Part 12

Minden hívőnek fontos kötelessége még a kártékony állatok és rovarok pusztítása. A pap hordjon mindig fegyvert magával és mutasson ezen a téren is jó példát. A földnek megművelése, tövistől és bojtorjántól tisztítása is oly dícséretreméltó dolog, mint a szentség és jámborság ügyének támogatása, mert aki pusztaságot művelés alá fog, növeli a lakosok jólétét és segíti a szegényt, hogy tisztességes munkával kenyérhez jusson. A Videvdat ötfajta boldog földet különböztet meg. Boldog először az a földterület, ahol templomot építettek és ahol imádsággal fordulnak istenhez; másodszor boldog az a föld, ahol derék házaspárok boldogan élnek gyermekeikkel. Harmadszor, ahol nedves, mocsaras földet száraz, megművelhető területté alakítanak, negyedszer az a mező, ahol nyájakat és csordákat őriznek. Ötödször boldog az a földterület, ahol nagy tömegben gyűlnek össze a csordák a kereskedelem céljaira.[182]

Szép tan még _a jó- és a gonosztettek kamatozása_. A jótett állandóan jó gyümölcsöt hoz, a gonosztett pedig rossz gyümölcsöt. Az a jó, melyet valaki 20 éves korában tesz, kétszer annyit ér, mint amit 40 éves korában visz véghez; hasonlóképpen a gonosztett is növekedik kamatos kamattal. Ezért hamar eleget kell tenni érte, megvallani a papnak és a megfelelő tisztulási eljárást elvégezni. Kereskedői nyelven szemléletesen fejezi ki ez a tan a szokás hatalmát, mely minden lélekre ránehezedik.[183]

2. _A családi élet._ Zarathustra a házasságot előírja az igazhívő számára, mert ezzel gyarapítja Ahura Mazda tisztelőit és mert a gyermekek a szülő halála után is imádkoznak érte. Sőt a szülő tettének kamatozása kiterjed még a gyermekekre is. Ha a gyermek gonoszat cselekszik atyja halála után, Ahura még ekkor is betudja ezt az atyának. Ha pedig a fiú jót cselekszik, növekszik az atya dicsősége is, ő is osztozik a gyermek érdemében. Ezért a nevelés igen nagyjelentőségű kérdés a parsziknál.

Családi életről világos képet nyujt az az imádság, melyet a parszi lány imádkozni szokott. Imádkozik 1. azért, hogy jó férje legyen; 2. hogy ki tudja érdemelni a jó férjnek osztatlan szerelmét, bizalmát és tiszteletét; 3. egészséges gyermekekért; 4. hogy áldott állapota és a gyermekágy baj nélkül menjen végbe; 5. hogy szerencsés szülés után elegendő teje legyen és hőn óhajtott gyermekét maga táplálhassa. Zarathustriánus szempontból nagy bűn az, ha az anya ki akar bújni gyermekének szoptatása alól és idegenek kényére bízza. A parszi könyvek szerint az az anya, aki saját keblén táplálja gyermekét, megőrzi családja vérének tisztaságát és eléri azt, hogyha gyermeke felnő, szeretettel, tisztelettel és hálával viseltetik iránta; 6. végül azért imádkozik a párszi nő, hogy gyermeke értelmes, erős emberré váljék, aki okosan tud résztvenni a község életében és öregbíti családjának, városának, országának dicsőségét.

A feleség főerénye megegyezés a férjével. Kérdezze meg tőle mindennap: «Mik a Te gondolataid? hogy egy lehessek Veled gondolatban; mik a Te szavaid? hogy egy lehessek Veled a beszédben; mik a Te tetteid? hogy egy lehessek Veled a cselekvésben. Igaz, hogy Zarathustra követőinél megkívánják a feleségtől, hogy nagyon engedelmes legyen a férje iránt, de ennek fejében tiszteletreméltóbb helyet foglal el a társadalomban, mint aminőt bármely keleti nép juttatott neki.[184] Részben ennek volt köszönhető a régi perzsák civilizációjának előrehaladottsága, hogy nagy tisztelettel övezték a nőket. Bátorlelkű vállalkozásuknak indító oka és jutalma ők voltak. Ezért a párszi könyvek éppoly fontosságot tulajdonítottak a leánynevelésnek, mint a fiúnevelésnek.

