Part 17

Gazdám kijelentette, „hogy vannak a _yehuk_-ban figyelemreméltó tulajdonságok, melyekhez hasonlót ugy emlékszik nem emlitettem, vagy csak futólag, mikor az emberi fajtáról beszéltünk. Ez állatok, ugymond, nőstényeiket közös birtoknak tekintik, mint más vadak, abban mégis különböznek, hogy a nőstény _yehuk_ még vemhességük idején is érintkeznek himekkel s hogy a himek épp ugy veszekesznek és verekesznek a nőstényekkel, mint egymás között: s mindkét nem a durvaság annyi és olyan praktikáival érintkezik, amelyhez hasonlót semmi más élőlénynél nem figyelhetünk meg.

„Ami legjobban meglepte mindig a _yehuk_-nál, az a nagy hajlam volt mindenféle mocsok és piszok iránt; hiszen minden más állat természetes ösztönnel szereti a tisztaságot.“ Gazdám két első vádjára örültem, hogy nem kellett válaszolnom, egyetlen szóval sem cáfolhattam meg, amit mondott; – ha módomban lett volna, bizonyára szivesen megvédtem volna szeretett fajtámat. Ez utóbbi pontban végre ragyogó elégtételt szolgáltathattam – volna az emberi nemnek, megvédve őt a kizárólagosság vádjával szemben, ha történetesen disznók laktak volna a vidéken, de történetesen nem laktak. Pedig mily szépen rámutathattam volna, hogy ezek az állatok hogy esznek, isznak, mily mocsokban élnek, hogy nyelnek le piszkot, sarat és igy tovább.

Még egy másik sajátságot is emlitett gazdám, amit a _yehuk_-ban egyik szolgája fedezett fel s amit sohasem tudott megérteni. Elmondta, „hogy némelyik _yehu_ egyszerre csak visszahuzódik egy szögletbe, lefekszik, bőg, nyögdécsel, mindenkit vicsorogva elkerget, aki közelébe kerül, pedig nincs semmi baja, ehetik, ihatik, fiatal és kövér. Rájöttek, hogy egyetlen orvosság kinálkozik: ilyen _yehu_-t kemény munkára kell fogni s akkor mulhatatlanul magához tér.“ Erre is hallgattam, részrehajlásból, bár rögtön felismertem a _spleen_ nevü betegség csiráit, amit gazdagság, fényüzés és tétlenség növelt nagyra nálunk s amit ha ugyanoly módon kezelnének, mint a _Hauhnhnm_-ek: kezeskednék a gyógyulásért.

Gazdám felemlitette még, „hogy a nőstény _yehu_-k szeretnek elrejtőzni holmi sövény vagy bokor mögött, s onnan bámészkodnak fiatal himekre; mikor azok odanéznek, hirtelen elbujik a nőstény, furcsa mozdulatokat végez és fintorokat vág. Megfigyelték, hogy ilyenkor igen kellemetlen illata van. Ha aztán a him feléje tart, a nőstény lassan visszahuzódik, sürün hátrapislog s tettetett rémülettel valami megfelelő rejtekhelyre fut, ahova, biztos lehet benne, hogy a him követni fogja.

„Máskor meg, ha idegen nőstény vetődik közébük, két vagy három egynemü társa körüljárja, rábámul, fintorokat vág, megszagolja, majd olyan mozdulatokkal, amik undort és megvetést látszanak kifejezni, otthagyják.“

Nagyon érdekelt és mulattatott volna mindez a finom részlet, amit gazdám részben saját tapasztalatából, részben hallomásból meritett: ha közben nem szomorit el a meglepő megismerés, hogy ime az asszonyi kacérság, pletykázás és megbotránkoztatás ösztönök gyökeréből táplálkozik.

Folyton attól féltem, s vártam, hogy gazdám azokról a természetellenes nemi bünökről is beszél majd, a _yehuk_-kal kapcsolatban, amik nálunk annyira közönségesek. De e pontban, ugy látszik, a természet nem jó tanitómester: a raffinált élvezetek kultuszát féltekénken a művészet és értelem honositotta meg.

NYOLCADIK FEJEZET.

