Part 9

Hajlandóak lennénk azon megállapításra jutni, hogy a termelés irányító erői az izlés vagy értékelés ezen változásaiban rejlenek, melyek a jövedelem utolsó részeinek kiadását irányítják. És helyesen kell nagy jelentőséget tulajdonítani nekik, mint a gazdasági fejlődés irányítóinak és eszközeinek. De tévedés a termelés változásának specziális okait vagy meghatározóit látni bennük. Mert akkor két fontos körülményt hagyunk figyelmen kivül. Az automobil utáni új szükségletről beszélve, feltételeztük, hogy gazdag fogyasztók új izléséből ered. De az új találmányok és a termelésnél való megtakarítások, melyek olcsóbb árakon jó kocsikat vittek a piaczra, idézték elő és tették hatékonnyá az új keresletet. És a legtöbb esetben, amikor csak valamely czikkre fordított kiadás hirtelen megnő, javítások és olcsóbb termelés idézte elő az új keresletet. Szóval a kereslet és kinálat kölcsönösen hatnak egymásra. Kocsik nagy, olcsó kinálata a keresletre kiterjesztőleg hat, a kiterjesztett kereslet a kinálatra hat kiterjesztőleg és árcsökkentőleg. Igy van majdnem minden gazdasági változásnál. Ugyanaz a gazdaságosság, ugyanaz az egyensúly felé való állandó törekvés uralja a termelést, mint a fogyasztást. Az új vagy még le nem foglalt tőke és munka és hasznosság folyama azon iparágakra irányul, amelyekben a kereslet valami újabb megnövekedése felemelte a kamatlábat, a hasznot és béreket valamivel más iparágak rendes szinvonala fölé és addig tart e folyamat, amíg a termékek megnövelt kinálata az iparágakban a rendes szinvonalra szállította le a kamatot, béreket, hasznot. Az így a kérdéses iparágakban előidézett nagyobb kinálat és áresés előidézi a fogyasztóknál e termékek utáni nagyobb keresletet és használatukat kiterjeszti a fogyasztó közönség más osztályaira, amíg a fogyasztó közönségnél a hasznosság vagy kielégítés új egyensúlyt ér el. E zavarok és elrendeződések állandóan tartanak, úgy a termelési költségeknél új találmányok és javítások folytán, mint izlés változása és szükségletek növekedése vagy esése folytán a fogyasztási hasznosságban.

Hasonlókép fontos egy más körülmény is. Ha megfigyelünk egymással csövekkel összekötött víztartályokat, a változások a felszin emelkedésében vagy esésében mutatkoznak. Ha egyik tartályba még öntünk vizet, látni fogjuk, hogy mindegyikben emelkedik a felszin, amíg csak egyenlő magasságban el nem helyezkedett. De bárha megfigyelés és megállapítás szempontjából legjobb lenne a felszinek megfigyelésére szorítkoznunk, helytelenül következtetnénk, hogy e változásokat előidéző okok a víz felszinén levő vízrészekkel vannak különös összefüggésben. Mert könnyen vezethetünk az első medencze fenekére és nem a felszinére vizet és a tartályokat összekötő csövek, amelyek az elhelyezkedést előidézik, a fenéken is lehetnek. Igy ipari változásoknál úgy a fogyasztás, mint a termelés terén a közvetlen erőknek nem kell a határoknál hatniuk; a termelő erő legkevésbbé hatékony részeinél vagy a fogyasztó legkevésbbé fontos szükségleteinél is hathatnak. A termelésnél az iparág vagy iparágak minden reprezentativ üzemében eszközölt új megtakarítások, tüzelői anyag megtakarítás, vagy melléktermék értékesítése az egész termelésnél emelvén a határhasznot, az új tőke és munka eloszlását szabályozza, úgy hogy amennyire csak szabad a verseny, a különböző iparágaknál a haszonban biztosít valamely egyensúlyt. Igy a közfogyasztásnál a változást megindító ok nem egy divattá váló új izlés előidézésében vagy elterjedésében rejtőzhet, hanem a közönség nagy részénél a volt fogyasztási szinvonal változásában, pl. az alkohol-élvezet általános csökkenésében vagy pedig az évenkénti tengerparti nyaralásnak a nagy társadalmi osztályoknál felismert értékké válásában.

