I.

Egy csillagos tavaszi estén kinyitotta az erkélyajtót, a küszöb elé vonszolta puha karosszékét és csöpp lábait egymásra rakva, félig lehunyt szemével valami bolondos, forgó, messze csillagba mélyedve gondolkozni kezdett egynémely dolgokon.

Lenn a köruton fecsegve, zajjal tért haza a munkásnép. A durva csizmáik kopogtak az aszfalton, az épülő házak tót munkáslányai vihogva, kacagva kergetőztek, és ha valamelyiket elfogta a többi, kórusban nevette ki a lassan vonuló, cammogó tömeg. Az apró gyerekek az anyáik után kiáltoztak.

Az anyáik után…

A Magdolna asszony anyja éppen akkor halt meg, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Egyedül maradt az apjával, aki járt a dolga után és minden jóakaratával gondoskodott az anyátlan kis lányról, de nem tudta pótolni az asszonyt. A pici lányból nagy kisasszony lett. Regényeket olvasott és teleszítta magát azoknak a bölcseségével. Olvasta a rossz asszonyok történetét, angyalok bukását és olykor elmélázva csukta be a könyvet, hogy elgondolkozzék azon, vajjon miképpen viselte volna magát ő abban a helyzetben…

Aztán egy szürke novemberi napon az apja példálózni kezdett előtte és nemsokára bemutattak neki egy fiatal embert, aki később a férje lett. Egyszerü, köznapi ember volt. Nem találta meg benne a regények ideálját, álmainak héroszát és mivelhogy nem volt anyja, elkeseredett.

A férje udvarias, előzékeny ember volt, de csak ennyi. Az asszonyt bálokba vitte, szép ruhákat csináltatott neki és nem vigyázott rá. És történt, hogy egyszer csak megtalálta a regényei hősét és elbukott ő is, mint a regények asszonyai, akik küszködnek, sirnak, szenvednek, menekülnek a férjükhöz, a gyermekükhöz, az anyjukhoz és végtére is csak elbuknak. Hogyne bukott volna ő el, aki nem menekülhetett a férjéhez, nem csókolhatta meg a gyermekét és nem hajthatta földi szenvedélyektől izzó fejét az anyja kebelére.

Elbukott és oly naiv volt, hogy sohasem gondolkozott az élete során. Mint valami tizenhatesztendős leány, aki csókolózott a jogászgyerekkel az imént és minden mélyebb erkölcsi kritika nélkül tér meg este az apjához, ugy tért ő meg a férjéhez, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hogy ő szeret valaki mást és szereti a férjét – is. Csak éppen azt az izgatottságot érezte a férjével szemben, amit a kis leány az apja előtt.

És csak nagyon későn, amikor az a másik egy tervvel állott elő, jutott eszébe, hogy mélyebben megfontolja a dolgot, s éppen ezért egy csillagos tavaszi estén kinyitotta az erkélyajtót, a küszöb elé vonszolta puha karosszékét s csöpp lábait egymásra rakva félig lehunyt szemével valami bolondos, forgó, messze csillagba mélyedt és gondolkozni kezdett.