3. _Az iráni alkotmányt és erkölcsöt jellemzi a Jaszna következő helye:_ «Mazda igét hirdet, melyet szolgálatkészséggel be lehet tölteni. Ez az ige három verssort, négy társadalmi osztályt és öt előljárót foglal magában.

Melyek a verssorok? a jó gondolat, a jó szó és a jó cselekedet.

Melyek a társadalmi osztályok? A pap, a katona, az állattenyésztő földműves, az iparos… (hiányos szöveg). Mindegyikben lehet igazhitű férfi, akinek a gondolata, szava és cselekedete helyes, aki előljárójára hallgat és akinek cselekedete az igazság birodalmát gyarapítja.

Kik az előljárók? A házé, a községé, a kerületé, az országé, az ötödik Zarathustra… Így szólott Mazda. Kihez szólott? Testi-lelki hívéhez. Milyen volt, aki szólott? A legjobb király. Milyen volt, akinek szólott? Igazhívő, legjobb és engedelmes.»[185]

V. A rendszer értéke.

1. Zarathustra fohászkodik Ahura Mazdához: «Ó igazán-tisztelt Világ teremtője! mennyivel nagyobb, jobb, szebb nagyságban, jóságban, szépségben ez a sátánellenes Zarathustra-törvény más tanításoknál?» Erre Ahura Mazda válaszol. «Ez úgy értendő, ó Pitama Zarathustra! hogy ez a sátánellenes törvény nagyságban, jóságban, szépségben annyival nagyobb a többi tanításnál, amennyivel a legnagyobb tó, Vorukása, nagyobb a többi víznél… mint amennyivel nagyobb a legnagyobb fa a kis csemetéknél… mint a minket környező ég ott ennél a földnél.»[186]

Zarathustra látomásának igazat kell adnunk. Az ő tana az egész ókorban az emberi szellem leghatalmasabb törekvése arra, hogy kibontakozzék a politeizmus és panteizmus sorvasztó légköréből. Az ind bölcselők is világmegvető elszántsággal keresik a mindenség legfőbb elvét és mégis csak ködös, alaktalan káoszba jutnak el: Brahmanhoz, kiben megszűnik minden személy, minden tudatos tevékenység, akinek a neve csupa tagadás: «Neti, neti, se nem ilyen, se nem olyan.» Zarathustra istenfogalma legközelebb áll a Biblia fogalmához, tisztaságban felülmúlja Sokrates, Platon és Aristoteles isten tanait.

Nemcsak a személyes Isten egységét állította helyre, hanem az istentiszteletnek legősibb, legjellegzetesebb árja formáját is: a hódolatot a tűz, Isten legtökéletesebb jelképe iránt. Megfelel ez fennkölt felfogásának, mely az Istent örök fényességnek tekinti. A tiszta, mocsoktalan láng bizonyára legfölségesebb ábrázolója Őneki, aki az örök fény, az örök világosság… A zsidó vallás legfölségesebb és legdöntőbb mozzanataiban fénylő láng és égő tűz szerepel Isten fölségének és jelenlétének jelképe gyanánt.[187]

2. Erkölcsbölcseletének tisztasága, józansága szintén az ókor magaslatán áll. A nemkeresztény kultúrnépek családjában és az ókor bölcsei között senki sem domborítja ki annyira, mint ő, hogy mindenki a maga cselekedetének jutalmát veszi el itt és a másvilágon: mindenki úgy arat, amint vetett.

Míg Buddhában fáradt világkerülő remeték ünnepelik és istenítik a legnagyobb gondolkodót, ki az értelem erejével megoldotta a szenvedés problémáját és elérkezett a megsemmisülés boldogságába; addig a párszik gyermeki lelkülettel magasztalják nemzeti bölcsük személyében a legnagyobb ember királyi erejét és bizalommal várják, hogy Ahura seregét győzelemre vezérli a sötétség birodalma ellen. Zarathustra nem a földi élet megvetésére, hanem cselekvő, bátor életre sarkalja népét. És a nép fölséges nagy emberként tiszteli prófétáját, de azért mindig ember marad számára és nem isteníti, mint Buddha követői mesterüket.

Konfucius társadalmi erényei sorra feltalálhatók nála. Fenntartja a családi élet tisztaságát, ráneveli a gyermeket korán, hogy engedelmeskedjék szüleinek, ragaszkodjék tanítóihoz és tisztelje az öregebbet. A párszi anya azért imádkozik mindennap, hogy gyermeke okosan vegyen részt a község nyilvános életében és a kormány tanácskozásaiban.