A határnál beálló változások, a kiadás vagy a termelő erő legcsekélyebbre értékelt részeinek új elrendeződése inkább eszközei a változások feltüntetésének, mint indító okai. Igen fontos, hogy a gazdaságtan tanulmányozói világosan felismerjék, miként változtatják meg a termelés szervezetét a termelési módoknak és a fogyasztók értékelésének vagy izlésének folytonos változásai. A kereslet és kinálat részéről jövő ezen erők az ú. n. piaczon találkoznak és a piaczi árban egyenlítődnek ki ellentéteik. Piaczi ár az az ár, amely a kereslet és kinálat arányát kiegyenlíti, azaz minden kinált jószágot vevőhöz juttat. Vegyük pl. a marhapiaczot, ahol a bikák kerülnek eladásra. Egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy az érdekelt felek tudják, hogy minden bika egyforma és egy fajta. Néhány eladónak készpénzre van sürgős szüksége és kész volna olcsón, pl. kb. 5 fontért adni el bikát. Néhány vevő jobb vagyoni viszonyoknak örvend, mint a többi és inkább akarván venni, 12 fontot is adna, csakhogy bikát vehessen. Nézzük, hogy áll a piacz a különböző árak mellett a venni és eladni kész felek száma szempontjából.

Ár Eladó Vevő £ 5 2 12 6 3 12 7 4 10 8 6 8 9 7 7 10 9 6 11 12 4 12 12 3

Ha az alkú 5 fontnál veszi kezdetét, csak két bika kerül eladásra, és 12 vevő van, mind kész ez árat megfizetni, esetleg többet is. A piaczi ár nyilván nem lehet 5 font, mert ez ár mellett 10 vevő nem jutna bikához és hogy ezt megakadályozza, többet ajánl fel. Először 6 fontot. De ez áron csak 3 bikát lehetne venni és 12-en lennének hajlandóak megvenni. Ezek egymásra liczitálva az árat emelnék. 7–8 fontnál ugyanezek a nehézségek. Bárha a kinált bikák és a vásárlók száma közeledik egymáshoz, amíg csak egygyel több vevő is van, mint a hány bika, ez attól tartva, hogy nem vásárolhat, többet fog kinálni és így emeli az árat. Amint a vevőknek az eladókénál nagyobb száma az árat 9 fontra hajtotta fel, 7 eladó és 7 vevő akad ez ár mellett, azaz a kereslet és kinálat kiegyenlítődik. Emelkedhetik-e még az ár? Nem, mert 10 fontnál már 9 eladó és 6 vevő lenne és az eladók versenye lenyomná az árat 9 fontra, mint ahogy a vevők versenye ide felemelte. Tehát 9 font az egyetlen lehetséges piaczi ár, mert az egyedüli ár, amelynél a venni és eladni készek száma egyenlő. Amíg a kinálatot a kereslet meghaladja, az ár emelkedik, amíg a keresletet a kinálat múlja felül – esik. A piaczi ár ott lesz, ahol kereslet és kinálat kiegyenlítődik.

Ez minden piaczról áll, ahol alkudozással vesznek vagy adnak el valamit. Ahol a kereslet és kinálat folytonos, mint a legtöbb nagybani és kicsinybeni búza, gyapjú vagy más termékek, értékpapirok, vagy kenyér, hal, czipő, festék vagy más használati czikk piaczán, nem a kereslet vagy kinálat határozott mennyisége határozza meg az árat, hanem a kereslet és kinálat mértéke. Londonban a búza piaczi ára mindenkor pl. 25 font azon tény folytán, mert ez ár mellett a piaczon felajánlott búza mértéke egyenlő azon mértékkel, amelyben molnárok és más vevők veszik. Ahol a piacz változó, kereslet és kinálat inkább bizonyos időtartamban lemért folyamatok, mint bizonyos időben vett és eladott határozott mennyiségek, mint pl. a marha-piacz fenti példájánál.

Ha a Midland vasúti részvény 65 fontnyi állandó áron kel el, azt jelenti ez, hogy egy időben ezen ár mellett felajánlott részvények száma ugyanakkora maradt, mint a megvettekké.

