Part 8

„Arasd az életet! ollyan mint telt kalász“ és több hasonlók. – A’ tragoediára a’ régebbi komoedia következett, melly erkölcsbiráló szabadsággal élt, és a’ gőgösséget leplezetlen előadása által nagy haszonnal korholta, e’ végett Diogenes is alkalmazott ezekből némellyeket. – Az erre következő közép komoedia azonban valjon mi volt? És mi végre hozatott be utóbb az ujabb, melly lassankint majmoló szemfényvesztéssé fajult el? Ezt mondaná meg nekem valaki! Mert hogy ezen darabokban is mondatnak némelly hasznos igazságok, tagadhatlan; azonban illy szinmü egész szerkezetének mi czélja lehet?

7. Mi világosnak kell előtted lennie, hogy az élet semmi más helyzete a’ bölcselkedésre nem alkalmatosb mint épen jelenleg a’ tiéd.

8. Az ág melly a’ vele összefüggő ágról levágatik, szükségkép az egész fáról is levágotik. Igy az ember is, ki egy emberrel meghasonlott, szükségkép az egész községtől elszakad. Az ág egy másik ágtól elvágotik; az ember ellenben maga választja el magát embertársától gyülölet és megvetés által, a’ nélkül hogy észrevenné, mi szerint ez által az egész községgel meghasonlik. Azonban nékie Zeüsztől a’ társaság alkotójától azon ajándok jutott, hogy mindenkor szabadságában áll, magát a’ legközelebbi ággal egyesitni ’s az egésznek ismét kiegészitő részévé lenni. De minél többszer elválik, annál nehezebben megyen ezen viszonti egyesülés ’s helyreállitás. Általában azon ág, melly kezdet óta együtt növekedett a’ fával ’s ugyanazon növési ösztönt megtartotta, egészen más minőségü, mint az, melly levágotván ismét beoltatott; bár mit mondjanak is a’ kertészek, ezen utóbbi össze forr ugyan a’ törzsökkel, de össze nem simul.

9. Azok, kik az ép ész utjáni előhaladásodat gátolni akarják, csak nem fognak képesek lenni, józan tetteidben föltartóztatni. Épen olly kevessé engedd magadat általuk, irántoki jóakaratodban zavarni! Mindenikre nézve légy vigyázattal, nem csak a’ szilárd gondolkozás és cselekvés módot illetőleg, hanem az azok iránti szelidséget tekintve is, kik abban gátolni akarnak vagy máskép terhedre vannak. Mert nem kevésbé gyengeség az, ha reájok haragszol, mint ha tetteddel fölhagysz és megrendülve vissza lépsz. Mindenik esetben állomásodat bünösen elhagytad, ott félelemből, itt gyülöletből természetes rokonod és barátod ellen.

10. A’ természet soha sem áll a’ müvészetnek alatta. Hiszen a’ müvészetek csak a’ természet utánzói. Ha ez igy van, ugy a’ legtökéletesb ’s mindent magában foglaló természet a’ müvészi ügyességnek mögötte nem áll. De minden müvészetben az alábbvaló a’ nemesebbért készül; igy a’ közös természetben is. És már ebben mutatkozik az igazság eredete; ’s ezen alapulnak a’ többi erények: mert mind addig, mig minket a’ tárgyak érdekelnek, vagy mig könnyen elcsábitható, könyelmű és állhatatlan emberek leszünk, addig az igazságot sem fogjuk követni.

11. A’ kül dolgok, mellyek fölött, akar utánnok való vágyból, akar ellenszenvből nyugtalankodol, hozzád nem jönnek; hanem némileg te mégysz hozzájok. Azért csak hallgasson itéleted fölöttük – ’s ők mozdulatlanul fognak magokra maradni, ’s nem látandjuk, hogy te akar keresd, akar kerüld őket.

12. A’ lélek mindenkor megtartja sajátlagos teke alakját, midőn sem ki nem terül, sem össze nem vonul, sem föl nem emelkedik, sem le nem száll, hanem azon világosságtól sugároztatik körül, mellynél az igazságot mind minden egyéb tárgyakra, mind magára nézve láthatja.

