Part 4

Juli _édes, forró, őszinte hangon_… te csak most aludjál, Liliom… nekik semmi közük hozzá… ennek sincs semmi köze hozzá, a többinek sincs semmi köze hozzá. Még neked se mondtam meg soha… csak most mondom… bevallom… öreg, komisz, szemtelen fiú… komisz, durva, komisz, édes, drága… te csak most aludjál, Liliom… kinek mi köze a szegény cselédhöz… neked se mondom… nem mondom, amit igazán gondolok, mert kinevetsz vele… de most nem hallod Julikádat… _őszinte, kedves, anyai szemrehányással, de nagy megbocsátással…_ nem volt szép, hogy megütöttél, mejjbe vágtál… fejemet ütötted… arcomat megcsaptad… itt hagytad Julidat… csúnyán bántál velem, nem volt szép… de most már te csak aludjál, Liliom… öreg, komisz, csibész fiú… én téged nagyon… mindegy, nem bánom… úgy szégyellem, úgy szégyellem, de most már megmondtam… úgy is tudtad… még is szégyellem, jaj de szégyellem… te csak most aludjál, Liliom…

_Fölkel, bemegy balra a bódéba, becsukja az ajtót, aztán megint kinyitja, visszajön a színpadra, kezében egy bibliával. Leül a gyertya mellé és olvassa a bibliát, de oly halkan, hogy nem érteni, csak a duruzsolását hallani, amint sillabizál, mint a gyerekek._

Esztergályos _megjelenik az ajtóban, hátul, de alig látni_. Asszonyság!

Juli _nem ijed meg a hangtól_. Ki az? Ki van ott?

Esztergályos _nagyon csöndesen_. Az esztergályos.

Juli. Mit akar az esztergályos?

Esztergályos. Ha valamiben segítségére lehetnék… Itt maradjak?

Juli _hálásan, melegen, de határozottan_. Ne maradjon itt esztergályos.

Esztergályos. Holnap se jöjjek?

Juli. Holnap se.

Esztergályos. Asszonyság, nem haragszom meg érte, de érett ember vagyok, két gyerekem van, ne jöjjek hiába… ha valaha jönnék, hiába jönnék?

Juli. Hiába jönne, esztergályos.

Esztergályos. Áldja meg az Isten.

Juli. Áldja meg az Isten. _Tovább olvas. Most bejön Ficsur, oldalogva, mint a kutya, odasompolyog a tragacshoz és nézi Liliomot, sőt a fejével int is neki. Juli abbahagyja az olvasást. Ficsur erre megijed, elsompolyog a tragacs mellé jobbra, leül és rágja a körmét. Juli feláll. Erre Ficsur is feláll és félelemmel nézi Julit, aki merőn rászegzi tekintetét. Eloldalog a hátsó ajtó felé._

Ficsur _a hátsó ajtóból visszaszól, nagyon félénken, összeszorult torokkal, halkan_. Csak mer az öreg fényképészné mondta, hogy készen van a kávé, menjen át.

Juli _kimegy a hátsó ajtón, amelynek küszöbje mellett Ficsur tisztelettel félrevonul_.

Ficsur _az ajtóból még egyszer visszanéz Liliomra, lábujjhegyre állva, aztán elmegy ő is_.

_Most a nagy csöndben egyedül fekszik a halott. Kicsiny szünet után egyszerre a magasból, nagyon magasból 24 primhegedű uniszónó_ _hangja egy ünnepélyes mennyből hangzó tételt játszik, amely a legmélyebb húron kezdődik. A tétel utolsó 4–5 taktusa előtt megjelenik a hátulsó kis ajtóban, a koromsötétségben két szép, magas férfi, fekete ruhában, vastag bottal, fekete, puha kalappal, fekete keztyűben, az arcuk bajusztalan, márványfehér, komoly és szelíd. Lassan bejönnek, az egyik megáll közvetlenül a tragacs előtt, a másik tőle jobbra egy lépésre. Lassan felülről szelíd, violaszín fény ömlik el az arcukon._

Első _Liliomhoz_. Keljen föl és jöjjön.

Második _szerényen_. A rendőrség.

Első _kissé hangosabban, de mindvégig szelíd, lágy, halk, mély hangon_. Hallja, hogy keljen föl? Nem hallotta?

Második. A rendőrség.

Első _megérinti Liliom vállát, közelebb hajol hozzá_. Keljen föl és jöjjön.

Liliom _lassan, ünnepélyesen felül az ágyban_.

Második. Jöjjön.

