Part 2

– Azt tanítja a költészetről, szóla Isokrates, hogy az általában „utánzás“. – Csakugyan helyesen. – Mert, azt mondja, az ember minden lények közt leginkább hajlandó az utánzásra, gyönyörüségét leli az utánzatokban. – Úgy van; és amaz ősformák utánzásában, amelyeknek alakítója az istenség, kell lelnie gyönyörüségét. – Szépítő, hűséges és torzító utánzásokat különböztet meg. – Nyilvánvaló, hogy itt nem az ősformáknak, hanem mulandó árnyképeiknek utánzásairól beszél. – – Leginkább a tragédia lényegét próbálta magyarázni. – A tökéletes műben a költő az istenek tolmácsa, ihlettségével oda vonzza az emberek lelkét, ahová az istenek akarják. Erre jobb magyarázat nincs. – A tragédia, azt mondja, komoly és jóravaló cselekedet utánzása, oly kimenetellel, hogy a jó ember valamely vétsége miatt elbukik; bukása bennünk félelmet és részvétet kelt; ekkép megrázza s egyszersmind tisztítja a tragédia a lelket. – Csak az örök jóságtól vett ihlet tisztíthat és tökéletesíthet; a földi dolgoknak minden mesterséges utánzása harmadik fokon áll az igazságtól.

Így beszélgetnek vala, vacsora alatt, Isokrates és Platón az Aristoteles poetikájáról.

9. Követségbe megy Filephez.

Athenae népében évek óta sokszor lángolt föl a régi önérzet, sokszor a harag Filep ellen. Demosthenes beszédeinek vihara azt is, ezt is, könnyen érthető sikerekkel szította, még a veszteségek és csüggedés napjaiban is. Aeschines és Demades hasztalan tanácsolgattak Fileppel kötendő barátságot az ellene való szövetkezések keresése és támogatása helyett.

Történt, hogy _Olynthos_, a háromujju félsziget legerősebb parti városa, Filep tengeri hatalmának terjedését meggátlandó, Athenae segedelmében s Demosthenesben bízva, a többi parti városokat ellenállásra bírta. De Athenae lanyhán segített, s Olynthos, ha árulással is, a Filep hatalmába került, s végkép leromboltatott. A többi parti városok is – köztük _Stagíra_ – földulattak. Lakosaik rabszolgaságra adattak.

Szülővárosának romlása megrázta Aristotelest. Más az ő fájdalma, más az, amely Athenae hatóságát sújtja. De maga ajánlkozott, hogy részt vesz abban a külön követségben, amelyet Filephez a földúlt városok lakosainak kimélése érdekében menesztenek _Pellába_.

Filep kegyesen fogadta a követséget. Foglalkoztatta, időt töltetett velök. Körültekintéssel, föltételekhez kötve tette meg igéreteit. Leginkább Aristotelessel – bizalmasan is beszélt. A városok, Olynthos kivételével, újraépülhetnek, lakóikra kegyelem vár, de Athenaenek a békességet kell jövőben munkálnia és Filephez bizodalommal lennie. Ami különösen Stagíra városát illeti, az szebb lesz, mint volt, lakói boldogabbak, mint valaha; újraalapítója és törvényadójuk legyen Aristoteles, a philosophus.

Aristotelest, Athenaebe hazatértökkor, a kikötőben, a Platón hirtelen esett halálának elbeszélésével fogadják és döbbentik meg. Vendégségben volt a philosophusok Homerosa, születése napjának LXXXII. fordulóján, s nyájas beszélgetés közben hirtelen elalélt. Az Akademia közelébe temették hamvait. Irott végrendeletet hagyott, amelynek végrehajtójául és az Akademiában is utódjául unokaöccsét, _Speusippost_ jelölte ki.

10. Hermías vendége.

Platón meghalt. Utódja már van. Filep ellen zajonganak. Aristotelesnek nincs miért maradnia Athenaeben. Hová fog menni?

Barátja és akademiai jeles hallgató-társa, Xenokrates a kalchedóni, akit a Speusippos megbizatása szintén elkedvetlenített (később ő lett a Speusippos utóda az Akademiában), együtt érez vele és vele tart. _Hermíasnak, Atarneus új urának_ a hivására, Athenaet elhagyva, _Mysiába_ eveznek.

Ki volt Hermías? Athenaeben (pedig egy időt itt élt vala) nem sokan tudták. Mint _Eubulusnak_, Bithynia fejedelmének szolgája, pénzügyigazgatója, bizalmasa jött volt; trapezitákkal tárgyalt. Kedvtelésből Aristotelest hallgatta, s vele barátkozott.

