Part 1

MARC. AUREL. ANTONINUS

ELMÉLKEDÉSEI.

XII. KÖNYVBEN.

GÖRÖGBŐL FORDITOTTA

PERLAKY SÁNDOR.

PESTEN.

NYOMAT. TRATTNER-KÁROLYINÁL.

1847.

Antoninus philosophus (Annius Verus), máskép Marcus Aurelius és igy legesméretesb, szül. 121-ikb. K. u., fogadott atyjának Antoninus Piusnak halála után 161. jutott a’ kormányra. Az uralkodást önkényt megosztá Lucius Verussal, kit Caesarnak ’s Augustusnak nevezett ’s Lucilla leányával összeházasitott. Plutarchus unokájától Sextustól, Athenei Herodes szónoktól és hires törvénytudó L. Volusius Mecianustól neveltetvén ’s oktattatván, tudóssá lön ’s kivált a’ Stoa philosophiájába szeretett. Mig hadvezérei Statius Priscus, Avidius Cassius, Marius Verus, és Fronto a’ Parthusokat megverték, Örmény országot, Babyloniát, Mediát elfoglalták ’s Seleucia városát a’ Tigris mellett feldulták, M. Aurelius Romára és a’ Németekre forditá figyelmét. A’ várost döghalal, éhség és vizár pusztitá, mellyek gyászos következését enyhiteni törekedett; ezek gyakor beütéseik által a’ romai határt háborgatták, dé visszaverettek. A’ parthusi háboru végével mind a’ két császár diadalmi pompát tartott és Parthicus nevet vett fel. Azonban keves idő mulva rettenetes döghalál ütött ki, mellyet a’ keleti hadi sereg, merre csak ment, mindenütt elterjesztett. Ehhez járult földrengés, vizár és a’ határos népek fellázadása Galliátol kezdve szinte a’ fekete tengerig. A’ császárok Aquilejába mentek, hogy kikelettel a’ Marcomannokat megtámadják. Ezek vissza vonultak és békességért könyörögtek; de szerencséjére M. Aurelius nem hitt nekik ’s hadi seregeit összegyüjtve tartotta. Meg is jelentek azok ujolag és a’ háboru nyolcz évig tartott változó szerencsével. Verus a’ háboru második évében elholt, 174. az ellenség szinte Italiába nyomult, a’ döghalál sok embert elragadott és mivel a’ kincstár ki volt üritve, palotájának drágaságait kénytelenitetett eladni a’ császár, hogy a’ háborut folytathassa. A’ következő táborozásokban Roma győzött. Mikor 178. a’ császár Esztergam mellett a’ Quadokkal szemben állana, ezektől körülvétetvén, vizszüke miatt végveszélyben forgott; de egyszerre rémitő vihar támad, lankadt seregét zápor eső éleszti és ő győzedelmeskedik. Erre a’ Marcomannok, Quadok és egyéb Németek békességért esedeztek. Avidius Cassiusnak lázadása, ki Egyiptomot és a’ taurini vidéket meghóditotta, elvoná győzedelmétől a’ császárt; de minekelőtte Asiába érne, a’ lázitót önpártosai meggyilkolták. M. Aurelius ezeknek megkegyelmezett. Romába diadalmi pompával ment és a’ belső dolgokkal foglalatoskodott, mig a’ Marcomannok új megtámadásai ismét táborba szállani nem kényszeritették. Több izben megverte őket; hanem Sírmiumban megbetegedvén, Aurelius Victor szerint Vindobonában elholt, élet. 59. uralk. 19. évéb. Görögül irt elmélkedéseinek legjobb kiadása mellyet Casaubonus (Lond. 1643.) Morus (Lip 1775.) Schultz (1802. és 1820.) és Corai (Paris 1816.) szerzett. Marcus a’ romai legjobb császárok közé tartozik. (_Közhasznu esméretek tára._)

Antoninus elmélkedései.

Első könyv.

1. Nagyatyámtól Verustól nemes erkölcsöket és szelidséget vettem föl.

2. Atyám dicsősége ’s emléke szerénységre ’s férfias magaviseletre intett.

3. Anyámtól tanultam kegyességet ’s jótékonyságot és nem csak a’ rosz cselekedetektől, hanem még a’ rosz gondolatoktól is tartozkodást; az élelemben takarékosságot, melly távol van az elpuhult életmód fényüzésétől.

