Part 2

De látni fogja, hogy más iparágak is közreműködnek az épület és más gyári helyiségek, a világítás, hő és erő előállításán és fentartásán: ezeket is be kell illesztenie képzetébe. Miután nyilvánvaló, hogy az a gazdálkodó, cserző, kereskedő, akik a termelés közvetlen folyamatában állanak, szintén használnak felszerelést, gépeket és más munkájukat elősegítő gyártmányokat, következőleg minden műveletnél a főfolyót mellékfolyók táplálják, melyek nem a fogyasztókhoz folynak, hanem a termelés egyes stádiumaihoz és a termelőket a termelést elősegítő javakkal látják el.

Ha jobban tetszik, természetesen a gépet, épületet és más befektetést ugyis felfoghatjuk, hogy lassanként azokká a javakká válnak, amelyek termelését előmozdítják és így a fogyasztáshoz a főfolyamon át jutnak. De e nézettől itt eltekinthetünk.

Már most ezen járulékos iparágak, amelyek a főfolyamathoz az álló tőkét szolgáltatják, gyakran fontosabbak és nagyobbak, mint az általuk táplált iparágak, mivel némelyikük a termelés főfolyamának számos iparát látja el bizonyos állótőkével. A gyáriipar rendszerének minden pontjánál fontos segítség a vas, aczél és a gépgyári ipar, s az építőiparok is. A bányászat, a főbb fém- és építőiparok, annyi specziális ipar állandó főtámasztékai, hogy gyakran alapiparágaknak nevezik. Ha valami jelentékenyebb esemény fordul elő egyiküknél, a termelési rendszer minden ágában hamar jelentkezik hatása.

De ezen alapiparágakon kivül a termelés főfolyamában levő iparoknál a közös érdek más kötelékeket is teremt.

Ugyanazon fajta nyersanyag a termelés számos főágában mint fő- vagy segédanyag egyaránt használatos. A főbb gabonanemek, a textilgyártmányok, vas, szén, kő, agyag stb. számos különböző használati czikk gyártásánál nyersanyagok és a bármelyiküket használó különböző iparágakat a rokon- és ellenszenv hatalmas kötelékei fűzik egymáshoz. Ily viszonyban van pl. a czipőgyártás a nyereggyártással és bőröndészettel (a bőr útján), a befőttgyártás a kétszersült vagy édes italok készítésével (a czukor útján). Ahol a használt anyag közös, ott az iparok egymással rokonszenveznek, mivel mindaz, ami csak a közös anyag kinálatát javítja vagy rontja, egyaránt használ, vagy árt nekik. Ennyiben rokonszenveznek.

Ám ami az egyik iparágnak anyaggal jobban való ellátását előmozdítja, az a többinek árt. Ennyiben érdekellentét van közöttük. Az olaj és a ruggyanta elég példa lesz számos ipar életbevágó fontosságú nyersanyaga keletkezésére.

Némely iparág egymással tartós érdekközösségben áll, miután fontos segédanyagokat szolgáltat egy vagy több fontos iparnak. A vas- és szénipar a legnyilvánvalóbb példa erre. De az érdekközösség igen erős sok specziális iparágban is, mint a gyümölcstermelésnél és a czukorfinomításnál, vagy a bortermelés és az üvegfúvásnál, vagy számos, az építőiparoknak anyagot szolgáltató iparnál.

Másrészt éles ellentét van egyes iparok között annálfogva, hogy egymást helyettesíthetik. Ha ugyanazon szükségleteket különböző anyagok elégíthetik ki, az ellenségeskedés oka már megvan. A fa és a vas az építkezésnél és a bútoriparban, a gyapjú, pamut és vászon a ruházkodásnál, tea, kávé, kakao az italok között, stb. Igy a villanyosság, gáz, olaj és gőz mint ipari hajtóerő és háztartási energiaforrás versenyeznek egymással. Ez iparágak és segédiparaik egymással harczban állanak és ami az egyiknek a javára szolgál, az a többinek árt. Majd az anyagok, majd az eljárás, majd pedig a közvetlen használati czikkek helyettesíthetik egymást, a helyettesíthetőség pedig mindig ellentétet szül.

