az arcáról, mert a rendőrség, az az ilyet… tűri… _Hátul el._

Mari. Esztergályos el akar venni téged?

Juli. El.

Mari. Minek nem mész hozzá?

Juli. Csak.

Mari. De ha ver is. Fejbe is üt. Csak mind azér, mert ő a Liliom?

Juli. Mer ő a Liliom.

Mari. De hiszen csibész.

Juli. Olyannak is kell lenni.

Mari. Mikor ott ült a padon veled… én néztem… akkor szelíd volt.

Juli. Szelíd volt.

Mari. Aztán vad lett?

Juli. Vad is lett. De mikor ott ültünk, szelíd volt. Most is néha szelíd. Nagyon szelíd. Délután ide hallatszik a verkli. Azt sajnálja. Akkor szelíd.

Mari. Mit mond?

Juli. Nem mond az semmit, csak olyan szép, szelíd. Csúnya nagy szeme van. Aztán úgy néz vele.

Mari. Szemedbe néz?

Juli. Inkább úgy mellé. Én se tudom nézni, mer ő nem szereti, hogy nem dolgozik. Azér vert meg hétfőn.

Mari. Mer ő nem dolgozik? Hát az aljas, ha nem dolgozik, azér megver?

Juli. Mer bántja.

Mari. Fájt?

Juli. Nem. _Szünet_.

Muskátné _nagyon kiöltözve jön be hátul_. Jó napot! A Liliom itthon van?

Juli. Nincs.

Muskátné Elment?

Juli. Még nem gyött haza.

Muskátné. Akkor megvárom. _Leül_.

Mari. Hát hogyan mer maga ide bejönni?

Muskátné. Maga itt a háziasszony, lelkem? Vigyázzon, mer a szájára ülök.

Mari. Hogyan mer maga ide bejönni a Julihoz?

Muskátné _Julihoz_. Ne feleljen neki, lelkem. Látom, hogy maga tudja, mért jöttem. Annak a rongyosnak akarok kenyeret adni.

Mari. Annak nem kell a maga kenyere.

Muskátné _Julihoz_. Ne feleljen neki, lelkem. Butába még ilyen ostobát nem is láttam.

Mari. Szerbusz.

Juli. Szerbusz.

Mari _a hátsó ajtóból_. Hatvanhat.

Juli. Igen.

Mari. Szerbusz. _Elmegy_.

Juli _a szobaajtó felé megy_.

Muskátné. Nálam kapott mindennap egy koronát. Vasárnap forintot. Sört, szivart fizetett neki a publikum.

Juli _megáll az ajtóban és nem felel neki_.

Muskátné. Inkább éhen hal, mint bocsánatot kér. De nem bánom. Visszaveszem anélkül is.

Juli _nem felel_.

Muskátné. Bevallom, nagyon kérdezik a népek, hogy hova lett. Nekem muszáj nézni, hogy az üzletem menjen. Tőlem éhen is halhat, nem jönnék utána, ha az üzletbe nem volna jó.

_A hátsó ajtón bejön Liliom Ficsurral. Szünet._

Juli. Itt van a Muskátné.

Liliom. Látom.

Juli. Azt csak mondhatnád, hogy jó napot.

Liliom. Minek az neked? Minek macerálsz?

Juli. Nem macerállak.

Liliom. Hát fogd be a szád. Mer most mingyár az jön, hogy egész éjjel lumpoltam, nincs keresetem, nincs ebéd.

Juli. Nem mondok én semmit.

Liliom. De látom az orrodról, hogy akarod mondani. Erigy innen, mer megint lesz mejjpor. _Haragosan járkál. Mindenki fél tőle, aki mellett elmegy, az félreáll._

Ficsur _ide-oda cammog, a földön keresgél_.

Muskátné _hirtelen ráripakodik Ficsurra_. Maga viszi kártyázni a cehellibe, magát becsukatom.

Ficsur. Maga nekem fiatal. _A hátsó ajtón kimegy és kint járkál. Szünet._

Juli. Itt van a Muskátné.