4. Ősatyámtól: hogy ne menjek köz oktatóintézetbe; hanem ügyes házi tanitót tartsak, és hogy ezen dologban a költséggel nem kell fösvénykedni.

5. Tanitómtól: sem a’ circei játékokban a’ zöld vagy kék szinnel nem tartani, sem a’ gladiatori bajvivásokban a’ kerek vagy hosszu paizsokkal; hanem hogy megedzem magamat, elégedett, önmunkás, mások dolgaíval nem törődő ’s a’ rágalmazók iránt siket legyek.

6. Diognetustól: tartózkodni a’ hiú dolgok hajhászásától; a’ varázslók ’s szemfényvesztők csevegéseinek hitelt nem adni; a’ bübájosok, ördögüzések ’s illyesektől, a’ fürjtartástól ’s minden hasonló dolgokkali szenvedélyes foglalatosságtól ovakodni; a’ szabadelmüséget eltürni; a’ bölcsészettel megbarátkozni. – Tanácsára hallgattam először Bachiust, aztán Tandasist és Marciant; irtam mint ifju beszélgetéseket; magam kértem fekvésül faágyat és bőrt ’s a’ mi még a’ Hellen philosophus miveltségéhez tartozik.

7. Rusticustól: hogy föleszméltem, miszerint erkölcseim javitása ’s gondos müvelése szükséges; óvakodni minden sophisticai szenvedélytől, minden irásbeli értekezéstől bár mi kérdés fölött, minden intő beszéd mondásától; ’s hogy mint fásult szivü vagy bőkezű ne mutatkozzam; megvetni a’ szónoklati ’s költészi szóczikornyát, meg azon hiuságot, miszerint otthon togában járjak, és hogy semmi illyest ne tegyek; a’ leveleket mesterkéltség nélkül irni, a’ szerint mint a’ mellyet maga Sinuessából az anyámnak irt; ellenségim és megsértőimnek, megbánásuk első kijelentésére megkérlelődve nyujtani kezemet a’ kibékülésre; irományokat pontosan olvasni, a’ nélkül hogy a’ főértelemmel megelégedném, ’s a’ csacskáknak hamar hitelt nem adni. Nékie köszönöm végre az Epictetusi értekezések olvasását, mellyeket könyvtárából velem közlött.

8. Apolloniustól: szabad lenni a’ legkisebb változékonyság nélkül; semmi egyébre legkevésbé nem ügyelni mint az észre; mindig ugyanaz lenni, a’ legkinosabb féjdalomban, gyermekének elvesztekor ’s a’ hosszadalmas nyavalákban. Ő rajta világosan láttam, élő példában, mikép lehet ugyanazon ember állhatatos és még is engedékeny. Benne olly tanitót találtam, ki az oktatásnál nem kedvetlen; ’s ki előadási ügyességét valóban csekélységnek tartotta. Tőle tanultam végre, mint lehet barátoktól úgy nevezett szivességeket elfogadnunk, a’ nélkül hogy becsületünket kisebbitnénk ez által, vagy pedig érzéketlenséget árulnánk el.

9. Sextustól: kedélyességet; a’ házi dolgok atyai igazgatásának példáját; és hogy magamat elhatározzam természet szerint élni; mesterkéltlen magarátartást; barátim iránt figyelmes gondoskodást; tudatlanokat ’s balvéleményüeket eltürni; ’s magamat mindenekhez alkalmazni: mert az ő társalgása kedvesebb volt, mint minden hizelgés, a’ nélkül hogy ugyan akkor épen azon embernél tisztelete csökkent volna. Ő tanitott világos ’s szabályos mód szerint fölfedezni és elrendezni az életbölcseséghez tartozó elveket; a’ haragnak és erős indulatoknak minden nyilatkozatit elkerülni, a’ nélkül hogy ezen indulatlanság mellett a’ valódi szeretet vonzalmait kioltanám; továbbá dicsőséget zaj, ’s tudományosságot kérkedés nélkül szerezni.

10. A’ grammaticus Alexandertől: tartózkodni a’ korholás és szemrehányástól azok irányában, kik idegen ’s nyelvelleni vagy rosszul hangzó kifejezéssel élnek ’s nékiek a’ felelet vagy határzat, avagy a’ tárgyalás fordulata által kifejezésökre nem czélozni, sem más jól alkalmazott emlékeztetés által ki nem jelelni, mint kellett volna szólniok.