Gazdája, Eubulus merészségének sikerült Assost és Atarneust, Mysiának két jeles városát, a persa hatalom alól fölszabadítania, s maga hatalmába hajtania. Hermíás segítette ebben. De aztán (ha nem hisszük is el, amit beszélnek, hogy a szolga tette el láb alól az urát) Eubulus váratlan halálával Hermias lett Atarneus ura.

Atarneus egyik otthona volt Aristotelesnek: szeretett gyámszülőinek, Proxenoséknak gondja alatt itt serdült ifjuvá; háládatosság kötötte hozzájuk. A nevelő szülők, szokta mondani, tisztelendőbbek azoknál, akik csak életet adhattak. Ide jön most (a tovább kelendő Xenokrates társaságában). Hermias vendége, híve, tanácsadója is. Barátságuk „két testben egy lélek“. S van Hermíasnak egy – talán fogadott – leánya, a bűvös szemü Pythias. Ebben a körben él Aristoteles, könyveivel, jegyzeteivel, írásai szaporításával foglalkozva.

Két-három év telt így boldogan; midőn Hermíast egy meghitt emberének árulása Artaxerxes persa király kezébe és bitófára juttatja. Aristoteles Pythiassal (már nejével) átmenekül Lesbos szigetére, Mytilenébe.

Hű szerelemben éltek. Hermíast szívből gyászolták, _Delphíben szobor-emléket_ állítottak neki, s rá Aristoteles ezt a verset vésette:

Őt a vitéz persák fejedelme halálra kivánta, szent jogot és törvényt törve izgaztalanúl. Nem fegyverrel a harc mezején ejték el; egy álnok hálójába fogá, úgy vesziték gonoszul.

Szeretetének más jelét is adta Aristoteles. Egy _hymnus_-féle költeménnyel örökítette meg Hermías hírét. Ez az:

Oh Erény, küzködő emberi nemünknek bátorító Istennője, a te szépségedért kész menni halálra Görögország hős szülöttje. Éretted szenvedve, kínokat kiállva halhatatlan lesz miattad. Te drágább aranynál, jobb az anyacsóknál, álom-méznél édesebb vagy. Éretted gyötrődtek Zeüszfi Heraklész és a Léda hős szülötti. Alvilágra szállott érted nagy Achillesz, és Ajax, a Telamonfi. Tégedet imádva, bájaidat látva élte-napját úgy veszté el _Atarneusz város legelső polgára_… De hírneve nem enyész el… Óvják, őrizzék azt halhatatlan Múzsák is, Emlékezet leányi, s a vendégbarátság oltalmazó Atyja, s – hű barátság hő szózatja.

11. Stagírában és Pellában.

Mytilenében nem sokáig tartózkodtak. Filep engedelmével, segedelmével is, _Stagira_ városa jórészt már megépült. Benne az Aristoteles szülőháza is szép, megújított uri ház. Oda vitte nőjét. Sokan telepedtek ide az elpusztított, s csak lassabban épülő szomszéd városokból, legtöbben pedig _olynthusi földönfutók_, köztük Aristoteles egy-két rokona. Egy ilyen árván maradt, most serdülő unokaöccsét, _Kallisthenest_, Aristoteles magához veszi írogatónak.

Megjelent az ujjongó lakosság között. Számba vette állapotukat, kivánságaikat. Rendet, törvényeket szabott nekik. A korabeli philosophusnak elsőrangu becsvágya, hogy bölcs belátással államot szervezhessen, az ő számára itt, kedves szülővárosában teljesedett. Nem feledkezett meg gymnasium nyitásáról sem. (Nympheumnak nevezte el.) Benne athenaei minta szerint folytak az edző gyakorlatok. A tanítás is megkezdődik. Ő maga kezdi.

Stagírától _Pella_, Filep király székvárosa, a megépített jó új úton, egy napi járóföld. Aristoteles ott sokszor megfordul, még mielőtt _Sándor_ királyfinak a nevelését kezébe venné. Ő, a királyi család egykori orvosának a fia (az apja följegyzéseit, tudományos írásait épp most olvasgatta újra), gondos körültekintéssel, olyan megfigyeléssel, mintha ő is orvos volna, akar föladatához látni. Megismerni a királyfit, tehetségét, hajlamait; szokásait, amelyekbe paedagogusai, Leonidas a katona, s Lysimachos az udvari ember, már bele nevelték.

Az udvarban nem uralkodott sem gőg, sem merevség. Az elmaradhatatlan hízelkedők és benfentesek sem dicsekedhettek nagy befolyással. Mindennek kormánylapátja a Filep józansága, leleményessége, erélye, akarata volt. Olympias királyné sokban ellenkedett volna Fileppel: ez a nevelésben nehezítő körülmény; de úgy látszott, nem legyőzhetetlen.

