Part 11

Lao-ce szerint, kultúrának, alkotmánynak, törvényhozásnak nincsen önértéke. Amint a természetes szerveink akkor működnek legjobban, ha nem vesszük őket észre, azonképpen az az igazán nagy uralkodó, akivel nem törődik a társadalom; nem kell a népet agyonkormányozni, magától jóra fordul minden. Az ő alapelve a társadalomban is a nemcselekvés, hagyjuk békén a természetet és magától rendbejön minden. Ez a reformgondolat tisztán negatív: kultúra, tudomány, erkölcs és kötelesség, művészet és nyereség, mind kiirtandó hiúság. Mindez csak név, pára és árnyék, melyet szokásból magasztalnak az emberek, de ezek a nevek már nem egyeznek meg a valóság rendjével, a nagy Tao-val. Konvencionális hazugságok ezek, melyekkel az ember áltatja magát, hogy kétségbeejtő nyomorúságát ne lássa.

_Minden bajnak gyökere a tudás és a fantázia._ Ezek bódítják el az embereket. A színek, hangok, illatok játéka elvon a mélységektől, az igaz valóságtól és felébreszti bennünk az önzést, az ábrándot és a kínzó vágyak seregét. Ezeket az agyrémeket ki kell küszöbölni a társadalomból. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a vezetők megmutatják, hogy értéktelenek azok a dolgok, amire áhítozik a tömeg és maguk is igénytelenűl élnek, sőt csendben eltűnnek a nép között. Nem tudós mandarinokra, iskolára van szükség, hanem egyszerűségre: ez a boldogság útja.

Wilhelm megjegyzi, hogy az ilyen eszmék megvalósítása valamennyire lehetséges volt abban az időben, amikor még kevés volt az ember, és földmívelésel könnyen eltarthatta a családját. Általános értékű alapgondolatuk mégis minden termelési formát meghalad: az ember uralkodjék a termelőeszközökön és ne legyen a külső kultúra rabszolgája.[148]

5. _Értékelés_. Lao-ce rendszerének értékelésére elegendő annyit mondanunk, hogy ködös nyelvezetbe burkoltan megtaláljuk benne Pláton eszméinek világát és Aristoteles legnagyobb intuicióját, az aktus- és potencia-elméletet. Egyébként meg kellene ismételnünk, amit a brahmán miszticizmusról és Buddha rendszeréről mondottunk. Amikor a buddhizmus először kopogott a kínai falon, éppen a Tao bölcselete könnyítette meg számára a bejutást és tette lehetővé az elterjedést, mert alapgondolataiban megegyezik vele. Ezt fejezi ki a legenda is, midőn Lao-ce életét a messze multba helyezi, sőt nagy nyugati missziósútra küldi és az ő tanaként tünteti fel a buddhizmus egész szellemi világát.

A legendának abban igaza van, hogy a két rendszer, az indiai és kinai negativizmus ugyanazokra az eredményekre jut el. A nirvánát kinai nyelvre Lao-ce műszavával, a nemcselekvés elvével (vu-vei) fordították és de Groot szerint igen helyesen, mert a két fogalom teljesen megegyezik; a tao-izmus és a buddhizmus ikertestvérek, mind a kettő közös ázsiai világszemléletből, az ú. n. univerzismusból ered.[149]

E megegyezés következtében a tao-izmus könnyen elfogadja a késői buddhisták mitológiáját, isteneit, templomait, szertartásait és kolostorait, csak a nőtlenséget utasítja vissza, mert ez ellentétben áll a kínai nép családi érzékével és érzékiségével. A külső keretek és eredmények megegyeznek, de az éltető szellem mind a kettőben más. Lao-ce követői mindig megőriznek valamit népük optimizmusából és reális érzékéből. A kínai eszmetörténetben szereplő három nagy ember különbségét jól szemlélteti egy régi parabola: Sakjamuni, Konfucius és Lao-ce együtt ültek egy ecetes kancsó mellett, mely az ember földi életét jelképezte. Mind a három belemártotta az ujját, hogy megízlelje, mi van benne. A valóságot szerető Konfucius mindjárt rámondotta: ez savanyú. Buddha a maga pesszimizmusával keserűnek találta; Lao-ce azonban, mint életművész, kijelentette, hogy ez édes»[150]

AZ IRÁNI LÉLEK.

