Part 7

S ezzel végigtekintettünk az ember eredésére vonatkozó legfontosabb palaeontologiai leleteken. Azt kell mondanunk, hogy bármily érdekesek is az edigi leletek, távolról sem elegendők még arra, hogy ezeknek alapján megrajzolhatnók az ember igazi törzsfáját, sőt hogy megmondhatnók: milyenek voltak a mai emberi fajt közvetlenül megelőző alakok. De a viszonyok tárgyilagos és higgadt megítélése mellett mégis egy dolog szükségkép megragadja figyelmünket, nevezetesen, hogy _a harmadkor végén s a pleisztocén elején és közepén a mainál sokkalta kezdetlegesebb emberiség élt e földön, olyan emberfajta, mely különösen a gondolkodás szervét magába rejtő koponya alakulásában jóval közelebb állt az állati formához, különösen pedig az emberszabású majmok típusához, mint a mai ember._ Nevezzük ezeket az ősalakokat külön emberszerű (hominid-) fajnak vagy a mai _Homo sapiens_ kissé durvább válfajának, egyre megy; fődolog maga az a tény, hogy visszalapozva a Föld történetének korábbi fejezeteire, egy kezdetlegesebb emberalak maradványai kerülnek szemünk elé. S ez mégis csak nagyon meggyőzően szól amellett, hogy _az ember is alá van rendelve a fajfejlődés törvényszerűségének_, hogy az ő szervezete is egy az idők végtelenségébe visszanyúló evoluciós láncolat végső szeme.

Az emberiség jövője.

De valóban végpontja-e e fejlődésnek az ember mai állapota olyan értelemben, hogy ezen a fokon túl már fejlődés nem képzelhető, nem várható? Ime szinte észrevétlenül eljutottunk az emberiség jövőjének nagy kérdéséhez. Fog-e még szervezetében változni, agyvelejében gyarapodni, értelmi tehetségeinek mélységében és határaiban tökéletesedni az ember? Már a diluvium végső szakasza óta, legalább valami 50,000 éve, nevezetesebb, törzsfejlődéstanilag számbavehető változást rajta, legalább is a csontvázán, nem észlelünk. Már _Huxley_ during type-nak, azaz változhatatlan alaknak nevezte az embert s különösen _Darwin_ vetélytársa, _Wallace_ volt az, aki 1864-ben kifejtette, hogy az emberi nem szervezetbeli fejlődésében már holt pontra érkezett, mert szellemi tulajdonságai arra képesítik őt, hogy szervezetének további változásai nélkül is harmóniában tudjon maradni a külvilággal s annak változó körülményeivel. Mintha csakugyan zsákutcába került volna ez a fajta: immár csak a kultura változik és fejlődik ő mellette, mint valami önálló lény, a fejlődésnek önálló törvényeivel. Az ember mindig egyformán megismétlődő tudatlanságban, ősi, elemi állapotban születik bele ebbe a bonyolult kulturába, évezredek munkájának ebbe a felhalmozott és örökösen gyarapodó eredményébe. Rövidke életében – ki kisebb, ki nagyobb mértékben – részesévé lesz ennek a kulturának s talán maga is hozzájárul valamivel a gyarapításához.

De véleményem szerint elhamarkodott dolog volna az embernek ebből a sok évezred óta fennálló látszólagos fizikai változatlanságából arra következtetnünk, hogy ez a lény csakugyan mindörökre képtelenné lett a továbbfejlődésre. Lehet, hogy ez a fejlődés végtelenül lassú, szinte észrevehetetlen, még legcsekélyebb mozzanataiban is a diluvium vége óta elteltnél hosszabb időt igénylő. S ha a diluvium óta az ember nem változott, ez még mindig nem zárja ki azt, hogy a hosszú tespedés után ismét fejlődésnek indulhat.

Automatikus fejlődés.

Ha azt a fentebb kifejtett nézetet valljuk, hogy a szerves lények fajfejlődését elsősorban magához az élő anyaghoz fűződő automatikus erők szabják meg, hogy az élőlények önmagukban rejlő fejlődéstörvények alapján önként és szükségszerűen haladnak előre a tökéletesbülés útján, ép olyan módon, mint ahogy az embrió halad előre a maga kialakulásában: akkor nincs okunk arra a föltevésre, hogy az emberi szervezet immár végleg megállapodott, hogy nem haladhat többé tovább a fejlődésében. Az emelkedés eddigi irányából arra kell következtetnünk, hogy a még bekövetkezendő haladás az emberi nemet az értelemnek az eddiginél magasabb színvonala felé vezeti, egyes csökevényes szervek végleges eltünése mellett.