13. Egy megvet engem; ő lássa azt. Én ahhoz fogok látni, hogy semmi megvetendőt ne tegyek és ne mondjak. Gyülöl valaki, az ő dolga; én mindenki ’s ő iránta is szelid és jó akarok lenni ’s kész minden szemrehányás ’s türelmem fitogtatása nélkül, hibáját megbocsátni, épen azon őszinteség ’s kedélyességgel, mint egykor Phokion, ha csak tettetés nem volt az. Bensődnek ollyannak kell lennie, hogy az istenek olly embert lássanak benned, ki semmi miatt neheztelést ’s haragot nem mutat. Mert ugyan minő baj léteznék is reád nézve, ha csak az, mit cselekszel, természeteddel megegyező? És te, o ember, ki arra vagy rendelve, hogy mindenképen a’ közjónak szolgálj, nem fogadnád e el azt, mi az egyetem-természettel megegyezik?

14. Azok, kik egymást gyülölik, hizelgnek egymásnak, – és azok, kik egymás fölé akarnak emelkedni, meghajolnak egymás előtt.

15. Milly romlott, milly csalárd az ki igy kezdi: elhatárzám, veled őszintén bánni! – Mit cselekszel te ember? Mire ezen bevezetés? Mindjárt meg fog látszani. A’ homlokon kell a’ nyilatkozat igazságának irva lenni és a’ szemekből világitni; mint a’ szerető mindjárt olvashat szeretettje szemében mindent. Általában a’ becsületes és jó embernek a’ maga nemében épen ollyannak kell lennie, minő a’ rosz szagu. Ki hozzá közel áll, megérzi, vagy akarja vagy nem! A’ képmutatás csak az együgyüek hurokja. És semmi nem gyalázatosb, mint a’ farkas barátság. Kerüld ezt mindenek előtt! A becsületes, egyeneslelkü, és jóakaró ember világosan nyilatkozik tekintetében

16. Azon tehetségnek, hogy a’ legkellemesben éljünk, alapja a’ lélekben van, ha ez közönyös dolgok iránt közönyös marad. Közönyös marad pedig, ha minden tárgyat részletesen ’s egészben megvisgál, ’s megemlékszik, hogy a’ dolgok magok nem kényszerithetnek, miszerint róluk igy vagy amugy itéljünk, és nem jönnek hozzánk, hanem mozdúlatlanul megállnak. Mi vagyunk magunk, kik róluk véleményezünk, ’s itéletünket mintegy magunkba beirjuk, noha szabadságunkban áll, ezen beirást elhagyni, és ha talán titokban belopódzott volna, ismét kitörülni. Ezen elővigyázatra csak rövid ideig leszen szükség, és aztán az életnek vége! Mi van ezen magaviseletben nehéz? Ha valami természetszerü, örülj nékie, ’s könnyen fog esni! Ha pedig természetelleni, visgáld meg, mi természetszerü ’s ezen utóbbi után törekedjél, ha mindjárt hirt nevet nem szerez is. Mert mindenkinek megadják a’ jogot, hogy maga javát keresse.

17. Visgáld meg, honnan és milly anyagokból szármozik minden, mire változik által, ’s ezen változás következtében mivé leszen, ’s mikép ezzel semmi baj nem éri.