11. Frontotól: azon tanulságot, hogy a’ zsarnokság, irigységet, alattomosságot, ’s tettetést okoz ’s hogy közönségesen, az ugy nevezett nemesek, a’ nemes érzelmektől legtávolabb vannak.

12. A’ Platonicus Alexandertől: hogy sokszor és szükségtelen ne mondjam valakinek, sem levélben ne irjam, hogy el vagyok foglalva; és hogy ez által illy módon, azon szin alatt, mintha sok dolgaim volnának, kötelességimet el ne mulasszam, mellyeket a’ körülmények kortársaink iránt kivánnak.

13. Catulustól: el nem mellőzni a’ barátnak panaszait, ha talán oknélküliek volnának is, hanem törekedni őt szokott állapotjába vissza helyezni; tanitóimról szivemből jót beszélni, mint Domitiusról ’s Athenodorusról mondatik, ’s magzatimat igazán szeretni.

14. Severus testvéremtől: rokon, törvény, ’s igazság szeretetet; megesmérni Thraseát, Helvidiust, Catot, Diont és Brutust; hogy országomat olly törvények szerint igazgassam, mellyek előtt semmi személyválogatás nincsen, ’s olly kormányzást kövessek, melly semmit sem tisztel inkább mint az alattvalók szabadságát; rendesen és szilárdul megmaradni a’ bölcseség tiszteleténél; jótékony ’s adakozó lenni; barátimtól a’ legjobbat reményleni ’s szeretetökben bizni; azok előtt nem titkolni neheztelésemet kík azt megérdemlik ’s velök, a’ mit akarok vagy nem akarok, nem kitalálgattatni, hanem nékiek nyiltan ki mondani.

15. Maximustól: magamon uralkodni és semmitől magamat elcsábitani nem hagyni; a’ vidámlelküséget minden állapotban még a’ betegségben is megtartani; egy nyájosságból és rátartásból jól vegyitett jellemet szerezni; zugolodás nélkül elvégezni a’ teendőket. Mindenki azt hitte beszéde felől, hogy meggyőződésével megegyező ’s cselekedetiről, hogy soha roszra nem czéloznak. Ő soha nem árult el csodálkozást vagy bámulást, nem szeleskedést vagy késedelmeskedést, vagy megzavarodást, vagy kedvetlenkedést, vagy vígságot, avagy ellenben haragot vagy gyanakodást. Ő jótékony, engesztelhető, hazugság gyülölő volt; ’s inkább egy javulásra nem szoruló mint egy megjobbitott embert mutatott, úgy hogy általa senki sem vélte magát megvetettnek, sem nem merészkedett magát nála jobbnak tartani; a’ tréfában az illedelem határai közt maradt.