Liliom. Ő beszéljen, ha akar valamit.

Muskátné. Minek jársz a Ficsurral? Egyszer majd magával visz, mikor lopni megy.

Liliom. Avval járok, akivel akarok. Mit akar?

Muskátné. Hát tudod.

Liliom. Nem tudom én.

Muskátné. Hát minek volnék itt? Azt hiszed, rongyos, vizitelek nálad?

Liliom. Tartozok valamivel?

Muskátné. Tartozol is, de azt nem számítom. Majd tehozzád jövök pénzér. Mer olyan sok jövedelmed van. Tudod te jól, minek vagyok itt.

Liliom. Hiszen fölfogadta a Hózlingert.

Muskátné. Hát fölfogadtam.

Liliom. Tud az úgy, mint én.

Muskátné. Tud, ne félj. Nem is küldöm el. Csak kevés az ember. Kettő is elférne.

Liliom. Sohse volt kettő. Mindig én voltam egyedül csalogató.

Muskátné. Hát kidobhatom a Hózlingert.

Liliom. Minek azt kidobni, ha olyan jól tud.

Muskátné _vállat von_. Hát tud. _Eddig még nem nézett Liliomra._

Liliom _Julihoz_. Erigy, kérj a fényképésztől kávét. _Juli hátul kimegy._ Hát olyan jól tud az a Hózlinger?

Muskátné _feléje fordul, ránéz_. Mér nem alszol éjszaka? Hiszen úgy nézel ki, hogy köpedelem.

Liliom. Hát… olyan jól tud az a Hózlinger?

Muskátné. Simítsd ki a hajad a homlokodból. _Liliom hajához nyúl._

Liliom. Hagyja csak maga az én hajamat.

Muskátné. Hagyom, ne félj. Ha azt mondtam volna, hogy lógasd a szemedbe, hát félresimítottad volna. Hallom, megverted ezt a… ezt a…

Liliom. Semmi köze hozzá.

Muskátné. Szép kis bátorság. Ilyen véznát verni. Ha meguntad, hadd ott, de gyönge teremtést nem üt meg az ember.

Liliom. Hogy hagyjam ott?… Kéne?

Muskátné. Haj… de nagyra vagy megint… _Nagy zavarban van…_ Úgy köll nekem, minek jövök utánad. Az ember ki van téve… hogyha szívén viseli az üzletet. Csak el tudnám adni azt a hintát, sose láttál volna.

Liliom. Nem jól megy?

Muskátné. Ha van eszed, visszagyösz. Jól megfizetek.

Liliom. Hiszen tele van úgy is.

Muskátné. Tele van, tele van. De az nem az igazi.

Liliom. Csak szépen mondja meg, hogy én hiányzok.

Muskátné. Nekem nem hiányzol, csak a cselédek… azok buknak rád… kérdezik… ha van eszed visszagyösz.

Liliom. Hogy itt hagyom ezt a…

Muskátné. Hiszen vered.

Liliom. Nem verem. Micsoda beszéd az, hogy verem. Hát egyet odasóztam neki, aztán tele van vele a város. Azér még nem verem.

Muskátné. Jó, jó, jó, jó, nem szóltam semmit. Nem avatkozok bele.

Liliom. Verem!

Muskátné. Nem tudom, mit szeretsz rajta. Két hónapja ülsz itt vele… már az életedet is megunhattad. Mikor ott a… hinta… meg színház… meg pénz is volna… valaki ilyen buta legyen… a szép, gyönyörű életet ott hagyja… _Ránéz_… hol jártál megin az éjjel, hogy így nézel ki?

Liliom. Hagyja csak.

Muskátné. Sohse néztél így ki. Itt eszed magad. _Szünet_. Új verklit vettem.

Liliom _csöndesen_. Tudom.

Muskátné. Honnan tudod?

Liliom. Ide hallatszik.

Muskátné. Jó, mi?