(Szerző folytatja a yehuk jellemzését. – A Hauhnhnm-ek nagy erényei. – Hogy nevelkednek ifjuságukban. – A Hauhnhnmek gyülekezete.)

Tekintve, hogy az emberi természetet szükségképpen jobban értettem, mint ahogy gazdám érthette, könnyedén alkalmaztam mindazt, amit a _yehuk_-ról hallottam, magamra s embertársaimra. Ugy véltem, a magam szakállára végzett megfigyelések további s bővebb felfedezésekkel járhatnak: azért gyakran kértem nagyságos gazdámat, hadd mehessek a környék _yehu_ csordáit tanulmányozni. Szivesen beleegyezett, mert meggyőződött róla, hogy ez állatok iránt érzett ellenszenvem biztosit rontó hatásukkal szemben. Egyik szolgáját, egy erős, vörös poroszkát, rendelte mellém: derék, megbizható vezető volt, nélküle alig merészkedtem volna ilyen kalandra. Már emlitettem, milyen utálatosan fertőztek meg az állatok, mikor ebbe az országba kerültem; később is előfordult egyszer-kétszer, hogy csaknem körmeik közé kerültem volna, ha nincs velem jó vadászkésem. Azt kell hinnem, volt valami halvány sejtelmük arról, hogy a fajtájukból való vagyok: mikor vezetőm kiséretében szemükláttára lehuztam kabátom, meztelen karjaim könnyen kelthettek ilyen érzéseket. Ilyenkor egész közelembe férkőztek s minden mozdulatomat utánozták, mint a majmok, de gyülölködő és bosszus fintorok kiséretében, mintahogy a vad majmok csufolnák szeliditett társukat, mely nadrágba s harisnyába öltöztetve véletlenül közibük került.

Kölyökkoruktól fogva a _yehuk_ rendkivül vadak és fürgék. Egyszer mégis megfogtam egy hároméves kis himet s mindenféle becézéssel és simogatással próbáltam megnyugtatni, s elcsittitani, de a kis ördög oly mérgesen visitozott, bömbölt, karmolt és harapott, hogy kénytelen voltam elereszteni: s már éppen ideje volt, mert a zajra az egész csorda összefutott, – csak azért nem mertek megtámadni, mert kisérőm ott volt, s a kis _yehu_-poronty elfutott már. Megfigyeltem, hogy a csöpp állat bőre igen büdös volt, valami a róka és a menyét szaga közt, de kellemetlenebb. Talán az olvasó nem venné zokon, ha egészen mellőzném annak a részlenek felemlitését is, hogy mig az utálatos kis békát kezeim közt tartottam, folyékony, sárgás csunyasággal boritott el. Hála istennek, volt egy kis patak a közelben, ahol, amennyire lehetett, tisztára mostam magamat, aztán jó félnapig levegőztem még a szabadban, mielőtt gazdám szeme elé mertem volna lépni.

Amennyire én megfigyelhettem, a _yehuk_ a világ legbutább, legkevésbbé tanulékony bestiái. Értelmük soha nem emelkedik tul azon a szinvonalon, mely az iga és teherhordáshoz kell. Véleményem szerint azonban ennek oka az állat fonák és makacs természetében rejlik, mert különben igen furfangosak, rosszakaratuak, hirtelenek és bosszuállók. Erősek és edzettek, de gyávák és szemtelenek, alantasak és kegyetlenek. Megfigyelték, hogy a vöröshajuak még alattomosabbak és bujábbak, mint társaik, bár azoknál gyorsabbak és erősebbek.

A _Hauhnhnm_-ek a _yehu_-kat, amikre pillanatnyi szükségük van, kis kunyhókban tartogatják, az urasági házak közelében. A többi _yehu_ a mezőn kóborol, gyökereket ásnak, növényeket esznek, dögöket keresnek, vagy néha elfogják a menyétet és _luhimuh_-t (ez egy vadpatkány-féle) s mohón felfalják. A természet utmutatása szerint a dombok oldalába körmük segélyével mély lukakat furnak, amikbe egyenkint feküsznek bele; a nőstények lakosztálya valamivel nagyobb, ugy, hogy kicsinyeiket is elrejthetik.

