IX.

A monarchiában és külföldön egy időben gyökeret vert a hit, hogy a háborúért elsősorban Tiszát és vele Magyarországot terheli a felelősség. Hogy ez a rágalom egyáltalában visszhangra találhatott, annak két oka volt; az első Tisza István egyéniségében rejlett: ő jóbarátaira és ellenségeire mindenkor az erő, az elszántság és a harciasság benyomását tette; a másik ok lélektani természetű: azoknak, akik Magyarországot oly kegyetlenül kifosztották, szükségük volt arra, hogy bírói tógát öltsenek magukra.

Amióta azonban az osztrák köztársaság külügyi hivatala kiadta: «Diplomatische Aktenstücke zur Vorgeschichte des Krieges 1914» című közleményeit, azóta kétségtelen, hogy a magyar miniszterelnöknek semmi köze ahhoz a háborús úszítóhoz, akinek alakja jóideig kísértett a világsajtóban. A monarchia összes államférfiai közül éppen ő volt az, aki sokáig és szívósan ellene szegült a fegyveres elintézésnek. Az osztrák vöröskönyv okiratai világosan beszélnek.

Július 1-én kelt felterjesztésében Tisza gróf az uralkodóval szemben hangsúlyozza, hogy végzetes hibának tartja és nem vállalja érte a felelősséget, ha Berchtold gróf arra akarja felhasználni a szerajevói rémtettet, hogy leszámoljon Szerbiával. «A miénk volna a legrosszabb locus standi, mint békebontók állanánk az egész világ előtt és a legkedvezőtlenebb viszonyok közt nagy háborút lobbantanánk lángra. Másodszor a mostani időpontot, mikor Romániát jóformán elveszítettük, a nélkül, hogy valami pótlást nyertünk volna érte és mikor az egyetlen állam, amelyre számíthatunk, Bolgároszág, kimerülten a földön fekszik, egyáltalában nagyon kedvezőtlennek tartom.»

A július 7-iki közös minisztertanácsban a magyar miniszterelnök a jegyzőkönyv szavai szerint azt a kijelentést tette: «most már ő is úgy látja, hogy a Szerbia elleni katonai akció lehetőségével inkább kell számolnunk, mint azt közvetlenül a szerajevói merénylet után hitte volna. A Szerbia elleni meglepő támadásba, amelyet nem előzne meg diplomáciai akció (és úgy látszik, tervbe vettek ilyen támadást, sajnálatosképpen Hoyos gróf is ilyen értelemben nyilatkozott Berlinben), soha sem tudna beleegyezni, mivel ilyen esetben az ő nézete szerint Európa szemében igen rossz helyzetbe jutnánk és alkalmasint számolnunk kellene, az egy Bulgária kivételével, az egész Balkán ellenségeskedésével.»

Továbbá: «Föltétlenül követelésekkel kell föllépnünk Szerbiával szemben, de ultimátumot csak akkor adhatunk, ha Szerbia nem teljesíti követeléseinket. A követelések legyenek súlyosak, de nem teljesíthetetlenek.»

És: «Ha nem fogadják el követeléseinket, akkor ő is a katonai akció mellett volna, de már most is hangsúlyoznia kell, hogy célunk csak Szerbia megkisebbítése, de semmi esetre sem végleges megsemmisítése lehet, mivel Oroszország ezt élethalálharc nélkül soha sem engedhetné meg és mivel ő, mint magyar miniszterelnök, soha sem egyezhetne bele, hogy a monarchia Szerbia egy részét annektálja. Annak megítélése, hogy megtámadjuk-e most Szerbiát vagy sem, nem Németország dolga. Neki egyénileg az a nézete, hogy a mostani pillanatban nem kell föltétlenül háborút viselnünk.»

A vita folyamán megállapítja az elnök (Berchtold gróf), hogy: «… az összes jelenlevők a magyar királyi miniszterelnök úr kivételével oly nézeten vannak, hogy a tisztán diplomáciai siker, még ha Szerbia eklatáns megalázásával végződnék is, értéktelen volna és azért olyan követeléseket kell Szerbiával szemben támasztanunk, amelyeknek visszautasítása előrelátható, hogy katonai beavatkozással gyökeresen el lehessen intézni a kérdést.»