Liliom. Nagyon jó. Olyan jó… jól vágja.

Muskátné. Jól fordul rá a hinta. Négy új tükör is van rajta. Meg kidobtam azt a két fekete lovat, aminek a füle már úgy is le volt törve.

Liliom. Mi van helyette?

Muskátné. Na találd ki.

Liliom. Zebra.

Muskátné. Nem. Automobil.

Liliom. Automobil?

Muskátné. Az. Olyan fujóval. Nálam van az első. Szép, piros automobil, mind abba akarnak ülni, mert fujója is van. Aztán nyomják, járatják, divatba van.

Liliom. Automobil…

Muskátné. Az. Ha van eszed visszagyösz. Minek rágod itt magadat? Ott a szépművészet, az való neked. Művész vagy te. Nem vagy te tisztességes ember.

Liliom. Hogy hagyjam itt ezt a kis…

Muskátné. Mi az annak? Visszamegy szolgálni.

Liliom. Rongyos kis bogár

Muskátné. Ott a szépművészet, az való neked. Sör, virzsinia, egy korona hétköznap, kettő vasárnap. Meg vettem én már neked órát is.

Liliom. Nem olyan ez, hogy visszamenne szolgálni.

Muskátné. Ne félj, nem iszik gyufát. Ha mind gyufát innának…

Liliom _miután egy kicsit nézte, nagy_ _elégtétellel_. Hát nem köll a publikumnak a Hózlinger!?

Muskátné. Tudod, te rongyos, nagyon jól tudod.

Liliom. Hát…

Muskátné. Jókedv, az is valami. Jó, szép, könnyű élet, csupa jó, szép lányok, meg sör, meg szivar, meg muzsika, meg jó, szép, könnyű élet, meg boldogult férjem gyűrűjét is neked adom, na, mit akarsz még?

Liliom. Nem olyan az, hogy visszamegy szolgálni. Hát… hát… nem bánom, hogy ha… azér itt megvagyok vele… hát itt maradhat azér… ha én a művészetbe megyek…

Muskátné. Ajjaj!

Liliom. Mi az, hogy ajjaj?

Muskátné. Kicsúfolnak a lányok… Hazaviszed a pénzt az asszonynak… Még sohse hallottam, hogy feleséges ember… hiszen ha tudják, kinevetnek.

Liliom. Tudom ám én, maga mit akar.

Muskátné _lesütött szemmel_. Hencegni, azt tudsz.

Liliom. Hát nekem adja a gyűrűt.

Muskátné _végigsimítja a haját_. Neked.

Liliom. Nagyon rosszul vagyok ám idehaza.

Muskátné _mint fenn_. Nem vigyáz rád senki. Szünet.

Juli _bejön és letesz egy bögre kávét_.

Muskátné _elkapja a kezét Liliom fejéről_. _Szünet_.

Liliom. Akarsz valamit?

Juli. Nem. Szünet.

Juli _el balra a bódéba_.

Muskátné. Az öreg asszony azt mondja, hogy egy esztergályos van itt, valami özvegy ember.

Liliom. Tudom, tudom.

Juli _bejön balról_. Liliom… nehogy elfelejtsem, majd aztán mondok valamit.

Liliom. Jó.

Juli. Mer azt… meg akarom mondani… már tegnap akartam…

Liliom. Jó, jó.

Juli. De négyszemközt. Gyere be egy kicsit… megmondom…

Liliom. Most dolgom van, látod.

Juli. Csak egy percig tart az egész.

Liliom. Na erigy, mer…

Juli. Hát hadd mondom meg.

Liliom. Nem takarodsz mindgyár, ha mondom…

Juli _erősen_. Nem.

Liliom _feláll_. Micsoda?

Juli. Nem.

Muskátné _feláll_. Na ne kezdj itten. Én majd kimegyek addig a fényképészhez, aztán visszagyövök a válaszér. Kisiet hátul.