A természetes szelekció többé nem szerepelhet.

Azok a tényezők, amelyek _Lamarck_ és _Darwin_ rendszerében mint a fajok formálódásának egyedüli okai és irányító erői szerepelnek, most már nem fejthetnek ki lényegesebb hatást az emberre. A létért való küzdésnek alig lehet ma már az emberi szervezetre átalakító hatást tulajdonítani. Közbejött valami, ami a természet vak erőinek az embert átformáló hatalmát megtörte, hatását ellensúlyozza, jelesen az emberi kultura, s mennél haladottabb a kultura, annál inkább szorul háttérbe a természetes kiválogatódás szerepe az ember fizikai átalakításában. Valaha az izmos, erős ember nagy előnyben volt a gyönge, a vézna fölött: legyőzte, megölte, kipusztította őt. Ma a nagy testi erőnek sem a békés munka versengésében, sem a háború küzdelmeiben döntő fontossága nincs: a produktiv munkában a gépek, a háborúban az öldöklő géppuskák és ágyúk vetettek véget a jelentőségének. Találó példát hoz fel _Weismann_ ugyanennek a bizonyítására. A közellátó vagy messzelátó ember azelőtt ki volt szolgáltatva élesszemű ellenfeleinek s a vadászatban is gyámoltalanabb volt, mint jól látó társai, miért is hamarább pusztult el, könnyebben halt meg éhen, mint amazok. Ma a szem fénytörésbeli rendellenességeit teljesen kijavíthatjuk szemüvegeinkkel s az élet küzdelmeiben már szinte teljesen közömbös, hogy valaki rendes szemű, közellátó vagy messzelátó-e. S áll ez többé-kevésbé az embernek valamennyi fizikai tulajdonságára nézve.

A _Darwin_-féle ivari kiválás szintén kezdi mindinkább elveszteni tenyésztő szereplését az emberi nem körében, mert azt látjuk, hogy a házasulandó férfiak és nők már nem annyira a szépségre és más fizikai tulajdonságokra néznek, mint inkább a lelki tulajdonságokra, de leginkább az anyagiakat szemmel tartva választják meg élettársukat. Általában véve a testi és szellemi tulajdonságok tekintetében kevésbé kiváló férfi is talál feleséget s nem a legszebb és legtökéletesebb emberek a legszaporábbak.

S végül a _Lamarck_-féle elv, vagyis a környezet és az életmód hatása sem vehető ma olyan fokban számba az emberi nem átalakítása tekintetében, mint annakelőtte, mert az ember ma már nagyon tökéletes eszközökkel védekezhetik a külső hatások ellen, s bármennyire változnak is a külső tényezők, egyforma életmódot folytathat. A hidegtől ma már nem félünk annyira, mint ahogy félhetett tőle a szabadban tanyázó vagy barlanglakó ősember, mert tüzelőszereinkkel, kályháinkkal, meleg lakásainkkal, ruházatunkkal bátran szembeszállunk vele s még attól se kellene nagyon tartanunk, ha csakugyan egy újabb jégkorszak következnék be, mint azt azok hiszik, akiknek nézete szerint még mindig a jégkorszakban élünk, még pedig annak egy interglaciális szakaszában.

A tapasztalás azt látszik mutatni, hogy manapság a létért való küzdelemben a legjobb fegyver az eszélyesség, a vállalkozó és üzleti szellem, a szorgalom, szívós kitartás, takarékosság és hasonló lelki tulajdonságok.

De a dolog még sem olyan egyszerű, hogy épen csak ezek a tulajdonságok szabnák meg a természetes kiválogatódás eszközével a faj továbbfejlődésének irányát. Csak egy dolgot említek: közismert tény, hogy épen a legintelligensebb körök s a legokosabb, legszámítóbb, leggazdaságosabb emberek óvakodnak leginkább fajuk korlátlan szaporításától, náluk van leginkább elterjedve az «egyke» és «semmike» rendszer, s épen a naiv, kevésbé okos és művelt házaspárok járulnak hozzá minden megszorítás nélkül az emberi nem számának növeléséhez. S e «szaporodási kiválás»-nak (_Schallmayer_[103]) hasonló szereplését látjuk a kulturában előhaladott és kevésbé művelt népek összehasonlításakor: a haladott francia nép már szinte kihalófélben van a születések folytonos csökkenése miatt: 1910-ben 1000 emberre Oroszországban 43·9, Magyarországon 35·7. Németországban 29·8 gyermek született, de Franciaországban már csak 19·6. A születések számának e folytonos csökkenése úgy látszik a kultura haladásától elválaszthatatlan tünemény. Az agyvelő a maga óriási fejlődésével és ravaszságával mintha úgy viselkednék, mint az állatországban egyes differenciálódásoknak mértéken túl való kifejlődése: gátat vet a fajta további fejlődésének s kipusztulásának lesz szülő okává.