ZARATHUSTRA.

1. «Zarathustrát tiszteljük, az egész anyagi világ urát és mesterét, a legkiválóbb hívő lelket, a legbölcsebb, legdicsőbb királyi lényt, a legméltóbbat arra, hogy megbecsüljük és segítségül hívjuk; magasztaljuk a vágyak emberét!…»[151] Így tiszteli a nemeslelkű iráni nép hazája bölcsét, a nemzet szentjét, «az iráni Mózest», aki Izrael nagy prófétájával majdnem egy időben élt és hozzá hasonló nagy lélek. Népét megszabadítja a babonaságtól és erkölcsi romlástól. Világnézetében visszaállítja az ősi monoteizmust a maga régi tündöklő tisztaságában és csak mohamedán rágalmak következtében terjedt el róla az a vélemény, hogy dualisztikus vallást alapít. Ő csak a régi vallást állítja helyre, maga inkább bölcselő, rendszeralkotó és egész életfelfogását bölcseleti elvekre alapítja. A zsidóknál fennmaradt ősi kinyilatkoztatás mellett megalkotja a legrégibb, legtisztább és legegészségesebb erkölcstant, mely a földkerekségén található.

2. A régi tanok és jóerkölcsök diadalát azonban elősegítette _az iráni néplélek konzervatív gondolkodása és tekintélytisztelete, optimizmusa és igazságszeretete_.

Az indiai árják őshazája valószínűleg Déloroszországban terült el.[152] Innen hatoltak Ázsiába, hol sokszáz esztendőt töltöttek aránylag békében és nyugalomban. De az északi népek támadása és a természetes szaporodás következtében mindig nehezebb lett a megélhetés, világnézeti téren is megoszlottak a vélemények. A hevesebbek, tüzesebb vérűek nagyobb szabadságra, nagyobb területre, harcias életre áhítoztak. Átlépték tehát a magas hegyeket és elfoglalták maguknak Indiát. A konzervatív elem továbbra is ragaszkodott az északi Baktriához és a régi Persis területéhez. Békésebb természetük az oka nemcsak az ősi hagyományok megőrzésének, hanem elvesztésének is, mert nem tudnak ellenállni a görög szellem hódításának és az Izlam fegyverének. Zarathustra a maga nagy lelkével sem tudta megacélozni népét.

Jellemző továbbá az iráni néplélekre a _tekintélytisztelet_, ami főleg a szülők iránti szeretetben és a nagy egyéniségek kultuszában megnyilvánul. Míg a hindu égen csakhamar kialakul az istenek tarka-barka serege, melyben egyszer egyik, másszor másik kerekedik felül, náluk mindig tisztán ragyog a régi, Ahura’, az indus, Varuna’, a felséges nagy Úr tisztelete. Még a gonosz birodalmában is szinte vasvillával, kényúrként uralkodik az őskaján, a főgonosz: Angra-maniu (Ármány). A sok szavaló és magát istenítő brahmin helyett itt az egy Istennek egy prófétája él: Zarathustra. Egyéni életükben a pillanat nyüzsgő vágyai felett uralkodik a nagy életcél: a világosság győzelme a sötétségen. Társadalmi életükben sokáig megőrzik az egynejűséget és az ind királyocskákkal szemben náluk a hatalmas Achemänidák dinasztiája uralkodik. Az iráni népnek ezt a két nagy jellemvonását régi feliratok hirdetik mindenfelé kősziklába vésve, nagy könyvtárak számára agyagba égetve és ércbe öntve a várak tornyain. Mutatóba álljon itt nagy Dárius királynak egyik ékírásos kiáltványa: «Egyetlen nagy Isten Aura-Mazda, aki ezt a földet teremtette, aki azt az eget teremtette, aki az embert teremtette, az ember számára a boldogságot rendelte, aki Dáriust királlyá tette… egyetlen uralkodóvá számos alattvaló felett.»[153]

Szép vonása még az iráni népnek minden komolysága mellett a bizakodó optimizmus. Küzdve küzd a mostoha viszonyokkal, de bízva bízik a jóság, az igazság győzelmében.