16. Atyámon megjegyzém magamnak: az ő nyájosságát és rendithetlen szilárdságát jól meggondolt föltételiben; a’ külső tiszteltetés hiú vágya’ megvetését; a’ munkábani serénységét és állhatatosságát; hajlamát, mellyel mások közhasznu tanácsát kihallgatta; mint bánt mindenekkel változás nélkül érdemök szerint; okosságát, hol kelljen szigorúnak, hol engedékenynek lenni; óvakodását fiatalkák szerelmétől; közjóra törekvését; mint nem kényszeritette barátit mindig vele enni ’s vele utazni; mint találták őt mindenkor egyenlőn azok kik valami foglalatosságuk miatt eltávoztak volt; terveinek szoros visgálatát ’s azok megtartását; mert ő nem hagyott föl a nyomozással időnek előtte ’s nem elégedett meg azzal, mi legelőször eszébe jutott; mint tudta barátait megtartani, a’ nélkül hogy őket megunta vagy bolondságig szerette volna; mindenbeni megelégedését ’s vidámságát; mint látta a’ messze jövendőt előre, ’s volt a’ legcsekélyebb dolgokról előgondoskodással minden lárma nélkül; mint távolitott magától minden néptapsot ’s hizelgést; mint ügyelt szünetlen az uralkodás foglalkozásira; mint mérsékelte a’ köz költségeket, ’s türte azon vádot nagylelkűen melly e’ miatt érte. Az istenekre nézve nem volt babonás félelmü, az embereket illetőleg pedig felül emelkedett azon vágyon, hogy ajándék ’s hizelgés által a’ nép kegyét keresse. Ellenben józannak, állhatatosnak mutatkozott mindenben, soha kislelkünek ’s ujitásra törekvőnek. Azon javakkal, mik a vidám élethez tartoznak ’s mikkel a’ sors bőségesen megáldotta, fenhejázás ’s egyszersmind visszatartózkodás nélkül élt ’s azt, mije volt aggodalom nélkül használta, nem ohajtva azt, miben szükölködött. Senki sem mondhatta róla hogy Sophista vagy oktondi vagy pöffeszkedő, hanem hogy egy érett eszü, nagy tökélyü, hizelgésen fölülemelkedett, más és saját ügyei vitelében jártas férfiu. Ezen fölül tudta az igazi bölcseséget becsülni, a’ nélkül hogy másoknak szemrehányást tett, vagy magát másoktól elcsábitani hagyta volna; a társalkodásban kellemes volt és szerette a’ tréfát tulcsapongás nélkül; testét illetőleg gondoskodása mérséklett volt, – nem mint az életökre fösvényeké, – sem fényüző sem elhanyagolt; hanem vigyázata által véghez vitte, hogy az orvosi tudománynak mind belső mind külső gyógyszereire csak igen ritkán szorult Leginkább megjegyzést érdemel, hogy minden irígység nélkül annak adta az elsőbbséget, ki valami tökélyt mutatott akár a’ szónoklatban, akár a’ törvény akár az erkölcs tudományban, akár pedig más esméretben; sőt segélyökre volt, hogy mindenik saját elsőbbsége szerint tiszteltessék; és hogy az ősöknek intézkedéseihez hű maradt mindenben, a’ nélkül hogy ezen ragaszkodást fitogtatta volna. Kerülte a’ mi változó és állhatatlan, szeretett ugyanazon helyeken ’s ugyanazon ügyekkel foglalkozni. Nagy főfájdalmai után mindjárt ifjui kedvvel ’s vidámsággal ment szokott munkájához. Titka nem sok sőt kevés volt ’s az is ritkán és ollyan, melly a’ közjót illette. Okosságot ’s mérséklést mutatott a’ nyilvános játékok ünnepein, nagy müvek mutatványinál ’s illyeseknél; – mind olly ember tulajdonai, ki egyedül kötelességére nézett, nem pedig azon dicsőségre, mellyet cselekedetei által magának szerezhetett volna. Soha idején kivül nem fürdött, nem volt épitési szenvedélye, keveset gondolt ételeivel, ruházatának finomságával és szinével vagy rabszolgáinak szépségével Többnyire Loriumi vagy Lanuviumi öltözetet viselt. – Minő kimélettel bánt ama Tusculanumi állodalmi-bérlővel midőn az bocsánatért kérte! és illyen volt egész magaviselete Semmit sem barátságtalan, kérlelhetlen, vagy szenvedélyes, avagy hogy azt mondhatta volna róla valaki: ez tulságos. Sőt mindent éretten ’s mintegy időzve, meggondolva, szilárdul megállopitva ’s következetesen cselekedett. Igy lehetett azt reá alkalmazni, mit ama jelentés Socratesről mond: hogy ő azon dolgok nélkül tudott el lenni és ismét velök élni, mellyek fogyatkozásánál a’ sokaság gyengeségét, a’ velök élésnél pedig telhetlenségét árulja el. Mert azon esetben erősen tűrni és ebben mérsékelve élvezni tudni, tökélyetes ’s meggyőzhetlen lelkü ember tulajdona és illyen volt ő Maximus betegségében.