Eugénika.

De az emberi nem fejlődésének egy új irányító tényezője jelenik meg felkelő napként a jövő szemhatárán: a _mesterséges szelekció_ eszméje. Egy nagy gondolat, egy hatalmas szellemi mozgalom indult Angliából diadalútjára s máris bűvös körébe vonta az egész világ gondolkozó főit, a közjóért lelkesülők sziveit: az eugenika eszméje. Ami _Darwin_ neve az emberi nem multjának kérdésében, az _Francis Galtoné_, az eugenika apjáé az emberiség jövő fejlődésének gondolatában. Míg eddig az ember haladását csak a természet vak erői: szervezetének veleszületett fejlődési törvényei és külső véletlen hatások irányították, most egy más tényező kezdi kifejteni erre hatását: az emberi értelem, az emberi tudás, az emberi akarat. A létének tudatára ébredt ember a tudomány módszereivel kutatja s állapítja meg az emberi nem boldogulásának és további fajbeli haladásának feltételeit s kezébe vette saját fajtája testi és lelki tökéletesítésének és nemesítésének ügyét.[104] Ennek a mozgalomnak alapja az emberi szolidaritás érzése s az emberiség távoleső jövőjére, későbbi nemzedékek jólétére kiterjedő gondoskodás. Az ösztönszerű állati életből emberi méltóságának tudatára eszmélt ember érzi, hogy tagja egy nagy társadalmi közösségnek s hogy e közösséggel szemben kötelezettségei vannak nemcsak a jelenre, de a jövőre kihatólag is. Mint ahogy a művelődés növekedésével az egyén cselekvése indító okai közé mindinkább fölveszi a pillanat szükségletein túl, a jövőre irányuló gondoskodást, ép úgy az egész emberiség is a kultura haladásával feladatává teszi a távoli időkbe nyúló, az emberiség jövőjét szolgáló eszmények megvalósítását. Mert nagy célokat rövidesen elérni, hamarosan tető alá hozni nem lehet, arra idő kell, sok nemzedéknek folytatólagos, serény munkája. A vad ősember néhány óra alatt összetákolta nyomorúságos kunyhóját; a középkorban már óriási dómok emelkedtek évszázadok váltakozó nemzedékeinek verejtékes munkájával. Az emberiség jövő fejlődése már nem is annyira a természettudomány, mint inkább a szociológia dolga. Az emberi kultura története a győzelmek sorából áll, amiket az emberi értelem a természeten s annak vak erőin aratott. Legfényesebb győzelme lesz, ha majdan sikerül az emberi nemet céltudatosan a fejlődés egy magasabb foka, s ezzel egy szebb jövő felé irányítani a selejtes, degenerált elemek visszaszorítása s a faj szaporításából való kizárása, a magasabbrendű, értékesebb emberi egyéniségek tenyésztő pártolása, s az egészséges továbbfejlődés minden feltételének célirányos előmozdítása által. Ez lesz az emberi értelem legnagyobb győzelme a természet fölött, a tudománynak legfényesebb gyakorlati eredménye s legnagyszerűbb bizonysága annak, hogy _a tudomány hatalom_.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: _Huxley, Th. H._, Evidence as to man’s place in nature. London, 1863.]

[Footnote 2: _Darwin, Ch._, On the origin of species by means of natural selection, 1859. Magyarul: A fajok eredete a természeti kiválás útján. A 3. kiadás után fordította _Dapsy L._, Budapest, 1873.]

[Footnote 3: Az ember eredéséről szólóéban. Hasonlóképen nyilatkozik Darwin már első nagy műve megjelenése előtt, 1857 december 22-én Wallace-hoz írt levelében. «You ask wether I shall discuss «man». I think I shall avoid the whole subject, as so surrounded with prejudices; though I fully admit that it is the highest and most interesting problem for the naturalist». Lásd Fr. Darwin, Life and letters of Ch. Darwin. London, 1887., II. k. 109. lap.]