Azoknál az iparágaknál, amelyekről első pillanatra látszik, hogy a különálló nyersanyagokat használati czikké dolgozzák fel, ekként számos érdekközösség és ellentét van. Az ipari eljárások sorozatai keresztezik egymást, egybeolvadnak és elkülönülnek egymástól különböző pontokon: egyetlen sorozat sem áll teljesen elkülönülten.

De különösen két iparág érdemel figyelmet, mint amely egységesítő befolyást gyakorol. Ez a szállítási- és a pénzüzlet. Nem alapiparok, mint a bányászat és mezőgazdaság, hanem minden ipart áthatnak és összekapcsolnak. Ahol csak üzemet folytatnak, oda állandóan szállítanak anyagot és elviszik belőle a termékeket: minden adás-vétel bizonyos szállítást hoz magával. Az ily szállítással foglalkozó iparágak csoportjának a termelési rendszerben különös fontossága van. Egészben véve olyan ez a berendezés, mint az állati szervezetben a vasomotor rendszer. Egy bizonyos értelemben véve minden fizikai munka valójában anyagmozgás és minden üzemi műveletben része van ennek. De a modern termelőtársadalmakban a különleges értelemben vett szállítás, személyek, javak, hirek szállítása egyik helyről a másikra igen speczializálódott és fontos munkává vált. A vasútnak és hajónak szerepe van a termelő eljárásoknak úgyszólván minden egyes sorozatánál. Azt a fizikai lánczot adják, amely az egész folyamatnak hatékonyságot és folyamatosságot kölcsönöz. A vasútnak vagy hajózásnak minden forgalmi zavara egy egész iparvidéket bénít meg: még a távirósodronyok elvágása is megzavarja, késlelteti a termelést. Amint a termelés bonyolultabb lesz, távolabbi és több helyről szerzik be a nyersanyagot, hogy bonyolultabb, finomabb műveletekben használják fel és a rendszer kereskedelmi része a gyorsabb és megbízhatóbb értesülésen mulik. Ezért minden czivilizált országban a szállítás szerepe az iparban nagyobb és fontosabb, a tőke és munka mindnagyobb mennyiségét köti le és a legnehezebb kezelési feladatokat veti fel. Ha, amint ez számos nagy államban történik, a vasút a szállítás egyedüli hatékony eszköze, a népesség élete, boldogulása és termelése felett despotikus hatalomhoz jut, hacsak a kormány közbe nem lép. A szállítás minden javítása előmozdítja, minden rosszabbodása hátrányosan befolyásolja az anyagi javak előállításával foglalkozó összes iparágakat.

A pénzüzem hasonló módon átható, de általános befolyásában önkényesebb az egész modern iparban. Pénzüzem alatt értünk minden műveletet, mely a pénz, vagyis a vásárló-erő termelésében, védelmében és szállításában, tőke, részvények és más fogalomban levő értékek előállításában és kezelésében áll. Láttuk, hogy csak forgalmi értékkel bíró dolgokkal foglalkozik tudományunk és oly eljárásokkal, melyek mindegyike a vétel ügyletével jár. Igy nyilvánvaló, hogy a vásárló erő termelésével és alkalmazásával foglalkozó iparágak hatása ép oly átható és döntő, mint a fizikai szállítás. Az az ismert mondás, hogy «a pénz körül forog a világ», népies bizonyítéka a pénz erőttermelő és forgalmát szabályozó üzleti vállalkozások jelentőségének. Az egész termelési renden át mindenütt hatnak a pénzügyi erők. Egy nagy pénzügyi válság épp oly biztosan és még teljesebb mértékben megbénít minden termelő tevékenységet, mint a vasúti forgalom megszünése.

Igy, bárha egyes üzemekben, vagy iparágakban bizonyos függetlenséget és teljességet ismerünk is fel, tudjuk, hogy számos úton-módon állanak egymással kapcsolatban és függenek egymástól. Bizonyos anyagok vagy erőforrások közös használata, egyik anyagnak a másikkal való helyettesíthetősége egyes iparágakat egymáshoz fűz, vagy egymással ellentétbe hoz. Néhány mezőgazdasági őstermelő és gyári ipar igen sokféle későbbi eljárás kiinduló pontjává lesz. A közlekedési és pénzüzleti ipar azonban általános összekötő szervezet.

