X.

Ismételten fölvetették a kérdést, hogy Tisza, miután nem sikerült megmentenie a békét, miért nem vonta le balsikeréből az alkotmányos következtetéseket? Ha ő is, miként Széll Kálmán tette a bosnyák okkupáció idejében, a nyilvánossághoz intézett szózat kíséretében kivonult volna a kormányból, akkor kétségtelenül ő lenne ma Közép-Európa legnépszerűbb államférfia.

Tisza maga mélyen hallgatott erről a kérdésről. Egyébként jellemző előkelő gondolkodására nézve, hogy évekig a vádak és rágalmak záporában állott, a nélkül, hogy bécsi kollégáinak terhére tisztázta volna magát.

Valószínűnek tartom, ő azért maradt meg kormányon, mert – okkal-e vagy ok nélkül – zavarban volt utódjának személyét illetőleg. Jól tudta, hogy a háborús állapot milyen súlyos kötelességeket fog a magyar miniszterelnök vállaira vetni. A nemzetnek külső és belső fronton kell harcolnia. A belső fronton szemben áll vele a magát csalhatatlannak valló, züllött osztrák hadvezetőség. Később a tapasztalás csakugyan azt mutatta, hogy Tisza körültekintése, bátorsága, emberszeretete és az udvarnál élvezett nagy tekintélye kell hozzá, hogy meg tudja védeni állásának méltóságát.

Őt a magasabbrendű kötelességérzet kötötte a helyéhez. Rajta volt, hogy megakadályozza a háborút, nem mint elvi pacifista, mert az soha sem volt, hanem mert nem várt semmi jót ettől a mérkőzéstől; midőn nem lehetett már megakadályozni a háborút, ő is, mint minden jó magyar ember, azt vallotta, hogy a nemzet minden fizikai és szellemi képességét a fegyveres erő szolgálatába kell állítani.