Első _atyai hangon_. Azt hiszik, ezzel aztán rendben van minden.

Második _emelkedő hangon, ünnepélyes szigorúsággal_. Megszúrni magát, megállítani a szívét, itthagyni így az asszonyt, meg a testében a gyereket.

Első. Így könnyű is volna.

Második. Ha evvel minden rendben volna.

Első. Jöjjön, magának erről el kell számolni. _Miközben mind a ketten lehajtják a fejüket és szemüket lesütik, nagyon halkan. Isten detektivjei vagyunk. Liliom nagyon ünnepélyesen, felfelé tartott arccal, nagyon megkönnyebbülten kiszáll az ágyból._

Első. Velünk jön. El kell számolni.

Második. Előre.

Első. Így könnyű volna embernek lenni.

Második _halkan_. Előre.

Liliom _indul előttük, 2–3 lépést tesz, akkor megáll és rájuk néz, felsóhajt_.

Első. Nincs annak olyan könnyen vége. Tudják a nevét most is. Emlékeznek az arcára. Tudják, mikor mit mondott. Mit hova tett. Milyen volt a nézése, a hangja, a keze fogása. Hogy kopogott a lépése. Amíg van, aki emlékszik az emberre, addig sok elintézni való van ám még. Drága fiam, te nem tudtad, az ember csak akkor hal meg, amikor elfelejtik.

Második _nagyon csöndesen_. Előre.

_Most ismét megzendül az előbbi tétel fenn a magasban, mind a hárman kimennek lassan, legelül Liliom, utána a két detektiv. Eltünnek, a színpad teljesen üresen és koromsötéten marad, az egy szál égő gyertyával, miközben az égi muzsika egyre távolodik a detektivekkel együtt, mintha útjukban kisérné el őket. Távozásuk után egyre halkabban szól, de végig zenéli ugyanazt, amit az imént. Az utolsó hang után egy pillanatra csönd, majd hirtelen._

_Függöny_.

HATODIK KÉP.

_A másvilágon. Fehér hivatalszoba egy kopott íróasztallal. Hátul lóca. Hátul középen ajtó. Hátul nagy ablak, amelyen át rózsaszínben gomolygó felhőtengerre látni. Jobbról elől vasajtó, rácsos lyukkal. Balról elől ajtó. A hátsó ajtó fölött csengő. A lócán két ember ül, egy úriruhás és egy kopottas. Nagyon messze egy angyalt hallani, amint trombitál. Azt fújja lassú tempóban, hogy: Ott jön már a zsarú. Látni, amint Liliom és utána a két detektiv jön künn az ablak előtt. Aztán csöngetnek, meglódul az ajtó fölött a csengetyű. Jobbról belép egy rendőr, hosszú fehér szakálla van, kopasz. Rendes pesti rendőri ruha van rajta. Félméteres kulcs a kezében. A hátsó ajtóhoz megy, kinyitja, némán vált üdvözletet a két detektivvel s megint bezárja az ajtót. Liliom körülnéz._

Első _az öreg rendőrhöz_. Értesítse a fogalmazó urat.

Öreg rendőr. A fogalmazó úr mindjárt itt lesz. Ezek ketten már régóta várják. Tessék csak leülni. _Balra elmegy._

Liliom. Szóval itt vagyunk?

Második. Itt, fiam.

Liliom. Ez az a rendőrség?

Első. Ez az, fiam.

Liliom. Aztán, ha szabad kérdeznem, mit csinálok én itt?

Első. Elszámolsz, fiam. Ülj le a lócára. _Liliom leül a két ember mellé. A két detektiv az íróasztal közelében áll._

Úri ruhás _halkan_. Szintén öngyilkos?

Liliom. Szintén.

Úri _a kopottasra mutat_. Szintén.

Kopottas. Nevem Kádár István.

Úri. Doktor Reich vagyok.

Liliom _nézi őket_.

Úri. És ön? Hogy hívják?

Liliom _csirkefogósan_. Semmi közötök hozzá.

Úri és Kopottas _egymásra néznek_.

Úri. Én részemről nyomasztó adósságok miatt. És ön?

Liliom. Bicskával.

Úri _félrébb húzódik_. Revolver jobb.

Liliom. Ha én nekem pénzem lett volna revolverre.

II. Detektiv. Csönd! _Balról belép a fogalmazó, egyenruhában, sapka nélkül. Hosszú fehér szakálla van, kopasz és hófehér az a kis haja, amely oldalt van. Utána visszajön a rendőr és leül a lócára. A fogalmazó írások közt lapoz. Mikor bejött, mindenki felállt._

Fogalmazó. Üljenek le. Mindenki leül.