Az árváltozások mindig a kereslet és kinálat mértékei egyensúlyának felbomlását jelentik.

Amíg az eladók egy piaczon ugyanoly mértékben adhatják el árúikat, mint eddig, nem szállítják le és haszonnal nem emelhetik áraikat.

Ha leszállítják, vagy azért teszik, mert az eladásban hanyatlás állott be, vagy mert készletük megnövekedett és az árleszállítással akarják elérni a keresletet, amely megnövelt kinálatukat fedezi. Ha emelik áraikat, vagy azért van, mert a vevők többet vesznek, vagy nagyobb mennyiségben, így készletük gyorsabban fogy, vagy mert nem kapnak oly áron készletet, mint előzőleg. Igy az áremelkedésnek közvetlen oka mindig vagy a kinálat csökkenése, vagy a kereslet növekedése: az árhanyatlás oka mindig a kereslet csökkenése vagy a kinálat emelkedése.

Amikor csak kereslet és kinálat között az egyensúly így megbomlik, az ár mindaddig emelkedik vagy esik, amíg egy olyan újabb szinvonalat el nem ér, amelynél a kettő kiegyenlítődik. E kiegyenlítődés természetszerű tendenczia. Mert ha a kinálat növelése áresést idéz elő, maga az esés a vevők számának vagy a keresletnek növelését idézi elő. Hasonlóképp, ha a kinálat csökkenése áremelkedést idéz elő, az áremelkedés a vevők számát csökkenti. Különböző czikkeknél ez irányzat ereje különböző. Egyes esetekben csekély áremelkedés vagy esés jelentékeny befolyással van a keresletre. Ez az általános szabály a fényüzési czikkeknél, amelyek nem valami erős szükségletet elégítenek ki vagy az olyan czikkeknél, amelyek könnyen megfelelően pótolhatók. Szükségleti tárgyaknál, vagy nehezen pótolhatóaknál az ár csekély emelkedése vagy csökkenése kevéssé befolyásolja a keresletet. Előbbi esetben a kereslet ruganyossága csekély, utóbbiban nagy. A szeszárak emelkedése a szeszadók felemelése folytán a szeszkeresletet nagy mértékben csökkentette. Megfelelő búzaáremelkedés nem idézne elő megfelelő csökkenést a keresletben. Sőt nem is áll be esetleg csökkenés, a munkások osztályát egészében véve. Mert a kenyér áremelkedése folytán kevesebb húst vagy más táplálékot vesznek, hogy főtápszerük fogyasztását fentartsák. 10–20 százalékos áremelkedés vagy esés hatása valamely czikknél számos körülménytől függ és különböző osztályoknál és jövedelmeknél különböző.

Ahol a kereslet idézi elő az árváltozást, hasonló a hatás a kinálatnál. Egyes esetekben növekvő eladás a javak gazdaságosabb termelését vonja maga után, úgy hogy az áremelkedés csekély lesz és csak ideiglenes, csakhamar új egyensúly állván elő kereslet és kinálat között az alacsonyabb ár mellett. Más esetekben a növekvő eladás a kinálatot csak tekintélyes áremeléssel serkenti, mint ahol a nagyobb szükséglet fedezésére rosszabb föld vagy drágább munka jön alkalmazásba. Amint a kinálat könnyen vagy nehezebben reagál az áremelkedésre, ruganyosnak, vagy merevnek nevezzük.

Minden fontos gazdasági esemény, amely az árakat befolyásolja, a kereslet vagy kinálat mechanizmusa útján hat. Rossz termés, új aranybánya, háború, gyors népszaporulat, villamos erőt olcsóbbá tevő találmány, mértékletességi mozgalom, néha ideiglenesen, néha állandóbban befolyásolja az árakat. Mindenesetre azonban a _modus operandi_ a piaczokon a kereslet és kinálat viszonyának változására vezethető vissza.

A legtöbb piacz árai más muló esetleges okok behatása alatt is fluktuálnak. De ezen kis ingadozások mellett vagy kinyomozhatók azok a nagy és állandó változások, amelyek a termelési és fogyasztási módok fontosabb változásaiból fakadnak. E normális, maradandó árváltozások egyrészt a rendes termelési költségeknek, másrészt a fogyasztás hasznosságának emelkedéséből vagy eséséből erednek vagy abban jutnak kifejezésre.