18. (Ha valaki ellened hibázik, igy gondolkozzál) Először: minő viszonyban állok én vele? Mi mindnyájan egymásért vagyunk itt; ’s más tekintetben én főnökük vagyok, mint a’ kos vagy a’ bika a’ csorda főnöke. Azonban ezen viszonyt is egy magasabb szempontból nézd: ha nem minden atomok zavara, ugy a’ természet az, melly mindent igazgat; ha ez: ugy a’ nemtelenebb lények a’ nemesbekért vannak itt, a’ nemesbek pedig egymásért. – Másodszor: Minők asztaluknál, ágyokban ’s más helyeken? Főkép elveik által minő korlátozást szenvednek? és tetteik minő önhittséggel végeztetnek el? – Harmadszor: Ha helyesen cselekszenek: úgy nem szabad neheztelned. Ha pedig helytelenül tesznek, ugy az nyilván öntudatuk ’s akaratjok ellen történik. Mert valamint minden lélek nem örömest veszti el az igazságot, ugy nem örömest mond le az illendő magaviseletről mindenki iránt. Innét fájdalmuk, ha a’ hir nékiek jogtalanságot, hálátlanságot, fösvénységet ’s egy szóval embertársaik elleni hibákat vet szemökre – Negyedszer: Te magad is sokszor hibázol; te is hasonló vagy. Ha e’ hibák némellyikétől tartózkodol is, azért elég erős hajlamod van reájok, ’s hasonló vétkektől talán csak gyávaságból, dicsvágyból, vagy más hasonló tisztátlan indulatokból óvakodol. – Ötödször: Bizonyossággal nem határozhatod el; ha tulajdonkép részükröl vétek e az. Mert sok történik a’ körülmények kényszeritéséből. És általában sok esméretet kell előbb szerezned, mi előtt egy másiknak tettéről elhatárzó itéletet hozhatsz. – Hatodszor: Ha még olly elégedetlen és szomoru lész is, gondold meg: csak egy pillanatig tart az emberi élet! Nem sokára mindnyájan a’ sirban nyugszunk. – Hetedszer: Nem mások cselekvényei nyugtalanitnak bennünket, mert ezek az ő meggyőződésökön alapulnak, hanem saját képzelmeink. Csak ezeket szüntesd meg; legyen akaratod, abbeli itéleteden, mintha a’ dolog maga valami rémitő volna, túladni, ’s vele haragod is eltünik. – De mint szüntessem meg azokat? Ha megfontolod, hogy semmi bántalom meg nem becstelenithet: csak a’ bün gyaláz meg; ha ez nem volna, ugy téged minden bünökre, még az utonállásra is lehetne kényszeritni. – Nyolczadszor: Mennyivel kellemetlenebb a’ harag és szomoruság ezen dolgok fölött, mint e’ tárgyak magok, mellyek haragot és bánatot szereznek. – Kilenczedszer: Ha jó akaratod valódi; ha az nem egy képmutatónak mosolygása talán, úgy rendithetlen is. Mert mit tehet a’ legszemtelenebb gonosz is rajtad, ha irantai jó akaratodban megmaradsz, ’s őt adandó alkalomkor nyájas szelidséggel inted ’s ugyanakkor, midőn veled roszat akar tenni, a’ gondos barát hangulatával mintegy igy szólitod: Nem ugy fiam! Létünk czélja egészen más; nekem ugyan nem ártasz ez által, hanem magadnak, fiam! – Mutasd meg aztán nékie a’ legnagyobb kimélettel és világossággal, hogy az csak ugyan a’ szerint van, és hogy sem a’ méhek, sem más állatok, mellyeknek rendeltetése seregenkint élni, soha igy nem tesznek. Tegyed ezt gúny és szemrehányás nélkül, szerető és fanyartalan lélekkel, nem egy iskolamester hangján, sem azért hogy a’ körülallók bámulatát megnyerd; sőt vezesd őt félre, ha mások jelen vannak. Vedd ezen kilencz fő szabályt, mintha a’ szende Musák ajándékai volnának, emlékezetedbe. ’s végre kezdj el életedben ember lenni! De a’ milly igen kell őrizkedned, nehogy az emberekre haragudjál, épen annyira ovakodjál nékiek hizelgeni. Ez mindenik ellenkezik a’ társasággal; mindenik romlásba vezet. Midőn a’ harag föl forr, mindenkor jusson eszedbe, hogy a’ fölháborodás nem árul el férfi erőt; ellenben a’ szelidség és nyájosság, épen azon mértékben, a’ mint emberiebbek, ugy szilárdabb férfi erőre is mutatnak. Csak itt van erő, izmosság és bátorság, és nem ott, hol valaki neheztel és zúgolódik. Minél közelebb az indulatlansághoz, annál közelebb az erőhez is! És valamint a’ bánat a’ gyengének tulajdona, ugy a’ harag is. Mindenik meg sebez ’s a’ győző zsákmányai leszünk! – Ha ugy tetszik vegyed a’ Musák főnökétől tizedik ajándokul azon gondolatot: mi szerint bódultság, ha nem akarod, hogy a’ gonoszok vétkezzenek: (mert hiszen valami lehetlent kivánnál) – ostobaság és kegyetlenség volna pedig, ha megakarnád nékiek engedni, miszerint mások iránt ugy viselhessék magokat, föltévén, hogy a’ te személyed ellen ne vétkezzenek.