12. Sándor nevelője.

Legelsőbben, a király engedelmével, Aristoteles a királyfit magával vitte Stagírába. Megmutatta neki az új rendet, a polgári élet fegyelmét, amely ott uralkodik. A csínt, az izlést, amely athenaei magvakból csirázni kezd. Az ifjak testgyakorlatait: versenyeket, birkozásokat. A grammatisták vezérszavára betüket vető, szavakat, verseket egyszerre hangoztató gyermekek karát. Az együtt dalolva dolgozó épitőmunkásokat: éppen Apolló templomának oszlopait állítják vala helyökre új formáju emelőgépezettel, amelyet Aristoteles rajza szerint szerkesztettek. Otthon a házánál Kallisthenes szép írásait és rajzait. Előhívta aztán magát _Kallisthenest_ is. Ez néhai atyjával három évig messze földeken bujdosott vala, s a persák és indusok nyelvén is beszél. A mélynézésü, komoly fiu (noha idősebb, de alig nagyobb növésü, mint ő) megtetszett Sándornak, s „Jöjjön hozzám“ – mondá a királyfi. A mester sem egyebet akart. Harmadnap úgy mentek kíséretökkel hárman Pellába.

Ez idő alatt Filepnek egy ékes levelet hozának Athenaeből, az öreg Isokratestől. A magva (ha jól értették) az a bölcs tanács, hogy Filep mentül jobban vigyázzon és vigyáztasson magára. A király megmutatta a levelet Aristotelesnek, hozzáadván: „Nem kellene-e talán a fiamra vigyáztatnom jobban?“

Aristoteles Sándort és Kallisthenest együtt tanította. Sándornak is nagyon tetszett így. Felsőbbségét, s kiváló tehetségét szabadabban gyakorolhatta. A mesternek is könnyebb volt a dolga. A királyfi ötleteit, szeszélyeit, ellenkezéseit Kallisthenesnek kellett kifognia. Maga csak mintegy a gyeplőt tartotta. Mindenekfölött sokat ért az unalom és megunás elkerülése. Természetes életrend lett a sétálva, járkálva, utazgatva tanúlás. Váltogatva Pellában és Stagírában való tartózkodás. (Stagíra lakósainak nőtt a lelkök.) Piacon, mezőn, úton, kikötőben, hajón, táborban, könyvtárban, műhelyben, bányában, istállóban, vadászaton, idegen követségek fölvonulásánál – mindig új és változatos tárgyu beszélgetések, hármasban kezdve, többesben folytatva; mert innen-onnan magukhoz hívtak egy-két alkalmas személyt: katonát, kézművest, lovászt, tolmácsot, sihedert, vén embert, bénát, vakot, álomfejtőt, rabot, beteget, haragvót, sírót, fuvolást, szemfényvesztőt, állatszelidítőt, kalmárt, mindenfélét. Ilyenkor annyi kérdés, felelet, tanúlság, jó ötlet keletkezett, hogy belőlök maga Aristoteles is nem keveset épült, s gyarapíthatta jegyzeteit. Igy, szemlélethez, alkalomhoz kötve, tanított mindent, ami tudásra érdemes. A rendszer szigorúságáról lemondott, csak a pontos meghatározásoktól (Sándornak tréfás ötleteit elhárítva) nem tágított. Mert azokon épül az értelemnek szilárd és egyenes útja. És soha sehol sem felejtette, hogy a királyfinak lelkébe oltsa a tudatot: _miben különbözik a műveltség a műveletlenségtől, a hellénség a barbárságtól_. Sándor erre mind komolyabb figyelmet mutatott.

Csak két tárgyat törekedett neki elvontan, rendszeresen is tanítani. A rhetorikát: ebben jártasnak lenni elengedhetetlen „királyi ékesség“. És az ethikát: ennek ismerete nélkül a király nem értheti meg „hivatalát“ és követése nélkül nem méltó a hivatalához. Mit ér pedig híres állam királyának lenned, ha a híres államhoz méltó király lenni nem birsz?