Megengedhetjük az ősz párszi tudósnak, Modinak, azt is, hogy a Videvdat néhány fejezete a maga gondos tisztulási szertartásával a párszik egészségügyi kodexét alkotja és több rendelkezése ki fogja állni minden idők egészségtudományának bírálatát.

Még azt is megértjük, hogy a régi kezdetleges egészségtan számára nagy veszedelmet jelentett a holttetemből áradó ragály és ezt a mithos nyelvén úgy fejezték ki, hogy a halál démona megszállja. Ezért nem szabad érinteni a halottat, nem szabad a földbe ásni, vízbe sülyeszteni, a szent tűzzel elégetni, hanem a hegyek ormán vagy külön erre a célra épített tornyokban a keselyűknek vagy kutyáknak dobják oda étkül.

3. Viszont ha valaki beletekint a _rituális tisztálkodás_ leírásába, megengedi nekünk annak nevetséges kicsinyességét vagy visszataszító kínos voltát. Fő tisztítóeszközük a marhavizelet, ezzel mossák le háromszor már az újszülött csecsemőt és ez a mosakodás szerepel majd minden szertartásban. Ez bizonyára sem az egészségügyet, sem az esztétikai érzéket nem szolgálja. A százával osztott korbácsütés, a kilencnapos végehosszanélküli cerimóniák és az aránytalanul nagy büntetés még a nem szándékos hibákért is, mindez mutatja, hogy Zarathustra mennyire korának a gyermeke volt. Ő sem tudott szabadulni a szokás hatalmától, de ezeket a furcsaságokat értékessé kívánta tenni azáltal, hogy bekapcsolta őket a jószellemnek a gonosz ellen folytatott küzdelmébe.

_Ne feledjük továbbá a sötét foltokat erkölcstanában; így például a vérfertőző házasságok gyalázatos_ _szokását_.[188] Az Aveszta nagy érdemnek tekintette és többször magasztalja a legközelebbi rokonok házasságát. Strabo, Herodotos és Ktesias szerint régi iráni szokás, hogy az apa nőül veszi lányát, testvér a testvérét. Így Kambyses király nőül vette nővérét, mert «a rokonok házassága az égben köttetik meg.» Az egészséges emberi természet tiltakozott ez ellen az égbekiáltó bűn ellen és azért aránylag ritkán fordul elő, de annál nagyobb érdemnek tekintették. Az is igaz, hogy az iráni próféta a házaséletre sok bölcs szabályt állít fel, de visszataszítólag hat, hogy a nőstény kutyákról jobban gondoskodik, mint az emberekről.[189] A házasság ugyan felbonthatatlan, de a férfinak joga van másik nőt maga mellé venni, ha az első feleségtől nincsen gyermeke. Nem hiába az emberiség legnagyobb szenvedélyéről van itten szó, ezen a téren minden engedékenység keservesen megbosszulja magát és beláthatatlan visszaélésekre vezet. Herodotos szerint az ő idejében (Kr. e. 484–425.) már általános szokás Perzsiában a többnejűség.[190] Végül Zarathustra ismételt felhívása a vérfürdőre, az ellenfelek pusztítására, minden ivadékuk kiirtására, megmagyarázza a perzsa történelemben előforduló szörnyű kegyetlenségeket.[191]

Ezek következtében nem írhatjuk alá azt a dícséretet, amit Modi és Francis Cobbe zengenek: «Mi lenne ma az emberi hit, ha Zarathustra nem élt volna.»[192] De készséggel megállapítjuk, hogy a rendszer a nép lelkéből nőtt ki, vele összeforrott, virágzott is évszázadokon keresztül otthonában és mindenütt, hová az iráni kultúra elhatolt. Átélte Nagy Sándor veszedelmes korát és csillaga újra felragyog, mikor a Sassanidák visszaállítják Nagy Dárius országát. Bukását az izlám fegyveres támadása és rágalmai idézték elő. Most még alig 100,000 parszi őrzi a nemes hagyományokat Perzsiában és Bombay környékén.