Öreg rendőr. Fogalmazó úrnak alássan jelentem, ezek itt a tegnapiak. A számok már be vannak írva a könyvbe.

Fogalmazó. 16472. szám.

Első _noteszébe néz_. 16472. _Az úriruháshoz._ Álljon fel.

Úri _felkel_.

Fogalmazó. Neve?

Úri. Doktor Reich.

Fogalmazó. Kora?

Úri. Negyvenkét éves.

Fogalmazó. Az öngyilkosság neme?

Úri. Revolver.

Fogalmazó. Browning? Clement?

Úri. Nem. Webly Scott.

Fogalmazó _beírja_.

Fogalmazó. Cselekedett valami jót a földi életben?

Úri _nagy elbeszélésbe kezd_. Én, kérem, ügyvéd voltam…

Fogalmazó _nagyot köhög és leinti_. Akkor hagyjuk ezt most, kérem. Hát én mindenekelőtt megkérdezem, akar-e, mielőtt a nap felkel, visszamenni a földre? Értésére adom, hogy ehhez joga van. Értette?

Úri. Igen.

Fogalmazó. Aki természetesen halt meg, az elvégezte. De aki maga vetett véget az életének, az a sietségben, az izgatottságban el szokott felejteni valamit. Van valakije, akinek mondani akar valamit, van, amit el akar intézni?

Úri. Az adósságaim…

Fogalmazó. Azok itt nem számítanak. Itt másról van szó. Itt az ön lelkéről van szó.

Úri. Akkor kérem… akkor hát az, hogy… mikor éjjel elszöktem hazulról, a kis Oszkár fiam aludt. Nem mertem felkölteni, hogy elbúcsúzzam tőle. Szerettem volna megcsókolni. De nem mertem. Féltem, hogy felébred.

Fogalmazó. _II. detektivhez_. Doktor Reich visszamegy és Oszkár fiát megcsókolja. Mehet.

Úri. Evvel az úrral megyek?

II. Detektiv. Igen.

Úri. Nagyon köszönöm. _Meghajol és a II. detektivvel el hátul._

Fogalmazó _beírja, aztán megszólal_. 16473.

I. Detektiv _noteszébe néz_. 16473. _Liliomhoz_. Állj fel.

Liliom. Doktor Reichnak azt mondta: álljon fel. Mért vagyok én csak: állj fel? _Feláll_.

Fogalmazó. Neve?

Liliom. Liliom.

Fogalmazó. Ez a csúfneve.

Liliom. Igen.

Fogalmazó. Mi az igazi neve?

Liliom. Endre.

Fogalmazó. A vezetékneve?

Liliom. Závoczki. Az anyám után.

Fogalmazó. Mi jót cselekedett a földi életében?

Liliom _hallgat_.

Fogalmazó. Mért ölte meg magát?

Liliom _hallgat_.

Fogalmazó _a detektivhez_. Vegye el tőle a kést.

_A detektiv elveszi Liliomtól a konyhakést._

Fogalmazó. Ha visszamegy a földre, visszakapja a tárgyait.

Liliom. Visszamegyek a földre?

Fogalmazó. Akkor feleljen, ha kérdezem.

Liliom. Kérem, én nem feleltem, én kérdeztem.

Fogalmazó. Itt nincs kérdezés. Itt már csak felelet van. Závoczki Endre! Mindenekelőtt megkérdezem, akar-e most elintézni valamit, visszamenni, ha valamit…

Liliom. Eszem ágában sincs.

Fogalmazó. Mit csináljak vele? Nincs valakije, akit álmában…

Liliom. Eljöttem, hát eljöttem. Minek menjek vissza?

Fogalmazó _beírja_. Nem él a jogával.

Liliom _a lóca felé megy_.

Fogalmazó. Maradjon itt. Feleljen a kérdéseimre. Tisztában van azzal, hogy lenn hagyta a feleségét támasz, kenyér nélkül?

Liliom. Tisztában vagyok vele.

Fogalmazó. Megbánta ezt?

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Tudja-e, hogy a felesége várandós és hat hónap mulva gyermeket fog szülni?

Liliom. Tudom.

Fogalmazó. Az is támasz és kenyér nélkül marad. Ezt se bánja?

Liliom. Eljöttem, hát eljöttem.

Fogalmazó. Itt nem kell makacskodni, mert én keresztül látok magán, mint egy darab üvegen.

Liliom. Akkor mért kérdeznek? Mért nem hagynak pihenni?