Herodotos szerint legnagyobb gyalázatnak tekintették a hazugságot és első kötelességnek az igazmondást.[154] Míg a hindu szavában nem lehet hinni és minden adata megbízhatatlan, addig a parszi megtartja szavát és az egyszer megkötött szerződést állja mindvégig. Fejlett jogérzékük hatása megérzik az annyira magasztalt babiloni jogrendszeren is, és még a ravasz görög nép sem tudja egészen kivonni magát hatása alól. Ez az a nép, mely hivatott lett volna arra, hogy tisztult erkölcsi felfogással ajándékozza meg az ókori világot.

I. Zarathustra élete.

Zarathustra korát és életét mindmáig mélységes homály fedi. Elsőrangú tudósok, köztük Darmesteter, «Kelet szentkönyvei»-ben a Zendaveszta fordítója a vihar megszemélyesítőjének és így mitológiai alaknak tartja, akárcsak Bacchust, Theseust vagy Heraklest.[155] Arab és szír források szerint azonos volna Baruch-hal, Jeremiás próféta íródiákjával. Mivel nem nyert prófétaküldetést, azért elpártolt mesterétől és idegen nép között írta meg «sátáni művét», az Avesztát.[156] A görögök beláthatatlan messzeségbe burkolták tanait, azért, hogy annál nagyobb tekintélyt kölcsönözzenek neki. Szerintük a trójai háború előtt 5000, Plátó előtt 6000 esztendővel tanított. Ezek a nagy számok azt árulják el, hogy nem tekintették történeti személynek.

Oldenberg az összehasonlító nyelvészet alapján a védákkal méri össze és Kr. e. 900–800 esztendőre helyezi az Aveszta régi himnuszai keletkezését és ezzel Zarathustra életét. Az Orientalische Litteratur-Zeitung pedig legújabban az 1000 évet tartja legvalószínűbbnek.[157]

A Zarathustra ellen szórt vádakból bizonyos, hogy nem volt perzsa, hanem Baktriában, az iráni felföld keleti részén született, hol a magas hegyek a sivataggal érintkeznek, hol a perzselő nyár dermesztő téllel váltakozik és megedzi, felvértezi fiát arra, hogy vitézül védekezzék az északról portyázó turáni törzsek ellen. A hagyomány szerint anyja csodálatos álmokat lát és születésekor a gyermek nem sír, hanem hangosan felnevet; ámde nevetése nem vidámsággal, hanem csodálattal és rettegéssel tölti el a rokonságot.[158] Ez a rege szemlélteti életének egész nagyságát és tragédiáját: leghitelesebb, legrégibb himnuszaiban a bölcs egész emberi módon jelenik meg. Élete telve derűvel és borúval, gonddal és vigasztalással. Egyszer aljas üldözők serege, másszor ismét hűséges barátok veszik körül.

A nép között jártában-keltében nagy lelke már ifjú korában felháborodik az esőcsinálók és varázslók üzelmein és megvetéssel fordul el a néphitben kavargó garázda istenek hadától; az idegenből beözönlő bálványokat is lelke mélyéből utálja. Ilyen lelkülettel 15 éves korában kikéri jussát az atyjától és visszavonul a pusztába, ahol hét évet tölt el imában és elmélkedésben. Isten megengedi, hogy kérdezze és állandóan válaszol neki. Beavatja a végső dolgok titkaiba és a világtörténelem törvényeibe. Zarathustra alázattal fogadja az igét és visszatérve a társadalomba, szenvedélyes buzgalommal hirdeti az igazságot. Gyűlölettől izzó hangon támadja a babonás tanok előcsahosait és fejedelmét nem egyszer felszólítja, hogy hányassa őket kardélre, irtsa ki az ivadékukat mind egy lábig. Merész szereplése dacára egyideig békés családi életet él. Nőül veszi egyik legelőkelőbb hívének, Frasaostrának leányát. Fiát olyan gonddal neveli, hogy később legnagyobb támasza az igazság hirdetésében. Legkisebb lányát, Porucsisztát, szintén előkelő gazdag ifjú veszi nőül. Az esküvőn megjelenik Visztapsza fejedelem és maga Zarathustra ír igen szép alkalmi éneket. Mennyire telve volt a gonoszok elleni gyűlölettel, legjobban bizonyítja az a tény, hogy még lakodalmas énekében is átkot szór ellenük és burkoltan felszólítja a fejedelmet, hogy hallgasson Mazda szavára, rendezzen vérfürdőt a gonoszok között és biztosítsa ellenük a vidám falvak tartós békéjét.[159]