Zarathustra szelleme végül megtermékenyítette a görög gondolkozást. Pythagorasról írja Porphyrios, hogy az istentiszteletet és a kellő életmódot a perzsa mágusoktól tanulta el. Heraklitos műveiben az iráni hatást a szakemberek közül senki sem tagadhatja. Protagoras nyilvánosan dicsekszik vele, hogy Zoroaszter titkos iratait megszerezte. Platon az istenek előtt kedveltnek tartja Zoroaszter mágikus tanát és Demokritosszal együtt elfogadja az ember föltámadására vonatkozó nézetét. Aristoteles (elkallódott) művet írt a mágusok tanáról és metafizikájában is dícsérettel adózik iránta.[193]

Végeredményben adjunk igazat az ókorra nézve Müller Miksának: «Ha a marathoni és salamisi csaták elvesztek volna és Görögország meghódol Perzsiának, akkor Cyrus birodalmának államvallása válhatott volna az egész civilizált világ vallásává. Perzsia beolvasztotta volna az asszir és babiloni birodalmakat… Egyiptom szent építményeit perzsa katonák keze dúlta volna szét. A királyok királyának parancsait szétküldenék Indiába, Görögországba, Scythiába és Egyiptomba és ha Ahura Mazda kegyelméből Dárius letiporja Görögország szabadságát, Zarathustra tisztább vallása könnyen kiszoríthatta volna az olymposi regéket.»[194]

JEGYZETEK.

A bevezető részhez.

1: Proal, Crimes et suicides passionels. Paris, 1900. X. és XI. fej. 314., 410., 661. l.

2: Bourget, Essais de psychologie contemporaine. Paris, 1883. Előszó.

3: Proal i. m. 416. l.

4: Überweg, Geschichte d. Phil. Berlin, 1926. I. k.

5: Windelband, Lehrbuch d. Geschichte d. Philos. Tübingen, 1912. 7–16.

6: Gumplovicz, Grundriss d. Sociologie. Wien, 1885. 167. l.

7: O. Selz, Die Gesetze der produktiven und reproduktiven Geistestätigkeit. Bonn, 1924.

8: Handbuch d. Philosophie, herausgegeben v. A. Bäumler u. M. Schröter. München, 1926. Vorwort.

Az indiai lélek fejezethez.

9: Dr. Betty Heimann hallei magántanár cikke (Kant-Studien, Bd. XXX. 1925, 1–23. l.). «Zur Struktur des indischen Denkens», az indiai gondolkodás centrumába az őserdő képéből levont következő tételt állítja: az ember azonos a természet többi részével és vele egyenlő értékű. (4. l.) A természet egyes részei egymás mellé rendeltségben állanak és csak másodlagosan sorakoznak egységgé az ősanyag képzetében, melyből az egyéni alakulatok mechanikusan erednek. (6. l.) Ez nehezen egyeztethető össze a nagy felelősségérzettel, mely a hindu minden szertartásos ténykedését kíséri; továbbá azzal a kifejlett idealizmussal, mely Parmenidesre, sőt Fichtére emlékeztet. Ezért nyugodtan tartható fenn az a megállapítás, hogy az indiai gondolkodás centruma az egységretörés. A Heimann-féle merev egymásmellé rendelés inkább fogyatékossága az indiai léleknek, mely az asszociatív gondolkodásból származik, de nem nyitja problémáinak és nem tetteinek rúgója. Taine a részvétben látja a buddhizmus főtényezőjét (le fait générateur), melyből egész életmódja és világfelfogása levezethető. Tévedését Oldenberg mutatja ki: Aus Indien u. Iran. Berlin, 1899. 120–128. l.

10: Oldenberg, Die indische Philosophie. Die Kultur d. Gegenwart. Allg. Gesch. d. Philos. Teubner. 1913. 46. l.

11: Deussen, Allgemeine Geschichte der Philosophie. I. k. 2. rész. Leipzig, 1906. Die Pilosophie der Upanishad’s. 279. l.

12: Max Müller, Ramakrishna. London, 1910. 48. l.

13: Oldenberg i. m. 52. l.

14: Deussen, Allg. Gesch. d. Phil. 1. k. 3. rész: Die nachvedische Phil. der Inder. Leipzig, 1908. 76. l.

15: Deussen I. k. 3. r. 102. l. – Garbe, Beiträge zur indischen Kulturgeschichte. Berlin, 1903. 43. l.

16: Id. Mereskovszki, Örök útitársaink. Budapest, 1921. 85. l.

Nemzeti Ujság, Vasárnapi melléklet. 1926. I. 21. 17. l. Egy nap Mahatma Ghandinál. – Baktay, Mahatma Ghandi válogatott beszédei és írásai. Budapest, 1925.

