II.

Az okszidiánkő félrőfnyit csúszott: a bazalt még mindig nyomta, a gneisz valamit engedett. A homoktorlasz félresiklott, de még áll a domb fölötte – rajta finom másfajta pázsit.

A közeli tó vize azóta valamit emelkedett, úgy, hogy most a domb oldalát mossák a habok. Ügyes kezek cölöpöket vertek a tó fenekére s a cölöpökre négyszögletű, nagy fészkeket raktak fából. Híd vezet a parthoz, ezen a hídon, hátsólábra emelkedve jön két majom, abból az új fajtából való, amelyik házakat épít. Mindkettőnek dorong a kezében. Pofájuk csupasz. A vézna, nyomorult testet idegen állatok bundája borítja. Átjönnek s a domb lejtőjén elbujnak egy bokor mögé.

Kétszer jött fel és szállt le a nap és nem volt bátorságuk megtámadni az óriásmajmot. Az óriásmajom velük együtt jött le a hegyekből, de nem tartott velük – nem kellett neki dorong: kézzel fojtotta meg a lámát s a vaddisznónak a nyakát átharapta. Nem kellett annak se cölöp, se ház, ahelyett inkább gyakran megtette, hogy kiráncigálta a cölöpöket s ha ilyenkor közeledtek hozzá, ütött és a fogait vicsorgatta. De nagyon erős volt, nem bírtak vele. Néhány nap előtt kézzel lukat ásott a domb másik oldalán s abban elrejtőzött, néha bujt csak elő, hogy valami galibát csináljon.

A két dorongos majom ott gubbaszt a bokor mögött s néha kidugja fejét. Tudják, hogy az óriásmajom ott szuszog barlangjában – nyilván alszik. – A szemük izgatottan forgolódik.

Így vártak sokáig s egymás kezét szorongatták aggodalmasan. Néha a cölöpház felé pillantanak, az egyik pillér széttörve lóg alá – ezt az óriásmajom csinálta. Nagy megnyugvásukra szolgált, hogy a házak eresze alatt csapatostul ültek a majmok s figyelték a jelenetet. Legrosszabb esetben azok idefutnak és segítségükre lesznek a munkában.

A nap leszállóban – határozni kell. Végre megmozdul az egyik, lassan húzódik a barlang felé, oldalvást. A másik utána. Görcsösen szorongatják a dorongot.

Az óriásmajom bent fekszik az odúban. Az egyik óvatosan nyújtja előre dorongját – vigyázva löki be az odú száján. Hangosan bömböl odabent az állat, kidugja a fejét s éktelen dühben csikordulnak meg a fogai.

A két majom visszaugrik a domb lejtője mögé: meglapulnak. Most vadul, véres szemekkel néz szét az óriásmajom. Nekilódul, hogy kimásszék. Roppant öklével a levegőbe kap.

De hogy megfordul, suhint a dorong. A másik oldalról az egyik felmászott a domb tetejére, behúzott fejjell kiálló pofacsontokkal. A dorong koponyán találta az óriásmajmot. Vonítva fordul meg s támadójára veti magát – de az megugrik s most társa, a másik dorongos sujt le bozontos koponyájára. Az óriásmajom lerogy – ordítása hosszú, gurgulázó hörgésbe vész.