Ilyen hang mellett nem csoda, ha a dévaimádók üldözni és rágalmazni kezdik. Az uralkodó ennek dacára állandóan kegyesen fogadja, az Aveszta olvasása meggyőzi Zarathustra isteni küldetéséről, elfogadja egyszerű tanát és terjeszti királyi hatalmával. A néphit őrei azonban mindig jobban szitották a parazsat, föllázadtak a király ellen; elfoglalták, kizsákmányolták a fővárost, Zarathustrát fogságba ejtették és megölték.

II. Az Aveszta.

1. A görög és perzsa hagyomány szerint Zarathustra írta Irán szent könyvét. Mégis mivel az egésznek gyüjteményjellege van és az egyes részek nyelvi szempontból elütnek egymástól, a legtöbb szaktudós csak a régi himnuszok – Bartholomae szerint versbe foglalt prédikációk – szerzőjének tekinti Zarathustrát; a többi rész is az ő tanai nyomán, de nem egészen az ő szellemében készült. Az izlám tűzzel-vassal pusztította, mint ‚sátáni művet‘, ezért alig negyedrésze maradt reánk, ez is több helyen megromolva, töredékesen.

2. _Megkülönböztetnek nagy és kis Avesztát._ A nagyot csak eredeti ősi iráni nyelven őrizték meg fordítás és magyarázat nélkül és a nyilvános istentiszteleteken kézikönyvül használták. A kis Aveszta inkább magánájtatosságok végzésére szolgált.

A nagy Aveszta három részre oszlik. I. _Jaszna_, lithurgikus imák és énekek könyve. Ennek legrégibb része a _Gatha-k_, 17 mély vallásosságra valló himnusz, melyet egyenesen Zarathustrának tulajdonítanak. Szűk látókörében kevés, de nagy eszmékre bukkanunk. Komoly lelkület mellett hatalmas, erős érzés lobog benne. Az újabb sívár részek olvasása után szinte fellélegzik az ember, ha egy-egy ilyen ódára talál. Tartalmuk azt mutatja, hogy Zarathustra nagy műve, a nép lelki megújhodása még csak a kezdet kezdetén áll. Néhány befolyásos ember állott még csak mellé, az ellentábor igen hatalmas és a próféta többször kételkedve kérdi, vajjon be tudja-e tölteni hivatását.

_II. Viszprat._ Nem egyéb, mint a Jaszna kiegészítő része.

_III. Videvdat (vendidat)_ a dévák, a gonosz szellemek elleni törvénykönyv, mely a különböző tisztulási szertartásokat ismerteti kimerítő részletességgel és hosszadalmasan.

A kis Aveszta részei: ‚Hoszbén‘, a napfelkeltekor végzendő imák; Jaszt, az egyes szellemek és istenségek dicsőítése; Xartak–Apasztak, a hitvallások könyve; Afrinaka, az áldások gyüjteménye stb.[160]

Az egész mű létezéséről és tartalmáról a XVIII. századig csak a régi görög és római írók nyujtottak felvilágosítást. 1723-ban került az első kézirata Oxfordba, hol Bodlean Librery könyvesboltjában erős láncokkal a falhoz erősítve, mint valami érthetetlen titkos könyvet mutogatták. Titokzatos volta ösztönözte a francia Auquetil Duperront, hogy Indiában felkeresse a parszi doktorokat (daszkurokat) és tőlük megtanulja az ősi iráni nyelvet. Ezek először csak hitegették, ámították, de sikerült neki túljárni az eszükön, tényleg megtanulta az ős nyelvet, szerzett magának becses kéziratot és lefordította az egész Avesztát.