A _yehuk_, kölyökkoruktól kezdve jól usznak, mint a békák, sokáig kibirják a viz alatt, ahol halat fognak, amit aztán a nőstények kicsinyeiknek visznek haza. Engedje meg az olvasó, hogy erre vonatkozó egyik furcsa kalandomat itt elbeszéljem.

Egy napon, midőn vezetőmmel, a vörös poroszkával, megint kódorogtunk, nagyon meleg lett s én megkértem vezetőmet, hadd fürödhessek meg a közeli folyóban. Beleegyezett, mire azonnal pőrére vetkőztem s óvatosan lelépkedtem a folyóhoz. Történt, hogy egy fiatal yehu nőstény, mely a sövény mögött leselkedett, hirtelen nagy sebesen odaugrált, ugy látszik, szerelmi vágytól hajtva (mint ahogy vezetőmmel véltük később), s mintegy öt méternyire attól a helytől, ahol én fürödtem, a vizbe vetette magát. Soha életemben nem ijedtem meg igy. Vezetőm, a poroszka, nyugodtan legelt a közelben, nem tartva semmi veszélytől. A nőstény mellém ugrott és hihetetlenül utálatos módon ölelt magához. Orditottam, ahogy torkomból kifért: a poroszka odanyargalt hozzánk, mire a nőstény nagy vonakodva elengedett, átugrott a másik partra, ott megállt s mig felöltözködtem, nem mozdult onnan, egyre bámészkodott és vonitott hozzá.

Ezt az esetet halálosan szégyeltem, de gazdám és családja jót mulatott rajta. Ezekután nem tagadhattam, hogy valódi _yehu_ vagyok, minden külső és lényeges vonatkozásban, ha egyszer a _yehu_ nőstény épp olyan természetes vonzalmat érez irányomban, mint bármelyik fajtájabélivel szemben: még azt se hozhattam fel mentségemül, hogy legalább vörös haja lett volna a bestiának, (mert a vöröshajuakról azt tartják, hogy rendellenes hajlamaik vannak), nem, ez fekete volt, mint a szurok, külseje és magatartása egészbenvéve nem is éppen annyira ellenszenves, mint más _yehuké_, fiatalka volt még, talán tizenegyéves.

Ha meggondoljuk, hogy három évet töltöttem ebben az országban, az olvasó méltán elvárhatja tőlem, hogy, mint azt más utasok teszik, némi beszámolást tartsak a lakók szokásairól, erkölcseiről. Nem hoz zavarba e feladat, mert sokat tanulmányoztam vendéglátóimat.

A nemes _Hauhnhnm_-ek természettől fogva minden szép erényre hajlamosak s nem lévén fogalmuk arról, hogy értelmes lényben hogy lehet meg a gonosz: alapelvük s egyetlen törekvésük ugy istápolni az értelmet és belátást, hogy az teljesen eluralkodjék minden cselekedetük fölött. Az észszerüség náluk nem probléma, mint nálunk, ahol két ember elfogadható érvekkel bizonyithatja egy kérdésnek két ellenkező megoldását, hanem szükségképpen rögtöni meggyőző erővel bir, aminthogy minden igazság szükségképpen ilyen, ha szenvedély és érdek nem zavarja meg, homályositja el, szinezi sokfélére. Emlékszem, hogy csak nagynehezen tudtam megértetni gazdámmal a _vélemény_ szó jelentőségét s azt, hogy valamely igazság vitás lehet; mert hiszen az észszerüségből önként következnék, hogy csak akkor tagadjunk vagy állitsunk valamit, ha biztosak vagyunk benne s ha valamely pont vitás lehet, abban nem vagyunk biztosak. Igy az ellentétek, viták, veszekedések; kétes, vagy hamis feltevések feletti megbeszélések ismeretlen fogalomkör a _Hauhnhnm_-ek között. Mikor egyszer gazdámnak a természetbölcselet több módszerét és viszonyát fejtegettem, hangosan felnevetett azon, „hogy magukat értelmeseknek valló lények tudásnak nevezzék s mint ilyent értékeljék más emberek feltevéseit, oly dolgokban is, ahol ez a tudás, még ha megbizható volna, se használna semmit“. Ezzel különben Sokratesnek Pláto által magyarázott alapelveit fogadta el, mely körülményt a legnagyobb megtiszteltetés gyanánt emlitem fel, ami a bölcselők e fejedelmét valaha érhette. Azóta sokat tünődtem azon, hogy egy ilyen felfogás, ha népszerüvé válik, az európai könyvtárak micsoda katasztrófális pusztulását vonná maga után s a tudományos világban hány fényes és sikerdus pálya zárulna be örökre.