Juli. Nem bánom, ha meg is ütsz. Ne nézz így rám, mer nem ijedek meg tőled. Én most nem ijedek meg senkitől. Én azt mondtam, hogy mondani akarok neked valamit.

Liliom. Hát ki vele. De hamar.

Juli. Azt nem lehet hamar. Mér nem iszod meg a kávét?

Liliom. Ezt akartad mondani?

Juli. Nem. Idd addig ki, addig majd megmondom.

Liliom _a kávéhoz megy és issza_. Na?

Juli. Hát hogy kérdezted tegnap, hogy a fejem fájt.

Liliom. Igen.

Juli. Nahát ez.

Liliom. Beteg vagy?

Juli. Nem. Csakhogy kérdezted, hogy a fejem fájt. És hogy mondtad, hogy másféle kedvem van.

Liliom. Hát azt is mondtam. Talán az esztergályos?

Juli. Én nekem… mi? Dehogy az esztergályos. Csak… azt nehezen tudom megmondani, de neked azt tudni kell… én… én nem ijedtem meg tőle mer annak úgy kell lenni…

Liliom _leteszi a kávét_. Mi?

Juli. Ha az ember férfival van.

Liliom. Igen.

Juli. Énnekem gyerekem lesz. _Nagyon gyorsan siet ki a hátsó ajtón. Szünet. Ficsur benéz az ablakon._

Liliom. Ficsur!

Ficsur _bejön_.

Liliom. Te Ficsur… a Julinak gyereke lesz.

Ficsur. Hát aztán?

Liliom. Semmi. _Hirtelen_. Erigy ki. _Ficsur kimegy. Kis szünet._

Muskátné _hátul bejön_. Láttam, kiment.

Liliom. Kiment, igen.

Muskátné _pénzt vesz elő_. Adok neked tíz koronát előlegbe.

Liliom. Igen.

Muskátné. Mér nem veszed el?

Liliom. Menjen haza, Muskátné.

Muskátné. Ejnye… mi van veled?

Liliom. Menjen haza, nagysága. _Visszamegy a kávéhoz._ Hagyjon engem reggelizni. Nem látja, hogy reggelizek?

Muskátné. Bolond vagy te.

Liliom. Nem méc?! _Feléje fordul._

Muskátné _visszateszi a pénzt_. Többé az életbe Muskátnét nem látod.

Liliom _Hát nem látom_.

Muskátné. Isten áldjon meg.

Liliom. Isten áldja meg. _Muskátné el._ Ficsur!

Ficsur _bejön_.

Liliom. Hát mi az… hogy mondtad, hogy pénzt lehetne…

Ficsur. Hát lehetne.

Liliom. Mennyit?

Ficsur. Pár forintot. Öreg csibész vagyok én. Velem jöhetsz.

Hollunderné _bejön_… Reggel kávét, délbe levest, este megint kávét, tüzifát, azt mind én adjam… adja vissza a bögrémet… _Megkezdődik a délutáni élet a ligetben. Megszólal a távolban a verkli._

Liliom. Hollunder néni. _A felvonás végéig látni rajta, hogy idegessé teszi a verkli hangja._

Hollunderné _Ficsurhoz_. Nem méc innen, te rongyos! Mindjárt hívom a fiamat.

Ficsur. Fiatal nekem a maga fia. _Kisompolyog_.

Liliom. Hollunder néni.

Hollunderné. Mi köll?

Liliom. Mikor magának a fia született… mikor magának a fia született…

Hollunderné. Na?

Liliom. Semmi.

Hollunderné _dörmögve, kimenőben_. Aludja ki magát, rongyos csibész. Éjjel részegeskedni, meg kártyázni, azt tud, más ember nyakán élni, azt is tud. El hátul.

Liliom. Ficsur.

Ficsur _besompolyog_. Hát a Julinak gyereke lesz. Ezt már hallottam.

Liliom. Hát hogy mondtad… hogy lehetne pénzt… a bőrgyári pénztárnoktól…

Ficsur. Hát bizony… de akkor… _Odahúzódik hozzá._ Csak úgy, hogy együtt.