A szöveg általános elképedést és csalódást váltott ki, mindenki felséges ódákat, magasszárnyalású bölcseleti elmélkedéseket várt, és e helyett unalmas litániákat, végnélküli és kicsinyes tisztulási szertartásokat talált. Voltaire két lapot se tud elolvasni Zoroaszter útálatos művéből, a nélkül, hogy szánalom ne fogja el az emberi természet iránt, mely ilyen silány lim-lommal bibelődött. Mások egyenesen lehetetlennek tartották, hogy a bölcs Zoroaszter, kit Platon annyira magasztal, ilyen bárgyuságot firkált volna össze; a hiszékeny Auquetil bizonyára valamilyen szélhámos áldozatává lett. Herder nyílt elméje azonban a sok aprólékos lim-lom között fölfedezte az Avesztában rejlő igazgyöngyöket és gúnyolta a franciákat, hogy egy párizsi lapszerkesztő hangzatos szólamait keresik a nagy Zoroaszterben. Ő maga nem annyira tudományos elmélyedéssel, mint inkább magasröptű képzeletének sejtelmével írja: «E szerint a rendszer szerint az embernek, mint Isten látható képének kell élnie és uralkodnia a szellem birodalmában, eszményi fényességben.»[161]

Az alapeszmét Herder helyesen érezte meg, de a tudományos megértés a mai napig sem tökéletes és nincsen minden tekintetben kielégítő fordítása.

III. Az Aveszta világnézete.

1. Az iráni szent könyvek legrégibb részének tartják a Gátha-kat, a Jaszna himnuszait, melyekben a legfőbb lényt többnyire _Ahura-Mazda_ névvel jelölik. Ahura annyi, mint úr, az ég és minden létező ura. Azonos a védákban szereplő Asurával vagy Varunával. Mazda «a mindentudó végtelenül bölcs, akit senki meg nem csalhat, aki mindent megfigyel és igaz mértékkel mér vissza; hűséges, mindent alkotó, mindenhez értő, változhatatlan.»[162] Nyugaton Platon óta Ahura-Mazdát Ormuzdnak hívják; ellenfelét pedig, a gonosz szellemet, Angra-manju-t Ariman-nak.

Amint a többi indogermán nép, úgy bizonyára az iráni is minden szükségletét, örömét és fájdalmát mitológiai alakokban testesítette meg. Zarathustra nagy tette az volt, hogy a néphit önállóvá lett isteneiben meglátja az egy Isten tulajdonságait és így a szellemeket ismét elvont fogalmakká avatja, vagy istenekből Ahura-Mazda szolgáivá, angyalaivá tette. Ez volt az emberi gondolkodásnak legelső és legsikerültebb formája arra, hogy a politeizmust és panteizmust kiküszöbölje.

_Ahura-Mazdán kívül az Aveszta a következő négyféle lényt ismeri:_ 1. Amesa-spenták vagy főangyalok, 2. a Jazdák, angyalok; 3. fravasik, az ősök szellemei; 4. a dolgok elemei: tűz, víz, föld és levegő.

_A hét főangyal Amesa-spenták_ gyüjtőneve a Gathákban és az ékiratokban nem fordul elő, a Jast azonban már úgy sorolja fel őket, mint szellemeket. A Gathákban még mint elvont isteni tulajdonságok szerepelnek: a legfőbb jó és áldásos uralom, jótékony jámborság, egészség, halhatatlanság, bölcseség, helyes értelem. _Első közöttük Asa_, a jog, az igazság, a legfőbb jó. Mint személy Ahura-Mazda főtanácsadója és végrehajtó ereje; képviseli és jelenti magát a paradicsomot is, mint igaz hívőnek járó jogos jutalmat.[163] Második _Vohu-Mana_, mint tulajdonság jó lelkületet, irgalmat jelent, mint személy pedig Ahura-Mazda legfőbb miniszterét.[164] Harmadik Spenta-Armatai, a tökéletes bölcseség és jámborság; mint személy pedig a földnek szelleme.

_A másodrangú angyalok_ között legnevezetesebb szerepet játszik Mithra, a Zarathustra előtti kor egyik főistene, kit Ahura magához hasonló nagynak teremt. Tisztelete később elterjedt az egész római birodalomban. Aquincumban is fedeztek fel szentélyét. A Gathákban a neve sem fordul elő, de a Jast tizedik fejezete már egészen róla szól. Úgy látszik, a védák hasonnevű isteneivel egyezően világosságot, fényességet jelent és mint személy a nap istenét.[165]