A termelési költségek emelkednek vagy esnek vagy 1. a költségekre befolyással levő termelési mód megváltozása, 2. vagy az ezeket terhelő feleslegek emelkedése vagy esése folytán.

1. A termelési módok változása alá sorozandó: _a)_ a termelési eljárásoknak a fizika, kémia stb. haladása következtében való tökéletesbbülése, amely az ipari forradalom egyik főjellemvonása; _b)_ az üzem és vállalat szervezésének javulása úgy termelő, mint kereskedelmi vonatkozásban; _c)_ a munkások nagyobb ügyessége, ereje, műveltsége, jellemessége.

2. A «fölösleget» érintő befolyások alatt értendő: _a)_ természeti javak felfedezése vagy kiaknázása, vagy ily források kimerülése, amely a nyers anyagot csökkenti és így nagyobb felesleg áll elő a szükségleti czikkek termelésénél; _b)_ valamely országban vagy iparban a tőke-folyam növekvése vagy esése, amely emeli vagy csökkenti a termelési költségeket. A tőke ez áramlását számtalan, a jövedelem nagyságával és megoszlásával, a vagyonbiztonsággal, előrelátással, prosperálással és más a megtakarítást és beruházást érintő feltételekkel összefüggő ok befolyásolja; _c)_ a munkafolyam növekvése vagy csökkenése egyes államokba vagy iparágakba, amit a népesedés, forgalmi értesülési könnyebbségek határoznak meg és amely a munkamegosztást és a termelés munkaköltségeit befolyásolja.

Mindezek a termelési költségeket érintő okok az árakra hatnak a kinálat bővítésével vagy csökkentésével. Egyes általános jellegüek az ország vagy a föld legtöbb iparágát befolyásolják – bárha különböző mértékben, mint pl. a hajtóerő előállításának javítása. Mások specziálisabb jellegüek, csak egyes iparágakat emelnek, vagy csökkentenek, vagy pedig egyes czikkek termelési költségeit apasztják és befolyásolják más termékekhez való cserearányukat.

Ezen kinálatra a termelési költségek útján ható erőknek megfelelőleg viszont a hasznosság utján a keresletre más erők hatnak.

1. A fogyasztási módokban állandóan számos nagy változás megy végbe, pl. a javak különböző módon való felhasználásánál. Tüzelő anyagot megtakarító rostély, táplálkozási, ruházkodási szokásokban beálló változás, könyvek, szórakozás nagyobb értékelése és ezer más változás számos czikk keresletét növeli vagy csökkenti. Uj izlések és vágyak állandóan küzdenek a régiek ellen és elfogadásukkal a fogyasztás és kiadás számos más változást is szenved. A szesz csökkent használata pl. kisebb húsfogyasztással járhat, a tejtermékek és növények többrebecsülésével.

2. Ily változásoktól eltekintve az izlésben és szokásokban, egy nemzet vagy osztály jövedelmének változása a különböző termékekre fordított kiadások terén jár változással. A munkások jövedelmének emelkedése a pihenő szórakozások nagyobb értékelésével járt. A vagyonos osztály növekedése az automobilkeresletet és más költséges fényüzést növelte.

Ily erők hatnak a termelési rend minden pontján a keresletre és kinálatra, hogy a folytonos árváltozásokat előidézzék.

Ha a fogyasztót úgy vesszük, mint aki szükségleteivel és izlésével fentartja és irányítja a termelő erők ezen kiterjedt rendjét, látni fogjuk, hogy a fogyasztó akarata mindenütt a kereslet útján hat, először a használati czikkekre és azután a különböző termelő folyamatokra és eszközökre, melyekkel létesül.

Ha másrészt az üzletembernek, a termelőnek az álláspontját nézzük, a termelési rend ugyanazon szervezetét és működését anyag- és energiagyüjtő folyamatnak látjuk, amelyet különböző termelési tényezők (föld, munka, tőke) együttműködő csoportjai fejtenek ki az üzleti szellem vezetése alatt és amely piaczra vihető kész termékek és szolgálatok mennyiségeinek előállítására irányul.