Végül megjegyzendő, hogy van egy általánosabb rokonszenv és ellentét minden iparág között annak folytán, hogy közös forrásokból merítik életerejüket. Állandóan újabb tőke- és munkafolyamok szakadnak a termelésbe, hogy fentartsák, élénkítsék, nagyobbítsák szervezetét és életerejét. Mint rendelkezésre álló termelő energia, keletkezésekor a tőke és munkaerő emez újabb készlete, a fiatal munkások újabb nemzedéke és újabb megtakarítások, egy «szabad» államban mind bármely iparágra vethetik magukat és minden iparágnak a maga szükségletei czéljára ebből a közös és állandó készletből kell merítenie. Tehát legfőbb közös érdekük e készlet nagysága, minősége, igénybevehetősége és megszerzésének feltételei. Igy minden olyan ok, mely a közület új tőkéje és munkája tömegét, folyékonyságát és hatékonyságát érinti, befolyással lesz minden más iparágra. Amint a termelési rend részleteinek vizsgálatába hatolunk, látjuk, hogy számos korlátja és akadálya van a tőke és munka szabad folyásának. De amennyire a munka és tőke különböző iparágak között szabadon választhat, vagy egyikből a másikba szabadon átmehet, a termelő energia közös alapjának veendő, amely a termelés egészét átjárja, amint a vér a test különböző szervein és sejtjein átfolyik, szervezeti egységet kölcsönözve az egész rendszernek.

IV. FEJEZET. Hogyan működik a termelési rendszer?

I. RÉSZ.

Most már összefoglaló képzetünk van a termelési rendszerről, melyben az üzemek sok raja iparágakba van csoportosítva, ezek pedig sorozatokba, hogy a természet nyersanyagait és erőit az ember használatára szolgáló tárgyakká alakítsák át és szolgálatainkat véghezvigyék. A 29 oldalon levő ábra a kép egyes vonásait tünteti fel.

Az ipari gépezet újabb és újabb anyagot vonván el a természettől a kitermelő műveletekkel, ezeket gyártási, szállítási és kereskedelmi eljárások egész során viszi végig, amelyek alakjukat, összetételüket vagy helyüket megváltoztathatják, amíg végül a kicsiben való kereskedésből mint fogyasztási czikkek kerülnek ki.

Az eljárás minden pontján a termelési tényezők, ú. m. a föld, munka, állótőke és képesség a termelés előmozdítására közrehatnak és amint ezen tényezők elhasználódnak vagy kimerülnek a termelés munkájában, helyükbe új tényezők lépnek, melyek maguk is a természettől nyert anyagokból állanak és a termelő eljárások egész sorozata készítette őket elő, amíg e helyre jutottak. Igy a termelési rend sok szivattyúja a természetből vonja ki a nyersanyagokat és erőket, hogy részben fogyasztási czikké, részben új termelési eszközökké dolgozza fel azokat.

De bármily bonyolult is a rend, munkálkodásában mi titokzatos sincs. Mindenki tudja, vagy kitalálhatja, hogy az anyagok főfajait, gabonát, gyümölcsöt, állatokat, fát, szöveteket, szenet, agyagot, fémeket a különböző iparágak hogyan dolgozzák fel a végtelen sok használati tárggyá. Termelési pályafutásuk rendes folyása néha egy folyó, néha egy gép, néha pedig egy szervezet benyomását teszi ránk. A szervezeti metafora a leghasználhatóbb, mert az ipart úgy tünteti fel, mint tápanyag felvételét, megemésztését, áthasonulását működő erővé és új szövetté képződését s az emészthetetlen kiküszöbölését. De e képek egyike sem pontos. Mindegyik nagyobb szabályosságot, simább lefolyást tüntet fel, mint ahogy a valóságban van. Egyik sem vesz kellően figyelembe egy lényeges tényt, hogy t. i. minden termelő működés bármely eljárásnál öntudatos tényezők közrehatását kivánja meg: a különböző használt termelő erők tulajdonosaiét. A műhelyben, gyárban, bányában, vasúton, árúházban számtalan kis üzemcsoport testi- és szellemi erejét kell újból és újból működésbe hozni, hogy az anyagoknak a termelés folyamán való továbbviteléhez szükséges számtalan művelet végrehajtassék.

