XI.

1916. november 21-ikén meghalt az agg Ferenc József király. Abban a tudatban húnyhatta le fáradt szemét, hogy a Habsburg-ház lobogói diadalmasan lengenek északon és délen.

December hó 30-ik napján érte el Tisza pályája a delelőpontját. Mint nádorhelyettes akkor tette fel Szent István koronáját IV. Károly fejére. Egy királyt koronázott meg, aki sokkal fiatalabb és sokkal inkább Habsburg volt, semhogy nyomasztónak ne érezte volna első magyar tanácsosának hatalmas egyéniségét.

1917 tavaszán a király váratlanul kéziratot intézett magyar miniszterelnökéhez, amelyben meghagyta neki, hogy dolgozza ki az általános titkos választójog törvényjavaslatát. Május 22-ikén Tisza megtette azt, amit Bécs tőle várt: beadta a kormány lemondását.

Az udvari politika ezekben a napokban, mikor már kétséges volt, hogy a Habsburg-ház kibírja-e egyáltalában a háború szörnyű megterhelési próbáját, megbuktatta a monarchia legerősebb államférfiát és jégre tette a legjobban fegyelmezett kormányzópártot.

A választójogi blokk, a polgári radikálisok és a szociáldemokraták koaliciója, gróf Károlyi Mihály vezetése alatt előtérbe lépett.

A király az ifjú Esterházy Móric grófot bízta meg kormányalakítással. A gróf magára vállalta, hogy elő fogja vezetni a demokrata sárkányt az udvari lovardában, de négy havi kísérletezés után általános testi és lelki kimerültsége arra kényszerítette, hogy elbocsátását kérje.

Utóda a minden vizen otthonos és minden széllel ismerős öreg Wekerle Sándor lett. Az öreg úrnak szemmel láthatóan az a különös megbízatása volt, hogy lefaragja a választójogi javaslatból mindazt, ami Tisza Istvánnak kellemetlen, hogy ilyen módon a Nemzeti Munkapárt jóakaró semlegességét biztosítsa magának. A kormányzati művészet, amely a választójogi javaslatot hozta, egészben véve csak annyit ért el, hogy mérhetetlenül fokozta a választójogi blokk elégedetlenségét és hogy az államhajó kormányrudját kitépte az erős kézből és az aggastyán bizonytalan vezetésére bízta.

Tisza visszanyert szabadságát arra használta, hogy frontszolgálatra jelentkezett. Ő felsége kinevezte a 2. királyi huszárezred parancsnokává. Ezredének Debrecen volt a hadkiegészítő kerülete, huszárai abból a kálvinista civistársadalomból sarjadtak, amely mindenkor a Tisza-féle politika leghevesebb ellenzéke volt. Künn a lövészárokban boldoggá tette a tapasztalás, hogy az alföldi kálvinisták, akiket most már nem választott el tőle semmiféle politikai demagógia, olyanok, amilyennek a maga fajtáját szerette: vitézek, eszesek, istenfélők és hűségesek.