Mind a két tanúlmány belemélyedést kivánt. A velök való foglalkozás zavartalan alkalmainak megválasztását a mester magára a királyfira bízta. Csakhogy ez inkább hajlott mindenre, ami cselekvés, mintsem elmélkedésekre. Mégis – gyéren kért leckéken – nem keveset szerzett meg magának a „királyi ékességből“. Amit pedig az elméletből elfelejtett, vagy fölfogni eleve elmulasztott: annak _valamely rövid könyvbe foglalását_ kérte a mesterétől. A királyi „hivatalra“ azonban, – azt mondá – úgy kiván készülni, hogy adjanak elébe jókat, akiket cselekedeteikért jutalmazni, s rosszakat, akiket büntetni kell. Ő meghallgatja előbb a philosophus tanácsát, viszont ez hallgassa meg az ő itélkezését, s ha kell, igazítson rajta. Aristoteles azt felelte: „Ez is lehetséges. De a philosophus nem állhat mindig melletted; a philosophia pedig, ha megtanulod, mindig veled lesz.“ Téli hónapokban mégis egynehány leckét hallgatott Sándor az ethikából: leginkább a beszámításról és az erények nemeiről. Aristoteles az egész tudományt könyvbe foglalta ugyan, s remélte, hogy Sándor valamikor azt is kérni fogja tőle, de hiába remélte. (Végre is azt a könyvet megbővitve, emlékül a maga kiskoru fiának, _Nikomachosnak hagyta._)

Ellenben önként tudakozta Sándor a mesterétől a világ különféle államainak kormányzása históriáját. Erről Aristoteles sokat beszélt neki, s adott egy nagy jeles könyvet is, amelyet Kallisthenesszel szépen újra iratott. A tanúlságos könyvet Sándor mint király is elégszer forgatta, azzal a két kisebb könyvvel együtt, amelyeket magának _A királyságról_ és _A telepítésekről_ íratott a philosophussal.

Legjobban megszerette Sándor a Stagírita beszédjei közül azokat, amelyekben _Homeros énekeit fejtegette_. Homerost, mestere ügyeletével szépen íratva, mint kincset becsülte, arany szekrénybe zárva, mindig kézügyben tartotta. Olvastatta, hallgatta gyakran. Királyi álomlátásoknak nevezte ezeket az énekeket.

13. Bevégezte a nevelést.

Teltek az évek. Aristotelesnek mind több-több dolgot adhatott volna a királyfi oktatása, de időt és alkalmat rá egyre kevesebbet kapott. Filep sokat volt távol. (Igaz, hogy Olympias királynét is eltávolította, hazaküldte Epírusba, s újonnan nősült.) Filep távollétei alatt aztán maga a 17 éves királyfi kapta kezébe a kormányt. Ettől kezdve Aristoteles éppen úgy, mint Kallisthenes, egészen megváltozott helyzetbe kerültek: a sokszor megpróbált alattvalósdi „játék“ valóságra fordult.

A következő évben már a harcmezőre is kiszáll Sándor, az apjával.

Athenae, Demosthenes tanácsára, Filep ellen szövetkezett Thebaevel. A megtorló hadat maga Filep és fia vezérlik Boeotiába Chaeroneáig hatolva, s itt a szövetkezettek hősileg harcoló hadát véres ütközetben leverik.

A harc után Sándor Antipater kiséretében, azt mondják, Athenaebe lovagolt, s atyja nevében, _szelíd föltételek mellett ajánlott békét:_ Athenae függetlensége megmarad, de tartozik a hellén-makedon szövetséghez csatlakozni, a persák ellen.

Megnyugvással fogadták már a békét. Bizonyos, hogy Sándor a görögök irányában mindig megnyerő igyekszik lenni. És ezt az Aristoteles hatásának tulajdonították.

Aristoteles tiszte Sándor mellett véget ért. Legtöbbet most Stagírában van. Olvas és tanít (a Nympheumban); tanít és ír; készül további élethivatására.

Sándorral okosan elvégezte, hogy _Kallisthenest mint bizalmasát_, mint jobb kezét tartsa, becsülje, tanácsait hallgassa, s _bízza rája tetteinek az utókor számára való följegyzését_. (Ki tudja, talán egy jövendő Homeros kezére dolgozik.) Tulajdonkép a philosophia királyi tarsolyául szegődtette Sándor mellé Kallisthenest. Sándor eszesebb volt, mintsem hogy félreértse mestere jóakaratát. Megköszönte. Háláját ígérte minden gondjáért. A makedon udvarban akkor, a persák ellen való készülődések közepette, ármány kap erőre, amelynek szálai Olympiáshoz, az elűzött királynéhoz vezetnek. Filepet leányának, Kleopatrának menyegzőjekor, egy testőrnek, Pausaniasnak gyilka megöli. (Mit ért az öreg Isokrates jótanácsa?) Apja helyébe a húsz éves Sándor ül.