19. Gondolkodó tehetségednek négy tévedései érdemlik meg leginkább folytonos őrködésedet, ’s ha valamellyiken rajta kapod, vezesd ismét vissza az igaz utra. Az egyik esetben igy szólván magadhoz; ezen gondolat szükségtelen; a’ másikban igy: ez eltépi a’ társaság kötelékét; a’ harmadikban: ez nem jön szived mélyéből; – pedig valami ollyast mondani, mi nem a’ sziv mélyéből jön, helytelennek tartsd! – a’ negyedik eset az, midőn bensőd maga tesz szemrehányást, mert tudd meg: az isteni részed szava, mellyet te lényed nemtelenebb, halandó részének, a’ testnek ’s az ő gyönyöreinek szolgálni kényszeritesz.

20. Lényed szellemi és tüz részei ugyan természetöknél fogva föl felé törekszenek; mind a’ mellett, mintegy az egyetemtermészet rendelete iránti engedelmességből, testszövegedben visszatartatnak! Épen így szólana lefelé természeténél fogva mind az, mi lényedben föld és nedv; és még is fölemelkedik, ’s olly helyzetben tartja fen magát melly saját természetével meg nem egyező Illy nagy az elemek engedelmessége az egyetemtermészet iránt; ha valahová erőszakkal helyezvék, ott maradnak, mig a’ feloszlatásra jeladatik. Nem bálmulatos e, hogy csupán lényed gondolkodó része lesz engedetlen ’s helyzete miatt nyugtalan; És pedig épen ő reá nem erőszakoltatk semmi, mint mi természetével megegyező. De még az ellen is daczoskodik ’s az ellenkezőre hajlik. Mert igazságtalanságok, kicsapongások, csüggedés ’s félelem – mik mint lázadás a’ természet ellen? És midőn a’ lélek valami esemény fölött neheztel, saját állomását hagyja el. Mert nekünk valóban az erőslelküség és jámborság épen ugy rendeltetésünk, mint a’ jogszerüség! mert azon erények is, ben vannak a’ közszellem fogalmában, sőt még régiebbek mint az igazságos tettek.

21. Kinek nem mindig ugyan azon egy az életczélja, az nem is lehet mindenkor ugyanazon egy. Azonban e’ mondat nem egészen elégséges; még hozzá kell tenni, minő legyen ezen czél. Mert valamint a’ javakról, mellyek közönségesen azoknak tartatnak, nem mindenek vannak egy véleményben, hanem csak bizonyos javakról, tudni illik a’ közösekről, azért magának csak közös a’ társodalommal megegyező czélt kell kitüzni. Ki minden sajátlagos törekvéseit ezen czélra irányozza, az minden tetteiben öszhangzást mutat ’s ekképen mindig ugyanaz marad

22. Azon mezei és házi egérről sokszor megemlékezzél ’s ezen utóbbinak reszketéséről és félelméről.

23. Socrates a’ sokaság véleményeit Lamiáknak nevezte, gyermekijesztőknek.

24. A’ Lacedemoniak játékaiknál az idegeneknek árnyékos ülést rendeltek. Ők magok oda ültek a’ hol jutott.

25. Socrates látogatását Perdiccasnál azzal mentette: nehogy, ugy mond, azon, leggyalázatosb bajban vesszem el, miszerint az elfogadott jotéteményt viszonozni képes ne legyek.

26. Epicur irataiban találtatik azon erényszabaly: hogy mindenkor emlékezetünkben kell tartani a’ régiek közül egyet, ki az erénynek tisztelője volt.

27. A’ Pythagoreusok ezen szabályt adják: reggel tekints az égre, nem csak, hogy azon lényekről, mellyek ott örök változatlanságban hatáskörükönhaladnak, hanem, hogy rendük, tisztaságuk, és leplezetlenségökről is megemlékezzél! Mert nem fedi lepel a’ csillagot.