Liliom. Igen. Elgondolkozik. Idegesen. Erigy ki, Ficsur. Majd… majd aztán gyere vissza.

Ficsur _kisompolyog és végleg el_.

_A verkli egyre szól, Liliom hallgatja egy kicsit, aztán a hátsó ajtóhoz megy._

Liliom _az ajtóból kiordít_. Hollunder néni… _Naiv örömmel…_ A Julinak gyereke lesz! _Bejön, feláll a kanapéra a hátsó deszkafal mellett és a deszkafal tetejére könyökölve, elbámul a liget felé, hallgatja a verklit, aztán egyszerre túlordítja._ Nekem gyerekem lesz! Fölemeli a két karját.

Juli _a bódéból jön_. Mi az? Mi van itt?

Liliom _leszáll a diványról_. Semmi. _Aztán ráveti magát a kanapéra, arcra._

Juli _nézi egy kicsit, aztán odamegy és betakarja_. _Lábujjhegyen a hátsó ajtóig megy, a küszöbre áll, az ajtófélfának támaszkodik, a liget felé néz és hallgatja a verklit._

_Kis szünet._

_Függöny_.

HARMADIK KÉP.

_Ugyanaz a díszlet. Liliom és Ficsur egymás mellett ülnek. Juli a színen foglalatoskodik. Ficsur egy nótára tanítja Liliomot._

Ficsur. Harmadik vers!

Vigyázz, vigyázz te Jáninger Vasgyerek a Bérci, Bekasztliznak a központba, Sírhat majd a Rézi. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú.

Liliom. Vigyázz, vigyázz te Jáninger, Vasgyerek a…

Ficsur és Liliom _együtt_. Bérci!

Bekasztliznak a központba, Sírhat majd a Rézi.

Liliom. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú.

Juli _gyanakodva néz rájuk és bemegy a házba._

Ficsur _hirtelen oda hajlik Liliomhoz és titokzatosan mondja._ Ahogy végig mész a Francia-úton, ott látod a töltést… előbb jön a sorompó, aztán le a bőrgyárig semmi, még csak őrház se.

Liliom. És arra jár?

Ficsur. Arra. Lent a töltés alatt jár, a kis úton. Tavaly óta egyedül jár, azelőtt mindig volt vele valaki.

Liliom. Minden szombaton?

Ficsur. Minden szombaton.

Liliom. A pénzt… azt mibe viszi?

Ficsur. Bőrzsákba. Abból fizeti a munkásokat.

Liliom. Sokat visz?

Ficsur. Tizenhatezer koronát, pont.

Liliom. Hogy híjják?

Ficsur. Linzmann Izraelita.

Liliom. Pénztárnok?

Ficsur. Pénztárnok. De ha oldalba szúrom, már nem pénztárnok. Ha a fejire ütök, akkor is már mingyár nem pénztárnok.

Liliom. Meg köll neki halni?

Ficsur. Nem muszáj. Ide adhatja a pénzt halál nélkül is. De a legtöbbje már inkább meghalni szeret.

Juli _kijön a házból és átmegy a színen, ki a hátsó ajtón. Ezek a színen való átjárkálásai Julinak azt jelentik, hogy gyanít valamit; ijedten, sőt gyanakodva nézegeti őket, itt-ott meghallja utolsó szavaikat; szóval, anélkül, hogy ezt nagyon éreztetné a közönséggel, Juli dacára minden titkolódzásnak körülbelül sejti, hogy a két ember min töri a fejét._

Ficsur _amint Julit látja, hirtelen_. Aztán aszongya:

Sírhat majd a Bársony Rézi Ha belesző zárva.

Liliom és Ficsur _együtt_.

Elkísérik a Rézit is A nagy sárga házba. Itt van már a zsarú, a zsarú, a zsarú.

Liliom.

Sírhat majd a Bársony Rézi, Ha belesző zárva.