E műveletek különálló termelő aktusok és mindegyiket külön kell ösztönözni. Ez állandó ösztökélést hogyan érjük el? Ebben sincs semmi titokzatosság. A termelési rendet folytonosan pénzfolyam járja át, amely egész nyiltan végzi a különböző termelő erők tulajdonosainak termelő tevékenységre ösztökélését. Az anyagok és javak folyamával ellenkező irányban áramlik a pénzfolyam. Azok a kitermelő eljárástól a gyártási és szétosztó eljárásokon át folynak, amíg a kicsinybeni eladásból kikerülnek. Emez főleg a kiskereskedelmen keresztül jut be a rendbe és a rendes sorrendben a szétosztó, gyártó és kitermelő eljárásokhoz jut.

Vegyük például a czipőgyártással foglalkozó iparágakat.

A czipőipar szabályos művelése megkivánja, hogy minden stádiumban megfelelő számú gyár és más helyiség, gép, szerszám, munkaadó, munkás álljon rendelkezésre a bőrök czipővé feldolgozásánál és a czipőknek viselőikhez juttatásánál. Az egész szerkezetet a fizetések folytonos sora tartja fenn és működteti, amely fizetések a munkások, munkaadók, tőkések, földbirtokosok kezéhez történnek a termelés különböző fokaiban. A termelő erők fejében történő e fizetések alkotják a munkabért, hasznot, kamatot, járadékot. Miből erednek ezek és hogyan fizetik? Ezt gyakorlatilag megérteti, ha egy olyan czipőüzletbe megyünk, amely csak készpénzfizetés mellett árúsít és amely mondjuk, hetenkint 100 font sterlingnyi forgalmat csinál. A vevők megveszik és elviszik a czipőket készpénzfizetés ellenében. Mit tesz az üzlettulajdonos a 100 font bevétellel? Ebből fizeti alkalmazottai hetifizetését, valamint félretesz az üzlet bérére és a kikölcsönzött tőke kamataira, új készletet szerez be és a maradékot mint igazgatási díjat, vagy hasznot zsebre teszi. A czipészetben mind e fizetések a kicsinybeni eladáshoz szükséges ösztönzések. Rábírják valamely termelő erő birtokosát, hogy azt az új termelő művelethez adja oda, ami a kicsinybeni eladás útján a közönség czipővel való ellátásának zavartalan menetét biztosítja.

De a kicsinyben való árúsítás költségei – mondjuk – nem haladják meg a 20 fontot. A többi 80 fontért a nagybani eladónál újabb «rendelést» eszközölnek, hogy az eladott czipők pótolva legyenek. A nagyban árúsító viszont e 80 fontból részint béreket, járadékot, kamatot és az üzleti nyereséget fizeti, a többiért, mondjuk 60 fontért a kiskereskedőnek eladott czipők pótlása végett a gyárosnál újabb vásárlást eszközöl. A gyáros hasonlóképpen 60 fontjából a termelés folyó költségeit, mondjuk 30 fontot, a bért, járadékot, kamatot, hasznot fedezi, a többi 30 fontot a bőr és más anyagok újabb bevásárlására fordítja. A cserző a gyárostól kapott 30 fontot hasonlóképp osztja meg az ő termelésénél, 15 fontot fizetvén új bőrökért a gazdálkodónak, amely összeget a gazdálkodó viszont az állattenyésztéshez szükséges kiadások fedezésére fordítja.

Ime a fent leírt folyamat:

Nem lényeges, hogy a 100 font elosztásánál itt jelzett arányok a tényleges ipari viszonyoknak megfelelnek-e. Annyi bizonyos, hogy a leírt módon forog az iparágak során végig a kiskereskedőnek fizetett 100 font és hogy a belőle eszközölt fizetések mindegyike új termelő tevékenységet létesít és hogy ezzel tartják működésben a termelési rendet. A kész árúért fizetett árak részekre bomlanak és a termelő eljárásokon át forgalomban vannak úgy, hogy minden stádiumban fentartják a szükséglet ellátásához megkivánt tevékenységet.

