Part 16

– Nincs rendjén, hogy a buddhisták és a mi sárga tanunk ezt rejtegeti. Bűnös szívünknek és romlott életünknek akkora vigasz a tudat a legszentebb és leghatalmasabb emberről, az áldott királyságról és a szent tudomány nagy templomáról, hogy bűn eltitkolása az emberiség előtt… Hallgassa meg, amit mondok. A Világ Királya egész éven át Agharti Panditáinak és Goroinak munkáját intézi. Csak néha megy el abba a barlangtemplomba, ahol fekete kőkoporsóban elődjének bebalzsamozott teste fekszik. Ez a barlang mindig sötét. Ha azonban belép a Világ Királya, akkor falain lángsávok jelennek meg és a koporsó födeléből lángnyelvek csapnak ki. A legöregebb Goro födött fővel és letakart arccal, kezét a mellén összefonva, áll a Világ Királya előtt. Ez a Goro sohasem leplezi le az arcát, mert feje csak csupasz koponya, élő szemmel és beszélő nyelvvel. Összeköttetésben van minden meghalt ember lelkével.

– A Világ Királya egyideig imádkozik. Azután odamegy a koporsóhoz és kinyujtja a karját. A lángok erre még nagyobb fénnyel égnek. A falon a tűzsávok eltűnnek, meg visszajönnek. Ezek a megszakítások a vatannan-ábécé (a Világ Királya földalatti birodalmának nyelve) titokzatos jegyeit mutatják. A koporsóból alig fölismerhető fénysugár átlátszó szalagjai áramlanak ki, amelyeket a Világ Királya elődjének gondolatai teremtenek meg. A Világ Királya ilyen módon nemsokára fényárban úszik. A falakra tüzes betűk leírják Isten kívánságait és parancsait. A Világ Királya ebben a pillanatban érintkezésben van mindazoknak a férfiaknak a gondolataival, akik az emberiség sorsát és életét befolyásolják, a királyokkal, cárokkal, khánokkal, harcos vezérekkel, főpapokkal, a tudomány embereivel és más jelentékeny személyiségekkel. Megismeri gondolataikat és terveiket. Ha ezek az Istennek tetszenek, akkor a Világ Királya támogatja, ha azonban nem tetszenek az Istennek, akkor a király meghiúsítja azokat. Ezt a hatalmat Agharti az Om titokzatos tudományától kapta, amellyel mindannyian imádságunkat kezdjük. Om egy régi szentnek, az első Goronak a neve, aki háromszázharmincezer évvel ezelőtt élt. Ő volt az első ember, aki Istent ismerte és aki az emberiséget megtanította a hitre, a reménységre és a harcra a gonosz ellen. Erre az Isten hatalmat adott neki mindazokon az erőkön, amelyek a látható világon uralkodnak.

– Elődjével való e társalgás után a Világ Királya összehívja az Isten nagy tanácsát, megítéli a nagy emberek cselekedeteit és gondolatait és támogatja vagy megsemmisíti. Mahytma és Mahynga meg tudják állapítani e cselekedeteknek és gondolatoknak az okait, amelyek a világon uralkodnak. Erre a Világ Királya elmegy a nagy templomba, ahol egymagában imádkozik. Az oltáron tűz jelenik meg, amely fokozatosan elterjed a közelben levő oltárokhoz. Az égő lángokon át Isten arca válik láthatóvá. A Világ Királya Istennek mély tisztelettel jelentést tesz az Isten tanácsának döntéseiről és határozatairól és átveszi a Mindenható isteni parancsait. Amikor a Világ Királya a templomból kilép, isteni fényben sugárzik az arca.

NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET. Valóság vagy vallási képzelet?

– Látta már valaki a Világ Királyát? – kérdeztem.