_Juli kimegy._

De aztán nem kell mindjárt rögtön Amerikába menni?

Ficsur. Nem.

Liliom. Hát?

Ficsur. A pénz el lesz ásva hat hónapig. Ennyi az ideje. Hat hónap mulva kikel a földbül.

Liliom. Aztán?

Ficsur. Aztán addig a hat hónapig csak úgy élsz, mint eddig. Nem nyúlsz a tőkéhez.

Liliom. Épen hat hónap mulva gyön a gyerek.

Ficsur. Hát… akkor a gyereket is visszük. De már munkába állasz három hónappal előbb. Ez azér van, hogy mindig mondhasd: kuporgatom a pénzt, kivándorlunk Amerikába.

Liliom. Én szólítom meg?

Ficsur. Az egyik megszólítja beszéddel, a másik megszólítja kis késsel. Ez attúl függ, hogy kinek mihez van szíve. Majd csak te szólítsd beszéddel.

Liliom. Nem hallottad?

Ficsur. Mit?

Liliom. Onnan kívülről… mintha kardot csörgettek vóna.

Ficsur _kifelé figyel_. Szünet.

Liliom. Mit mondok neki?

Ficsur. Azt mondod: jó estét, kérem szépen hány óra?

Liliom. Aztán?

Ficsur. Aztán én akkor már szúrok. És akkor mindjárt előveszed te is a kést.

Budai rendőr belép és körülnéz, hirtelen csönd támad. Jó napot kívánok!

Ficsur _és LILIOM_. Jó napot!

Ficsur _kikiált_. Gyöjjön fényképész! Keresik! _Szünet, a rendőr vár._

Sírhat majd a Bársony Rézi Ha belesző zárva Elkísérik a Rézit is…

Liliom _és Ficsur együtt halkan_. A nagy sárga házba. Ott jön már a… _a végét szöveg nélkül dudolják, hogy a rendőr a csúfnevét ne hallja. Ének alatt megjelenik Hollunderné és a fia._

Rendőr. Papirképet is csinál?

A fiú. Hogyne, kérem. _A palánkon függő képmintákra mutat._ Tessék… amilyet tetszik. Egész alak?

Rendőr. Egész alak.

_Az öregasszony előtolja a sarokból a fényképezőgépet, ezalatt a fiú beállítja a rendőrt, sietve futkos a rendőr és a gép között, be-benéz a gépbe, majd fejét leborítva a fekete kendővel, a géppel együtt közelebb megy a rendőrhöz. Hollunderné ezalatt a sötét kamrából lemezt hozott és a gépbe tette. Ezalatt Liliom és Ficsur között oldalt, ahol összebujtak, a következő egészen csöndes párbeszéd fejlődik._

Liliom. Idevaló?

Ficsur. Nem idevaló.

Liliom. Hová való?

Ficsur. Budai. Szünet.

Liliom _hirtelen előtörő groteszk gyermekes panasszal._ Szegény, rongyos életem van nekem!

Ficsur _kedves vidámsággal, atyailag biztatja_. Majd elmegyünk Amerikába.

Liliom. Mi van ott?

Ficsur _nagy tisztelettel_. Gyáripar.

A fiú _a rendőrhöz_. Kérem most nyugodtan maradni. Egy… kettő… három _lekapja a lencséről a fedőt. Visszateszi._ Köszönöm.

Hollunderné. Öt perc mulva visszatetszik gyönni. Kész lesz.

Rendőr. Hát majd visszagyövök. Most köll fizetni?.

A fiú _elolvadva az udvariasságtól_. Biztos úrnak nem szükséges előre. _A rendőr leereszkedő barátsággal szalutál és kiballag. Hollunderné a kamrába viszi a lemezt, a fiú is bemegy vele, miután a gépet visszatolta a helyére._

Hollunderné _miközben a két csirkefogó előtt elmegy, alig érthető duruzsolással, az ő rendes modorában szidja őket._ Itt ülnek és elrondítják nekem a helyiséget, mér nem mennek sétálni? Most már olyan jól megy nekik, hogy énekűnek. _Hirtelen ráripakodik Ficsurra._ Nem félsz a zsarútól?