Fogalmazó. Itten tisztulni és javulni kell. Az emléket, amit lenn hagyott, széppé kell tenni.

Liliom. Hagyjanak aludni.

Fogalmazó. Itt hiába makacskodik, mert itt már végtelen a türelem. Mi ráérünk.

Liliom. Egyet kérdeznék. Tessék nekem megmondani… nagyságos uram… a kis gyerek… hogy az… fiú lesz, vagy lány?

Fogalmazó. Meg fogja látni.

Liliom. Látni fogom a kis gyereket?

Fogalmazó. Akkor már nagy gyerek lesz. De tartsunk szépen rendet.

Liliom. Látni fogom a gyereket?

Fogalmazó. Ismétlem a kérdést. Megbánta-e, hogy hűtlenül elhagyta őket, hogy rossz férj és rossz apa volt?

Liliom. Én rossz férj voltam?

Fogalmazó. Az.

Liliom. És rossz apa?

Fogalmazó. Az.

Liliom. Mert én nem tudtam dolgozni… én nem tudtam nézni, hogy a Juli mindig… mindig…

Fogalmazó. Mit szégyenli kimondani? _Hangosan_. Mindig sírt. Mit fél ettől a szótól? Mért szégyelli, hogy szereti?

Liliom _vállat von_. Nem… szégyellem… mindig… nem tudtam azt nézni… és én azért rossz voltam, mert utáltam a ringlihöz visszamenni?… mert hagytam magamat a Ficsurtól rábeszélni?… és jött egyszerre minden… a rendőrség… a zsidó a revolverrel… pedig én ott ártatlanul álltam… már a pénzt el is kártyáztam… és mégis bezártak volna… _Támadólag_. Rossz voltam, mert nem mentem lopni? Lopni kellett volna menni a Juliért?

Fogalmazó _erősen_. Bizony, öcsém.

_Szünet_.

Liliom _miután nagyot bámult_. Hát ezt nem tudtam.

Fogalmazó. Megütötted a szegény kis cselédet. Szegény, árva kis cselédet ütötted, mert szeretett téged. Mért ütötted?

Liliom. Mert úgy összegyöttünk… ő is mondott valamit, aztán én is mondtam… és neki igaza volt… és én nem tudtam rá mit felelni… és akkor… _a torkát mutatja…_ itt úgy fölment nekem… és megütöttem.

Fogalmazó. Megbántad?

Liliom. Mikor arra a kis vékony nyakára ráütöttem… akkor, tetszik tudni… hát hogy ahogy mondunk… _ránéz a fogalmazóra_.

Fogalmazó _tollal a kezében írásra készen_. Megbántad?

Liliom _mereven nézi_. Nem is bántam meg.

Fogalmazó. Te rajtad nehéz segíteni.

Liliom. De legalább nem is köll.

Fogalmazó. Az Aradi-utcában házmesteri állást kínáltak… _Az iratokba néz._ Hol van ez?

Öreg rendőr. Az iktatókönyvben, nagyságos uram.

Fogalmazó _kikeresi egy nagy könyvből_. Egy szoba, konyha, negyedpénzek, tyúkot is szabad volt tartani. Mért nem fogadtad el?

Liliom. Én nem vagyok házmester. A házmester… ahhoz házmesternek köll lenni.

Fogalmazó. Ha azt mondanám: Liliom, menj vissza az ágyadba, reggelre meggyógyultan ébredsz fel benne, elmennél házmesternek?

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Mért nem?

Liliom. Mert… mert ezért haltam meg.

Fogalmazó. Nem igaz, fiam. Te azért haltál meg, mert szeretted a kis cselédet és a gyerekedet.

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Nézz a szemembe.

Liliom _bátran a szemébe néz_. Nem.

Fogalmazó _szigorúan_. Ülj vissza a helyedre, azonnal. Haszontalan fráter, ez még az én türelmemet is próbára teszi. 16474.

I. Detektiv _noteszébe néz_. Kádár.

Kopottas _föláll_.

Fogalmazó. Most jött meg?

Kopottas. Most.

Fogalmazó. Mennyi ideig égett a tisztító tűzben?

Kopottas. Tizenhárom évig.

Fogalmazó. Detektiv, maga volt vele?

I. Detektiv. Igenis, kérem.

Fogalmazó. Kádár István, maga tizenhárom évi tisztulás után hazalátogatott a családjához a földre, hogy bebizonyítsa nekünk, hogy megjavult. Mi szépet cselekedett?