XI. FEJEZET. A külkereskedelem és az államszocziálizmus.

A gazdasági fejlődésben különösen érvényesül az az igazság, hogy minden fejlődés az elfecsérlés kiküszöbölésében áll. Ez adja meg próbakövét a különböző társadalmi, gazdasági reformtörekvéseknek, amelyek korunkban oly nagy jelentőségre tettek szert. Különösen azt fogjuk tapasztalni, hogy egyrészt a munkásmozgalom, másrészt az állam gazdasági funkczióinak kiterjesztése valójában a felesleg létezésétől függ. E függés megvilágítása megérdemli a fáradtságot.

Ha nem lenne improduktiv felesleg a kapitalisták, földbirtokosok és nagy üzletemberek kezében, a munkásmozgalom hatékonysága majdnem teljesen a magas bérek, rövid órák és más megjavult munkafeltételek gazdaságosságán mulnék. Mert, ha a munkaadók és tőkések versenye az egész termelési rendben mindenütt oly állandó és erős lenne, hogy a hasznot, kamatokat és más üzleti nyereségeket a minimumra lenyomná, a munkások minden kooperáló tevékenysége, amely anélkül, hogy a munka termelékenységét megfelelően emelné, a munka költségét növelné, a termelésben minden félre károsnak bizonyulna.

Más szóval a munkásmozgalom sikere oly esetekre szorítkoznék, amikor a magasabb bérek, rövidebb munkaórák stb. a munka hatékonyságát növelnék, úgy, hogy a munka költsége általában nem emelkednék. Ha ez a nézet helyes, a tőke és munka minden viszálya egyik vagy mindkét részről hiábavaló, őrült cselekedet volna. Mert, ha magasabb bérek, jobb munkaviszonyok szükségkép megfelelő mértékben emelnék a munka termelékenységét, mily őrület és embertelenség, hogy a munkaadók az ideirányuló törekvéseknek ellenszegülnek. És mily helytelenül járnak el a szakszervezetek, ha oly követelményeket állítanak fel, amelyek túlhaladják a magas bérek gazdaságosságát és amelyeket a munkaadók nem adhatnak meg vállalataik csődbekergetése nélkül.

Ám ez a jelenség annak folytán, hogy nagy felesleg van, amely nem szükséges a többi termelő erő fentartására, hanem fényüzésre fecsérlik el, a munkásmozgalomnak raczionális alapot ad. Ha a munkásság, mint társadalmi és gazdasági osztály a szervezkedés útján úgy a különböző iparágakban e feleslegből egy részt megszerezhet magasabb bérek és több szabadidő formájában, élet és munkaszinvonala emelésére, akkor az elfecsérlett vagyont igazi jószággá változtatja át. Ha a szakszervezeti mozgalom kollektiv szerződésekkel magasabb béreket érhet el a járadék, kamattöblet leszorításával, nem támadja meg a többi tényezőt, míg másrészt a munka nagyobb termelékenységét jelentékenyen előmozdítja.

E főczélra irányul a kollektiv alkudozás politikája. Sikere, mint más politikáé is, az alkalmazásánál kifejtett tudástól és a mérséklettől függ. Elemzésünk számos különbséget tárt fel a különböző iparágakban a fölösleg mennyiségi megoszlását illetőleg. Egyes esetekben a termék nagy része haszontöbbletre vagy túlmagas kamatra vagy járadékra fordíttatik. Itt a szabad versenyt a munkaadók közötti szövetkezés váltotta fel, vagy valamely földbirtokos, bányatulajdonos, szabadalmas vagy más egyedárús adóztathatja meg a termelést. Más iparágakban más a helyzet, az erős verseny a munkaadók között a nyereséget és kamatot lenyomja a minimumra és a földbirtokos szed aránylag magas adót. Ugyanazon iparág egy időben nagy nyereségtöbbletet tüntet fel, máskor nincs ily többlete.

