Part 15

Galilei 1615-ben önkényt Rómába ment, hogy a szentszéket megnyerje a Kopernikus-féle tanoknak. Egy félévig tartózkodott Rómában s ezalatt indították meg az első tárgyalást ellene, illetőleg a Kopernikus-féle tanítások ellen. Az inkviziciótól kiküldött nyolc teológus kimondotta, hogy 1. az az állítás, hogy a Nap a világ közepén van s emiatt mozdulatlan, szószerint ellenkezésben van a szentírással s azért eretnekség, 2. hogy a Föld nincs a világ közepén, hanem naponkint megfordul saját tengelye körül, ez egyszerűen filozófiai abszurdum és teológiai tévedést tartalmaz. Ennek következtében V. Pál pápa eltiltotta Galileit a Kopernikus-féle tanok hirdetésétől és védelmezésétől. Sőt csakhamar „indexre tették“ vagyis eltiltották azokat a könyveket, amelyek a Kopernikus-féle tanokat védelmezték, sőt magának Kopernikusnak a könyvét is, mindaddig, amíg benne „a hibákat ki nem javítják“! – Galilei barátai, akik hallották a nagy férfiú védekezését a teológusok ellen, azt a hatalmas győzelmet, amit nap-nap után aratott fölöttük, azt mondják, hogy elragadó gyönyörüség volt hallgatni.

Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy Kopernikus könyvét „kijavították“, még pedig Gaetani biboros, 1620-ban. Elfelejtette azonban pl. javítani azt, hogy a Földről, mint „csillagról“ van szó s még sok egyebet, aztán a matematikai dedukciók után odatette, hogy ezek nem reális dolgok, csak afféle matematika. Persze így senki sem adta ki a könyvet s 200 esztendeig tilalom alatt állott.

Nem mondhatjuk egyáltalában, hogy Galileivel rosszul bántak volna akkor Rómában. Az előkelő, intelligens papság igen nagy része pártján volt, sokan pedig, ha nem is hittek neki, de nagyon tisztelték s nem láttak veszedelmet tanításaiban. Csak a dominikánus- és jezsuita-barátok közt volt sok irigye az áltudósok és sok fanatikus ellensége a tudatlanok közül. Azt híresztelték, hogy esküvel revokálta tanításait. Ez nem igaz, amint azt Bellarmine Róbert biboros írásos nyilatkozata bizonyítja. Fontos ezt tudnunk s meg kell említenünk, mert később valamiféle hamisítás alapján ráfogták, hogy esküt tett arra, hogy Kopernikus tanait tévesnek tartja. S mint esküszegőt állították másodszor az inkvizició törvényszéke elé.

Közben Galilei tudományos munkássága nem pihent. Az árapály kérdésével foglalkozott Rómában, aztán meg levelezést kezdett a spanyol udvarral, amelyben fölajánlotta, hogy szivesen elmegy Spanyolországba, hogy kidolgozza azt a módszert, amivel meg lehet állapítani valamely helynek a földrajzi hosszuságát. Ez a módszere azon alapult, hogy a Jupiter holdjainak eltünése a Föld minden helyéről nagyon pontosan ugyanabban az időpillanatban látszik. Ha tehát a hajós, messze hazájától, idegen földeken megfigyeli azt a pillanatot, amikor a Jupiter valamelyik holdja eltünik, akkor előre kiszámított naptárakból pontosan megtudja, hogy hány óra van abban a pillanatban pl. Firenzében. Ha aztán délben megigazította a Nap delelése szerint az óráját, akkor látni fogja, hogy mekkora időkülönbség van saját észlelőhelye és Firenze közt s ebből a földrajzi hosszuság-különbség egyszerüen kiszámítható. A zseniális módszer alkalmazása gyakorlati nehézségekbe ütközött, különösen amiatt, hogy nem volt még föltalálva olyan óra, amely csak néhány órára is meg tudta volna tartani a pontos időt. Az ingára gondolt ekkor is, de még számos esztendőnek kellett elmúlnia, amíg ez az eszméje megvalósult. A spanyol udvarral folytatott levelezése nem vezetett eredményre, a toscanai tengerészetben azonban megpróbálták alkalmazni, eredmény nélkül. Ez a módszer ugyan igen szellemes, de ma már, a kronométerek korában, a múlté.