Ha a czipő helyett kenyeret, inget, könyvet, kerékpárt vagy bármely más czikket veszünk, ugyanez az elemzés alkalmazható. A kész árúért fizetett kicsinybeni árak felbomlanak számos fizetésre, melyeket a termelés különböző stádiumaiban eszközölnek.

Kétségkívül vannak, akik észreveszik, hogy még normális körülmények között sem megy ily egyszerüen végbe az ipari tevékenység. Pl. a hitelrendszer mellett az üzlettulajdonos, vagy nagykereskedő nem kénytelen mindig várni a vevő pénzére, hogy fizethessen. A gyáros nem mindig vár a nagykereskedőre, hogy rendeljen és rendelését megfizesse. Gyakran előre termel és iparkodik keresletet támasztani.

De az alapvető tények leírásánál a kereskedelemnek az aprólékosságait nem kell figyelembe vennünk. Nyilvánvalóan helyesen mondhatjuk, hogy a termelési rend rendes menetébe a pénz, ez az általános ösztökélő, az árúkereslet útján jut be. Ez a kereslet nyilván úgy működik, mint a munka, tőke, föld, készpénz után való «kereslet» a különböző eljárások mindegyikénél.

Példánk egyszerűsége mellett azonban egy irányban módosításra szorul. A termelési rendről alkotott képünk feltüntette, hogy minden stádiumban járulékos eljárások hatottak közre épületek, gépezet és más állótőke szolgáltatásával. Nyilvánvaló, hogy e tőke el- és felhasználódása is az egyetlen rendelkezésre álló forrásból, t. i. a czikkek kicsinybeni árából kell, hogy megtérüljön. Ha tehát a kicsinyben való árúsításnál 100 fontból 20 fontot fordítunk költségre, melynek egy része a tőkének fizetendő, e fizetésben benn kell foglalva lennie az elértéktelenedésnek, vagy az el- és felhasználódás törlesztésének. Hasonló az eset a raktárban, gyárban, cserzőnél, gazdaságban a tőkéért fizetett összegnél. Ahol csak állótőke használtatik, a fizetéshez valamit hozzá kell adni azon járulékos iparágak ösztökélésére, melyek a szükséges és folyton elhasználódó épületeket, gépeket és más berendezést állítják elő.

Ha tehát a gazdasági rendre, mint egészre, a czipőgyártást és eladást eszközlő iparágak sorozatából nyert mintaképet alkalmazzuk, úgy látszik, mint termelő-rendszerről és mint pénzrendszerről egyaránt világos képet nyertünk. Mindenféle nyers anyag állandó, szabályszerű folyamata a különböző őstermelő, gyártó és megosztó eljárásokon át, melyek mindegyike üzemekké és iparágakká szervezett megfelelő mennyiségű termelő erővel van ellátva, kellő képét adja a termelési rendnek. Ennek pedig pénzügyi pendantja a pénz hasonló, de ellenkező irányú folyása, amely a kicsinyben való árúsításnál veszi kezdetét és felfelé megy a folyón, haladtában a termelő erők mindegyikét újabb tervékenységre ösztönözve.

II. RÉSZ.

A javaknak és a pénznek e forgalmáról alkotott képünk e két tényezőnek egyenlő jelentőséget tulajdonít. De ezzel a pénz szerepét a termelési rendben indokolatlanúl túloznánk. Bárha a beruházásait és hasznát mérlegelő iparos előtt a pénz jelenik meg tevékenysége eredményeként és czéljaként, a valóságban a dolog nem így áll.