14. Visszatér Athenaebe.

Sándor a királyságát hamarosan megszilárdította. De Görögországot az atyja által már kiküzdött szövetségre erővel kelle rászorítania. Pedig a makedon hatalom eddigi növekedését s a hellén államok viszálykodásait nézvén, ez a szövetség a persák ellen – volt a hellénség egyetlen biztos menedéke. Platón sejtette vala ezt; Aristoteles munkálta is; Sándort, tőle telhetőleg, ehhez nevelte.

Azalatt, míg Sándor hatalma megerősödött, Aristoteles a maga családi és vagyoni viszonyait rendezgeté, hogy aztán a tudományoknak élhessen gondtalanúl.

Szeretett nője, Pythias – akitől egy _leánya, Pythias_ született – nem rég meghala. Helyébe onnan Stagírából egy kedves gondos nőt vett a házához, _Herpylist_, akitől egy fia született, _Nikomachos_. Melléjök támaszul is, szeretetből is, örökbe fogadta néhai gyámszülőinek, Proxenoséknak növendék fiát, _Nikanort_, azzal az óhajtással, hogy leányát, Pythiast, ha korát eléri, nőül vegye. (Esetleg nőül vehetné ezt szépreményü tanítványa, _Theophrastus_, akinek hagyni fogja athenaei házát, könyveit.)

Stagírai szép uri háza ellátva hű rabszolgákkal s ezek cselédeivel. Nagy kertje Chalkisban (Euboea szigetén), út mellett, vendégfogadó házzal, jó gondviselet alatt. Kamatozó tőkepénzei (örökség és szerzemény) itt is, Athenaeben is részint jóhitelü trapezitáknál; részint pedig diptychonokra elhelyezve.

Mindent rendbe szed és – minden eshetőségre, _ean ti symbainé_ – megírja végrendelkezéseit. Úgy indul az ötvenedik évébe forduló Stagírita, házanépét itt hagyva, csupán könyveivel és munkáival, ismét Athenaebe.

Ott a Sándor király nevelőjének a neve (újjászületett szülővárosának a nevével) népszerü volt már és köztiszteletben állott. S hogy az agg Isokrates (közel száz éves volt; minek a még hátralevő napok?) a chaeroneai csatavesztés hírére, önkéntes halállal kimúlt vala: hallgatóinak utolsó nemzedéke Aristotelest ünnepli, s _rhetorikai_ leckéket kér tőle. És a Politikét is, a jövő _Politikáját_ a Stagíritától akarják hallani. Az erkölcsök is, amelyeknek fékezetlensége annyi fölfordulást szerzett Hellasban, új fölfogást követelnek a jövő embereitől. Ezt meg az ő _Ethikájától_ várják.

Platón Akademiájában már nem Speusippos tanít. Az isteni bölcsnek gyarló unokaöccsét (azt mondják, eleget élvezett, ideges is volt) hüdés érte. Helyét átadá a visszatért Xenokratesnek. Írásait három talentum ezüstért megvásárolja Aristoteles, könyvtára bővítésére. Teheti, mert ilyen dolgokra Sándor király bőven rendeli neki a költségeket.

Xenokrates, a nem lángeszü, de mértékletesség és szilárd jellem hírében álló philosophus, az Akademia tisztességét fönntartotta. Benne is lakik; a városba alig jár be. Aristoteles nem szerette volna rontani barátja köreit az Akademiában.

15. A Lykeionban.

Nem messze a város keleti kapujától van egy gymnasium, Apollonnak a Fényesnek szentelt hely, a _Lykeion_. Ott kér magának Aristoteles helyet a tanításra, s berendezkedik benne. Kiszélesítteti a kert sétaútjait. Terebélyes platánok körül árnyékos tereket alakíttat. Jó harminc esztendővel ezelőtt sétálva kezdett beszélgetni ifju hallgatótársaival. Platóntól is a kertet kapta lecke-helyül. Csatangolva oktatja vala a királyfit meg Kallisthenest. Szokását megtartá Stagírában. Megtartja itt is. Csak az elmélyedő leckékért telepszik be olykor a csarnokba, vagy a népes hallgatóság kedvéért.

– Délelőtt jöjjenek ide az avatottak, akik hivatást vallanak a bölcselet rendszeres tanainak a hallgatására. De tartsanak mindenben bizonyos rendet. Maguk közül tíz naponkint egy-egy ügyelőt válasszanak, aki a symposiont is rendezze. A hallottakról jegyzéseket csináljanak. Azokat ismételjék és meghányják-vessék. Kétségeiket adják az ügyelőknek föl, s általok nekünk, okulásul, hogy mit kelljen jobban is megvilágítanunk.

Így fogják értelmesen megismerni az öt utat, amelyeken a lélek az igenlés vagy tagadás segítségével az igazat kinyilatkoztatja: a művészetet, tudományt, belátást, bölcseséget és észt. A boldogságot, mind az egyes emberét, mind az államét. És amik ahhoz kellenek, vagy kelletlenek.