A védák fogalma.

17: Deussen, Allgemeine Gesch. I. k. 1. rész első fejezetei. Willmann, Geschichte des Idealismus. Braunschweig, 1907. I. k. 84–101. l. – Schmidt, Az ind filozófia. Budapest, 1925. 7–9. l.

18: Oldenberg, Die Veden, die ältesten Religionsurkunden Indiens. Halle, 1911. 11. l.

19: Oldenberg, Die indische Philosophie. 35. l.

20: Willmann, Gsch. d. Idealismus. I. k. 150. l.

21: Deussen, Allgemeine Gesch. d. Ph. I. 1. r. 12. l.

A Rig-védák kora.

22: P. Häusler, Streiflichter über die Urreligion der arischen Inder. Anthropos. Internationale Revue f. Völker u. Sprachenkunde. 1911. VI. B. 185., 193–199. l. Hasonlóan vélekedik Oldenberg, Die Veden. Halle, 1911. 5. l. R. Roth, Z. f. Deutsche Morgenl. Gesellsch. VI. 70. l.

23: A. Kägi, Der Rigveda. 1881. id. Seitz, Natürliche Religionsbegründung. Regensburg, 1914. 611. l.

24: Willmann, Gesch. d. Id. I. 88. l.

25: Deussen, Allg. Gesch. d. Ph. I. 1., 118. l.

26: Oldenberg, Die ind. Phil. 65. l.

27: A henotheismust Oldenberggel ellentétben nagyon komolyan veszi Deussen, Allg. G. d. Ph. I. 1., 104. l.; az igazság bizonyára itt is középúton jár.

28: Deussen, Allg. Gesch. d. Phil. I. 2. rész záró fejezetei. Jacobi, Die Entwicklung der Gottesidee bei den Indern und deren Beweise für das Dasein Gottes, Bonn, 1923, nem ismeri a kultúrtörténeti módszert, régi evoluciós alapon politeizmust vesz fel a Rig-védában, de megengedi «es fehlt nicht an Ansätzen an rein spekulative Götter.»

A Brahmanák kora.

Deussen, Allg. G. d. Phil. I. k. 2. rész.

29: Deussen i. m. I. 1. r. 242.; 116. l.

30: U. o. I. 2. rész 244. l.

31: U. o. l. 2. r. 286. l.

32: Oldenberg, Die indischen Religionen. Teubner, 1913. (Kultur d. Gegenwart I. 3., 1.) 70. l. – Az idézett hely inkább a következő korszakhoz tartozik, de mint irodalmi példa igen alkalmas a fogalom megvilágítására. Cf: Deussen, Allg. G. I. 3. r. 632., 658. l.

33: Deussen, System des Vedanta. Leipzig, 1906. 53. l.

34: Oldenberg, Buddha, 28. l.

Az upanisadok kora.

35: Deussen, I. 2. r. 357. l.

36: I. m. 361. l.

37: Deussen, System des Vedanta. 171. l.

38: I. m. 52. l.

39: Deussen, Allg. Gesch. d. Phil. I. 2. r. 271–279. l.

40: I. m. I. 2. r. 366. kv. l.

Ellenmondások és megoldások.

Pischel, Leben u. Lehre des Buddha. Teubner, 1917. 13. l.

Deussen, 1. 2. r. 213. kv. l. 3. r. 582. l.

Vedanta-rendszer.

Deussen I. 3., 586–614. l.

A védák és a vedanta-rendszer értékelése.

41: Id. Klimke, Hauptprobleme d. Weltanschauung. Kempten, 1911. 31. l.

42: Mahatma Ghandi, Válogatott írásai és beszédei. Fordította Baktay Ervin. Budapest, 1920. 155–167. l.

43: Max Müller, Essays I. 306. l.

44: Garbe, Beiträge. 47. l.

45: Garbe, Beiträge. 183–199. l.

46: Garbe i. m. 141–183. l.

47: Engelhardt, Rabindranath Tagore. Berlin, 1922, 235–269. l.

48: Garbe i. m. 4–5. l.

49: Garbe, 10. l.

50: Garbe, 237. l.

51: Schmidt, Az ind filozófia. Budapest, 1925. 33–34. l.

52: Deuss. I. 3, 90. Max Müller, Religion u. Philos. Deutsche Rundschau. 1879. 1. 69.

53: Ján. 9, 2–3. l.