A harmadik csoportot a fravasik, Ahura fényes serege alkotják, megfelelnek az indus pitriknek, az atyák szellemének, kik a gonosz elleni küzdelemben segítik az embereket. A Jast 13–31. fejezetig foglalkozik velük. E szerint nemcsak minden embernek, hanem minden háziállatnak, sőt maguknak a fravasiknak is megvan a fravasija, a maga oltalmazó szelleme. A fravasik tana Auquetil szerint a teremtő gondolatnak legtökéletesebb kifejezése; Platon eszméjéhez hasonlóan ezek alkotják a teremtmények mintaképét, mértékét, lényegét és minden erők forrását. Emlékeztetnek még Sokrates daimonionjára és Aristoteles entelecheia tanára. A gondolat felfedezésére az a törekvésük szolgáltatott alkalmat, hogy mindenben a tisztát, az Asa birodalmához méltót keresik. Pl. az ősi tűz, a tűz fravasija a legtisztább mintaképe a föld tüzének, melyet alig tudnak megközelíteni kilenc tisztítás után.

Az ember égi osztályrésze is ilyen fravasi, mely öröktől fogva élt már az ember születése előtt. Nem egyéb, mint lelki alaperő, mely élteti már az embriót, neveli és fenntartja egész a haláláig és a nagy feltámadás napján ismét összeszedi csontjait. Ez Platon præexistencia-tanának régi kiadása.[166]

Az elemek közül legnagyobb szerepet játszik _a tűz;_ a parszik mindmáig tűzáldozatot mutatnak be. Fontos továbbá _a jó víz_ és az eső tisztelete, mely később Anahita néven mint a perzsák egyik főistennője, mint Ahura leánya és felesége szerepel. Ahura-Mazdával és Mithrával együtt emlegetik. Tisztelete azonosnak látszik a babiloni Militta, a kisázsiai Aphrodité és Artemis-kultusszal. Amint Mithra, a fényisten, mindenütt áldást hint a föld színére a napsugárral, hasonlókép kísérője, a vizek istennője is.[167]

2. _A rossz problémája, dualizmus._ Zarathustra a sokféle istentől eljutott a világ alkotójának és gondviselőjének megismeréséhez. Megkísérli ezzel kapcsolatban a másik örök filozófiai probléma megoldását is, a világ értékelését. Amint Buddhát és a védák bölcseit, úgy Zarathustrát is állandóan foglalkoztatja a gondolat, honnan van a sok baj és gyötrelem ezen a világon. Az emberiség létét fenntartó javakat, a fényt, tüzet, vizet és a táplálékot adó tehenet állandóan ellenséges hatalmaktól kell védeni. A jónak és a fénynek birodalma állandóan hadilábon áll a sötétségnek és a hazugságnak birodalmával. Ebben a nagy küzdelemben az ember mellett résztvesz az állatvilág és az egész teremtés. A jó pártjára áll a kakas, a nap első hírnöke, a kutya, a nyáj hűséges őre. A gonosz mellé szegődik a kígyó, a farkas és a hangya, mely a gabonát ellepi. Az emberek közül a rossz táborába tartozik a hitetlen, a bűbájos és a fajtalan életű.

A régi néphit mindenféle gonosz szellemet, manót és ördögöt ismer. Ezt alakította át Zarathustra, midőn a teremtésben minden rosszat és minden gonosz szellemet egy főelvre, az ős kajánra vagy ős gonoszra: Anra Manjura vezet vissza. Véleményét következőkép foglalja össze:

«Két szellem volt kezdetben: a jó és a rossz, gondolatban, szóval, tettel; látomásomban mint ikertestvérek jelentek meg, az értelmes ember helyesen választott közöttük, az értelmetlen helytelenül. Mikor a két szellem találkozott, megállapították a halál és az élet idejét és azt is, hogy a világ végén a hitetlenekre a legrosszabb sor, az igazhívőkre pedig a legjobb élet vár.»[168]

A Gathák még nem említik a fő gonosz nevét és a behisztáni ékiratok egyáltalán nem ismerik. Ezek a halált és minden büntetést még Ahura Mazdának tulajdonítják. Oldenberg szerint a gonosz szellem Zarathustránál sem egyéb, mint elvont logikus schéma, mely még nem öltött testet-lelket.[169] Az Aveszta későbbi részeiben már nagy szerepet játszik a gonosz szellem: Anra Manju. Ebből lesz Aristotelesnél Ahriman, a középperzsa pehlévi nyelven Aharmán (a magyar Ármány). Neki sincs kezdete, akárcsak Mazdának, de ezzel mégsem egyenlő erejű ellenfél, mert Ahura bölcseségével szemben balga és csak azt tudja, amit Ahura megenged neki. Végre is teljesen elveszíti a nagy világküzdelmet.[170]

