Part 15

Mikor Lars Manuelsen megtalálta a szemüvegét, az érzelmei is megenyhűltek Sjura irányában, most már nem gyűlölte annyira…

És most ferde irányban baktat a havon keresztül. A pince vonzza, a Holmengraa úr gyémántbarlangja. De vajjon mit keres ott? Nem tudta elfelejteni, hogy valami titkos rekesz lehet a barlangban és azt akarja most megvizsgálni.

Megtalálja az ajtót, nincs rajta lakat, kinyitja és belép. Kellemes meleg van odabent, idáig nem jutott el a hideg. Meggyújt egy gyufát.

De a gyufát azon nyomban kiejti a kezéből, a melléből borzalom kiáltása tör fel, de sikerül még az utolsó másodpercben visszatartania és visszafojtja a zokogását is, és odatámolyog az ajtóhoz, kitámolyog a pincéből, támolyog, támolyog és csak akkor tér ismét magához, mikor már a saját háza elé ér.

Mikor felvirrad, elmegy Ole Johanhoz és azt mondja neki:

Gyere, menjünk el a Holmengraa úr pincéjébe.

Mit csináljunk ottan? kérdezi Ole Johan.

Nézzük meg, hogy nincs-e valahol egy titkos rekesz.

Jól van, Ole Johan rendkívűl kíváncsi ember, szívesen megy vele.

Nappal akartam menni, mondja Lars Manuelsen, mert nem akarok én lopni.

Nem.

Arra nekem semmi szükségem.

Elérik a pincét és Ole Johan kíváncsiságból elsőnek nyitja ki az ajtót. De hirtelen hátrál egy lépést és felkiált:

Baardsen…!

Mi az? Mi az?

Baardsen! dadogja Ole Johan. Itt ül… meghalt…

És a két férfi gyorsan visszasiet Segelfossba, bemegy az üzletbe.

Jönnek és magukkal hozzák a rejtély megfejtését, – vagy talán nem is fejtették meg, de dagadoznak a büszkeségtől, hogy ők tudják elsőnek az ujságot. És fecsegnek, fecsegnek végeszakadatlanul:

Ott ült a pincében… de már halott volt…

Mindenkinek a fülébe jut a hír. Az emberek meghallgatják, elgondolkoznak fölötte és aztán ismét beállnak a napi munka robotjába.

És nincs tovább…

… Messze délen a vad hattyúk dalolnak.