54: Augustinus, Sermo 351. n. 4. P. L. t. 39. col. 1538. – Civit. Dei 1, 14. c. 13. t. 41. col. 748.

55: Gregor, M. Moralia 1. 34. c. 23. P. L. t. 76. col. 748. l.

56: Vass József, Sz. Ágoston vallomásai. Budapest, 1925. I. 269. 250. l.

Szánkja-rendszer.

Deussen I. 3. – Oldenberg, Indische Philosophie. Kultur d. Gegenw. I. V. Leipzig, 1913. 36–40. l. – Schmidt, Az ind filozófia. 42–49. l. – Garbe, Die Sankhja-Philosophie. 1917. – Garbe, Beiträge 37–94. l. – Schlüter, Aristoteles’ Metaphysik, eine Tochter der Sankhjalehre. 1874.

Jóga-rendszer.

57: Deussen, I. 3, 560. l.

58: Garbe, Beiträge. 204. l.

59: Deussen, I. 3, 507. l.

60: U. o. 559. l.

61: U. o. 546. l. Jacobi, Die Entwicklung der Gottesidee bei den Indern und deren Beweise für das Dasein Gottes, Bonn, 1923, a közfelfogással ellentétben az indusok egyhangú hagyományára támaszkodva azt vitatja, hogy a Jóga-rendszer kezdettől fogva teisztikus; hasonlóképpen a Nyája és a Vaisesika.

62: Deussen, I. 3, 563. l.

63: Oldenberg, Indische Philosophie. 47. l.

64: Deussen i. m. 566. l.

65: Oldenberg, Die Veden. 8. l.

66: Deussen i. m. 524., 530–535. l.

67: Giese, Psychotechnisches Praktikum. Halle, 1923. első gyakorlatai.

68: Garbe, Beiträge, 163., 208., 211., 239. – U. o. 207. l.

69: Paulhan, Activité mental. Paris, 1913. 26. l.

70: Germania Beilage; Pressburger Tagblatt 1914. III. 24. – A hipnózis hatásait jól összefoglalja Fröbes, Experimentelle Psychologie. Freiburg, 1920. II. 592–593. l. – Az autoszuggesztiót ismerteti Jaspers, Allgemeine Psychopathologie. Berlin, 1923. 235. l.

71: Részletesen közli Stoll, Suggestion und Hypnose in der Völkerkunde. Leipzig, 1904. 75–83.

Kisebb rendszerek.

Deussen, Oldenberg, Garbe és Schmidt idézett művei nyomán. Velük szemben Jacobi, Die Entwicklung der Gottesidee bei den Indern und deren Beweise für das Dasein Gottes, Bonn, 1923, a nyája-rendszer tudósainak tulajdonítja a legerősebb ind istenérvet, mely szerint a dolgok keletkezése értelmes alkotót kíván, mert minden, ami keletkezik, mástól keletkezik.

Buddha.

72: Deussen, I. 3. 122–125. l.

73: Pischel, Leben und Lehre Buddha’s. Leipzig, 1910. 8–9. l. Oldenberg, Buddhas Reden, Lehre, Verse, Erzählungen, übersetzt v. H. Oldenberg. München, 1922. XV. 1. (Posthumus munka.)

74: Szeghy, Buddhizmus és kereszténység. Budapest, 1909. 39. l.

75: Pischel i. m. 44. l.

76: Deussen i. m. 127. l. Schmidt, Buddha. Budapest, 1920. 20. l.

77: Schmidt, 68; Deussen 134. Buddha’s Reden. 18–21. l.

78: Buddha’s Reden, 21., 117. l.

79: U. o. 126–130. l.

80: Pischel 83. l.

81: Buddha’s Reden, 116–117. l.

82: U. o. 45–50. l. – Schmidt 30–31. l. – Deussen 150–151. l.

83: Deussen 149. l.

84: U. o. 151. l.

85: De la Vallée-Poussin, Nirvana. Paris, 1925. I–XXIV. 10. – Buddha’s Reden 291. l. – J. Dahlmann, Eine Studie zur Vorgeschichte des Buddhismus. Berlin, 1896.

86: Deussen 158. l.

87: Buddha’s Reden, 48–49. l.

88: Garbe, Beiträge, 126–127. l. – Schmidt, Buddha, 107–108. l.

89: Garbe i. m. 130–131. l.

90: Buddha’s Reden, XXXIII. 47. l. – Schmidt i. m. 102. – Pischel, 60–65. l.