Barátság és jóakarat: ez a két főerény a _Hauhnhnm_-ek között s ez a jóakarat, ez a barátság nem bizonyos, meghatározott személyekre, hanem az egész fajra vonatkozik. Az ország legtávolabbi részéből arrajáró idegent éppugy fogadják ők, mint a szomszédot és barátot; bármerre jár a _Hauhnhnm_, mindenütt otthon van. Egymással szemben a legnagyobb tisztelet és udvariasság uralkodik minden vonalon, de a szertartásosság ismeretlen fogalom. A _Hauhnhnm_ csikait nem becézi és kényezteti soha: de nevelésükben az észszerüség és célszerüség minden sugallatát meghallgatja. Észrevettem, hogy gazdám ugyanazzal a gyöngéd hajlammal kedveli szomszédja gyermekeit, mint a saját magáét. Náluk ugy van, hogy természetszerint és ösztönből egyformán szeretni kell az egész fajtát s értelem szerint és belátásból aztán megkülönböztethetjük az egyént, a jótulajdonságok és erények foka szerint.

Ha egy _Hauhnhnm_ asszony két gyermeket szült már, mindkét nemben: többé nem érintkezik hitvesével, kivéve, ha valami oknál fogva elvesztik egyik gyermeküket, ami nagyon ritkán fordul elő. Ha olyan házaspárral történik ez meg, ahol az asszony már idős ahhoz, hogy gyermeket szüljön, egy másik fiatalabb pár átadja egyik csikaját s megint együtt él, mig a fiatalabb asszony ujra teherbe esik. Ez az óvatosság nagyon szükséges, nehogy az ország tulnépesedjék. Alacsonyabb fajtáju _Hauhnhnm_-ek között, melyekből a szolgaszemélyzet válik, ez a szabály nem oly szigoru; ezek három-három különböző nemü gyermeket hozhatnak létre, hogy az előkelő családok szolgáit neveljék ki belőlük.

Frigykötéskor nagyon vigyáznak arra, nehogy olyan szinek kerüljenek egybe, melyek keveredésben kellemetlen szinárnyalatokkal rontanák a fajt. Himben az erőt és bátorságot becsülik, nőben a kellemet és kedélyt, nem a szerelmeskedések miatt, de hogy a fajta épségét őrizzék, ahol a nőstény tünik ki erőben, a himnek kell kecsesnek és szépnek lenni.

Udvarlás, szerelmeskedés, ajándékok, gáláns ügyek: nőtartás, ismeretlen fogalmak ezek a _Hauhnhnm_-ek közt, szavuk sincs e fogalmakra. Az ifju pár találkozik s egyesül a szülők és barátok tanácsára, naponta látnak ilyet s ugy tekintik, mint egy észszerü létezés szükségképpeni együtthatóját. Hirét se hallották soha házasságtörésnek: a házasfelek ugyanazzal a közös jóakarattal és barátsággal közelednek egymáshoz, mint bárkihez, aki utjukba kerül: féltékenység, elégedetlenség, veszekedés és szenvedély nélkül.

Csodálatos módszerük mindkét nem tanitásában: csodálatos és követésreméltó. A csikók zabot, vagy szénát csak kivételes napokon kapnak egészen tizennyolcéves korukig; tejet is csak nagyon ritkán, nyáron reggel és este két órát legelnek, szüleik felügyelete alatt. A fü nagy részét hazahozzák s megfelelő órákban, mikor a munkában nem zavar az étkezés, otthon fogyasztják el.

Mértékletesség, szorgalom, ügyesség, tisztaság: ezek a legfőbb tantárgyak. Gazdám egyszerüen borzasztónak találta, hogy mi nőgyermekeinknek másféle nevelést adunk, mint a fiuknak, hacsak nem bizonyos szolgálói dolgokban, házi ügyekben. Véleménye szerint a mi egész háztartásunk kimerül abban, hogy gyerekeket nemzünk; állati eredetünk bizonyitéka, hogy rosszul nevelt és naplopó szülőkre bizzuk a gyermekek nevelését.