Berchtold gróf így ír július 7-iki fölterjesztésében: «Tisza gróf azt az álláspontot képviselte, hogy háborús akciónak csak akkor lenne helye Szerbiával szemben, ha nem sikerülne Szerbiát diplomáciai eszközökkel megalázni. Tisza gróf attól fél, hogy háború esetén Szerbia balkáni barátaival és szövetségeseivel is akadna dolgunk.» Azután: «Ezzel szemben az értekezlet összes többi részvevői a magukévá tették az általam képviselt álláspontot, hogy a mostani alkalmat fel kell használni egy Szerbia ellen indítandó háborús akcióra, mert ha tovább várunk, akkor helyzetünk csak romlani fog.»

Július 8-ikán kelt fölterjesztésében a magyar miniszterelnök kifejti a következőket: «A mindenesetre igen örvendetes berlini hírek, továbbá a szerbiai események miatt érzett jogos felháborodás, a tegnapi közös minisztertanács összes többi részvevőiben azt a szándékot érlelték meg, hogy provokálni kell a Szerbiával való háborút, hogy végleg leszámoljunk a monarchia főellenségével. Nem voltam abban a helyzetben, hogy egész terjedelmében magamévá tegyem ezt a tervet. Minden emberi előrelátás szerint Szerbiának ilyen megtámadása fölidézné Oroszország közbelépését és így a világháborút, pedig én – Berlin minden optimizmusa ellenére is – legalább is kérdésesnek tartom Románia semlegességét.» Továbbá: «Abban foglalom össze az elmondottakat, hogy az általunk provokált háborút alkalmasint igen kedvezőtlen föltételek mellett kellene végigharcolnunk, míg a leszámolásnak későbbi időpontra való halasztása, ha diplomáciailag jól kihasználjuk az időt, az erőviszonyok javulását eredményezné. Ha a politikai szempontok mellett tekintetbe veszem az államkincstár és a közgazdaság helyzetét, amelyek óriás módon megnehezítenék a hadviselést és a társadalom számára szinte elviselhetetlenné tennék a háborúból folyó áldozatokat és szenvedéseket, akkor kínosan lelkiismeretes fontolgatás után nem tudom viselni a felelősséget a Szerbiával szemben javaslatba hozott katonai aggresszióért.»

Azután: «Tehát kimért, de nem fenyegető hangú jegyzéket kellene Szerbiához intéznünk, amelyben felsoroljuk konkrét panaszainkat és preciz kívánságainkat.» És tovább: «Előrelátható, hogy Anglia minden valószínűség szerint ilyen értelemben fog nyomást gyakorolni a többi entente-hatalomra és a cárnál is latba fog esni a megfontolás, hogy ő anarchista bujtogatások és antidinasztikus gyilkos merényletek védnöke nem lehet.» És végül: «Ha Szerbia enged, akkor persze bona fide el kell fogadnunk a megoldást és nem szabad megnehezítenünk visszavonulását.»

Berchtold gróf július 14-iki felterjesztésében a következőket mondja: «Tisza gróf lemondott kifogásairól, amelyeket a rövid határidőhöz kötött ultimátummal szemben emelt, miután utaltam a katonai nehézségekre, amelyek a halogatásból származnának. Arra is rámutattam, hogy a mozgósítás elrendelése után is lehetséges volna még a békés elintézés, ha Szerbia idejében beadná a derekát.» «Tisza gróf továbbá nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a tervezett eljáráshoz csak oly föltétel mellett járulhatna hozzá, ha még az ultimátum elküldése előtt a közös minisztertanács oly értelmű határozatot hozna, hogy a monarchia – eltekintve kisebb határkiigazításoktól – a Szerbia elleni háborút nem kívánja területek szerzésére használni.»

A július 19-iki közös minisztertanácsban «a magyar királyi miniszterelnök felszólítja a jelenlevőket, hozzák meg azt a határozatot, amelytől neki, miként az utolsó megbeszélés alkalmával hangsúlyozta, a magyar királyi kormánynak az egész akcióhoz való hozzájárulását függővé kell tennie. A minisztertanácsnak ugyanis még egyhangúan ki kell mondania, hogy a Szerbia elleni akció nem függ össze a monarchia valamelyes hódító terveivel és hogy a monarchia a katonai okokból szükséges határkiigazításokon kívül, Szerbia egyik részét sem akarja annektálni. Föltétlenül ragaszkodnia kell hozzá, hogy ilyen egyhangú határozat hozassék.»