[Footnote 4: _Darwin, Ch._, The descent of man, 1871. Magyarul: Az ember származása és az ivari kiválás. A 2. kiadásból fordították _Török Aurél_ és _Entz Géza_, Budapest, 1884.]

[Footnote 5: «The question of questions, the problem which underlies all others.»]

[Footnote 6: _Dubois-Reymond E._, Ueber die Grenzen des Naturerkennens und die sieben Welträtsel. Leipzig, 1891.]

[Footnote 7: _Weismann A._, Vorträge über Deszendenztheorie. 2. kiad., II. köt., Jena, 1904, 331. lap.]

[Footnote 8: _Selenka E._, Die Gleichartigkeit der Embryonalformen bei Primaten. Biolog. Centralblatt, XXI., 1901, 484. lap.]

[Footnote 9: Már _Ennius, Cicero_ kedves költője, énekelte, hogy: Simia quam similis turpissima bestia nobis. (Mennyire hasonlít hozzánk a majom, ez a förtelmes állat.)]

[Footnote 10: _Bolk L._, Beiträge zur Affenanatomie; Zeitschrift für Morphologie, 1910, 242. lap.]

[Footnote 11: _Friedenthal H._, Über einen experimentellen Nachweis von Blutsverwandtschaft; Archiv f. Anat. u. Physiol., 1900 és 1905.]

[Footnote 12: _Uhlenhuth P._, Ein neuer biologischer Beweis für die Blutsverwandtschaft zwischen Menschen- und Affengeschlecht; Archiv f. Rassen- und Gesellschaftsbiologie, 1904.]

[Footnote 13: _Nuttall G. H. F._, Blood immunity and blood relationship. Cambridge University Press 1904.]

[Footnote 14: _Retzius G._ legújabb vizsgálatai szerint (Anat. Anzeiger, 1913, 577. lap) az ember és a gorilla hímcsirasejtjei között úgyszólván nincs különbség; a csimpánzéi már valamennyire eltérnek az emberéitől s még inkább az orangutánéi és a gibbonéi.]

[Footnote 15: _Friedenthal H._, Die Stellung des Menschen im zoologischen System; Zeitschrift f. Ethnologie, 42. évf., 1910., 989. lap.]

[Footnote 16: Már _Buffon_ mondja az orangról: «Il diffère moins de l’homme pour le corps qu’il ne diffère des autres animaux auxquels on a donné le nom des singes.»]

[Footnote 17: _Kiefl F. X._, Charles Darwin und die Theologie. Rektoratsrede. Würzburg, 1909.]

[Footnote 18: _Méhely Lajos_, Megdőlt-e a származástan? Természettudományi Közlöny, Pótfüzetek, 1912.]

[Footnote 19: _Obermeier H._, Der Mensch aller Zeiten, I. köt., 1912, 366. lap.]

[Footnote 20: Regressivnek egy szervet vagy testrészt akkor nevezünk, ha már satnya ugyan, de még némi működés füződik hozzá, csenevésznek (rudimentariusnak), ha már semmi működése sincs.]

[Footnote 21: Tüzetes ismertetésüket _Wiedersheim R._ híres munkájában találjuk: Der Bau des Menschen als Zeugnis für seine Vergangenheit. 4. kiad., Tübingen, 1908. – Magyar nyelven _Mihálkovics Géza_ írt róluk ismertetést «A csenevész szervek jelentősége az emberre» címen a Természettudományi Közlöny 1897. évfolyamában (281. lap.).]

[Footnote 22: Nagyon sok emlős állat el tudja zárni a fülnyílását, különösen a vízben élő és földet túró állatok; van olyan emlős is, mely a téli álom idejére elzárja a fülnyílását, hogy a hangok ne zavarják az álmát. Lásd erről: Henneberg, B. Ueber die Bedeutung d. Ohrmuschel. Anatomische Hefte, 40, 1910, 97. lap.]

[Footnote 23: _Schwalbe E._, Die Morphologie der Missbildungen des Menschen und der Tiere. I. Teil, Allg. Missbildungslehre. Jena, 1906., 105. lap. – _Bluntschli H._, Über die individuelle Variation im menschlichen Körperbau und ihre Beziehungen zur Stammesgeschichte. Leipzig, 1910.]

[Footnote 24: Pontosabban: csak az ú. n. két vagy több petéjű ikreket, mert az egypetéjű ikrek nem ez alá a szempont alá esnek, hanem torzképződmények. A lovakon a többes szülések ritkábban észlelhetők, mint az embereken (1:400 arányban az egyes szülésekhez képest), a teheneken 1:80 arányban, tehát körülbelül olyan számban, mint az emberen.]