Kopottas. Elmentem haza, aludtak szépen szegény árváim. De esett az eső és becsurgott a kis házba. Akkor én nekiálltam és megfódoztam a háztetőt, hogy meg ne ázzanak a szegények. A kopogásra felébredtek, megijedtek, de bement hozzájuk az anyjuk és mert sírtak, azt mondta nekik: ne féljetek, ne sírjatok, szegény apátok jött vissza a másvilágról, ő kopog, fódozza a háztetőt.

Fogalmazó. Detektiv.

I. Detektiv. Igaz, nagyságos uram.

Fogalmazó. Kádár, maga gyönyörűt cselekedett. Kádár, maga a legszebb jutalomban részesül. És ez olyan szép, hogy benne lesz az olvasókönyvekben, hogy meg legyenek hatva a gyerekek, mikor tanulják. Kádár, menjen be ezen az ajtón balfelé mutat… magára örök fényesség vár.

Öreg rendőr _nagy tisztelettel balra kibocsátja a kopottast. Mikor ez kimegy, a bal ajtó mögül vakító fehér fény sugárzik be a szobába. Aztán az ajtó becsukódik a kopottas ember mögött, aki szemét eltakarta a nagy fény láttára._

Fogalmazó. Liliom.

Liliom _feláll és odamegy hozzá_.

Fogalmazó. Hallottad ezt?

Liliom. Hallottam.

Fogalmazó. Ez az ember úgy került ide, mint te. De megtisztult, megjuhászodott és a vizsgát kiállotta. Gyönyörű szépet cselekedett.

Liliom. Megfódozta a házat. Hát aztán? Háztetőt fódozni minden cserepes tud. Kikiáltónak menjen, a ligetbe!

Fogalmazó. Liliom, te tizenhat esztendeig fogsz égni a rózsaszínű tűzben, amíg meg nem nő a gyermeked. Addigra belőled is kiég a büszkeség és a dac. És amikor tizenhat éves lesz a lányod…

Liliom. A lányom?

Fogalmazó. A lányod.

Liliom _a földre néz, aztán eltakarja a szemét és sírni akarna, de hangos és szomorú nevetésbe kezd._

Fogalmazó. Mikor tizenhat éves lesz a lányod, te is lemégy a földre egy napra.

Liliom _csodálkozva emeli rá a szemét_. Én?

Fogalmazó. Igen, te. Olvashattad versekben és mesékben, hogy az elhaltak néha megjelennek a földön.

Liliom. Azt hittem, ez hazugság.

Fogalmazó. Láthattad, hogy igaz. Az elhalt anyáról hallottad-e, hogy éjjel megjelent az árváinál és betakarta őket?

Liliom. Szavaltam is.

Fogalmazó. Úgy-e, milyen szép volt ez tőle?

Liliom. Szép volt, hát szép volt.

Fogalmazó. És hallottad most Kádár Istvánt, hogy megfódozta a háztetőt.

Liliom. Hát megfódozta. Hát aztán?

Fogalmazó. Ejnye, fiam. Hát ezek mind előbb itten kiégtek, kitisztultak a rózsaszínű tűzben, aztán visszaküldtük őket egy napra a földre, hogy mutassák meg, mennyit haladtak.

Liliom. Hát ez olyan vizsga?

Fogalmazó. Ez olyan vizsga.

Liliom. És megmondják, mit kell csinálni?

Fogalmazó. Azt már nem.

Liliom. Hát?

Fogalmazó. Azt neked kell kitalálnod. Azért tisztulsz itt tizenhat évig. És ha valami nagyon szépet, nagyon gyönyörűt csinálsz a gyermekeddel, akkor…

Liliom _szomorúan mosolyogva_… Akkor? _Mindenki feláll és lehajtja a fejét._

Fogalmazó. Most pedig el fognak téged vinni innen. Most én elbúcsúzom tőled és tizenhat esztendő telik el, amíg újra látlak. De én elém már csak akkor kerülsz, ha a földről visszajöttél. Hát vigyázz magadra, valami nagyon szépet gondolj ki, mert ettől függ, hogy melyik ajtót nyitom ki előtted. Most elmehetsz.

_Az öreg rendőr kinyitja a bal-ajtót, amelyen át ismét besugárzik a fehér fény. Az öreg rendőr feszes haptákban áll. A fogalmazó kimegy, méltóságteljesen. Bátran néz a fénybe._

_Szünet._

I. detektiv _Liliomhoz lép_. Erre, fiam. _A jobb-ajtóra mutat. Ő maga elmegy, hátul._

Liliom _az öreg rendőrhöz_. Kérem szépen.