Firenzébe való hazatérte után betegeskedni kezdett, pedig még csak 53 éves volt. Ez sok munkájában megakasztotta. Vegyük még hozzá, hogy mennyire el lehetett kedvetlenedve a szentszék tilalma miatt s megértjük, hogy nem sokat dolgozott. De azért nem volt teljesen tétlen. 1618-ban három üstökös jelent meg az égen. Tanulmányozta őket és gondolkozott mivoltuk fölött, de amint írásai később elárulják, nagyon gyenge eredményekre lyukadt. Elméleteit levelekben hirdette, különösen Mario Guiducci útján, 1619-ben. Guiducci publikációjában nagyon nekirohant Orazio Grassi jezsuitának, aki erre aztán gúnyiratban (Csillagászati és filozófiai mérleg) felelt s gorombán pellengérre állítja Galileit és iskoláját az üstökös-elmélet miatt. Galilei csak 1622-ben felelt erre „Il Saggiatore“ nevezetes pamfletjében, amely a polémiának örökbecsü, klasszikus mintája s a legszebb olasz nyelvnek egyik legszebb emléke. Kinyomatás előtt szentszéki jóváhagyást kért reá. Az „Accademia dei Lincei“ szintén megvizsgálta s csak néhány kis javitást tett rajta, hogy Galileit megóvja az üldözéstől. 1623-ban megkapta a pápai „imprimatur“-t. Niccolo Riccardi atya, aki birálatra volt kiküldve, a következőleg nyilatkozik róla:

„Olvastam az „Il Saggiatore“ címü munkát s nemcsak hogy nem találtam benne semmi olyasmit, ami a jó erkölcsökkel, vagy a mi vallásunk isteni igazságaival ellenkezésben állana, hanem ellenkezőleg, olyan sok szép és sokféle természetfilozófiai megfigyelést találtam benne, hogy azt hiszem, korunk nemcsak arra lehet büszke, hogy a régi filozófusok műveinek örököse, hanem arra is, hogy fölfedezője a természet sok olyan titkának, amelyet azok nem érhettek még el s mindezt a szerző éleselméjü és szolid munkásságának köszönhetjük; valóban boldog lehetek, hogy kortársának nevezhetem magamat.“

Mialatt a mű nyomdában volt, azalatt meghalt XV. Gergely pápa és helyette Maffeo Barberini biborost, Galilei egyik legjobb barátját koronázták VIII. Orbán név alatt pápává. Galilei méltán ujonghatott ennek s a legszebb reményekkel tekintett a jövőbe.

Sietett is Rómába, hogy kieszközölje a pápától a Kopernikus-féle tanoknak fölszabadítását. A pápa rendkívül szivesen fogadta, kitüntette régi barátságának minden jelével, sokszor fogadta kihallgatáson s gyönyörrel figyelt ékesszóló védelmére, amivel a Kopernikus-féle tanok igazságát bizonyította. Amikor végleg elbocsátotta őt a pápa, ajándékokat küldött utána s megüzente a toscanai hercegnek, hogy vigyázzon Galileire, gondoskodjék róla, mert ezzel a pápát kötelezi le. A Kopernikus-féle tanokat azonban nem fogadta el s a könyvek és tanítás föloldását nem engedte meg, ami igazán nagy kár és veszteség volt úgy a tudományra, mint az egyházra nézve.

Szomorúan ment haza emiatt Galilei. Betegsége is sokat gyötörte, forrón szeretett leánya, Maria Celesta, aki apáca volt Firenzében, szintén betegeskedett, családjának többi tagja hálátlanul viselkedett az aggastyán iránt. Mindezáltal ernyedetlenül dolgozott nagy munkáján, amellyel a Kopernikus-féle tanokat akarta megvédelmezni. Rómából biztatást kapott, hogy nem lesz belőle baj, csak bátran, az eltiltást nem fogják olyan komolyan venni.

1630-ban lett vele kész és 1632-ben megjelent a római és firenzei inkvizitorok jóváhagyásával. Címe volt: „Dialogo di Galileo Galilei, Linceo, matematico sopraordinario dello Studio di Pisa, e filosofo e matematico primario del serenissimo Gr. Duca di Toscana. Dove nei congressi di quattro giornate si discorre sopra i due massimi sistemi del mondo, Tolemaico e Copernicano; proponendo indeterminatamente le ragioni filosofiche e naturali tanto per l’una, quanto per l’altra parte.“

Párbeszédek alakjában írja itt meg Galilei fényes védelmét. A tudományok egyik legnagyobb kincse ez, amely a maga korában óriási hatásu volt s teljesen biztosította a Kopernikus-féle világnézet diadalát. Három személy beszélget benne, u. m. Salviati, a Kopernikus-féle elmélet védelmezője, Sagredo, a művelt, érdeklődő laikus és Simplicio, a Ptolemaiosz-féle világnézet csökönyös és korlátolt belátásu védelmezője. Külsőleg állandóan úgy tartotta a művet, mintha a Kopernikus-féle nézetet csak gyenge, be nem bizonyított hipotézisnek tartaná, így kellett annak lennie, hogy az „imprimatur“-t megkapja az inkvizitoroktól.