28. Minő férfi volt Socrates, ki egy bőrbe burkolta magát, midőn öltönyében Xantippe ki ment. És mi helyesek voltak tanitványihoz intézett szavai, kik magokat szégyenlék ’s visszavonultak midőn őt ezen öltözetben megpillanták.

29. Az irásban és olvasásban nem fogsz szabályokat adni másoknak, mi előtt magad azokat alkamaznád. Annál kevésbé tedd azt az életben.

30. Szolga lévén, szólnód nem szabad.

31. – – De bennem nevetett szivem.

32. Kemény szavakkal szidalmazzák a’ fenséges erényt.

33. Csak bódult fog télen figét keresni. Hasonló az ki gyermekét kéri vissza, midőn az nincs többé

34. Megcsókolván fiacskádat, úgy mond Epitet, szólj igy magadhoz: talán már holnap meghal. De ez baljóslatú szó! – Semmi sem baljóslatu, válaszola ő, mi a’ természet működését jelenti; különben ezen kifejezés is: a’ gabona le fog kaszáltatni, baljóslatu volna.

35. Most még a’ szőlő éretlen, nem sokára érett és aztán asszu – mind meg annyi átváltozások, de nem semmiségbe talán, hanem csak olly valamibe, mi most nem létezik.

36. Az akaratszabadságnak rablója nincs, Epictet szavai.

37. Azonban, folytatja ugyan ő, helyeslésed nyilvánitását illetőleg, azt elvek szerint tenni ’s tekintve törekvésidet, azon ovatosságot kell megtartani tanulnod, hogy azok föltételekhez kötve, közjóra irányozva, ’s a’ dolgok viszonylagos értékéhez legyenek alkalmazva. Az érzéki vágyaktól pedig egészen tartózkodjál ’s ne vess meg semmit, mi tőled magadtól nem függ.

38. A’ vita tehát, igy folytatja ő, nem mindennapi tárgyat illet, hanem azon kérdést: ha valjon bódultak vagyunk e vagy nem?

39. Minő lelket óhajtatok, mond Socrates, az okosak vagy oktalanok lelkét? Az okosakét! – Minő okosakét? az egészségesekét vagy betegekét? Az egészségesekét! – Miért nem törekesztek utána? Mert már birjuk! – Tehát mire való a’ vita és veszekedés?

Tizenkettedik könyv.

1. Mind azt, mit tekervényes utakon akarsz elérni, már most birhatod, ha magadnak irigye nem vagy, az az, ha a’ multtal nem törődöl, a’ jövendőt a’ gondviselésre bizod, és csak a’ jelent intézed el, a’ jámborság, és igazság szabályaival megegyezőleg, – a’ jámborságnak, hogy reád osztott sorsodat szeresd, – minthogy épen ezt rendelte neked a’ természet, ’s téged nékie; – az igazságnak, hogy mindenkor szabadelmüleg ’s minden tétovázás nélkül beszélj, és tetteidet törvény szerint ’s a’ tárgyak viszonyos értékéhez képest határozd el. Ebben ne gátoljon másoknak sem gonoszsága, sem balitélete, sem megszólása, sem pedig a’ téged környező husnak érzéke. Legyen ez magának a’ szenvedő résznek dolga. Már majdnem a’ kimenetelnél vagy. Ha tehát minden egyébnek elmellőztével, csak az uralkodó észre és arra, mi benned isteni, fogsz figyelni, és nem annyira attól félsz, hogy élni meg szünöl, mint attól, ha természetszerüleg élni soha nem kezdenél – ugy olly ember lész, ki méltó az őt alkotó természetre, – ’s megszünendel hazádban idegen lenni, nem bámulod azt mi mindennap történik, ’s nem függesz szilárd vágygyal e vagy ama tárgyon.

2. Az istenség az emberek lelkét, teljes meztelenségében, minden testi fedél, hüvel és salaktól elkülönitve, szemléli meg. Ő eszével egyedül azon lényekhez hat keresztül, mellyek mint az ő kifolyásai ama testrészekbe elszármoztak. Ha te hasonlókép cselekszel, sok kellemetlenségtől mented meg magadat. Mert ki figyelmét nem az őt környező testre irányozza, az annál kevésbé fogja ruha, lakás, becsület ’s minden hasonló ékesség és készület tekintetéből nyugtát föláldozni.