Bármily fontos is a pénz, mégis csak eszköz, nem pedig czél. Minek az eszköze? Egyrészt a termelő tevékenység, másrészt a termelt javak eloszlásának. Amint a termelési renden átmegy, a munkát, földet, tőkét, képességet különböző alakban és nagyságban odaviszi, ahol szükség van rá és a termelő erők birtokosai között felosztja a termékeket. Miután a termelés a fogyasztásnak az eszköze, az ipari termékek elosztását kell annak a főczélnak tekintenünk, amelynek elérésére a pénz szolgál. Láttuk, hogyan rendezi és ösztökéli különböző stádiumaiban a termelést a pénz. Be kell látnunk, hogy ez ösztönzés valóságban a termékek elosztásával történik. A pénz önmagában nem képes a termelést ösztönözni. Bárha a közbeszéd a pénzt tünteti fel végczélnak, önmagáért kivánatosnak, ez valójában csak képzelődés. A munkás nem pénzt akar, hanem a pénz értékét. Hasonlóképp a tőkés, mikor kamatot kiván és a földbirtokos, amikor a gabona árát kéri. Az a tényleges művelet, mely a pénzre hárul, amikor a kicsinyben fizetett árak eloszlanak és a termelési renden át forgalomban vannak, az ipar különböző termékeinek felosztása.

A czipőárusításban végződő eljárási sorozatnál az egyedüli termék a czipő és ha ma még a felosztásnak kezdetleges alakja élne, akkor a béreket, járadékot, kamatot és hasznot az egész vonalon czipővel fizetnék ki, amelyet mindenkinek hordania kellene, vagy kenyérért, ingért vagy más termelési ágban hasonlóképp bér fejében fizetett javak ellenében kicserélnie. Igy azután számtalan csere után a munkás munkája terméke fejében végül nem cipőt, hanem számos egyéb jószágot kapna, amire csak szüksége lenne. A pénzt ily cserék koczkázatai és bonyodalmai elkerülésére találták fel és hogy minden külön szakmabeli munkálkodót általános értékü jószággal fizethessenek. Mert a pénzben fizetett bér nem egyéb, mint általános utalvány, amely nem egy bizonyos iparág termékeire szól, hanem az egész termelési rendszeréire.

A czivilizáczió abban az irányban halad, hogy minden munkálkodót mindinkább egy bizonyos munkanemre szorít, egyetlen iparágban egyetlen eljárást téve feladatává. A pénzbeli bér, amelyet keres, megfordítja ezt a folyamatot és minden más iparág termékeinek egy darabját juttatja birtokába. Igy, noha saját iparágában csak egyetlen részmunkát végez, mégis egyben molnár, pék, szövő, fonómunkás és kárpitos is, azon lehetőség folytán, hogy mindezen iparágak termékeiben részesülhet.

Mint termelő speczializált, de általános fogyasztó. Fontos, hogy világosan megértsük, hogyan megy végbe a szakmunkás átalakulása általános fogyasztóvá. Hogy van az, hogy egy czipőgyári munkás szolgálatait kenyérré, inggé, székké, dohánnyá változtatja át? Az ő részmunkája magában értéktelen; a préselt bőrnek önmagában senki előtt sincs értéke. Csak ha a különféle egyéb eljárásokon megy keresztül és csipővé dolgozzák fel, majd eladják a fogyasztónak, akkor valósul meg munkája hasznos volta. Ekkor a pénzbeli fizetésből, amely az egész czipőgyártó eljárás társadalmi hasznosságának mértéke, megkapja részét. A szegecselés, varrás és simítás így a czipő eladása folytán pénzzé válik. A szegecselő, varró vagy simító-munkás e pénz egyes darabjait a kicsinyben árúsító üzletekben felválthatja kenyérre, ruhára, dohányra stb. amire csak szüksége van.

Amint kenyeret vesz, működésbe hozza a pénz ösztönző erejét a kenyérgyártó eljárások során; a pék és segédei, a molnár és legényei, a gazdálkodó és munkásai mind részesülnek abból a pénzből, amit a czipészmunkás a kenyérért fizetett és mindegyikük megveheti vele a kicsinyben árúsító üzletekben a maga különböző szükségleti tárgyait. Igy ugyanannak a pénznek egyrésze, amelyet a czipőüzletben lefizettek és kifizették a czipészmunkásnak bérben, az a pénz amellyel a czipészmunkás kenyeret vett. A czipészmunkásnak kenyér kell, a péknek és molnárnak czipő. Látjuk, hogyan tesz képessé mindenkit a pénz, a piaczi árúczikkek ára, arra, hogy szükségleteit másokkal való csere útján elégítse ki.