17. Köszönet az isteneknek, hogy jó őseim, jó szüleim, jó testvérem, jó tanitóm, jó háznépem, rokonim, barátim és csaknem mind jó emberek voltak körülöttem. És hogy azok közül egyet sem bántottam meg hirtelenkedésből; pedig olly hajlamok mellett, mellyeknél fogva bizonyos esetekben az könnyen megtörténhetett volna. De az istenek jótéteménye az, hogy a’ körülmények illy összefolyását meggátolták, mi által bünre késztettem volna; hogy még tovább nem neveltettem a’ nagy atyám ágyasától; hogy ifjuságom virágát megtartottam; hogy időnek előtte nem vesztegettem férfi erőmet, hanem még időn túl is megőriztem; hogy ugyanaz volt uralkodóm és atyám, ki belőlem minden hiuságot kiirtani ’s azon gondolatra tudott vezetni, hogy ellehet az ember, ha az udvarnál él is poroszlók, pompás öltözetek, szövétnekek, szobrok ’s más illy fényűzés nélkül; sőt szabad csaknem egészen mint magános ember, ugy élni, a’ nélkül hogy ez által kevesebb tisztelettel és méltósággal birna mint országló az ő munkálatiban. – Az isteneknek köszönöm továbbá testvéremet, ki magaviseletével fölbuzditott magamra gondosabban figyelni és egyszersmind becsülése ’s gyengédségével felvidámitott; nékiek köszönöm gyermekimet, kik nem minden észtehetség nélküliek ’s testre nem hibásak; nékiek köszönöm azt is, hogy nem tettem nagyobb előmenetelt az ékesszóllásban, verselésben és más illyes tudományokban, mellyek könnyen elragadhattak volna, ha azokban jobb haladásomat sejditem; hogy nevelőimet halasztás nélkül olly tisztségbe helyeztem, minőt ohajtani látszottak, a’ nélkül hogy azon reménységgel tartóztattam volna, miszerint fiatalságuk miatt az csak később történhetnék; hogy megesmértem Apolloniust, Rusticust és Maximust; hogy élénken és sokszor képzeltem magamnak a’ természetszerinti élet minőségét; hogy az istenek részéről ’s a’ tőlök nyert belátás, segedelem és sugallat által mitsem gátoltattam a’ természet szerint élni, hacsak magam hibájából ’s az isteni serkentés ’s mondhatnám nyilatkozat elhanyagolásából, készakarva vissza nem maradtam; hogy testem illyen életmód’ mellett illy soká kitartott; hogy sem Benedictával sem Theodotussal érintkezésbe nem jöttem; hogy sokszor megsértvén Rusticust, soha sem cselekedtem ollyast ellene, mit most meg kellene bánnom; hogy azon rövid élet mellett, melly anyámnak jutott, még is az utolsó éveket szemei előtt töltöttem el; hogy midőn valamelly szegényen vagy szenvedőn segíteni akartam, soha sem kellett azt válaszolnom, hogy vagyonom nem engedi; ’s hogy magam is nem jutottam olly szükségre, miszerint másoktól kénytelenségből vegyek el valamit. Az isteneknek köszönöm feleségemet, ki olly kellemes, nyájas és olly egyszerü; azon szerencsét, hogy gyermekeimnek mindig ügyes nevelőket találtam; azon adatokat, mellyekét az álombetegségek ellen, egyebek közt a’ vérhányás és szédülélés elleni szerekről vettem, és a’ Kajétai szerről szinte úgy mint a’ Chrestaérol; hogy a’ bölcsészetre való hajlamon mellett valamelly Sophistának kezébe nem kerültem; hogy könyvirással, következtetések taglalatjával ’s természeti nyomozásokkal kötelességemet el nem mulasztottam. Mind ezekhez szükséges volt az istenek és a’ szerencse segedelme.

A’ Quádok között a’ Garan mellett.

Második könyv.

1. Reggel igy szólj magadhoz: ma kiváncsi, háladatlan, szemtelen, ravasz ’s irigy emberekkel fogok találkozni. Mind ezen hibák onnan szármoznak, mert ők a’ jót és rosszat nem esmérik. De én esmérem a’ jónak természetét, hogy szép, és a’ rosszét, hogy rút; esmérem a’ vétkesnek is természét, hogy az enyimmel rokon, nem csak vérre és magra, hanem lélekre és az isteni szikrára nézve is; meg sem kárositathatom egyiktől is, mert a’ rosz el nem tántorithat; ’s épen illy kevéssé neheztelhetek rokonimra ’s ellenségeskedhetem velök: mert közös működésre teremtettünk, mint a’ lábak, kezek, szemhéjak ’s a’ fogak a’ felső és alsó álkapczában. Tehát egymás ellen dolgozni, természet elleni volna; pedig valaki iránt neheztelést ’s megvetést mutatni, annyi mint ellene dolgozni.