3. Három az miből állasz, test, lélek és ész. A’ két első csak addig tiéd, mig rólok gondoskodnod kell, de a’ harmadik sajátlagosan tiéd. Ha tehát énedtől, az az gondolkodó tehetségedtől mindent elkülönzesz, mit mások tesznek és beszélnek, ’s mit te magad tettél, ’s szóltál, mindent, mi téged már előre nyugtalanit, mindent, mi csak a’ téged környező testecskét ’s a’ veled összekapcsolt lelket illeti, ’s igy akaratszabadságodtól független, mindent, mit a’ külvilág árja hozzád hord, úgy a’ gondolkodó tehetség, a’ sors befolyásától megmentve, tisztán és korlátlanul önmagának él, cselekedvén mi helyes, akarván a’ mi történik, ’s mondván mi igaz. – Ha, mondom, elmédtől mind azt eltávolitod, mi vele, a’ testi érzelmekbeni részvét által, összevegyül, ’s a’ multra vagy jövőre vonatkozik, olly lényt képzesz magadból, minő a’ világ, mellyről Empedocles azt mondja:

„Gömbölü és teke az, ’s örvendve bejárja körutját.“ ’S ha csak élted egész idejét, az az a’ jelent törekszel egészen leélni, – ugy képes lész, halálodig hátralévő életidődet nyugodtan, nemesen ’s nemtőddel megegyezőleg tölteni el.

4. Sokszor csodálkozom, hogy noha mindenki magát leginkább szereti, még is saját véleményét magárol kevesebbre becsüli, mint másokét. Mert ha egy isten vagy egy bölcs tanitó jönne valakihez, ’s parancsolná hogy magában semmit se gondoljon vagy határozzon, mit egyszersmind fenszóval is elő nem adna, úgy csak egy napig sem tartaná ki. Annyival félünk inkább mások itéletétől mint a magunkétól.

5. Az istenek, kik mindent olly szépen ’s emberszeretőleg rendeltek el, mint mulaszthatták el azt, hogy legalább néhányan, tudniillik a’ különösen jó emberek, kik az istenséggel mintegy szorosabb viszonyban állnak, és feledhetlen ’s vallásos cselekvények által megbizottjai lettek, miután meghaltak, nem jönnek többé életre, hanem mind kimulnak örökre? – Föltévén azt, hogy ez úgy van légy meggyőződve, hogy ők ezt megtették volna, ha csak különben szükséges vala. Mert ha igazságos volna, ugy szükséges is, ’s ugy a’ természet mágával is hozta volna. Onnét tehát, hogy nem igy van, (föl tévén tudni illik hogy nem igy van) azon hitben légy, hogy nem kelle igy lennie. Mert hiszen magad látod, hogy ezen visgálatnál az istenséggel perlekedel; pedig nem perlekednénk az istenekkel, ha ők a’ legjobb és legigazságosb lények nem volnának. De ha ez igy áll, ugy semmi igazságtalan és oktalan elmulasztást a’ világszerkezetében figyelmök el nem mellőzött.

6. Szokjál olly cselekvényekhez is, mellyek kivihetőségén kétségbe esel. A’ bal kéz is, melly szokás hiányából más dolgokra ügyetlen, a’ gyeplőt erősebben tartja, mint sem a’ jobb. Mert reá szokott.

7. Gondolj azon testi és lelki minőségre, mellyben téged a’ halál talál, az élet gyorsaságára, az elő és utókor végtelenségére, ’s minden anyag mulékonyságára.

Visgáld meg a’ dolgok működő erejét minden külsőségtől megfosztva, és a’ tettek czéljait: mi legyen kin, mi gyönyör, mi becsület, ki okozza maga saját nyugtalanságát, mennyiben nem gátoltatik senki mások által, ’s hogy minden a’ véleménytől függ.

9. Elveid alkalmaztánál légy a’ birkozóhoz hasonló, ’s ne a’ vívóhoz! Ez utóbbi elejti kardját ’s meghal; az előbbi megtartja mindig kezét ’s csak ezt kell ide ’s tova mozgatnia.

