I.

A városi kutya hasznáról. – Nagyságod kutyát óhajt szerezni és tanácsot kér tőlem, milyen fajtát vásároljon. Hogy helyes tanácsot adhassak, előbb tudnom kell, milyen célra kell az állat? Gulyát, úgyebár, nem akar vele őriztetni, eszkimószán elé sem akarja fogni, de rókát sem akar vele kergetni. A kutya az ön otthonában nem gyakorlati, hanem inkább ideális hivatást fog teljesíteni. Reprezentativ kötelességei lesznek és bizonyos ürt fog betölteni nagyságod érzelmi életében. Szóval, a városi eb hivatása kétféle lehet: vagy a hiányzó házibarátot, vagy a hiányzó gyereket kell pótolnia.

Ha négylábú házibarátról van szó, akkor persze nagy kutyát kell választani. Afféle délceg utcai kísérőt, lovagias védőt, aki a hatalmas fogaival az állandó veszedelem illúzióját kelti. Mert a házibarát csak akkor érdekes, ha egy kicsit veszedelmes is. (Ön most már egy szép farkaskutyára gondol, mert így nevezik Budapesten a német juhászkutyát.)

A gyereket a kis kutya pótolja, a japán pincs vagy a törpe spicc, vele mulatságosan lehet hancurozni; ha beteg, akkor sajnálni és ápolni lehet, az utcán pedig utána fordulnak az emberek és azt mondják: «Juj, de édes dög!» – amitől nagyságod az anyai büszkeség egy nemét érzi.

Nos, tisztelt asszonyom, óva intem önt a farkaskutyától, a japán pincstől, valamint a törpe spicctől! Ne bízza a poggyászát süllyedő hajókra!