91: Deussen, I. 3., 90. l.

92: Buddha’s Reden, 314–315. l.

93: Pischel, 79. l.

94: Szeghy, 46–47. l. – Ward, The Ethics of Gotama Buddha. London, 1923. Buddha erkölcstanát Epikuros gyakorlati etikájával tartja egyenrangúnak. A nyolcas ösvény és a nirvána csak illuziók benne.

95: Oldenberg, Buddha, vége.

96: Szeghy, 79. l. – Schmidt, 63. l.

97: Oldenberg, Indische Philosophie, 40. l.

98: Zsid. 10., 5–7., Ján. 4., 34.

99: Oldenberg, Buddha. 205. l.

100: H. St. Chamberlain, Die Grundlagen des XIX. Jahrhunderts. München, 1908. 244–245. l.

A kínai lélek.

101: Kapdebo, Az építőművészet története az ókorban. Budapest, 1903. 136. l.

102: F. Krause, Ju-Tao-Fo, Die religiösen u. philosophischen Systeme Ostasiens. München, 1924 19–21. l. – Wilhelm, Die Seele Chinas. Berlin, 1926. – Ku-Hung-Ming, Der Geist des chinesischen Volkes. Jena, 1924.

103: Krause i, m. 8. l.

104: Westermarck, Az emberi házasság története. Budapest, 1910. 87. l.

105: W. Grube, Die chinesische Philosophie. Kultur d. Gegenwart. I. Abt. V. Leipzig, 1913. 62–63. l.

106: Grube i. m. 61. l.

Konfucius.

107: Krause, Ju-Tao-Fo. München, 1924. 69. l.

108: R. Wilhelm, Kung-tse. Leben und Werk. (Frommans Klassiker d. Phil. 25. k.) Stuttgart, 1925. 1. l.

109: Wilhelm i. m. 139–140. l.

110: U. o. 6., 8., 192. l.

111: U. o. 4., 74. l.

112: Weber–Baldamus, Weltgeschichte. Leipzig, 1921. I. 33–38. l. – Wilhelm i. m. 84. l.

113: Krause i. m. 78. l.

114: Wilhelm i. m. 198. 85. l.

115: Wilhelm 50., 128. l.

116: U. o. 107., 135. l.

117: U. o. 52. l.

118: Wilhelm, 112–113. l.

119: U. o. 29–30. l.

120: U. o. 78. l.

121: Wilhelm, 17. l.

122: U. o. 59. l.

123: U. o. 79. l.

124: De Broglie, Problèmes et questions de l’histoire des religions, Paris; magyar fordítás Temesvár, 1894. 146–147. l. – Wilhelm, 62–63., 79. l.

125: Krause, Ju-Tao-Fo. 18. l. – A kingeket szószerint fordította latinra Angelo Zottoli S. J., Cursus litteraturæ Sinicæ. 1879. 3. k.-ben. Magyarázatokkal angolra fordította Legge, The Chinese Classics. 1880. szintén 3. k. Németre a Si-kinget fordította Strauss–Torney 1880-ban.

126: Orelli, Allgemeine Religionsgeschichte. Bonn, 1911. 58. l. – Harlez, Les religions de la Chine. Leipzig, 1891. 35–48. l. – Zottoli, Cursus, Su-king. 345., 383., 399. – Si-king, I. 6., 1.; 10., 8.; 11., 6.; II. 5., 4–6. l.

127: Harlez i. m. 38. l.

128: Grube, Die chinesische Philosophie. 64–65. l. – Krause, 34. l.

129: Wilhelm, 163., 208. l.

130: Krause, 150., 545. l.

131: Wilhelm, 69–70. l.

132: Wilhelm, 59. l.

133: Grube, 73. l.

134: Wilhelm, 107–109. l.

135: Krause, 81–83. l. – Wilhelm, 135. l.

136: Wilhelm, 114–128. l.

137: Wilhelm, 32. l.

Lao-ce.

138: Grube, Die chinesische Philosophie. 71. l.

139: Wilhelm, Kung-tse. 5–6. l.

140: Wilhelm, Lao-tse und der Taoismus. (Frommans Klassiker d. Philosophie. XXVI. k.) Stuttgart, 1925. 19. l. – de Broglie i. m. 145. l.

141: Wilhelm, Lao-tse 22. l.