A _Hauhnhnm_ gyermeket erőre, ügyességre, bátorságra nevelik. Gyakran futnak versenyt a lejtős dombokon, kemény, köves utakon is: ha kiizzadtak, fejestül a közeli folyóba, vagy tóba kell ugraniok. Évente négyszer a környék ifjusága összejön s a futásban és ugrásban szerzett ügyességét összeméri: a győztest alkalmi himnuszszal köszöntik fel s jutalmazzák meg. Ilyen ünnepségek alkalmával a szolgák egy csorda _yehu_-t hajtanak a mezőre, zabbal, tejjel, szénával megrakottan. Ebédután hazahajtják a _yehu_-csordát, nehogy zavarja a gyülekezetet.

Minden négy évben, a tavaszi napéjegyenlőség idején, az egész nemzet képviselői összegyülnek egy nagy sikságon s együtt maradnak négy vagy öt napig. Ezeken az összejöveteleken megbeszélik az állam és a különböző országrészek dolgát, hogy sok széna és zab termett-e, vagy kevés, mekkora volt a termés tejben, tehénben, _yehu_-ban. Ha valahol hiány mutatkozik, (ami ritkán fordul elő) közös beleegyezéssel, közös vagyonból azonnal pótolják. Itt beszélik meg a gyermeknevelési ügyeket is: ha például egy _Hauhnhnm_-nek két him csikaja van, kicseréli egy olyannal az egyiket, amelyiknek két nőstény csikaja van, vagy ha egy gyerek baleset következtében elpusztult s az anya már öreg ahhoz, hogy uj gyermeket neveljen fel: e veszteséget pótolni melyik ház, melyik családja nevelhet fel harmadik gyermeket a két kötelező mellé.

KILENCEDIK FEJEZET.

(Nagy vita a Hauhnhnm-ek országgyülésén és a vita eredménye. – A Hauhnhnm-ek müveltsége. – Épületeik. – Temetkezés. – A Hauhnhnm nyelv tökéletlenségei.)

A _Hauhnhnm_ országgyülések határozatai soha elégedetlenséget vagy zúgolódást nem keltenek, még akkor sem, ha különböző véleményekből alakult ki a határozat: náluk nem szégyen az, ha valakit érvekkel és igazsággal meggyőznek. Ottlétem folyamán egyszer tartottak országgyülést, távozásom előtt mintegy három hónappal, melyen az én gazdám mint a környék képviselője, hivatalos volt. Ezen a gyülésen egy régi vitát intéztek el, talán az egyetlen, komoly vitát, mely ebben az országban időszerüvé válhatott. Az országgyülésről megtérve, gazdám részletesen elmondta nekem a kérdés egész velejét.