A szakszervezeti mozgalom taktikája az, hogy azokon a termelési pontokon gyakoroljon nyomást, ahol veszély nélkül lehet. Magasabb bérek, rövidebb munkaórák, vagy más előnyösebb munkaföltételek megkülönböztetés nélkül való követelése a termelésre hat vissza és e visszahatás a munkásokra is érezhetővé válik. Mert az olyan iparban, hol a nyereséget és kamatot éles verseny nyomja le a minimumra, nincs a munkabérek emelésére fordítható felesleg és ha a szervezkedés ereje kierőszakolná a magasabb béreket, az ipar szenvedné kárát. Még pedig, ha külföldi vagy más kivülről jövő verseny akadályozza a munkaadókat a termék árának emelésében, hogy a termelés fokozott költsége fedezetet nyerjen, az iparág elpusztul, mert nem hoznak belé új tőkét és a már meglevő tőkéjének felhasználódása nem nyer pótlást. Ha a termék ára emelhető, mint láttuk, ily emelkedés csökkenti a keresletét, ez a munka alkalmazását csökkenti, ami viszont a munkaszervezkedés hatékonyságára hat vissza károsan. Mint a béremelés és a munkaidő csökkentésének eszköze a kollektiv alkudozás sikere nyilván a követelések irányításától és kellő időben való fellépésétől függ, úgy hogy valamely más termelő erő birtokában levő nem termelékeny fölösleget egészben vagy részben a munkásoknak szerezzen meg. A munkásnak nem valódi érdeke, hogy oly haszonból, kamatból vagy más jövedelmi elemből vonjon el, amely azon termelő erők használatának teljes kifejtését idézi elő. De ahol e követelményen felül történik fizetés a szervezett munkásság abbeli kisérlete, hogy e felesleget magasabb bérekre változtassa, teljesen igazolt.

Hogy így sikerül-e és mily mértékben emelni a szakszervezeti mozgalomnak a béreket vagy a munkafeltételeket máskép megjavítania a haszon vagy kamattöbblet terhére, a munkások és munkaadók szervezetei viszonylagos erején mulik. Ha az erős munkásszervezkedés, a «szabad» munka versenyét hatékonyan megszorította, gyakran oly nyomást birt gyakorolni az egymással erősen versenyző munkaadókra, hogy a kamat vagy haszontöbblet terhére emelte a béreket. De ahol a nyomás ellen a munkaadók szervezkedtek, a maguk részéről az iparba bevonható szabad tőke versenyét szorítván meg, a munkásszervezet nyomását rendesen sikerült ellensúlyozniok, mert csekélyebb számuk, jobb értesülésük e szervezkedéseket hatékonyabbá teszik harcz esetén. Még a tanult és jól szervezett munka terén is mindinkább felismerik a szakszervezeti mozgalom gyengeségét arra, hogy a vagyonfeleslegből megfelelő részt biztosítsanak. Továbbá egyre nyilvánvalóbb, hogy maga az a politika, amelyet a kivülről jövő «szabad» munka korlátozására erős szakszervezeteknek követnie kell, egyre megnehezíti a kevésbbé tanult munkásságnak munkapiacza szervezését, amelyet a magasabb foglalkozásokból kizárt munka eláraszt.

E tény felismerése hajtja politikai tevékenységre a szakszervezeti mozgalmat. A polgárság többségét kitevő munkások hajlanak arra, hogy a szakszervezet más magán-szövetkezeti és jótékonysági törekvések kiegészítésére a munka és életszinvonal emelésének eszközéül az államot használja fel. Bárha a történelem úgy tanítja, hogy az államot mindig valamely politikai hatalmat és befolyást gyakorló osztály gazdasági jólétének előmozdítására használták fel, erényes polgárok mindig harczoltak a politika ily üzésével járó részrehajlás és korrupczió ellen és most amiatt aggódnak, hogy a munkásosztályok úgy az államnak, mint a termelésnek kárt okoznak a magánvállalkozás és magántulajdon jogaiba való oktalan beavatkozással.

«Ha földbirtokosok, gyárosok és más vállalkozó osztályok a multban gazdasági czéljaikra használták ki a közhatalmat, törvények, szerződések és vámok alkotásánál és az állam diplomácziai, katonai erejét üzleti czélokra használták ki, az nem ok arra, hogy a hatalom elnyerésével a munkásság osztálya érdekében ugyanezt a tisztességtelen és helytelen politikát folytassa.» Ez az ellenvetés. Erre gyakran elegendő feleletnek tartják két szempont kiemelését. Először is vitatják, hogy ott, ahol munkásosztály képezi a választók túlnyomó részét, az ő szavuk és érdekük a «nép» szava és érdekének vehető, ott, ahol a többség uralmának elvét fogadták el. Másodszor vitatják, hogy sok, sőt a legtöbb követelmény, amelyet a munkásság az állam utján kiván kierőszakolni, a földbirtokosok, tőkések és más vállalkozó osztályok, az állam előző urai törvényes jogainak vagy más előnyeinek megváltoztatásában vagy megszüntetésében állana.