Megértik a tér, idő és mozgás mivoltát. Mi az anyag, a forma és a változás. Továbbá megismerik a mindenség elemeit, négyet és az ötödiket. És amiket ilyen dolgokról a philosophusok helyest és helytelent tanítottak. A helytelenségek megítélését.

Délesti órákban gyűljenek össze szabadon a kiváncsiak, a mindennapi dolgokkal foglalatoskodók. Beszélgetünk a világ, a természet tüneményeiről. A lényekről és sajátságaikról. Anyagukról és formáikról. Az emberről. Testéről és lelkéről. Érzékeiről és értelméről. Indulatairól és erkölcseiről. Emlékezéseiről és álomlátásairól. Levésről és enyészetről. Ifjúságról és öregségről, életről, halálról. Jóról és rosszról. A beszédek igazságáról és csalfaságáról. A meghatározásokról. Továbbá: Körről és egyenesről. Súlyról és emelőről. Munkákról és szerszámokról. Ritkaságokról, amiket messze földekről küldenek hozzánk. Eseményekről a Föld kerekségén, amelyekhez Hellasnak is köze van. És ilyesekről.

… Ezeket a Terveit bővítve, változtatva, jobban rendezve, de félre nem téve, tizenhárom éven át sétálgatott hallgatóival a Lykeion kert porondján, vagy beszélt nekik a kathedrából.

16. Sándor király kegyeltje.

Kényelmes otthonában külön kis könyvesházat töltöttek már meg saját munkái: jegyzetek, tekercsek, könyvek.

Sándor király – mert Nagyok mindent nagyban csinálnak – a tiszteletet és háládatosságot mestere iránt bámulatos arányokban mutatta.

Több mint nyolcszáz ezüst talentumra becsülik a segedelmet, amelyet a tudósnak könyvtára és gyüjteményei gazdagítására küldözött.

Hadjáratai színhelyéről könyvek, képek és egyéb tudományos kincsek küldésén kívül leginkább az állatország ritkaságait vadon erdőkből, pusztákról, barlangokból, halastavakból, tengerekből, levegőből vadásztatta, hálóztatta, fogdostatta számára, s szállíttatta tengelyen-tengeren Athenaebe elevenen, ha lehetett, s ha nem, szárított bőrüket, héjjukat, koponyákat, csontokat, tojásokat, fészkeket; tokokba, edényekbe zárt apró lények és szörnyetegek tetemeit; mindenhez egész csomó jegyzetet, amelyekbe a király a dologban otthonos, értelmes emberektől megtudakozott észleleteket nagy gonddal foglaltatta a tényeket szomjazó tudós használatára. A növényország ritkaságai is nagy bőséggel érkeztek. Aristoteles háza, a Lykeion kertjében hevenyészett fészerek megteltek mindenféle küldeményekkel. A kiváncsi athenaeiek szeme nap-nap után legelt rajtok. Megismerésöket, egybevetésöket a Stagírita jeles új föladatul vette maga elé.

Terve a tudományos munkához (úgy, ahogy a tudomány mivoltát ő értelmezte) készen volt, csak éppen a töméntelen ujságnak megrostálása, a maga helyére sorolása adott dolgot.

Ilyen volt pedig az ő _Peri ta Zóa-jának a terve_.

Az állatok vagy egyszerü, vagy sokszerü testszerkezetüek… A különféleségek szerint nevezték meg őket nemenként, s nevezik a nemeknek fajait.

Az állatok általános testi tulajdonságai: a táplálkozás és a kiválasztás, a nemzés vagy szaporodás, az érzékenység és a mozgás szervei, meg az életnedvek: vér vagy nem vér.

Mindezeknek a tulajdonságoknak különféleségei szerint vannak – madarak, halak, cetek (vér az életnedvök); vannak kagylók, s vannak más keményhéjuak; vannak puhatestüek, meg bogarak (mindezek vér nélkül). Földszínén csúszó-mászók. Négylábuak, amelyek tojásból kelnek. Négylábu eleven-szülők (nemenkint nevezzük őket). Majmok. És az ember.

Fölsoroljuk a vér-nedvü állatok testrészeinek hasonlóságait. Azután sokféleségeiket, amelyek a nemek különbözéseit mutatják.

Továbbá belső szerveiket vizsgáljuk, s ezek anyagainak minemüségét.

Szólunk a nem-vérnedvüek különbözéseiről. Nemeikről. Szerveikről.