2. Akár mi vagyok, az csak hus, lehellet és a’ kormányzó ész. Félre a könyvekkel! Ne tétovázzál: mert az neked nem engedtetett. Hanem inkább vessd meg testedet, mintha mindjárt meg kellene halnod; vér az és csont, egy idegekből és erekből készült szövet. Tekintsd meg a’ te lehelletedet is! mi az egyéb mint pára; soha sem ugyanaz; hanem majd kileheljük majd beszivjuk. A’ harmadik a’ kormányzó ész. Gondold már most magadban: öreg vagy; ne hagyd az észt tovább szolgaságban; és sem társaság elleni indulatoktól vezettetni, sem jelen állapotoddal megelégedetlennek lenni, vagy a’ jövendő előtt rettegni.

3. Az istenek munkái telvék gondviselésökkel; a’ szerencséé nincsenek a’ természetből kizárva; az az nincsenek a’ természettől igazgatott tárgyok közösségén és egybeköttetésén kivül. Ettől szármozik minden. De ehhez jön még a’ szükség, és az, mi a’ világ egyetemének hasznos, mellynek része vagy. Hanem az a’ természet minden részének is jó, a’ mit az egésznek természete magával hoz és fentartására szolgál. Fentartják pedig a’ világot úgy az összetett mint az elemi dolgok változatai. Elégségesek lesznek neked ezen elvek, ha egyszer elfogadtad. A’ könyvszomjat pedig oltsd ki; hogy ne zúgolódva halj meg, hanem vidámon és igazi szivbeli hálával az istenek iránt.

4. Gondold meg mi soká halasztgatod ezt ’s hányszor nyertél alkalmat reá az istenektől, a’ nélkül hogy használtad volna. Végre csak ugyan kell érezned, melly világnak légy része ’s melly világkormányzónak kifolyása; és hogy időd határa ki van szabva, ha nem használod lelked felderitésére, el tünik az, és eltünvén többé vissza nem kerül soha.

5. Mindenkor ügyelj arra komolyan, hogy dolgaidat mint Római és mint férfi végezd el, kitünő de nem mesterkélt maga rátartással, emberszeretettel, szabadelmüséggel és igazsággal, s nyugtodat semmi más aggodalom ne zavarja. Ezt pedig ugy éred el, ha minden tettedet ugy viszed véghez, mint éltedben az utolsót, minden meggondolatlanságtól az ész törvényei iránt ellenszenvtől, szineskedéstől, önzéstől és sorsoddali elégedetlenségtől menten. Látod mi kevés az, minek birtokában az ember olly kellemesen sőt istenileg tölti az életet s magok az istenek sem kívánnak többet attól, ki ezeket megtartja.

6. Lealacsonyitod, magadat alacsonyitod le ó lélek! de majd hogy becsületedet visszaszerezd, alig leszen alkalmad. Mindeneknek siet rövid élete; a’ tiéd is hamar végéhez jár, azonban hogy önbecsedre nem ügyelsz ’s mások lelkében keresed boldogságodat.

7. Valljon szórakodottá tehetnek e’ a’ küldolgok; ha csak időt vész magadnak hasznos tudományok szerzésére ’s minden tétovázást kerülsz. De egy más tévedéstől is őrizkedjél, mert azok közül is sokan bohóskodnak kik éltökben sokat fáradoznak minden czél nélkül, mellyre vágyaik és képzeleteik általában irányozva volnának.

8. Alig látók azt, hogy valaki azért szerencsétlen lett, mivel nem vigyázott arra, mi történik más lelkében; de azok kik saját lelkök gerjedelmire nem ügyelnek, szükségkép szerencsétlenek.

9. Megemlékezzél mindig arról, mi az egésznek természete és mi a’ tiéd, és ez melly viszonyban van amahoz; minő rész az és milly egésznek legyen a’ része; hogy senki sem akadályozhat a’ természet szerint, mellynek része vagy, cselekedni és beszélni.

10. Theophrastus bölcsészileg helyesen jegyzi meg a’ vétkek összehasonlitásánál – ha csak valaki ezt a’ szokott fogalmak szerint akarja tenni, – hogy a’ szándékosan elkövetett vétkek sulyosbak, mint mellyeket a’ harag szül. Mert a’ boszús valami titkos félelemmel látszik az okkosságtól eltávozni; a’ ki pedig szándékosan vétkezik, buja örömnek adja magát és mintegy zabolátlanabb ’s elkényezettebbnek látszik. Jól jegyzi tehát meg ő, ’s egy bölcsészhez méltólag, azt állitván: hogy nagyobb büntetést érdemel az, ki gyönyörből vétkezik mint az, ki fájdalomból. Valóban az első hasonlit olly emberhez, ki előbb igaztalanságot szenved és a’ fajdalom által kénszeritetik boszúra; a’ másik ellenben önösztönéból határozza el magét igaztalanságra, valamelly vágytól hagyván magát elragadtatni a’ cselekvésre.