Öreg rendőr. Mit akar?

Liliom. De nem haragszik meg?

Öreg rendőr. Mit akar?

Liliom _súgva_. Egy cigarettát.

_Szünet_.

Öreg rendőr _egy kicsit habozik, aztán rosszalólag csóválja a fejét, de előkapar a_ _zsebéből egy cigarettát, óvatosan körülnéz és titokban odacsúsztatja Liliom kezébe_. Nesze… te haszontalan!

Liliom _rágyujt_.

_Most kitárul a jobb-ajtó, erős rózsás fény dől be rajta. Liliom megdöbbenve egyenesedik ki, aztán ismét a foga közé kapja a cigarettát, mindkét kezét nadrágzsebbe sülyeszti, meghajolva, lábujjhegyen lopózik ki az ajtón, a fénybe, miközben halkan, tisztelettel mondja: «Ujjé…»_

_Az öreg rendőr katonásan masirozik ki utána._

_Függöny_

HETEDIK KÉP.

_Kis düledező ház egy palánkkal körülvett üres telken. A ház előtt kis kertben, melyet derékig érő karókerítés vesz körül, ebédre terített asztal áll két személyre. Verőfényes tavaszi vasárnap. Hátul palánk, melynek nagy kocsikapuja van. A palánkon túl egy külvárosi utca, messze ellátni a földekre. A kis kertben áll Juli, Lujza, Mari és Hugó. Tizenhat évvel az ötödik kép után. Hugón rendes polgári ruha van, vastag aranylánc, Marin tipikus terézvárosi toalett, nagy kalap._

Juli. Hát nem maradtok itt ebédre.

Mari. Nem lehet, fiam. Amióta Hugó megvette a Központ kávéházat, azóta Hugónak mindig ott kell lenni a Központ kávéházban.

Juli. És te is ott ülsz egész nap?

Mari. Ott ülök a kassza mellett, fiam és olvasom a lapokat, meg vigyázok a pincérekre.

Juli. És a gyerekek?

Mari. Hát, fiam, modern házaséletben csak természetes, hogy a szülők alig látják a gyermekeket. A három lánynak ott van a kisasszony, a két fiúnak meg a nevelő.

Lujza. Mari néni, maradjanak itt ebédre.

Mari. Nem lehet, kis lányom, majd máskor. Na jöjjön, Hugó.

Juli. Mióta magázod a Hugót?

Hugó. Én ezt jobban szeretem, nagyságos asszonyom. Amíg tegeződtünk, könnyebben jött a veszekedés. Amióta magázódunk, úgy élünk, mint az udvari tanácsosok. Csókolom kezét.

Juli. Isten megáldja, Hugó.

Mari. Pá, édesem. _Ölelkeznek_. Pá, kicsikém.

Lujza. Kezeit csókolom. _Hugóék elmennek._

Juli. Na, fiam, hozd az ebédet. _Lujza bemegy és kihozza a levest, leülnek az asztalhoz._

Lujza. Anyám, igaz, hogy nem dolgozunk többet a jutagyárban?

Juli. Igaz, fiam.

Lujza. Hát hol fogunk dolgozni?

Juli. Hugó bácsi beszerzett minket, fiam, egy nagy-nagy berendezési vállalathoz, ahol semmi mást nem csinálnak, csak csupa kávéházakat. Az ő kávéházát is onnan rendezték be. Függönyöket fogunk csinálni, tudod, olyan nagy ablakra valót, hímzettet, aplikációval.

Lujza. Jobb lesz, mint a jutagyárban.

Juli. Nem olyan piszkos munka és jobban is fizetik. Nagy szerencse az ilyen szegény özvegy asszonyra, mint a te anyád. Esznek.

_Most a nagy kocsikapuban megjelenik a Liliom a két detektivvel. A két detektiv lassan tovább sétál, eltűnik és Liliom egyedül marad a kapuban. Úgy van öltözve, mint halála napján. Sápadt, de nem öregedett meg._ _Lassan bejön és a kerítésnél megáll. Az asztalnál Juli háttal ül feléje, Lujza pedig szemben a publikummal._

Liliom. Adjon isten jó napot.

Lujza. Jó napot.

Juli _rá se néz_. Már megint valami koldus. Mit akar, szegény ember?

Liliom. Semmit.

Juli Pénzünk nekünk nincs, szegény ember, de egy tányér levest, azt kaphat. _Lujza bemegy a házba. Messziről gyött?_

Liliom. Messziről.