A modern párszik, így Modi is, a Jaszna 44 fejezetére hivatkozva _Zarathustra filozófiájában nem engedik meg a dualizmust_. Zarathustra ezen a helyen szónoki kérdéseket tesz fel, melyek magukban foglalják a feleletet. «Azt kérdem Tőled ó Ahura! adj nekem helyes választ: ki teremtette jótékonyan a fényt és sötétséget? ki teremtette jótékonyan az álmot és ébrenlétet? A reggelt, a delet, az éjjelt, melyek az értelmes embert kötelességére intik.»[171]

Ezen a helyen Mazda alkotja a fényt és sötétséget, a nappalt és az éjjelt, miből következtetik, hogy a két szellemet is, kiknek az Aveszta újabb részei ezek létrehozását tulajdonítják. Zarathustra nem tartja összeegyeztethetőnek Isten jóságával és szentségével a világban tapasztalható töméntelen aljasságot és bölcseletileg úgy oldja meg a rossz problémáját, hogy Mazda két szellemet alkot, akik teremtenek és rombolnak, világosságot és sötétséget alkotnak. A mai világrend megmagyarázására mind a kettő nélkülözhetetlen és úgy összetartozik, mint a nappal és az éjjel. Az életet a jó szellem a Spenta Manju fakasztja, de Anra Manju oltja ki. Spenta kelti fel az embert, őrzi és ösztökéli lelkiismeretét; Anra viszont ellankasztja, érzéki gyönyörre hívja, álomba ringatja.[172]

Ez a szép tan megengedhető az Aveszta régi részére, sőt valószínűleg Zarathustra személyes felfogására nézve is. De az újabb részekben nem Spenta Manjuval száll szembe, hanem egyenesen Ahura Mazdával. A Videvdat első fejezetében Ahura 17 szebbnél-szebb helyet teremt az ember számára és Anra Manju valamennyit megmételyezi.[173]

3. _Az emberi lélek._ Mazda az embert is két szellem segítségével alkotta és ezek működnek benne. Vohumana a jó szellem és Akamana a rossz szellem, a rosszakarat. A jóakarat arra kéri, hogy mindig és mindenütt jót gondoljon, jót beszéljen és jót cselekedjék. Maga Ahura szólítja fel az első embert, Jimát (az ind Jámát), hogy gyarapítsa birodalmát, legyen ennek a világnak őre és oltalmazója és átadja neki a hatalom jelvényeit: az arany nyilat és arannyal kivert korbácsot.[174]

A rosszakarat azonban ösztökéli már az első embert, hogy a gonoszok útján járjon és a hazugság atyjának szolgálatába szegődjék. Az első nemzedék bőségben, tiszteletben és teljes megelégedésben élt, míg gondolatban elkezdett foglalkozni a hazug beszéddel és kiesett a régi jósorsából, jóhíréből; elrejtette magát és bolyongani kezdett a földön.[175] Majd Ahura parancsára várat épített, hogy megmentse ivadékait és az állatvilágot a föld kerekségét sujtó kemény telek elől. A vízözön helyett az Avesztában jégmező és hóözön szerepel.[176] Jima, az első ember, egyesíti magában azokat a vonásokat, melyeket Mózes első könyve Ádámnak és Noénak tulajdonít.

