I.

Még a kaszinószobába is beszivárgott a nedvesség, úgy zuhogott künn az eső. A lapokat már végigolvasta mindenki, s éppen ezért, hogy átmenet legyen az olvasás és a kaláber között, jó ideig néztek a petróleumlámpába, amelynek nagyhasú üvegje mögött egyre ugrált a finom lángcafrang, mintha nyaldosta volna sárga nyelvével az üveget.

Aztán a doktor alkalomszerűnek tartotta, hogy elővegye a kártyát. Ott ültek négyen-öten a nagy asztal körül, erős, robusztus alakok, csak a gyógyszerész volt nyápic. Csupa egészséges alak, aki mintha csak az anyaföldből szitta volna a nagy erejét, akinek nem árt a pipa a bor, az asszony. Egészséges mély hangja van mindnek, éppen olyan egészséges az eszejárása. Mondom, csak a gyógyszerész volt ideges, csak ő hordott cvikkert és csak ő olvasta Schopenhauert.

A doktor elővette a kártyát. És hogy bevezesse a hangulatot, aforizmát mondott:

– Fölsőst játszunk… az alsós komisz játék. Először jön a gyilkosság, második az alsós kaláber, és csak aztán jön a lopás…

– Hát csak keverjen – idegeskedett a gyógyszerész.

És éppen kevert a doktor, a többi meg elrendezkedett az asztal körül, hamutartót tett maga elé, közelebb huzta a székét, amikor a függönyös üvegajtó kinyilott. Talán kopogtattak is, de oly gyöngén, hogy senki se hallotta.

És megjelent a füstös szobában egy csöpp asszony. Olyan finom csöpp városi asszony, aki eleven ellentéte a sok úri parasztnak. Megállott az ajtó előtt, föltolta a homlokára a fátyolát és minden félénkség nélkül szólt:

– Balás Pált keresem.

A szélesvállú jegyző nyugodtan fölállott, letette a szivarját az asztalra és nagyra meresztette a szemét. Aztán csodálkozó hangon szólt:

– Én vagyok az.

Erre már mind fölálltak. A gyógyszerész erőnek erejével be akart mutatkozni, úgy lökdöste vissza a többi. A jegyző ismételte:

– Én vagyok Balás Pál.

A csöpp asszony pedig kezet nyujtott neki, aztán belekapaszkodott a hatalmas karjába és vonszolta kifelé, miközben minden különösebb fölindulás nélkül megjegyezte:

– Igen? én a sógornéja vagyok.

Azzal kihuzta az előszobába. A jegyző nehány pillanat mulva visszatért. A vállát vonogatta:

– Tényleg, a sógorném. Adjátok ide a kalapomat.

Vette a kalapját és elment. Az ajtóból még visszanézett, és megint fölhuzta a vállát:

– Ki az ördög számitott erre!

Benn pedig egyelőre abbamaradt a kaláber, mindenki erről a jelenésről beszélt. Csak a gyógyszerész, aki adta a blazirtat, idegeskedett:

– Keverjen doktor, keverjen…