10. Visgáld a’ tárgyak minőségét, ’s különböztesd meg rajtok az anyagot, az alakot és a’ czélt.

11. Mi áll hatalmában az embernek? Mit sem tenni, mit az istenség maga nem helyeselne! ’s mindent örömmel fogadni mit az istenség reá mér.

12. Arra nézve, mi a’ természetnek következménye, sem az isteneket sem az embereket nem szabad szidnod: mert azok sem készakarva, sem önkénytelen nem hibáznak; ezek pedig csak önkénytelen. Tehát nem szabad közülök egyiket sem szidnod.

13. Minő nevetséges idegen, ki éltében bármi eseményen bámul.

14. Vagy egy kikerülhetlenül szükséges sors, egy sérthetlen rendje a’ dolgoknak uralkodik, vagy szelid gondviselés, vagy az alap ’s kormányzó nélküli vakeset. Ha kikerülhetlen kényszerüség uralkodik, miért daczolsz ellene? Ha gondviselés mellyet megengesztelhetsz, úgy tedd magad az isteni segélyre méltóvá. Végre ha vezértelen zavar uralkodik, nyugtasd meg azzal magad, hogy ezen hullámvihar közt eszedben van vezetőd. Ha megragad az örvény – ezen kis testet és lelket ’s hasonlókat elvihet magával bizvást, mert az észt magával ragadni nem fogja.

15. A’ szövétnek fénye világit, mig el nem alszik. És addig nem veszti el sugárfényét, – benned pedig az igazságszeretet, jogszerüség, és mérséklet előbb kialugyék!

16. Ha valami benned azon véleményt kelti föl, hogy valaki vétkezett, gondold mindjárt: ugyan honnét tudom, hogy az vétek? De föltéve, hogy az vétkezett, ugy maga itélte el magát ’s ahhoz hasonlit, ki saját arczát marczangolja; és végre, ki nem akarja, hogy a’ gonosz vétkezzék, az ahhoz hasonlit, kinem akarja, hogy a’ fige fa figébe hajtsa nedveit, hogy a’ gyermek sirjon, hogy a’ ló nyeritsen, ’s több más hasonló szükséges dolgokat nem akar. Mert ugyan mit fog az tenni, kinek illyen jelleme van; ha tehát te annyi ügyességgel birsz, javitsd meg őt.

17. Ha kötelességeddel meg nem egyezik, ne tedd; ha nem igaz, ne mond; mert akaratod minden dolgokban tőled függ.

18. Mindenkor vedd tekintetbe, mi legyen az, mi benned ezen véleményt előidézi, ’s visgáld meg, megkülönböztetvén rajta az alakot, az anyagot, a’ czélt és az időt, melly alatt megszünnie kell.

19. Érezd végre hogy van benned valami jobb és istenibb, mint az, mi az indulatokat fölingerli ’s téged mintegy kötélen hurczol! – Mi van most az én elmémben? Talán félelem? vagy gyanu? vagy kéjvágy? vagy más hasonló?

20. Először: Semmit ok ’s czél nélkül! Másodszor: Tekinteted semmi másra ne legyen irányozva, mint csupán közhasznu czélra.

21. Nem sokára – sehol sem fogsz lenni, semmi sem lész abból, mi most van, és egyike sem azoknak, kik most élnek! Mert minden dolgok változásra ’s mulandóságra, rendelvék, hogy ismét mások örökös soraikba beállhassanak.

22. Minden képzelődés, ’s ez tőled függ egészen. Csak háritsd el, ha akarod, utadból a’ képzelődést – ’s te, mint a’ hajós, ki egy sziklát került ki, szélcsendben fogsz a’ nyugott révbe evezni.