_Juli nem igen néz rá. Ha feléje néz is, csak úgy félvállról. A szemük nem találkozik._

Juli. Fáradt?

Liliom. Nagyon fáradt vagyok.

Juli. Hát ott van a kis kertajtónál egy kő, üljön le rá, már hozza a lányom a levest. _Lujza kiviszi Liliomnak a levest._

Liliom. Ez a lánya, asszonyság?

Juli. Ez bizony.

Liliom. Maga a lánya?

Lujza. Igen, kérem.

Liliom. Szép, egészséges lány. _Kezében a leveses tányér, a másik kezével a lány karja után nyúl, de az elhúzza._

Lujza _anyjához megy_. Anyám…

Juli. Mi az, fiam?

Lujza. Meg akart fogni…

Juli. Ugyan ne szamárkodjál. Mért akart volna megfogni? Ülj le és egyél. _Most esznek. Künn Liliom eszi a levest, egyre be-benéz hozzájuk. Benn a két nő egykedvűen kanalazza a levest._

Liliom. A gyárban dolgozik, asszonyság?

Juli. Ott.

Liliom. A lánya is?

Juli. Az is.

Liliom. Hát… hát… kedves férje? _Szünet._

Juli. Nekem nincs férjem. Özvegy asszony vagyok.

Liliom. Özvegy asszony?

Juli. Özvegy asszony.

Liliom. És kedves férje… boldogult férje régen halt meg? _Szünet_.

Liliom. Nem tetszett nekem felelni. Bátorkodtam kérdezni, hogy tisztelt férje régen halt-e már meg?

Juli. Régen.

Liliom. Mibe halt meg? Szünet.

Lujza. Nem tudják, mibe halt meg. Elutazott Amerikába dolgozni és ott a kórházban meghalt, szegény. Én nem is ismertem.

Liliom. Amerikába utazott?

Lujza. Igen. Még mielőtt én születtem.

_Liliom arcán szomorú öröm látszik, mert ebből megtudta, hogy Juli kegyes hazugsággal tisztogatta az emlékét a gyerek előtt._

Liliom _remegő hangon_. Amerikába utazott?

Juli _feláll_. Hát hallja, hogy oda. Minek kérdezi annyit? Tán csak nem ismerte?

Liliom _leteszi a tányért_. Tudja isten… én annyi sok embert ismerek, lehet, hogy őtet is ismertem.

Juli. Hát ha ismerte, hagyjon minket békén szegénnyel. Elég az hozzá, hogy elment Amerikába és ott halt meg.

Liliom. Jól van, jól van, kérem, azért ne tessék ám haragudni. Nem akartam én megbántani az asszonyságot. Szünet.

Lujza. Az én apám nagyon szép ember volt.

Juli. Ne beszélj annyit.

Lujza. Hát csak ezt mondtam.

Liliom. Ezt csak szabad mondani szegény árvának az apjáról.

Juli. Jól van, jól van.

Lujza. Az én apámnak volt három fehér csontgolyója és azzal úgy tudott dobálni, hogy a színházba is fel akarták venni.

Juli. Ki mondta ezt neked?

Lujza. A Hugó bácsi.

Juli. Micsoda Hugó bácsi?

Lujza. A központi kávés. Beifeld Hugó.

Liliom. Aki hordár volt?

Juli. Maga mindenkit ismer?

Liliom. A Beifeld Hugó még nem mindenki. Sok embert ismerek. Mért épen a Beifeld Hugót ne ismerném?

Lujza. Az barátja volt az apámnak.

Juli. Nem volt barátja

Liliom. Tisztelt férjéről szigorúan tetszik beszélni.

Juli. Ejnye, de sok baja van velem. Tisztelt férjemről úgy beszélek, ahogy nekem tetszik, senkinek semmi köze hozzá. Ez már igazán csak az én dolgom.

Liliom. A maga dolga. _Mind a hárman tovább esznek._

Lujza _Julihoz_. Talán ismerte az apámat.

Juli. Erigy, kérdezd meg tőle.

Lujza _odamegy Liliomhoz, Liliom feláll_. Ismerte az apámat?

Liliom _int, hogy igen_.

Lujza _Julihoz_. Ismerte.

Juli _feláll_. Ismerte a Závoczkit?

Liliom. A Liliom. Hogyne.

Lujza. Igaz, hogy olyan szép ember volt?

Liliom. Nem is volt olyan szép.

Lujza. De jó ember lehetett…

Liliom. Nem is volt olyan jó. Ahogy én tudom, ahogy mondunk: egy csibész volt, vicceket csinált a ligetben.