[Footnote 25: _Klaatsch H._, Die Stellung des Menschen im Naturganzen. In: Die Abstammungslehre. Zwölf gemeinverständliche Vorträge. Jena, 1911., 322. lap.]

[Footnote 26: Lásd _Ephraim_, Berliner klinische Wochenschrift, 50. évf., 1913., 700. lap.]

[Footnote 27: _M. Hoernes_, Natur- und Urgeschichte des Menschen. I. Band. Wien u. Leipzig, 1901, 141. lap.]

[Footnote 28: _Morris_, Ch.. From brute to man. American Naturalist, 14. k. 1890, 341. lap.]

[Footnote 29: Méhely Lajos után idézve. (A származástan mai állása. Állattani közlemények, 4. kötet, 1905 84. lap.)]

[Footnote 30: Ezekre a Chirotherium-nyomokra először Közép-Németországban a mult század 30-as éveiben lettek figyelmessé; a legfontosabb leleteket Thüringia szolgáltatta. Később máshonnan is kerültek elő hasonló kéz- és lábnyomok, Angliából és Európán kívüli területekről. Ezek a leletek mind triász-korbeliek; e korban a Chirotheriumok az egész világon el voltak terjedve, de semmiféle csontlelet sem ismeretes, amely reájuk volna vonatkoztatható. Kéz- és lábnyomaikból azonban biztosan következtethetjük, hogy végtagjaik alaptipusa tekintetében az emlősállatokhoz közel állottak. Még inkább közelítik meg az emlőstípust a legújabban talált «taubachi nyomok», melyeket különösen dr. _Pabst_, a gothai természetrajzi múzeum igazgatója ismertetett. E nyomok még régibb időre utalnak vissza, mint az eddig ismert Chirotherium-nyomok, nevezetesen a perm-re; ezek egyedüli bizonyítékai annak, hogy abban az időben egyáltalában voltak már szárazföldi emlősök.]

[Footnote 31: _Klapp R._, Der Erwerb der aufrechten Körperhaltung und seine Bedeutung für die Entstehung orthogenetischer Erkrankungen; Münchener mediz. Wochenschrift, 57. évf., 1910., 564. lap. – _Ephraim_, Berliner klinische Wochenschrift, 50. évf., 1913., 700. lap.]

[Footnote 32: _Klaatsch H._, Die Einwirkung der aufrechten Körperhaltung und ihre Folgen für den menschlichen Organismus; Berliner klinische Wochenschrift. 50. évfolyam, 1913., 653. lap.]

[Footnote 33: Lásd: _Lenhossék_ M., Swedenborg; Orvosi Hetilap, 1904. évf.]

[Footnote 34: _Brodmann K._, Beiträge zur histologischen Lokalisation der Grosshirnrinde. Journal f. Psychiatrie u. Neurologie, I–VII. köt., 1903–1909. U. a., Neue Ergebnisse über die vergleichende histologische Lokalisation der Grosshirnrinde mit besonderer Berücksichtigung des Stirnhirnes; Anatomische Gesellschaft. 26. Versaml. München, 1912., 157. lap.]

[Footnote 35: Dr. _Némai József_, Milyen anatómiai viszonyokon alapszik az emberi hangképzés felsőbbsége? Orvosi Hetilap, 1913., 393. lap.]

[Footnote 36: Állítólag az egyik emberszabású majom, a gibbon (Hylobates), szintén tudna éneklő hangot adni. Már _Darwin_ említi, hogy a gibbon valóságos skálát tud énekelni, _Haeckel_ és _Brehm_ pedig egész himnuszt zengedeznek az ő szép énekéről. Tudakozódásainkra egyik helyről (Retzius tanártól Stockholmban) azt az értesítést vettük, hogy a gibbon csak a nemi érés idején szólal meg, egyszerű ó-ó-ó hangot hallatva, a másik helyről pedig (Heck dr.-tól, a berlini állatkert igazgatójától) azt, hogy a hangja nem szép ugyan, de az egyes hangok határozott magasságban mozognak és lekottázhatók. Az emberi hanghoz hasonló zenei hangnak azonban ez nem nevezhető.]

[Footnote 37: _A. Kirchhoff_, Darwinismus, angewandt auf Völker und Staaten. Frankfurt, a. M. 1910, 25. lap.]

[Footnote 38: _Klaatsch H._, Die Enstehung und Erwerbung der Menschenmerkmale. Fortschr. d. naturw. Forschung. Herausg. v. A. Abderhalden. 3. kötet, 1911., 322. lap.]