De bár mindkét feleletben van igazság, annak a gazdasági ellenvetésnek, hogy a bérmunkásosztály politikai hatalmát a termelési rend kárára, a vagyonosodás meggátlására használhatná fel azon rövidlátó törekvésével, hogy a birtokos-osztályok költségén a béreket emelje és a munkaviszonyt javítsa, – egyik sem felel meg.

Az egyetlen megfelelő válasz annak kimutatása volna, hogy az állam eszközeivel megvalósítani kivánt munkáskövetelések, bárha indítóokuk osztályérdekekben rejlik, végeredményben a társadalom érdekeivel megegyeznek és azok megvalósítására vezetnek. Ezt nem lehet bizonyítani arra való utalással, hogy a munkásság a legnépesebb osztály. Ki kell mutatni, hogy az általuk követett politika végeredményben nem káros a termelési szervezetre. A termeléketlen felesleg tanának elfogadása kétségtelenül támogatja a munkásosztály politikájának ily értelmezését. Mert amennyiben éppen arra irányul, hogy a nem termelékeny felesleg egyes részeit a szabad idő növelésére vagy a munkaviszony javítására fordítsa, a munkáspolitika társadalminak vallhatja magát. A terméketlen fölösleg termelékenynyé változtatásával a termelés javulását és növelését idézi elő. Avval, hogy a járadékot vagy a haszonfelesleget teljesebb életmódot biztosító béralapra fordítja, és így a bérmunkások maguknak, családjuknak a czivilizált élet javaiból, követelményeiből többet szerezhetnek meg, több szabad idő, szórakozás, művelődés mellett, kettős társadalmi nyereség jár. Az ily irányú jövedelemmel elért hasznosság és kielégülés mérvét növeli és a munka hatékonyságának emelésével a termelés fejlődését előmozdítja.

Legjobban mutatja, hogy az észszerü munkáspolitika mint járul hozzá a szocziális politikához, a bérminimumért való küzdelem. Bármikép is értsük vagy formáljuk a társadalmi fejlődés fogalmát, első elengedhetetlen feltétele a szegénység kérdésének megoldása. Ez a kérdés igen bonyolult, számos rétegre választható. Alapját képezi a nyomor kérdése, van nyomor, és az a lassan, de biztosan növekvő tudat, hogy a társadalom biztonsága kivánja meg a nyomor megszüntetését, az államot sok ponton hozta szimpatikus érintkezésbe a munkásmozgalommal. A közvélemény mindenütt kivánja, hogy a társadalom alacsony bérek, túlmunka, elhanyagolt gyermekkor, őrültek internálása, betegség, baleset, iszákosság, munkanélküliség, rokkantság ellen megfelelő orvoslást találjon a meg nem felelő és megalázó magánjótékonyság helyett.

E czélra a modern államok közegészségi, nevelési, ipari és filantrop gondoskodások egész sorát léptetik életbe, abból a két feltevésből indulva ki, hogy először a munkásosztály széles rétegei képtelenek egyénenként vagy magánszövetkezés útján megfelelőleg gondoskodni gazdasági helyzetükkel járó számos káros és megalázó inczidens ellen; másodszor, hogy egészséges társadalmi politika felhasználni az állam forrásait azon czélokra, melyeket maguk meg nem valósíthatnának. Ingyenes kórházak, aggkori nyugdíj, munkanélküliség ellen megfelelőbb gondoskodás és bérmegállapító hivatalok ez új állami politika különböző irányait példázzák.

Megjegyzendő, hogy mind e szolgálatoknál az állam a munkásmozgalom elismert ténykedéseit egészíti ki vagy helyettesíti és több ponton közvetlenül e mozgalommal működik együtt.