Fejtsük ki kissé részletesebben e cserefolyamatot. Vegyük az ember főszükségleteit, nevezetesen a kenyeret, czipőt, ruhát, fehérnemüt, széket, húst, czukrot, tejet, könyveket, porczellánt és alkalmazzuk mindezekre a termelési folyamatról alkotott képünket. Mindegyik termék négy előállítási sorozat folyamán jött létre. Képzeljük el, hogy csak a felsorolt tíz termék képez gazdasági szükségletet és hogy a közület minden tagjának egyenlő mértékben van rájuk szüksége. Egyszerüség kedvéért _A, B, C, D_ stb.-vel jelöljük e termékeket. A termelői fizetésük 1/10-ét fordítják az _A)_ vásárlására, azon használati tárgyakra, melyek előállításában közreműködnek, 1/10-ét, _B)_ vásárlására, 1/10-ét _C)_-ére és így tovább. Hasonlóképp fogják elkölteni fizetésüket _B)_, _C)_, vagy más termékek termelői, midegyikük azon termékekre, melyeknek előállításánál maga is közreműködik, fizetése tizedét fordítja, a többi 9/10-et a többi termékekből egyenlő részekre.

Nem fontos, hogy az egyén hol működik, _A3_, vagy _B4_, vagy _D_-nél, felveszi fizetését és a kicsinyben árúsítók mindegyikénél 1/10–1/10-ét elkölti és azt így egyenlő mértékben használja fel mindegyik iparág ösztökélésére. Ilymódon a termelési rend általános terméke a maga egészében felosztódik a szaktermelők különböző csoportja között. Az az eszköz, amellyel a felosztás történik, a pénz, amelyet a termelés mindegyik stádiumában kifizetnek a kész termékek kicsinybeni árából.

Bárha a csere és az elosztás a valóságban sokkal bonyolultabban megy végbe, az elmondottakban lényeges jellegéről hű képet ad. A maga különleges termékének a részeit mindenki minden más egyén sajátos terméke ellenében cseréli ki. Igy látjuk, hogy a fogyasztó pénzben kifizetett szükségletei és műveletei állandóan összekapcsolnak minden termelési eljárást. Igy a termelési rend eredetileg sem egyéb, mint a fogyasztók nagy termelőszövetkezete.

Mert a fogyasztóktól jövő pénzbeli ösztönzés tartja fenn minden ponton a termelés szervezetét és ösztönzi azt folytonos tevékenységre.

Az a termelőgépezet, melyet leírtunk, hasonlít egy nagy csokoládé- vagy gyufaautomatához. Ha bedobsz egy fillért a nyiláson, kapsz érte egy árúczikket, amelynek kiesése után minden árúczikk, mely a kijárattól kisebb-nagyobb távolságra van, közeledik a kiesett czikk eredeti helyéhez. Igy a mi gépezetünknél a kicsinyben árúsítónak fizetett pénz először az eljárások fővonalán idéz elő mozgást, azután az azon termelési ágat tápláló járulékos iparágakban. További hatása, hogy a termelők mindegyik osztálya elfogyasztja a nyert jövedelmet és minden más kicsinyben való árúsítóra ösztönzőleg hat, hasonlóképpen automatikus módon.

Igy a termelés megállapodott rendjéről azt a képet nyertük, hogy az termékeket őröl ki és oszt fel gépies pontossággal. A termelő erők mindegyik birtokosa, a munkás, földbirtokos, tőkés és a munkaadó részt kap azon kész termék árából, amelynél az ő termelési ereje közreműködött, a pénz az ő termelési ereje fentartásához és új termelő tevékenységéhez szükséges ösztönzést adván meg. Az egész termék a termelő közület «valódi jövedelmét» képezvén, valami mechanikailag szükségszerü törvény szerint felosztatnék az erők birtokosai között, épp úgy, mint ahogy a dinamógép által fejlesztett energia a gyárban ott nyer alkalmazást, ahol a végzendő munka arányának megfelelő mennyiségben szükség van rá.

Minden egyén «valódi jövedelme», azaz általában a javakból nyert része és pénzbeli jövedelme, azaz munkaereje, tőkéje, földje vagy képessége használatáért nyert fizetése épp annyi lenne, amennyi szükséges ahhoz, hogy erejét működésben tartsa. Nem léteznék a jövedelemelosztás problémája. A közület valódi jövedelme tisztán a kész javak és szolgálataik halmazában állana, amelyeket a termelőgépezet nap-nap után produkálna.