11. Mintha e’ pillanatban el kellene éltedet hagynod, mindent ugy tégy ’s ugy gondolj meg. Az emberektől megválni pedig, ha csak istenek vannak, nem ijesztő; mert ezek semmi rosznak kitenni nem fognak; ha pedig nem léteznek, vagy az emberi dolgokkal nem gondolnak, minek olly világban élni, melly istenek és gondviselés nélkül van. De léteznek ők valóban és gondolnak is az emberekkel; ’s hogy az ember semmi valódi bajba ne esnék, azt egészen önkényére hagyták. Ha még ezen kivül valami rosz érhetné, gondoskodtak volna arról is, hogy egyedül magátol függjön annak kikerülése. De a’ mi roszzabbá az embert nem teszi, mint tehetné életét roszabbá? Mert ezt a’ világegyetem természete sem tudatlanságból sem tudva, – midőn tudníllik tehetlenségből nem mellőzhette vagy javithatta volna meg, el nem mulasztotta volna; nem is tévedett volna sem tehetlenség sem ügyetlenségből soha annyira, hogy gonosznak és jónak a’ jóbol és roszból egyenlő rész jusson! – A’ halál pedig és az élet, becsület és gyalázat, fájdalom és öröm, gazdagság és szegénység ’s minden illyes, egyenlőn juthat a’ jóknak úgy mint a’ gonoszoknak, minthogy az ember becsét sem nem emelik sem nem csökkentik ’s igy sem javak sem bajok.

12. Mi hamar eltünik minden! az emberek a’ világban ’s az ő hirök nevök az időben; millyen minden érzéki, főkép az, mi kellemmel ingerel, akadályokkal ijeszt ’s a’ képzelődés által el van hiresztelve; minő hitvány, megvetendő, alacsony, veszendő és mulékony. Ime a’ józan gondolkodás tárgyai: Kik azok, kiknek véleménye és beszéde a’ mi dicsőségünkkel játékot üz? Mi a’ meghalás, ha egyedül magát fogod föl, s’ gondolatodban azt tőle elválasztod, mit vele a’ képzelet össze köt? Valjon vehetni e’ abban egyebet észre, mint a’ természet működését? Pedig ki valami természetes dologtol fél, az gyermek. De ez nem csak hogy müve a’ természetnek, hanem annak hasznos müve is. Továbbá: mikép határos az ember az istennel? és lénye melly része által? és mikor? ’s minő állapotban van az embernek ezen része?

13. Semmi sem nyomorúbb, mint olly ember, ki mindent mintegy köröskörül bejár, a’ földnek gyomrát, mint a’ költő mondja, feldulja, és azt kitalálni törekszik, mi embertársai lelkében történik, a’ nélkül hogy által látná, miszerint nékie elegendő, magában önistenével társalogni ’s annak méltólag szolgálni. Ezen szolgálat pedig abban áll, ha tisztán megtartjuk az indulatok, hiuság ’s minden ellenszenvtől az istenek igazgatása ’s az emberek tettei irányában. Mert az istenek rendeletei tökélyökre nézve tisztelendők; az emberek cselekedetei pedig rokonságukért méltók a’ szeretetre; s’ néha némüleg szánandók a’ jóban és roszban való tudatlanságukért, – mi nem csekélyebb gyengeség annál, melly tehetlenné teszen a’ fejérnek a’ feketétől való meg különböztetésére.