Ismerni kell az állatok érzékszerveit. Az állati hangokat. Állatok alvását, ébrenlétét. Ivari különbségeiket.

Milyenek a nemzés módjai a legalsóbb nemü állatoktól fölfelé az emberig?

Az ember nemi életének jelenségei. A magzat és szülés.

A táplálkozás szüksége; módjai; s a táplálékok általán. Különbségek – csoportonkint, nemenkint, fajonkint. Állatok megélhetésének kedvező föltételei. Betegségeik. Veszedelmeik.

Egyéb ösztönök szerint való hasonlóságok és különbségek. Értelmesség jelei. Alkalmazkodások.

Legvégül tanítani kell az ember nemi épségéről, egészségéről.

*

Ebbe a tervezetbe (amelynek egyes részeit külön munkákban is bővíti) iktatja be mindazokat az ismereteket, amelyekhez tulajdon megfigyeléseivel, bő értesüléseivel és átható eszével jutott. Gondolta, nagy idő múlva lesz még egy Sándor király, aki a tudománynak így kedvezzen és szerencsés philosophus, akinek így kedvezzenek. (És csakugyan tizenhétszáz esztendőn át Aristoteles maradt a Zóologia uralkodó tekintélye.)

17. Életének eredményei.

Lykeioni sétáinak nyolcadik esztendejében nagy keserüség érte Aristotelest. A derék _Kallisthenes_, akit ő Sándor királyfi mellett nevelt, s akit melléje bölcs tanácsadóul és tetteinek jegyzőjéül ajánlott – az elkapatott akaratu király oldalán elvesztette az egyensúlyt. A győzelmeitől mámoros Sándor, a Nagy, nemcsak a meghódítottaktól, hanem a maga makedonjaitól is azt kivánta, hogy keleti módon, földre borulva hódoljanak előtte. Kallisthenes ennek az ázsiai nemzetekhez illő módnak ellene szólott. A hódolati szertartás el is maradt. De Sándor valami összeesküvés gyanújába vette Kallisthenest és kivégeztette. Leveléből, amelyet helytartójának, Antipaternek küldött, az látszék, hogy Kallisthenes miatt Aristotelesre is haragszik. Ezt azzal is mutatta, hogy Xenokratesnek, az Akademia mesterének kezdett ajándékokat küldeni. Aristoteles a meg nem változtathatókon megnyugodott. Nagy Sándor is lehülepedett, s ment világverő útján, által az Induson.

Elégtétele volt a bölcsnek az, hogy elvégre is Nagy Sándor, noha indulatai megfosztották a királyi erények teljességétől, mégis beváltotta a hozzá kötött legfőbb várakozást. A hellén műveltség becsülése és terjesztése messze földön, az a nagy cél, amelyet növendéke lelkébe beoltani állandóan igyekezett: fényes valósulásnak indul.

– Lám, Nagy Sándor városai, amelyeket a meghódított országokban, Tróasban, Syriában, Persisben, tovább… alapít; s kivált _ez_ a nagyszerü _Alexandreia en Aigyptó_, amelynek a tervét, Deinochares rajza szerint egy makedon chlamys béllésére hímezve, küldé meg _nekünk_ ajándékul a király… hellén telepítőktől népesítve, isteneink templomaival ékesítve, intézményeinkkel nemesítve, a művészetnek, tudománynak művelői, az erénynek és az észnek becsülői, nyelvünknek és könyveinknek megtartói lesznek még akkor is, amikor Athenae városa (_ho mé genoito_, ments’ isten) nem lesz többé közepe a művelt világnak.

Ilyen reménység („imetten való álomlátás“) sarkalta a maga értékét is jól ismerő nagy Stagíritát, hogy munkáit javítva, szaporítva, rendbeszedve, teljesekké téve, páratlanúl gazdag könyvtárát is, s a Lykeionban fölhalmozott királyi gyüjteményeit, mind úgy adhassa át az utódoknak, amint azt egy alkotó philosophustól, nemzete jóltevőjétől, Nagy Sándor nevelőjétől kivánni lehet.

Hatvan éves elmúlt. Bölcselkedett már az öregségről, de még nem érezte. Gondolhatta, egészségben éri meg azt a napot, amikor Sándor színe előtt számot adhat azokról, amikhez a világhódító király annyi talentum értékkel járult. Addig is levéllel nem egyszer folyamodott hozzá. Válaszokat s újabb küldeményeket is kapott. Mintha viszonyukat a kivégzett Kallisthenes árnya nem zavarná többé. Mind a kettőjök számára voltak még meghódítni való országok – a Hercules-oszlopokig.