[Footnote 39: _Apáthy István_, A fejlődés törvényei és a társadalom. Budapest, 1912.]

[Footnote 40: _Hertwig O._, Über die Stellung der vergleichenden Entwickelungslehre zur vergl. Anatomie, zur Systematik und Descendenztheorie; Handb. der vergl. und experimentellen Entwickelungslehre der Wirbeltiere. Herausgegeben von _O. Hertwig._ 3. kötet, 3. rész, Jena, 1906., 149. lap.]

[Footnote 41: _Kohlbrugge J. H. F._, Die morphologische Abstammung des Menschen. Stuttgart, 1908.]

[Footnote 42: _Fischer E._, Anthropogenese; Handwörterbuch der Naturwissenschaften. Jena, 1912., I. köt., 472. lap.]

[Footnote 43: _Haeckel E._, Generelle Morphologie. Leipzig, 1866.]

[Footnote 44: Újabban (1910.) _Klaatsch_ elméletét még a következővel egészítette ki. Az ember fejlődése a lemuroid ősalakból nem egységesen ment végbe, hanem egymástól függetlenül két vagy három gócpontban. A «nyugati centrum»-ban közösen fejlődtek az ősalakból az afrikai emberszabású majmok (gorilla, csimpánz) s a neandervölgyi ember, továbbá az ausztráliai őslakó, az egyik «keleti centrum»-ban együtt fejlődött a gibbon a kihalt _Pithecanthropus_-szal s másfelől az orangután a jégkorszak Aurignac-emberével. A mai népfajok közül az afrikai szerecsen s a még változatlanul fennmaradt ausztráliai őslakó a gorilloid ág származékai, a sárgabőrű fajok, különösen a malájok az ázsiai orangoid ágéi. Az európai fajok is ez utóbbi ághoz állanak közelebb, de részben talán a gorilloid és orangoid emberfajta (a naeanderthali és az aurignacrassz) keveredésének az eredményei.]

[Footnote 45: Hasonló nézetet nyilvánított már 1886-ban _Cope_, a nagyhírű amerikai palaeontologus. Ő is közvetlenül alsóbbrendű emlősöktől származtatja az embert, a majmok és félmajmok kizárásával, de nem mint _Hubrecht_ a rovarevők családjából, hanem az eocénbeli Őspatásokból (Condylarthra), jelesen Phenacodus-félékből. _Cope_-hoz csatlakozott 1888-ban _Topinard_, a jeles francia anthropologus is.]

[Footnote 46: Ez az elmélet megfelel az ú. n. Gaudry-Déperet-féle tételnek, mely szerint az ősalakok mindig kisebbek, mint késői származékaik. Az afrikai törpe-rasszokról lásd: Poutrin, Les Négrilles du centre africain. L’Anthropologie, 22. kötet 241. lap és 23. kötet 349. lap.]

[Footnote 47: _G. Steinmann_, Die Eiszeit und der vorgeschichtliche Mensch., Leipzig, 1910.]

[Footnote 48: _Penck A._ und _Brückner E._, Die Alpen im Eiszeitalter. 3 kötet, Lipcse, 1901–1909.]

[Footnote 49: _Székány Béla_, A jégkorszak. Budapest, 1908.]

[Footnote 50: _P. Lehmann_, Beobachtungen ü. Tektonik u. Gletscherspuren im Fogarascher Hochgebirge; Zeitschrift der deutschen geologischen Gesellschaft, 32. köt., 1881., 11. lap.]

[Footnote 51: _Schafarzik F._, Borlova és Pojana Mörul környékének geológiai viszonyai. A m. kir. Földtani Intézet évi jelentése 1897-ről, 133. lap.]

[Footnote 52: _Lóczy L._, A Retyezát tavairól; Földr. Közl., 32. köt., 1904., 224. lap.]

[Footnote 53: _Schréter Z._, A Páreng-hegység orografiai és glaciológiai viszonyairól; Ugyanott, 36. köt., 1908., 142. lap.]

[Footnote 54: _Szádeczky Gy._, Glecsernyomok a Bihar-hegységben. Ugyanott, 34. köt, 1906., 299. lap.]

[Footnote 55: Az eljegesedés időszakaiban Európának jégtől men tes vidékein olyan növényzet honolt, mint a mai szamojéd tundrákon: e flora kisebb cserjékből, törpe fákból, kórókból, különféle mohák- és zuzmókból áll. A tundra csenevész növényzetének egyhangúságát csak hellyel-közel tarkítja kis fenyőerdő-sziget.]