14. Ha három ezer ’s meg annyi myriadokig élhetnél is még, gondold meg egyszersmind, hogy senki sem veszt el más életet, mint mellyet valóban él, és nem él mást, mint mellyet elveszt. Tehát a’ leghosszabb élet a’ legrövidebbel egyet ér. Mert a’ jelen mindenkinek egyenlő, ha a’ mult nem hasonló is; és az mi elveszik úgy látszik mintha egy pillanatban tünnék el. Nem is vesztheti el senki a’ multat vagy a’ jövőt, mert ki foszthatna attól meg valakit, a’ mivel nem bir. Azért ezen kettőre megemlékezzél: egyrészről, hogy minden hasonló öröktől fogva ’s mintegy körben forog, ’s hogy semmi különbséget nem tesz, ha száz vagy kétszáz évig avagy végtelen időkig látja is valaki azt; más részről, hogy a’ leghosszabb életü ’s a’ legkorábban elhaló egyet veszt. Mert csak a’ jelent vesztheti el valaki, minthogy egyedül az az övé; és a’ mije valakinek nincsen, azt el sem vesztheti.

15. Minden képzelődés! Mert a’ cynicus Monimus állitásainak igazsága világos; világos ezen állitásnak hasznos volta is, ha csak addig terjesztetik ki, meddig igaz.

16. Lealacsonyitja az ember lelke magát leginkább akkor, ha magaviselete által mintegy salakja és fekélye leszen a’ világnak. Pedig valami eseményen boszankodni, meghasonlás a’ természettel, melly az ő részeiben minden egyéb dolgok lényegét benfoglalja. – Továbbá lealacsonyitja magát, midőn valamelly embert gyülöl, vagy vele ellenségeskedik; és illyenek a’ haragtartók. – Harmadszor lealacsonyitja magát, ha a’ gyönyörnek vagy fájdalomnak rabja lesz. – Negyedszer, ha álnokság, szineskedés és igaztalanság van cselekedetében vagy beszédében. – Ötödször, ha valamelly tettét és törekvését bizonyos czélra nem irányozza és valamit meggondolatlanul ’s következetesség nélkül tesz, midőn még a’ legcsekélyebb dolgoknak is bizonyos czélra kell vonatkozniok. Az okos teremtményeknek pedig az czélja, hogy a’ legrégibb állodalom ’s a’ legtiszteletesb országalkotmány okos törvényeit kövessék.

17. Az ember életének ideje egy pillanat; lénye mindig folyamatban; érzelme homályos; testalkata romlandó; lelke változékony; szerencséje kitanulhatlan; ’s hire egy meggondolatlan hang. Egy szóval mi a’ testet illeti mind áradat, mi a’ lelket, álom és gőz; az élet folytonos háboru ’s jövevény vándorlása. Valjon mi vezérelhetné őt? Egyedül a’ philosophia. Ez abban áll hogy bennünk az istent meg nem fertőzve és sértetlenűl megőrizzük, gyönyörön és bajon fölül emelkedve; hogy mitse cselekedjék ok nélkül, semmit csalárdság vagy álnokságból; másra ne szoruljan; minden eseményeket ’s viszontagságokat úgy vegyen, mint önmagával egy kutfőböl eredőket; mindenek után pedig a’ halált vidám lélekkel várja, mint az alkatrészek felbomlását, mikből minden élő lény szerkesztve van. De ha magokra az egyes anyagokra semmi rémitő abban nincs, hogy folyvást egyik a’ másikba átváltozik; miért rettegjük mindenek elváltoztát és felbomlását? Mert hiszen ez is természetes, pedig semmi nem rosz a’ mi természetes. –

Karnuntumban.

Harmadik könyv.

1. Nem csak azt kell meggondolni, hogy az élet naponkínt fogy ’s mindig kevesebb marad belőle; hanem az is fontolóra veendő, hogy hosszabb élet mellett mindenkor bizonytalan, ha elménk is egyenlő erejét megtartja e’ kötelességeink ’s azon tudománynál, melly az emberi és isteni dolgoknak eszméjét magában foglalja. Mert ha az ész bohóvá kezd is lenni, azért a’ lehelés, az emézstés, a’ tehetség képzeletek ’s vágyakkal birni, meg nem szünik. De azon tehetség, – miszerint önmagát igazgassa, kötelessége minden részét átlássa, képzelmeit helyesen megbirálja ’s azon belátásra is szert tehessen, ha valjon már most kelljen e’ életének véget vetni, és más hasonló dolgokat fölfogjon, mellyek minden esetre ügyes észt kivánnak, – ezen tehetség előbb kialszik. Sietni kell tehát, nem csak mivel a’ halál minden órán közeledik, hanem azért is mivel sokszor tetteinkbe való belátásunk ’s értelmünk elhágy halálunk előtt.