18. Vége.

Váratlanúl csapott közbe a hír Babylonból, a XCIII. Olympias utólján, hogy Nagy Sándor (XXXII éves korában) meghalt. Mire a hír hiteles voltáról megbizonyosodni bátorkodtak: a görögséget átjárta a gondolat, hogy a makedon hatalom kötelékeit lerázni itt az idő. Athenaeben a makedon-barátokat, ha idejében köpenyeget nem fordítottak, mindenféle ürüggyel célba kapta a demagógia. Aristoteles ellen is Demophilos – a népbarát – vagy Eurymedon, a főpap, vagy mind a ketten, vádat szerkesztettek. „_Vallástalansággal_“ vádolták, amelyet „köztudomás szerint“ azzal tetézett, hogy _Hermiasnak_ Delphíben, herosokat megillető szobrot állított, dicsőítésére pedig _hymnust_ írt.

– Megkimélem Athenaet attól, hogy újból merényletet kövessenek el a philosophia ellen – mondá (Sokrates sorsára gondolva) a Stagírita. Hívta hű tanítványát, meghitt barátját, akinek a _Theophrastos_ nevet is (fenséges ékesszólásáért) ő adta vala. Rája hagyja lakóházát, minden iratát, munkáit, könyvtárát, gyüjteményeit és a Lykeion vezetését. Lelkére köti hagyományainak megőrzését. Magára ölti (gondolatban-e, vagy valósággal, mindegy) azt a király-küldte makedon köpenyeget, amelynek béllésére Alexandria tervrajzát hímezték. Búcsut vesz, elindul a marathoni úton… Dereglyén átkél az Eurípos szoroson Euboeába, Chalkisba, ahol a kertje, vendégfogadó háza van. (Útközben, ha igaz, mérget ivott; hihetőleg hozzá az antidotont is.) Gyomorfájdalmakban szenvedve halt meg, Nagy Sándor halála után tizenöt hónappal.

Végakarata szerint Stagírában temették el a felesége, Pythias hamvaival.

Gyászoló szülővárosa, nagy fiának, újraalapító és törvényadó herosának minden évben megünnepelte az emléknapját.

Theophrastos híven megfelelt mestere hagyakozásainak és bizalmának, s örökségét tovább adta az utókornak.

Sándor birodalma hamar megroskadt. De romjai is alapja maradtak az Aristoteles hatalma, tekintélye terjedésének, megszilárdulásának Alexandriáig és Byzantionig.

És huszonkétszáz év óta a tudományok története Aristotelest úgy látja állani erősen, mint _Atlast_, „aki jártas a tenger mélységes fenekén, s a nagy oszlopokat maga tartja, melyek az égboltot s földet ketté különítik“.

S még ma is (nagy szó ez) minden tudós iskolában otthon van és föltétlenűl tiszteletes az Aristoteles rhetorikája és poetikája, lélektana és logikája.

_Váró Ferenc._

Humboldt Sándor.

Alig van a tudományok történetének szimpatikusabb alakja, mint Humboldt Sándor. A természetben látható jelenségek egész Humboldtig mindenféle tudomány keretében szétszórva, összefüggés nélkül foglalkoztatták a nagy elméket. Csak itt-ott tűnik föl egy-egy kezdetlegesebb kísérlet, hogy a természet tüneményeinek összefoglaló leírását adja a Földre vonatkoztatva.

Humboldtig a földrajz egyszerü leíró tudomány volt, inkább szóval elmondott térkép, száraz „útmutató“, amely ugyan már a görögök kezében kiterjedt a tájképi jellemvonások, a népélet és történelmi események terére, de igazi oknyomozó, helyesebben okadatoló leírást először Humboldt mesteri keze nyujtott s ezzel megalapítója a modern földrajznak. A modern földrajzot úgy jellemezzük, hogy az a tudomány, amely az összes többi tudományok leszűrt eredményeit fölhasználja, hogy vele a Földről jó képet nyujtson. Azt mondhatjuk tehát, hogy filozófikus tudomány, amely mindig kapcsolatokat észlel. Észleli a Föld felszínének alakját, a rajta levő levegő és víz állapotát, tüneményeit s a szerves világ életét egyaránt s közöttük mindig az okozati kapcsolatot igyekszik fölfedezni. Ebben áll éppen a tudomány módszere is. Ismerjünk meg valamely vidéket minden fizikai viszonyaival együtt, aztán ismerjük meg az illető vidék összes életjelenségeit s akkor a kettő közt föllelt összefüggés lesz a földrajz tudományának egyik eredménye. Ez az a módszer, amelyet Humboldt alkalmazott először s ez az a tudomány, amelynek megalapozása örökre, elmúlhatatlanul az ő nevéhez fűződik.