– Ó igen, – felelte a láma. – Sziámban és Indiában a régi buddhizmus szent ünnepein ötször jelent meg a Világ Királya. Fehér elefántoktól vont pompás kocsiban ült, amely arannyal, drágakövekkel és a legfinomabb remekművekkel volt ékesítve. Fehér köpeny volt rajta és vörös tiarát viselt, lelógó gyémántfonalakkal, amelyek elfödték az arcát. Arany almával, amelyen egy bárány alakja pihent, megáldotta a népet, mire a vakok ismét láttak, a némák beszéltek, a süketek hallottak, a nyomorékok szabadon mozogtak és ahová a Világ Királyának szeme tekintett, ott új életre keltek a halottak. Erdeni Dzuban is megjelent a Világ Királya ötszáznegyven évvel ezelőtt. Volt továbbá a régi Szakkia kolostorban is és Narabancsi Kureban.

Az Élő Buddhák és a Tashi Lámák egyike egyszer üzenetet kapott tőle, amely ismeretlen jelekkel arany táblára volt írva. E jeleket senki sem tudta elolvasni. Erre a Tashi Láma bement a templomba, fejére tette az arany táblát és imádkozni kezdett. Ilyen módon elérte azt, hogy a világ királyának gondolatai behatoltak az ő agyába és a Tashi Láma, anélkül, hogy elolvasta volna a titokzatos fölírást, megértette és teljesíthette a király üzenetét.

– Hány ember járhatott már Aghartiban? – kérdeztem a lámát.

– Nagyon sok, – volt a felelet. – De mindannyi titokban tartotta, amit látott. Az oletok földúlván Lasszát, egyik csapatukkal a délnyugati hegyek közt Agharti határterületére nyomultak. Itt az oletok megismertek néhány csekélyebb jelentőségű titokzatos tudományt és elhozták magukkal a föld felszínére. Ez az alapja annak, hogy az oletok és kalmukok oly ügyes varázslók és jósok. A keleti területekről is behatolt néhány fekete törzs Aghartiba és több évszázadon keresztül ott lakott. Később kiutasították őket a királyságból és visszatértek a földre. Ekkor már ismerték azt a titkot, hogyan lehet kártyából, füvekből és a kéz vonalaiból jósolni. Ezek az emberek a cigányok… Valahol Ázsia északi részében van egy most kihaló törzs, amely szintén Aghartiból jött. Különösen ahhoz ért, hogyan lehet a halottak lelkeit visszahívni, amikor a levegőben lebegnek.

A láma hallgatott, majd mintha csak a gondolatomra akart volna felelni, így folytatta:

– Aghartiban a tudós Panditák kőtáblákra leírják a mi planétánk és a többi világok minden tudományát. Ezt a tudós kínai buddhisták tudják. Ezeknek a tudománya a legfejlettebb és a legtisztább. Kínának száz bölcse minden száz évben egyszer a tengerpart egy titkos helyén találkozik. A tenger mélyéről száz örökké élő teknősbéka jön elő és a kínaiak ezeknek páncéljára ráírják, hogyan fejlődött az isteni tudomány a száz év alatt.

E sorok leírása közben, önkéntelenül eszembe jut az, amit egykor Peking égi templomában beszélt el nekem egy öreg kínai. Azt mondta, hogy a teknősbéka élelem és levegő nélkül háromezer évnél tovább tud élni és hogy ezért az ég kék templomának oszlopai teknősbékákon nyugszanak, mert ez megvédi a fát a rothadás ellen.

– Lassza és Urga főpapjai többször küldtek követeket a Világ Királyához, – mondta a láma-könyvtáros, – de ezek nem tudtak rátalálni. Csak egy bizonyos tibeti vezér akadt az oletokkal vívott csata után egy barlangra, amelyen ez a fölírás volt: «Ez Agharti kapuja». A barlangból jó külsejű ember lépett ki, aki titokzatos fölírással ellátott aranytáblát adott át a tibetinek és ezt mondta: «Ha eljön az ideje, a Világ Királya minden népnek megjelenik, hogy a világ jó embereit a rosszak ellen vezesse. De ez az idő még nincs itt. A legrosszabb emberek még nem születtek meg».

Ungern báró Dchiang Dchün kétszer kiküldte Poulzig herceget, hogy keresse föl a Világ Királyát. Az első útról a herceg a lasszai Dalai Láma levelével tért vissza. Amikor a báró másodszor is kiküldte, nem tért vissza.

NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET. A Világ Királyának jóslata 1890-ben.

Narabancsi Hutuktuja, amikor 1921 elején a kolostorában fölkerestem, ezt beszélte el nekem:

– A Világ Királya, amikor harminc évvel ezelőtt a mi kolostorunkban megjelent, az Istentől kegyelt lámák előtt, a következő fél évszázadra ezt jósolta:

«Az emberek egyre jobban meg fognak feledkezni a lelkükről és inkább testi jóvoltukkal fognak törődni. A földön a legnagyobb bűn és romlottság fog uralkodni. Az ember olyan lesz, mint a vadállat és testvérének vérét és életét fogja szomjazni. Elhomályosodik a Félhold és követői szegénységben és végtelen háborúban el fognak sülyedni. Meghódítóit napszúrás éri és nem tudnak előbbre jutni. Kétszer éri őket a legsúlyosabb balsiker, ami a többi nép szemében gyalázatuk lesz. Királyoknak, nagyoknak és kicsinyeknek, koronái lehullanak… Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc… Rettenetes csata lesz valamennyi nép közt. Vértől vörös lesz a tenger… A földet és a tengerfenéket csontok fogják befödni… Királyságok föloszlanak… Egész népek kihalnak… És előbb soha nem látott éhség, betegség és bűn fog uralkodni. Istennek és az ember isteni lelkének ellenségei fognak föllépni. Aki másnak a kezét megfogja, elpusztul. Föl fognak kelni az elfeledettek és üldözöttek és az egész világ figyelmét magukra fogják terelni. Köd lesz és vihar. Csupasz hegyeket hirtelen erdők fognak beborítani. Földrengések lesznek… Rabszolgaláncukat és megaláztatásukat éhséggel, betegséggel és halállal fogják milliók fölcserélni. A régi utakat egyik helyről a másikra vándorló tömegek fogják ellepni. Tűz pusztítja el a legnagyobb és legszebb városokat… Egy, kettő, három… Az apa a fia, a testvér a testvére, az anya a leánya ellen fog támadni. Nyomában bűn, gonosztett és testnek, léleknek pusztulása fog járni… Családok széttépődnek… Hit és szeretet eltűnik… Tízezer ember közül csak egy marad meg, aki meztelen lesz és eszeveszett és erőtlen és nem fogja tudni, hogyan építsen házat és hogyan szerezzen élelmet… Üvölteni fog, mint a dühöngő farkas, halottakat fog felfalni, a saját húsába fog harapni és harcra fogja kihívni az Istent… Kiürül az egész föld. Isten elfordul tőle és éjjel és halál lesz rajta. Akkor majd egy népet, egy most ismeretlen népet küldök, amely erős kézzel kitépi az őrület és bűn dudváját és harcra vezeti a gonoszok ellen azokat, akik hűek maradtak az emberiség szelleméhez. Ez a nép a nemzetek halálával megtisztult földön új életet fog alapítani. Az ötvenedik évben három nagy királyság fog feltűnni és hetvenegy évig fog szerencsésen fönnállani. Utána tizennyolc évig háború és rombolás lesz. Aztán Agharti népei földalatti üregeikből a föld fölszínére jönnek…»

*

Amikor később Kelet-Mongolországon át Pekingbe utaztam, gyakran ezt gondoltam:

– És mi lesz, ha? Mi lesz, ha különböző színű, hitű és törzsű egész népek megkezdik a vándorlást nyugat felé?

Most, mialatt e zárósorokat leírom, szemem önkéntelenül Ázsia szíve felé tekint, amely köré vándorlásaim nyomai fonódnak. A Gobi kavargó haván és röpülő homokfelhőin át visszatér Narabancsi Hutuktujának arcához, aki finom kezével a szemhatárra mutatva, nyugodt hangon így vallotta be legbensőbb gondolatait:

– Karakorum közelében és Ubsza Nor partján óriási, sokszínű tábort, méneseket meg gulyákat és a vezetők kék jurtáit látom. Fölöttük Dzsingisz khánnak, Tibet, Sziám, Afganisztán királyainak és indiai fejedelmeknek régi lobogóit, valamennyi lámai főpap szent jelvényét, az oletok khánjainak ismert és az észak-mongol törzsek egyszerű jeleit látom. Nem hallom az izgatott tömeg lármáját. Az énekesek nem éneklik a hegyek, síkságok és puszták egyhangú dalait. A fiatal lovasok nem mulatnak gyors lovaik versenyfutásán… Itt öreg embereknek, nőknek és gyermekeknek számtalan tömege áll és túlnan, északon és nyugaton, ameddig csak ellát a szem, vörös az ég, mint a láng. Ott a tűz pattogása és ropogása és vad harci lárma hallható. Ki vezeti ezeket a harcosokat, akik a pirosló ég alatt a maguk és mások vérét ontják? Ki vezeti a fegyvertelen öreg embereket és nők e tömegeit? Szigorú rendet, a célok mély, vallásos megértését, nyugalmat és kitartást látok… A népek új nagy vándorlását látom, a mongolok utolsó hadmenetét…

Karma a történelem új lapjára fordíthatott!

És mi történnék, ha a Világ Királya velük lenne?

De a misztériumok e legnagyobb misztériuma mély hallgatásba burkolódzik.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Hogy e rendkívüli, mély hatású látomásról másoktól is legyen bizonyítványom, az illető urakat megkértem, foglalják jegyzőkönyvbe és igazol ják a látottakat. Ezt megtették és nyilatkozatuk a birtokomban van.]

TARTALOM.

ELSŐ RÉSZ. =Élet és halál közt.=

I. Be az erdőségbe 7 II. Útitársam titka 11 III. Küzdelem a létért 16 IV. A halász 19 V. A veszedelmes szomszéd 20 VI. Egy folyó erjedésben 23 VII. Szovjet-Szibérián keresztül 26 VIII. Három nap ellenségek közt 28 IX. A Szajanok területén 33 X. Csata a Szeybi mellett 39 XI. A vörös elvtársak sorompója 45 XII. Az örök béke országában 49 XIII. Miszteriumok, csodák és új ütközet 55 XIV. Az ördögfolyó 61 XV. Kísértetek útja 65 XVI. A titokzatos Tibetben 69

MÁSODIK RÉSZ. =A démonok országa.=

XVII. A titokzatos Mongolország 79 XVIII. A titokzatos bosszuló láma 88 XIX. A vad csaharok 94 XX. Jagisztai démona 96 XXI. A halál helye 104 XXII. Gyilkosok közt 106 XXIII. Vulkánon 111 XXIV. Rettenetes bűntett 118 XXV. Nyugtalan napok 121 XXVI. Fehér hunghucok bandája 132 XXVII. Misztérium egy kis templomban 135 XXVIII. Közel a halálhoz 138

HARMADIK RÉSZ. =Ázsia vonagló szíve.=

XXIX. A nagy hódítók országútján 147 XXX. Elfogva! 157 XXXI. Az urga 159 XXXII. Egy öreg jövendőmondó 165 XXXIII. «Fehér ember alakjában a halál fog maga mögött állni» 168 XXXIV. A háború borzalmai 172 XXXV. Az élő istenek, a harmincezer Buddha és a hatvanezer szerzetes városában 175 XXXVI. A keresztes vitézek és tengeri rablók fia 180 XXXVII. Ungern báró tisztjei közt 189 XXXVIII. Buddha előtt 193 XXXIX. A nyeregfejű ember 201

NEGYEDIK RÉSZ. =Az élő Buddha.=

XL. Az ezer örömök szerencsét adó kertjében 207 XLI. Évszázadok pora 213 XLII. A csodák könyve 216 XLIII. Az Élő Buddha születése 218 XLIV. A mostani Élő Buddha életéből 220 XLV. Az Élő Buddha látomása 1921 május 17-én 222

ÖTÖDIK RÉSZ. =A misztériumok misztériuma. A világ királya.=

XLVI. A földalatti királyság 227 XLVII. A Világ Királya az Isten színe előtt 232 XLVIII. Valóság vagy vallási képzelet? 234 XLIX. A Világ Királyának jóslata 1890-ben 236

[Illustration]