A dolgok ily módon való feltüntetése két lényeges pontban tér el a modern termelés valódi rendjétől. Feltételezi a termelési szervezet teljes merevségét és feltételezi, hogy a termékből nem marad felesleg azonkivül, ami a rendszer fentartásához és rendes működéséhez feltétlenül szükséges. De mindkét feltevés helytelen. A termelési rend nem merev gépezet. Szerkezetében, összetételében, működésében nincs megkötve. Alkotó iparágai és üzemei nőnek és hanyatlanak, vagy megváltoztatják jellegüket. A gépezet, a munka és egyéb tényezők mennyisége, fajai változnak a termelési technika, vagy az üzemszervezet változásával és ezek a változások napirenden vannak. A mostani emberöltőn belül a kézimunka kiszorítása a gyári gépmunka által az ipar szervezetét egészen átalakította. Minden országban és minden iparágban hasonló változások mennek lassabban avagy gyorsabban végbe. A termelés fejlődésének korszakában mindenekfelett a termelés fejlődési törvényeit kell tanulmányoznunk, azt, hogy miként növekszik egy iparág, vagy üzem és hogyan javítja szervezetét és működését.

Épp ily téves az a másik feltevés, hogy a termékek mennyisége nem több, mint amennyi éppen elegendő a rend működésének fentartásához szükséges ösztön ébrentartására. Mikor a termelés különböző folyamaiból kikerülő czipőket, kenyeret, ruhát és más kész terméket aladják, a termelésükért fizetett jövedelmet nem emésztik fel teljesen a különböző szükségleti czikkekért teljesített fizetések.

A járadék, kamat, haszon, bér fejében fizetett pénz egyrésze nem fordíttatik fogyasztási czikkekre, mint eddig feltettük. Ez a pénz nem a termelés különböző sorainak végén nyert alkalmazást, hanem valamely közbeeső ponton a termelő tőke új alakjainak előállítására. Más szóval megtakarítják és nem költik el.

Oly fontos e helyütt a _megtakarítás és kiadás_ kifejezések világos megértése, hogy a termelési diagrammra itt újból visszatérünk.

Ha e rend működése olyan volna, nogy az _E_-nél előállított javak mennyisége éppen csak arra lenne elég, hogy az _A, B, C, D_ és _E_-t termelő eszközök különböző szükségleteit éppen csak kielégítse, valamint az _a, b, c_-t stb. előállító járulékos termelési folyamatokét, a rend növekedése kizárt volna. Minden jövedelem, vagy a különböző stádiumokban eszközölt pénzfizetés _E_-hez vitetnék, hogy azt fogyasztási javakra költsék el. De ha ez a rendszer nagyobb mennyiségü fogyasztási czikket volna képes előállítani, mint amennyi a szükségletek puszta kielégítésére szükséges, akkor lehetséges lenne az, hogy a termelési eszközök valamely részét nem fogyasztási javak, hanem nagyobb felszerelés és más álló tőke termelésére fordítsák és ezzel a megnagyobbodott termelési szervezettel nagyobb mennyiségü erőt és nyers anyagot szerezzenek. Bárha az eljárás _végső_ czélja természetesen az, hogy minél több fogyasztási jószágot állítsanak elő, _közvetlen_ hatásában mégis kevesebb fogyasztási czikk előállítását eredményezi. Más szóval a tőke, munka, ügyesség és föld jövedelme fejében tulajdonosaiknak fizetett pénz egy része ahelyett, hogy _E_-nél nagyobb minőségü fogyasztási jószág után támasztana keresletet, _a_, vagy _c_-nél stb. jön alkalmazásba. Igy alakult, hogy a pénzfizetések _E_-től _A_-ig a termelés egyenes vonalán lennének forgalomban és a járulékos termeléseken végig a pénz, _a, a2, a3_ vagy _c, c2, c3_-nál talál alkalmazást, mint arra szolgáló különleges ösztönző, hogy _A_-nál és _C_-nél több berendezés eszközöltessék.