Lujza _örömmel_. Vicceket csinált?

Liliom. Vicceket csinált, meg dalokat énekelt a ringlispilen.

Lujza. Dalokat énekelt a ringlispilen?

Liliom. De verekedő, szemtelen ember volt, édes lányom, mindenkit megütött, bizony még a maga kis édes mamáját is megverte.

Juli. Nem igaz.

Liliom. De igaz.

Juli. Nem szégyelli magát, itt hazudozni a gyerek előtt az apjáról? A mi levesünket, a mi kenyerünket eszi és a mi emberünket szidja? Menjen odébb, szemtelen, hazudó.

Liliom. Kérem, én…

Juli. Nem hagyom, hogy félrevezesse a gyereket. Vedd el tőle fiam a tányért és menjen az útjára. Ha nem volna szegény rongyos koldus, majd megmutatnám neki, hogy merre menjen.

Lujza _átveszi a tányért_.

Liliom. Hát nem ütötte?

Juli. Nem. Soha. Mindig jó volt hozzám. _Szünet_.

Lujza _súgva_. Mondja… vicceket csinált?

Liliom. De még milyen szép vicceket!

Juli. Ne beszélj vele. Menjen isten hírével.

Lujza. Menjen isten hírével. Juli visszaül az asztalhoz enni.

Liliom. Kisasszony… én nekem van a zsebemben egy pakli kártya… én olyan gyönyörű kunsztokat tudok vele, hogy nagyon fog nevetni, ha meglátja.

Lujza _bal-kezében a tányér, a jobb-kezével megfogja a kis kertajtót_.

Liliom. Hadd gyövök be, kedves kisasszony, megmutatom a kunsztokat.

Lujza. Hagyjon nekünk békét. Menjen isten hírével.

Liliom. Kisasszony, ne tessék engem elkergetni… Hadd gyövök be egy percre, csak egy kis percre… csak épen, amíg valami szépet mutatok… _Kinyitja a kertajtót._ Kisasszony, én hoztam magának valamit. _Körülnéz, hogy a detektivek nem látják-e, aztán a zsebéből nagy vörös zsebkendőbe_ _takart csillagot vesz elő. A zsebkendőt lefejti róla, a csillagot felmutatja. A csillag sugárzik._

Lujza. Mi ez?

Liliom. Psssszt! _Súgva_. Csillag! _Körülnéz, aztán a kezével félkört ír le, jelezve, hogy lopta._

Juli. Ne fogadj el tőle semmit… biztosan lopta valahol. Menjen isten hírével.

Lujza _szigorúan_. Menjen innen. Takarodjék. _Becsapja előtte az ajtót._

Liliom _végtelen keserűséggel_. Kisasszony… édes kisasszony… nekem valami nagyon szépet kell mutatni, vagy csinálni… most kell valami nagyon szépet…

Lujza _jobb-kezével kifelé mutat_. Ott az ajtó!

Liliom. Kisasszony…

Lujza. Mars.

Liliom. Kisasszony… _hirtelen ránéz és ráüt a kezére, hogy csak úgy csattan_.

Lujza. Anyám! _Meredten nézi Liliomot, aki összetörve, lehajtott fejjel áll ott. Juli fölkel és rémülten nézi Liliomot. Tulajdonképpen most néz először a szemébe. Nagy szünet._

Juli _lassan megindul feléjük_. Mi történt itt?

Lujza _rémülten, egyre Liliomot nézve_. Anyám… ez az ember… én mutattam neki az ajtót… és ő ráütött a kezemre, hogy csak úgy csattant… _Emelt hangon…_ és anyám… én nem is éreztem az ütést… pedig nagyot csattant… és én… mintha megcsókolta volna valaki a kezemet… anyám… _Az anyja mögé búvik._

Liliom _büszkén felemeli fejét és ránéz Julira_.

Juli _fojtott hangon_. Erigy, lányom. Most rögtön menj be a házba. Most rögtön menj be a házba.

Lujza _indul_. Anyám… olyan forró és puha volt a keze… _sírva_… mintha a meztelen szívét tette volna a kezemre! _Eltakarja az arcát._

Juli. Most rögtön menj be a házba.

Lujza _lassan a házba megy_.

Juli _utána néz, amíg el nem tűnik_. _Akkor lassan visszafordul Liliom felé._ Maga megütötte a gyermekemet.

Liliom. Megütöttem.

Juli. Maga… azért jött, hogy megüsse a gyerekemet?

Liliom. Nem azért jöttem, mégis megütöttem. És most már megyek is el.