Az egész rendszer alapvető tana a rendületlen hit a lélek halhatatlanságában. Az emberiség új nemzedékké alakul, mely nem öregszik, nem hal meg, nem porlad el, örökké él, örökké virágzik és kénye-kedve szerint rendezi élete sorát.[177] Ha az ember meghal, lelke még három napig marad a földön és a gonosz szellem részéről mindenféle incselkedést kell elszenvednie. A harmadik nap hajnalán átmegy az idő ösvényén és eljut a Csinvat-hídhoz. Itt kérdőre vonják, mennyi része volt a földön vagyonban, jólétben (talán inkább jótettekben). «Egy szép teremtés, derék, jól megtermett ügyes leány két kutyájával és kötéllel megjelenik előtte. A tévhitű gonosz lelket a sötétségbe rántja, az igazhívő lelket pedig a magas Harán-hegyen át a Csinvat-hídon keresztül az égi szellemek partvidékére helyezi. Itt a jóakarat főangyala felemelkedik a trónjáról és kihirdeti: «Igazhívő lélek, idejöttél a veszedelmes létből a veszedelemnélküli létbe.» Erre az igaz lélek az arany trónon ülő Ahura Mazdához, majd a hét főangyalhoz járul és bevonul a dicsőség hajlékába.»[178]

IV. Zarathustra erkölcsbölcselete.

1. Zarathustra erkölcsbölcseletét sziklára építi, az egy Isten tulajdonságaira és a lélek halhatatlanságára. Ahura Mazdának igazság a lelke, fényesség a teste, napsugár a szeme, kék ég a ruhája. Csupa fény és tisztaság, bölcseség és színigazság benne minden. Ellensége minden hazugságnak, minden kétértelmű köntörfalazásnak.

Mazda teremti Asát, a szentséget és tisztaságot, az igazság országát és a jogrendet, hűséget minden törvény betartásában. «Asa a legnagyobb jó! (Asa ist das beste Gut)»; ez az Avesztának első és utolsó szava, ezzel zárul a Videvdat törvénykönyv minden fejezete, ez a párszi hívő főimádsága. _Asát, a szentséges tiszta lelkületet kell a jó embernek megvalósítania gondolatban, szóval, tettel._ A gondolat, szó és cselekedet Zarathustra erkölcstanának három oszlopa. Ezen alapul a három főerény: becsületérzés, igazmondás és jószívű cselekedet.

Mindenekelőtt a _jó gondolatot_ hangsúlyozza, mert a tett értéke akkor teljes, ha jószándékból történik. A jó gondolatot segíti hatalomra a mindennapi kötelező imádság: reggel, délben, este. Ebben ismétli meg mindenki a maga teendőjét, szeme elé tűzi az eszményt, melyet napközben meg akar valósítani. Herodotos írja, hogy a perzsa nemcsak magáért imádkozik ilyenkor, hanem a községért és királyért.

_Beszédben_ az igazmondást tartják a legfőbb jónak, mert aki a szavát meghamisítja, nem tartozik már Asa birodalmához, hanem átpártolt Anra Manju seregébe.

_A tettekben_ megkívánja a munkaszeretetet, a gonosz minden szövetségesének pusztítását és a gazdagoktól a szegény hívők segítését. A nép minden rendű-rangú tagja dolgozzék lelkiismeretesen a mindennapi kenyérért. Maga a föld megáldja a becsületes munkát és megátkozza azt, ki a napot lopja. Aki tétlen életmódot folytat, éppolyan bűnt követ el, mint a gazdag ember, aki nem segíti az érdemes szegényt és vagyonát vétkes gyönyörűségre pazarolja. Nagy bűn az is, ha a gazdag elvonja a munkás bérét. Modi szerint az Aveszta minden dolgozó embernek nyolcórai alvást és tökéletes munkaszünetet tanácsol. Bizonyára más könyvből merítheti ezt, mert Wolff gondos szószerinti fordításában nem található.[179]

_A jótékonyságnak különösen három faját_ dícséri a Videvdat: 1. segíteni a szegényt; 2. fiataloknak lehetővé tenni a házasságot és arra képesíteni őket, hogy erényes, tisztességes életet folytassanak; 3. oktatáshoz juttatni azokat, akik igazán tanulni szeretnének. A párszik ma is a jótékonyságnak ezt a három nemét művelik a legnagyobb szeretettel. Bombayban csak egy hatóságnál 48 millió rupia alapítványt helyeztek el; megfelel ez körülbelül hetven millió arany és száz milliárd papírkoronának.[180]

Az indus bölcselőkkel ellentétben Zarathustra elítéli az önsanyargatást és a bőjtölést, de viszont nagyrabecsüli a _mértékletességet_, mert ez a Videvdat szerint «a jó kutyák és a jó papok erénye.»[181] Strabo és Xenophon nem győzik eléggé dícsérni a perzsák józanságát és igénytelenségét.