Ficsur _megvetőleg_. Eridj, mer rádlépek.

Liliom. Aszondod: a Hózlingert szeretik a hintánál?

Ficsur. De még hogy!

Liliom. Az asszonyt is láttad?

Ficsur. Láttam. Már fésüli is a Hózlingert.

Liliom. Fésüli?

Ficsur. Tisztítja.

Liliom. Hát csak tisztítsa.

Ficsur _a bódéajtó elé tolja_. Na erigy.

Liliom. Hova?

Ficsur. Vedd a kést.

Liliom. Melyiket?

Ficsur. A konyhakést. Köll az egyiknek kis bicska, az van nekem. De ha vitatkozik, akkor a nagy kés is kell.

Liliom. Minek az? Ha komiszkodik, én olyat vitatkozok a fejire, hogy megkancsalodik tűle.

Ficsur. Hát csak köll valami. Bottal nem vághatod el a nyakát.

Liliom. A nyakát köll elvágni?

Ficsur. Nem köll. Csak ha ő akarja. _Szünet_. Persze, gőzhajón ülni, az jó lesz. Gyáripart élvedzni, az is jó lesz. De dolgozni, attól félsz.

Liliom. Meglátja a Juli, ha elveszem a kést.

Ficsur. Hát vedd el úgy, hogy ne lássa meg.

Liliom _egy lépést tesz a bódé felé_. A rendőr beballag és kopogtat a sötét kamra ablakán. Itt a rendőr.

Hollunderné _kijön_. Azonnal, mindjárt, kérem. _Betipeg a bódéba. Liliom egy pillanatnyi habozás után neki durálja magát és határozott léptekkel utána megy. A rendőr gúnyosan nézi Ficsurt. Ficsur fölkel, gúnyos büszkeséggel elsétál két-három lépést a rendőr orra előtt, aztán megáll, háttal a rendőrnek, hirtelen a rendőr felé fordul, mint ahogy a gyermekekkel szoktak tréfálni, ujjal mutat rá és megszólítja._

Ficsur. Krisztina-körút és Retek-utca sarok.

Rendőr _gőggel, lassan_. Honnan tudja?

Ficsur. Arra járok hivatalba.

Rendőr. Micsoda maga?

Ficsur. Zongoratanár. _A rendőr nagyon megnézi, mintha kezdene rájönni, hogy ez tréfál vele, komoran pödör egyet a bajuszán._

A fiú _kijön a kamrából és átadja a kész képet a rendőrnek_. Tessék kérem.

Rendőr _megnézi a képet, fizet és elballag, miközben egy pillanatra megáll és jól megnézi Ficsurt. Mikor elment, Ficsur az ajtóból még utána néz. Ezalatt Liliom kijött a házból a kabátját gombolva. Ficsur megfordul és meglátja Liliomot._

Ficsur. Mit nézel?

Liliom. Nem is nézek.

Ficsur. Hát mit csinálsz?

Liliom. Gondolok.

Ficsur _odamegy hozzá_. Na mondd szépen. Megszólítod. Hogyan szólítod meg?

Liliom _elfogódott hangon_. Jó estét kívánok, kérem szépen, hány óra? Ha felel, mit mondok neki?

Ficsur. Nem felel?

Liliom. Nem felel.

Ficsur. Nem az. _Tapogatja a kabát alatt a kést._ Hol van? Merre van?

Liliom _anélkül, hogy odamutatna_. Balrul.

Ficsur. Úgy van. A szív iránt. _Kitapogatja_. Már látom… Ez az ni! Ez még mind az… Itt már hegyesedik… _a hegyéhez ér_. Itt a szeme. Evvel néz.

Juli _megint belép és lassan elmegy előttük, de ezúttal feltűnően aggódva nézi őket, meg is áll egy pillanatra._

Ficsur _oldalba löki Liliomot_. Hát énekelj, énekelj!