Le volt ebben a műben téve Galileinek minden eredménye, barátainak és híveinek lelkes gyönyörüségére, ellenségeinek kimondhatatlan bosszuságára.

Nem is hagyták abba a dolgot. Bevádolták Galilei művét az inkvizició előtt. Különösen a nevetségessé tett Grassi, meg a napfoltok fölfedezésének elsőségeért vetélkedő Scheiner a jezsuiták hatalmas rendjének támogatásával támadták meg Galileit kiméletlen kegyetlenséggel és gonoszsággal. Ráfogták, hogy a „Dialogo“ Simpliciója a pápát figurázza ki, amiért a korábbi jóbarát szintén megharagudott. Azután az 1616.-i pör aktái mellől előszedtek egy írást, amely szerint Galilei állítólag akkor megesküdött, hogy nem védelmezi többé Kopernikus világnézetét s amely szerint ezt neki határozottan meg is tiltották volna. Galilei állítólag azzal vétkezett volna legnagyobbat a szentszék ellen, hogy amikor az „imprimatur“-t kérte művére, akkor ezt az írást elhallgatta volna. Pedig ez az írás hamisítás, vagy legalább is csak indítvány volt, amelyet azonban 1616-ban nem fogadtak el és nem eszerint jártak el. Semmiesetre sem volt valóság.

A betegségéből alig fölépült 68 éves aggastyánt 1832-ben Rómába citálták, a Dialogo árusítását megtiltották. Galilei csak 1633-ban jöhetett Rómába, ahol 23 napon át az inkvizició palotájában fogolyként őrizték s folyton faggatták, kihallgatták. 1633 június 22.-én volt az a szégyenletes nap, amikor megesküdtették nyilvánosan és ünnepélyesen, hogy nem hiszi a Kopernikus-féle tanokat.

Az inkviziciós törvényszék Galileit meghatározatlan időre fogságra vetette a szentszék börtönébe, de VII. Orbán pápa ezt az ítéletet lényegesen enyhítette, amennyiben fogsága helyéül a toscanai herceg villáját jelölte ki Róma mellett a Trinita dei Montin. Később megengedték neki, hogy visszatérhessen Sienába, majd még 1633 végével saját villájába, Arcetribe, Firenze mellett.

Szegény aggastyán betegségtől gyötörve, lelkében teljesen leverve, félig megvakulva, még mindig folytatta munkásságát. Fölfedezte a Hold librációját, vagyis azt a tüneményt, hogy a Hold nem mutatja állandóan mindig pontosan ugyanazt a felét a Föld felé, hanem egy kicsit jobbra-balra libeg, mintha inga volna. Korábban már tökéletesítette a mikroszkópiumot, aztán élete vége felé szerkesztett egy ingaórát, de ez még nagyon tökéletlen volt.

1637-ben teljesen megvakult, úgy hogy már nem láthatta készen 1638-ban Leydenben megjelent második főművét, a „Discorsi e dimonstrazioni matematiche intorno a due nuove scienze attinenti alla meccanica e ai movimenti locali: Altrimenti dialoghi delle nuove scienze“ című mechanikai főművét, amely eredetileg négy „nap“-ra volt osztva, de a szerző még két napot csatolt hozzá később. Ez a munka a mechanikának és fizikának alapvető főműve, amelyen épült föl, most már a peripatetikusoktól megszabadított tudomány gyorsan fejlődő épülete.

Galilei, szeretett tanítványai környezetében, 1642 januárius 8.-án halt meg Firenzében.