142: Krause, Ju-Tao-Fo. 144., 545. – Magyar fordítása és magyarázata teozófikus szempontból készült: Stojits Iván, Laoce életbölcselete. Tao-te-king. Budapest, 1907. A mai pontosabb német fordítások mellett már nem használható.

143: Krause, Ju-Tao-Fo. 144–155. l.

144: Wilhelm, Lao-tse 34. l.

145: U. o. 30–40. l.

146: U. o. 42–50. l.

147: Grube, 73. l. – Krause, 546. l.

148: Wilhelm, 68–69. l.

149: Krause, 452. l.

150: U. o. 583. l.

Zarathustra.

151: H. Oldenberg, Aus Indien und Iran. Berlin, 1899. 159. l.

152: Carnoy, Les Indo-Européens. Préhistoire. Bruxelles, 1921.

153: Oldenberg i. m. 149–150. l.

154: Herodotos, Historia. Leipzig, 1830. I. 138. l.

155: Darmesteter, Le Zend-Avesta, traduction nouvelle. Paris, 1892.

156: Oldenberg, Aus Indien. 130. l.

157: Oriental. Litteratur Zeitung. 1925. 537–540. l. – U. o. 951. l. – Hertel, Achaemeniden und Kayaniden, Leipzig, 1924, azt vitatja, hogy Zarathustra Nagy Dárius atyja idejében, tehát Kr. e. a VII. században élt volna.

158: Oldenberg, Aus Indien. 145. l.

159: Bartholomae, Die Gatha’s des Avesta, Zarathustra’s Verspredigten. Strassburg, 1905. 117., 119., 133. l. – Magyarra Zajti Ferenc, Zarathustra Zendavesztája címmel fordította a Gathákat 1912; beleélés alapján készült.

160: Avesta, die heil. Bücher der Parsen, übersetzt auf der Grundlage v. Chr. Bartholomae’s altiranischem Wörterbuch von Fritz Wolff. Berlin, 1924. XI. l.

161: Oldenberg, Aus Indien. 131–134. l.

162: Jaszna, 43., 3–16.; 44, 4–7.; 45, 6.; 31., 8. l. – Bartholomae, Die Gatha’s. 49–54.; 59–60.; 70., 20. l. – Harlez, Lenormant és többen feltételezik itt a semmiből teremtés gondolatát; ez azonban a helyekből nem tűnik ki világosan; emanaciós származással is összeegyeztethetők.

163: Jaszna, 44, 3–5. – Bartholomae, 59–60. l.

164: Bartholomae, 132. l.

165: Jast, 10. f. – Wolff, 199–221., 232. l.

166: Jast, 13. f. – Wolff, 229–258. l. – Willmann, Geschichte des Idealismus. Braunschweig, 1907. I. 73. l.

167: Schanz, Der Parsismus. Philos. Jahrbuch. 1895. VIII. k. 153–154. l.

168: Jaszna, 30., 3. – Bartholomae, 13. l.

169: Oldenberg, Aus Indien, 155. l.

170: Jast, 13., 77.; 19., 96. – Videvdat, 19., 43. l. – Wolff, 240., 297., 433. l.

171: Jaszna, 44., 3–5. – Bartholomae, 59. l.

172: Dr. Modi, A Zend-Aveszta vallási rendszere. Budapest, 1925. 16–21. l.

173: Videvdat, 1. f. – Wolff 317–319. l.

174: Videvdat, 2., 4–6. – Wolff, 320. l.

175: Jast, 10., 34–35. – Wolff, 289. l.

176: Videvdat, 2., 22–42. – Wolff, 322–325. l.

177: Jast, 19., 11., 49. – Wolff, 286., 296. l.

178: Videvdat, 19., 28–32. – Wolff, 430–436. l.

179: Modi i. m. 54. l.-on Jaszna 62., 5.-re hivatkozik; itt azonban Wolff szószerinti gondos fordításában nem található.

180: Modi, 53. l.

181: Videvdat, 13., 45. – Wolff, 402. l.

182: Videvdat, 3., 23–33. – Wolff 328–330. l. – Modi 49–50. l.

183: Modi 30. l.

184: Modi 56–58. l.

185: Jaszna 19., 16–20. – Wolff 52. l.

186: Videvdat 5., 22–25. – Wolff 344. l.

187: Meurin, Le Christ et Zarathustra; id. Modi 10., 32–33. A szerző Bombay apost. vikáriusa volt.