23. Semmi müködés, melly maga idejében megszünik, ez által kárt nem szenved. Épen olly kevéssé fog az, ki ebben munkás részt vett, ezen szünet által károsodni. Hasonlón a’ minden működések foglalatja, tudni illik az élet sem szenved kárt az által, hogy maga idejében megszünik; ’s épen olly kevéssé fog az, ki maga idejében ezen sort bevégezte, ez által valami rosz helyzetbe jönni. Azon időt pedig, vagy is az élethatárt a’ természet tüzi ki; néha, mint az öregségben, az embernek saját természete, mindenkor pedig az egyetemtermészet; mert részeinek megujitása által ifjul meg ’s tenyészik mindig a’ világ. Mind az pedig, mi az egésznek hasznos, mindenkor jó és maga idején van Az életnek bevégzése tehát senkinek sem káros, olly kevéssé mint gyalázat; – mert hiszen sem tőle nem függ a’ köz jó, sem vele nem ellenkezik, – sőt inkább hasznos, mert az egészre nézve annak idejében, vele megegyezőleg ’s javára történik. Igy az istenkövető, ki mindenben az istenségnek engedelmes, és pedig okos meggondolással engedelmes.

24. Ezen három elvet mindenkor szem előtt kell tartanod. Elöszőr arra nézve, a’ mit tész, ne jörténjék soha semmi alap nélkül ’s másképen mint azt az igazság maga kivánja; arra nézve pedig, mi kivülről érne: jöjjön az bár a’ vak esettől vagy a’ gondviseléstől, azt ne szidalmazd, ezt ne gáncsold. Másodszor, gondold meg, minő minden lény, fogantatásától egészen addig midőn lelket kap, ’s lelkessé lételétől addig, midön lelkét elveszti, ez mellyik rendszerbe tartozzék, miből szerkesztetett össze, ’s mibe oszlik föl. – Harmadszor, hogy ha te a’ földön fölül emelkedve, az emberi életet fölülröl szemlélnéd, minden változásait észre vennéd és egyszersmind a’ légi és mennyei lények egész lakkörét egy pillanattal áttekintenéd, hogy te mondom még is, bár mennyiszer fölemelkednél is azon magasabb körbe, csak valami hasonlót ’s rövid ideig tartét találnál. ’S erre lehetnél e’ büszke?

25. Csak véleményedtől szabadulj ’s mentve vagy! De ki gátol, hogy azt magadtól ellökjed?

26. Midőn neheztelsz valamire, elfeledéd, hogy minden az egyetemes természettel megegyezőleg történik; elfeledéd, hogy idegen vétek téged nem illet; elfeledéd, hogy minden mi történik, ugy történt mindenkor és ugy történend mindenha és mindenütt; elfeledéd, minő rokonságban áll az ember az egész emberiséggel, hogy itt nem csak a’ vér és mag közössége létezik, hanem az észé is; elfeledéd, hogy minden ember okossága isten ’s az istenségtől eredett; elfeledéd, hogy senkinek sincs tulajdona, hogy gyermekét, lelkét, szellemeit szinte onnét kapta; elfeledéd, hogy minden a’ véleménytól függ; elfeledéd végre, hogy mindenki csak a’ jelenben él ’s következőleg hogy csak azt veszti el

27. Azokat vedd sokszor szemügyre, kik valamiért gyakran igen fölháborodtak, kik magas tisztségek, kik szerencsétlenségek, kik ellenségeskedések vagy más viszontagságok által föltüntek. Aztán igy gondolkozzál magadban; hol vannak mind ezek? – Lettek füst és hamu; nevök mese, vagy még csak az sem! Képzeld továbbá azon örömet magadnak, mit példáúl egy Fabius Catulinus az ő falusi jószágán, egy Lucius Lupus az ő kertjeiben, egy Stertinius Bajaeban, egy Tiberius Capreán, egy Rufus Veliában találni vélt, ’s általában minden érdeket, melly balitéleten alapszik! minő hiu szorgalmas törekvéseik tárgya, ’s mennyivel volna bölcsebb, magát minden előforduló alkalommal, mint igazságos, mérsékletes ’s az istenségnek képmutatás nélkül engedelmeskedő embert mutatni. Mert a’ büszkeség, melly ál-alázattal kérkedik, mindenek közt a’ legkiállhatlanabb.

28. Kérdeztetvén, hol láttad az isteneket kiket olly igen tisztelsz, vagy miből tudod lételöket, – azt feleld; hogy először már szemmel is láthatók, és másodszor, hogy lelkem is becsüli önmagát, noha én soha nem láttam; épen hasonlón következtetek az istenekre nézve, a’ hatalmukról tett tapasztalásokból az ő lételökre ’s tisztelem őket