Csak kétszáz év mulva vonták vissza művének tilalmát! Mert csak 1835-ben vették le Kopernikus, Keppler és Galilei műveit az indexről. Sok keserű gondolat fűzhető ehhez a dologhoz, de fölösleges és jogtalan. Az idők szelleme volt az, amely a személyes gyülölködés eszközévé szegődött s ez ma is csak úgy van. Később Darwin tanításaival voltak így s még ma is megtörténik, hogy vannak tankönyvbirálók, akik nem ajánlják engedélyezésre az olyan tankönyveket, amelyek a Darwin-féle tanokat hirdetik. Igazán nem okulnak az emberek! Maradnak mindig egyformák.

Galilei főérdemeit a következőkben foglalhatjuk össze:

Csillagászati megfigyelései, a távcső használata a legszebb tapasztalati bizonyítékokat szolgáltatták a Kopernikus-féle világnézethez. Valóban Galileinek lehet köszönni, hogy ez a világnézet olyan gyorsan általánossá lett, fölszabadította a tudományt attól a lenyügöző balvéleménytől, hogy a Föld a világ közepe s minden csak a Földért van teremtve. De nemcsak a tudományoknak, hanem az egész filozófiának fölszabadulását jelentette ez, ami aztán a szabadabb gondolkozásra, majd a szabadságra vezetett.

Óriási jelentőségűek azonban mechanikai eredményei is. Megmutatta, hogy a folyton működő erő gyorsuló mozgást hoz létre, hogy erő nélkül az anyag tehetetlen, mozgását nem változtatja. Ezeknek az alapvető mechanikai tételeknek teljesen pontos fogalmazását azonban csak Newton adta meg. Galilei nélkül azonban ez lehetetlen lett volna.

S ha utána óriási léptekben fejlődött a tudomány s egyes lángelmék talán sokkal nagyobb lépéseket is tettek, övé volt a legnehezebb lépés, neki kellett lerázni a peripatetikusokat, az arisztoteleszi mechanika lenyügöző tanításait, amelyektől még maga Galilei sem tudott teljesen megszabadulni, amint molekuláris tanításai mutatják. Alig van a tudományok történetében még egy tudós, aki annyira szerencsétlen lett volna fölfedezéseivel és találmányaival, mint ő, mert minden érdemét el akarták vitatni tőle. Vígasztalta azonban mindig tanítványainak óriási, lelkes serege, akik sokszor ugyancsak keményen exponálták magukat érte s akik állandóan megörökítették érdemeit, annyira, hogy ma a legtöbb kérdésben világosan látunk s teljes mértékben méltányolni tudjuk lángelméjét, nemes gondolkozását, csodálatos jó szivét és fáradhatatlan tevékenységét. Igazi _tudós_ volt, akit csak tudománya érdekelt, igazi tudós, akit megáldott a sors valódi ékesszólással és remek stílussal, hogy nemcsak minden koroknak egyik legnagyobb tudományos búvára volt, hanem egyik legnagyobb hatásu lángelméje is, aki a tudományok történetének eddig talán legfényesebb korszakát nyitotta meg.

_Cholnoky Jenő dr._

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Ki volt az első magyar fizikus? Uránia 1910. 12. sz.]

[Footnote 2: Később mint író Cuvier Györgynek nevezte magát.]

[Footnote 3: Brassai: Emlékbeszéd Bolyai Farkas felett.]

[Footnote 4: Ezek közül egy később kultuszminiszter és több egyetemi tanár.]

[Footnote 5: Bolyai és Gauss levelezése.]

[Footnote 6: Akadémiai emlékbeszéd.]

[Footnote 7: Bedőházy: A két Bolyai p. 107.]

[Footnote 8: Felhivás a Tentamen előfizetésére.]

[Footnote 9: Ezt dr. Vályi Gyula professzortól tudtam meg.]

[Footnote 10: Schlesinger: Bolyai János.]

[Footnote 11: Beltrami munkálatai szerint egy több dimenziós euklidészi geometria magában foglalja a Bolyai-félét.]

[Footnote 12: Schlesinger: Bolyai János.]

[Footnote 13: Brassai: Emlékbeszéd.]

[Footnote 14: A Linné nevet Carolus Linnaeus nemesi rangra való emelésekor, 1757. április 4-én nyerte. Ő maga ezt a nevet sohasem használta, de az irodalom mindig igy nevezi őt.]

TARTALOM.

Előszó 5 Aristoteles 7 Humboldt Sándor 38 Honterus 53 Franklin Benjámin 66 Cuvier 83 Bolyai Farkas és Bolyai János életrajza 98 Carolus Linnaeus 126 Jenner Edward 143 Pasteur Louis 160 Mommsen Tivadar 179 Darwin 198 Galilei 215