[Footnote 56: Lásd erről: V. Hilber, Die geologischen Zeiträume. Die Umschau, 1913, pg. 294.]

[Footnote 57: _Török Aurél_ említi (Az egyenes testtartású majomemberről; Természettud. Közlöny, 1896., 478. lap), hogy a gyüjteményében két, különben egészen szabályosan alkotott női koponya van, melyek közül az egyiknek csak 925, a másiknak csak 930 cm3-nyi koponyaürege van.]

[Footnote 58: _Birkner F._, Der Mensch aller Zeiten, 2. köt., 288. lap.]

[Footnote 59: _Leche W._, Der Mensch, sein Ursprung und seine Entwickelung. Jena, 1911., 361. lap.]

[Footnote 60: Természettudományi Közlöny, 1896., 458. lap.]

[Footnote 61: _Klaatsch H._, Die Stellung des Menschen im Naturganzen; Abstammungslehre, Jena, 1911., 431. lap.]

[Footnote 62: Lásd erről bővebben: _Branca W._, Der Stand unserer Kenntnisse vom fossilen Menschen. Leipzig, 1910., 56. lap.]

[Footnote 63: Abstammungslehre, 425. lap.]

[Footnote 64: _Schlosser M._, Über einige fossile Säugetiere aus dem Oligocän von Ägypten; Zoologischer Anzeiger, 1910., 500. lap.]

[Footnote 65: A maueri állkapoccsal nemcsak a diluviumi Elephas antiquus csontjait találták, hanem a még valamivel régibb Rhinoceros etruscus, Ursus Deningeri és Equus Stenoniséit is. Ezért nem fogadható el _Werth_ és _Obermaier_ azon nézete, hogy a maueri csontmaradvány kora a 2. interglacialis időszakra (mindel-riss) teendő; ennél mindenek szerint idősebb.]

[Footnote 66: _Ch. Dawson and A. Smith Woodward_, On the discovery of a palaeolithic skull and mandible in a flint-bearing gravel overlying the Wealden (Hastings beds) at Piltdown, Fletching (Sussex). Quart. Journ. of the Geolog. Soc. March 1913. Vol. LXIX. pg. 118.]

[Footnote 67: Természettudományi Közlöny, 1912. évf., 44. köt. 163. lap.]

[Footnote 68: _G. Schwalbe_, Über die spezifischen Merkmale des Neandertalschädels; Verhandl. Anat. Gesellsch., 15. Vers. in Bonn, 1901., 44. lap. – U. a., Die Vorgeschichte des Menschen. Braunschweig, 1904.]

[Footnote 69: _H. Klaatsch_, Das Gliedmassenskelett des Neandertalmenschen; Verhandl. d. Anat. Ges., 15. Vers. in Bonn, 1901.]

[Footnote 70: _J. Fraipont et M. Lohest_, La race humaine de Neanderthal ou de Cannstatt en Belgique; Archives de Biologie, T. 7., 1887.]

[Footnote 71: _H. Breuil_, Les plus nciennes races humaines connues. Fribourg, 1910, 23. lap.]

[Footnote 72: _O. Walkhoff_, Die diluvialen menschlichen Unterkiefer Belgiens und ihre pithekoiden Eigenschaften. _Selenka_, Menschenaffen, 1903, XI.]

[Footnote 73: K. _Gorjanović-Kramberger_, Der diluviale Mensch von Krapina in Kroatien. Wiesbaden, 1906.]

[Footnote 74: _H. Klaatsch_, Die Aurignac-Rasse und ihre Stellung im Stammbaum der Menschheit; Zeitschr. f. Ethnol., 42. köt., 1910., 513. lap. – Cfr. 571. lap.]

[Footnote 75: Bemutatta _M. Busk_ 1868-ban a norwichi anthropológiai kongresszuson. Legújabb adatok szerint (l’Anthrop., 1911, 623. lap) már 1848-ban találták.]

[Footnote 76: _W. J. Sollas_, On the cranial and facial characters of the Neanderthal race; Phil. Trans., Vol. 199., 1907., 281. lap.]

[Footnote 77: Sera. G. L., Nouve osservazioni ed induzioni sul cranio di Gibraltar. Arch. per l’Antrop e la Etnol. 39, 1909.]

[Footnote 78: Keith, A., Ancient types of man. London, 1911, 130 l.]

[Footnote 79: A koponyát ujabban ismét szétszedték részeire s újra összeragasztották Luschan, Virchow H. és mások közreműködésével.]