Liliom _reszketve énekel_. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú…

Ficsur _bátorítólag, hangosan, testével a taktust jelezve, mint egy karmester, aki nincs megelégedve a tempóval._ Te Jáninger, mit csinálsz itt a Hermina-úton…

Liliom. Te Jáninger, mit csinálsz itt a Hermina-úton… _Juli kimegy a hátulsó ajtón; követi a szemével, mikor elment, megszólal._ Éjjel… álmomba… ha visszagyön a lelke, mit csinálok?

Ficsur. Annak nem gyön vissza.

Liliom. Mér?

Ficsur. Mer zsidó nem jön vissza.

Liliom. Hát aztán még…

Ficsur _kissé türelmetlenül_. Mi van még?

Liliom. A másik világon… mikor az úristen elébe megyünk, hát annak mit mondok?

Ficsur. Mink nem kerülünk elejibe.

Liliom. Miért?

Ficsur. Hát kerültél te már a főkapitány elejibe?

Liliom. Nem.

Ficsur. Ellenőrig megyünk… legföjebb kapitányig, ha megyünk.

Liliom. A másik világon is úgy van?

Ficsur. Csak úgy. Az is rendőri hivatal, csak másik kerület.

Liliom. Hivatal?

Ficsur. Úrnak menyország. Ilyen rongyosoknak rendőrség. Pénzes embernek finom muzsika.

Liliom. Nekünk nem muzsika?

Ficsur _Nem, fiam_. Nekünk igazság. Mer a másik világon csupa igazság van. Ahol pedig igazság van, ott csak köll kapitánynak lenni.

Liliom. Jó estét kívánok, kérem szépen, hány óra? _A szívére teszi a kezét._

Ficsur. Minek teszed oda a kezedet?

Liliom. Dobog a szívem a kés alatt.

Ficsur. Gyugd a másik oldalra. _Fölnéz az égre._ Lassan, szépen elindulunk.

Liliom. Korán van még.

Ficsur. Gyere. _Épen indulnak, mikor Juli kívülről bejön és útjukat állja._

Juli. Hova méc?

Liliom. Hiszen azt mondtad, hogy két hétig nem beszélsz hozzám. Minek beszélsz hozzám?

Juli. Hová méc Ficsurral?

Liliom. Hova megyek a Ficsurral.

Juli. Maradj itthon.

Liliom. Nem maradok.

Juli. Maradj itthon, mer eső lesz és megázol.

Ficsur. Nem lesz eső.

Juli. Honnan tudja azt maga?

Ficsur. Nekem mindig szólnak előbb.

Juli. Maradj itthon, este gyön az esztergályos és már én megkértem, adjon neked munkát.

Liliom. Nem tudok én… esztergálni.

Juli _egyre növekvő ijedtséggel, amelyet azonban nagyon eltitkol_. Maradj itthon, jön a Marika a vőlegényével a fényképészhöz, elhozza megmutatni.

Liliom. Láttam én már vőlegényt.

Juli. Maradj idehaza, pénzt hoz a Marika, neked adom az egészet.

Liliom _kifelé indul_. Sétálni… megyünk… a Ficsurral. Aztán visszagyövünk.

Juli _sírni szeretne, de nevető arcot erőltet magára_. Maradj idehaza, sört hozok neked, bort hozok neked.

Ficsur. Gyösz, vagy nem gyösz?

Juli. Nem is haragszok már rád, mer megütöttél.

Liliom _durván, mely durvaság alatt az rejtőzik, hogy nem bírja nézni a szenvedő asszonyt_. Eridj, mer… _fölemeli a kezét_. Hagyj békén elmenni…

Juli _reszketve_. Mi van a kabátodba?

Liliom _kivesz a zsebéből egy pakli piszkos kártyát_. Kártya.

Juli _mint fenn, de egészen halkan_. Mi van a kabátodba?