De a fizikai pusztulás elleni biztonság a czivilizált életre nem elegendő alap. Minden társadalom érdeke, hogy minden tagja a társadalomnak tett szolgálatok fejében oly jövedelmet élvezzen, amely magát és családját teljes fizikai épségben tartsa fenn, általános és szakkiképzésre minden megfelelő alkalmat megadjon és oly társadalmi életet, szórakozást, szabad mozgást biztosítson, amelyre egy jó munkásnak és polgárnak szüksége van. Már pedig a modern államférfiak felismerik, hogy a munkások nagy tömege számára némely vagy mindezen társadalmilag kivánatos feltétel egyéni vagy kollektiv alkudozással el nem érhető. Sem a verseny, sem a szövetkezés a modern munkásnak nem biztosítja kellőleg a megkövetelt munka- és életszinvonalat. Az államnak kell kiegészítenie a munkáspolitikát. Közvetlenül két úton teszi meg ezt. Először is kifejezetten oly szolgálati feltételeket állít fel, amelyek egyenesen a munkásokra kedvező munkabér, munkaidő és más munkafeltétel megállapítását czélozzák. Az ausztráliai bérhivatal e politika legmesszebbmenő példája, amely Angliában ma még csak néhány túlalacsony munkabérrel dolgozó iparágra szorítkozik. De nálunk az állami beavatkozás nemcsak a közhivatalnokok növekvő számánál érvényesül, hanem a hatóságokkal szerződő magánvállalatoknál is. Az itt követett politika határozott elismerése annak, hogy a magánmegállapodás nem biztosítja a társadalmi jólétre vezető munkaviszonyokat. A modern ipari törvényhozás a gyáripar, kereskedelmi üzletek, a munkaadók felelőssége, az üzleti záróra terén és más szabályozó törvények a munkásvédelem teljesebb politikájának kifejezésre jutását jelenti. A mi czivilizácziónk minimális követelményeinek megfelelő szolgálati szinvonal kiépítésére irányuló szórványos törekvések ezek.

Megerősíti ezt az állami szabályozás egy más neme, mely a munkások szempontjából véve a megélhetési standard javítására irányul. Ez alá foglalható a közegészségügyi törvényhozás nagy része, az élelmiszerhamisítás elleni törvények, veszélyes javak és szolgálatok elleni más védelmi eszközök, míg a szabad vagy államilag segélyezett nevelés és szórakozás, a könyvtárakat, parkokat, fürdőket és más üdüléseket beleértve, ugyane politika irányában fekszenek. E különböző közszolgálatok fő gazdasági hatása, hogy a munkásokat képessé teszi keresményük jobb vagy gazdaságosabb felhasználására, mint a teljes laissez faire rendszer mellett és közköltségen nyujt nekik oly szolgálatokat, amelyeket nem vehetnének meg. A munkásosztályok gazdasági érdekeinek specziális szempontjából véve az állami tevékenység e két faja közjövedelmeket fordít minimális egyezség és tudás, élvezet, izlés, jellem és viselkedési standard kiépítésére, azon osztályok számára, amelyek nem képesek e dolgokról megfelelően gondoskodni munkaerejük eladásával szerzett keresményükből. Részletes, közvetett kinálat ez a bérügylet kedvezőtlen viszonyainak javítására.

Ez természetesen egy szélesebb látkörü társadalmi politika egyoldalú, elfogult értelmezése. Mert, noha a közmunka és kiadás egyrésze kizárólag a bérmunkásokra vonatkozik, nagy részének tágabb társadalmi kihatása van. Bárha a szegényebb osztályok húzzák a legnagyobb hasznot a közoktatásra, szórakozásra, sőt a közegészségügyre fordított összegből, mégis helyesen hangsúlyozható, hogy a szolgálatok nem annyira egy osztály nélkülözéseinek pótlására, mint inkább a társadalmi szervezet egészének védelmére és javítására irányulnak. Ha az állami tevékenység magasabb fajait vesszük szemügyre, mint a főiskolai oktatást, tudomány, irodalom, művészetek pártolását, a forgalom előmozdítását, városok szépítését, felismerjük, hogy a társadalmi politika mind kevésbbé esik egybe egy osztály érdekeivel.