[Footnote 80: _O. Hauser_, Découverte d’un squelette du type de Néanderthal sous l’abri inférieur du Moustier. l’Homme préhistorique. 1909. – _H. Klaatsch_, Preuves que l’Homo mousteriensis Hauser appartient au type de Néanderthal. U. o. – _H. Klaatsch_ és _O. Hauser_, Homo Mousteriensis Hauseri; Arch. f. Anthropol., 7., köt. 1909., 287. lap.]

[Footnote 81: Ezt abból lehetett megállapítani, hogy a csöves csontok epiphysisei még nem forrtak össze a diaphysissel s a négy bölcseségfog se bujt még ki.]

[Footnote 82: M. Boule, L’homme fossile de La Chapelle-aux-Saints Paris, 1913.]

[Footnote 83: _H. Breuil_, Les plus anciennes races humaines connues. Fribourg, 1910., 40. lap.]

[Footnote 84: _H. Martin_, Sur un squelette humain de l’époque moustérienne-, trouvé en Charente; Compte Rend. Acad. Sc., Tome 153, 1911., 728. lap. – U. a.: L’homme fossile de La Quina. L’homme préhistorique, 1912, No 8, 225. lap.]

[Footnote 85: _P. Topinard_, Les caractères simiens de la mâchoire de la Naulette; Revue d’Anthropologie, 1886., 384. lap.]

[Footnote 86: _A. Rzehak_, Der Unterkiefer von Ochos; Verhandlungen d. Naturw. Vereines in Brünn, XLIV. köt., 1905., 2. lap.]

[Footnote 87: _Luschan_ véleményét arra alapítja, hogy a mostan élő prognath rasszok valamennyien sötét bőrűek.]

[Footnote 88: _Huxley Th._, Evidence as to man’s place in nature. London, 1864., 155. lap.]

[Footnote 89: _Klaatsch H._, Ergebnisse meiner australischen Reise; Korrespondenzblatt d. Deutsch. Ges. f. Anthropol., Ethnol. u. Urgesch., 38. évf., 1907., 8–12. sz. _Klaatsch_ ezenkívül még számos dolgozatot írt e tárgyról.]

[Footnote 90: _Klaatsch H._, Verhandlungen d. 22. Versaml. d. Anat. Gesellschaft, Berlin, 1908., 269. lap.]

[Footnote 91: _Hillebrand Jenő_, A fossilis ember kérdése; Földtani Közlöny, 1913.]

[Footnote 92: _Boule M._, L’homme fossile de la Chapelle-aux-Saints. Paris, 1913, 239. lap.]

[Footnote 93: _Adloff P._, Die Zähne des Homo primigenius von Krapina und ihre Bedeutung für die systematische Stellung derselben; Zeitschrift f. Morphol. u. Anthropol., X. köt., 1907., 197. lap. – _Adloff_ arra alapítja nézetét, hogy a krapinai koponyák zápfogain feltünően gyakran fordul elő a gyökerek egybeolvadása. 23 felső zápfog közül, amelyek közt 13 első moláris, csak kettőn van meg a rendes három gyökér, 24 alsó közül csak kettőn a rendes két gyökér. Ez pedig _Adloff_ szerint progressziv, magasabbrendű vonás. Ugyanilyen vonás az is, hogy a krapinai koponyák alsó zápfogainak rágó felszínén ritkábban fordul elő öt gumó, mint a mai koponyák zápfogain.]

[Footnote 94: A fentebb mondottak alapján nem fogadható el Forrernek az a nézete (Urgeschichte der Europäers, 1908), hogy a neandervölgyi ősember a nagy hideg miatt kivándorolt Európából s vándorutján Ausztráliába jutva, (mely akkor még közvetlenül összefüggött az ázsiai kontinenssel), ott telepedett meg s hogy utódai e földrésznek még mai napig is élő őslakói.]

[Footnote 95: _Klaatsch H._, Die Aurignacrasse und ihre Stellung im Stammbaum der Menschheit; Zeitschr. f. Ethnologie, 42. évf., 1910., 537. lap.]

[Footnote 96: Galley Hill (1888), Brüx (1871), Brünn (1891), Combe Capelle (1908), Balla-barlang (1909).]

[Footnote 97: _H. Klaatsch_ u. O. Hauser, Homo Aurignacensis Hauseri, ein paläolithischer Skeletfund etc.; Prähistorische Zeitschrift, 1. kötet, 1910., 274. lap.]