A vitatott pont ezek szerint az volt: „_nem_ kellene-e a _yehu_-kat kipusztitani a föld szinéről?“ Az egyik képviselő, aki a javaslat mellett szavazott, számos sulyos és kimeritő érvvel védte álláspontját. „A _yehuk_“, ugymond, „a legpiszkosabb, legártalmasabb, legalaktalanabb bestiák, kiket a természet valaha létrehozott: lusták, fejlődésképtelenek, rosszindulatuak; titokban kiszivják a _Hauhnhnm_-ek tehenének a tőgyét, megölik és felfalják a macskákat, letiporják, szétzavarják a vetést s ha nem vigyázna rájuk a _Hauhnhnm_, folytonosan, még száz ilyen dolgot cselekednének.“ Felemlitette a régi hagyományt, „hogy volt idő, mikor nem éltek _yehu_-k ebben az országban; hogy egyszer, nagyon régen, két ilyen bestia megjelent a hegy peremén; – vajjon a nap hevétől rohadt s gőzölgő mocsarakból keltek ki, mint a nyüvek, vagy a tenger szennyes tajtékja szülte őket, – senki se tudja. Annyi bizonyos, hogy rut fajtájuk gyökeret vert e talajban s rövid idő alatt igen elszaporodtak; ellepték s megfertőzték az egész országot. A _Hauhnhnm_-ek, hogy megszabaduljanak e csapástól, hajtóvadászatot rendeztek, körülzárták az egész csordát, megölték a véneket, de mindegyik _Hauhnhnm_ megtartott két _yehu_-kölyköt, istállóban nevelte s megszeliditette, amennyire már egy természettől fogva ennyire vad s makacs állatot egyáltalában lehet: kocsihuzásra s effajta munkára mégis ráfoghatták“. A képviselő ugy gondolta, „hogy sok igazság lehet ebben a hagyományban, mert e teremtések semmiképpen nem lehettek _yln hniamshy_-k, azaz őslakók, ezt mutatja a _Hauhnhnm_-ek s más lények irántuk érzett nagy ellenszenve, ami, bár gonosz természetükkel busásan rászolgáltak, soha nem jutott volna ennyire, ha a _yehuk_ ősidők óta itt laktak volna; vagy ha igen, már régen ki is pusztitották volna a _yehu_-kat. A benszülöttek azonban, remélve, hogy a _yehuk_ majd hasznos szolgálatokat tehetnek fajunknak, igen helytelenül elhanyagolták a szamarak tenyésztését, pedig az jóindulatu, kellemes egy állat, könnyen tartható, szelid, szófogadó, nincs kellemetlen büze, mint a _yehuknak_, erős és munkabiró, ha nem is oly fürge és ügyes s ha „iá“ orditása nem is valami elbájoló muzsika, mégis, távolról sem oly fülsértő, mint a _yehuk_ rettenetes üvöltözése.“

Az országgyülés számos képviselője ugyanilyen értelemben nyilatkozott. Ekkor gazdám jelentkezett szólásra s javaslatot tett. Okom van hinni, hogy én adtam ötletet, közvetve, e javaslatra. „Ami a hagyományokat illeti, – igy beszélt gazdám – melyeket nagyon tisztelt előttemszóló felemlitett, teljesen osztja nézetét. Bizonyos, hogy az a két _yehu_, aki először jelent meg ebben az országban, a tengerről került ide; de ugy történhetett az, hogy társaik e kettőt elüzték, ezek aztán elvadultak, elfajzottak a hegyek között. E következtetésre az inditotta, hogy jelenleg egy csudálatos _yehu_ van a birtokában (ez én voltam), akiről nyilván mindnyájan hallottak és sokan látták is.“ Gazdám aztán elmondta, hogy talált engem először; hogy testemet miként boritja más állatok bőréből és szőréből csinált mesterséges hüvely; hogy beszélni tudok, van saját nyelvem s az övéket tökéletesen megtanultam; hogy elbeszéltem neki, miként kerültem ide; hogy ruha nélkül is látott s mondhatja, egészen olyan _yehu_ vagyok, mint bármelyik, csak éppen fehérebb, kevésbé szőrös és a körmeim rövidebbek. Hozzátette, hogy én minden módon arról akartam meggyőzni őt, hogy az én országomban a _yehu_ az uralkodó és értelmes lény s a _Hauhnhnm_ csak alacsonyrendü állat. Valóban, el kell ismernie, hogy a _yehu_-k minden tulajdonsága mellett felfedezhető bennem valami halvány értelemféle, mely azonban a _Hauhnhnm_-értelemhez viszonyitva oly csekély, mint amilyen csekély az idevaló _yehuk_ értelme az enyémhez képest. Egyebek közt például beszéltem neki arról, hogy mi a fiatal _Hauhnhnm_-eket kiheréljük, hogy azok megszelidüljenek. Ez a müvelet könnyü és biztos. Már most kérdi, szégyen-e tanulni, ha hasznosat tanulhatunk, akár a vadállatoktól is, hiszen sokat tanultunk a hangyáktól, épiteni a fecskétől tanultunk (ugy forditom a _lyhannh_ szót, bár ez a madár valamivel nagyobb) és igy tovább. Ő bizony azt hiszi, hogy ezt a találmányt szépen alkalmazni lehetne a _yehuk_-ra is. Ez az eljárás kezesekké, szelidekké tenné a fiatal _yehu_-kat s aztán idővel az egész fajta kipusztulását vonná maga után, anélkül, hogy azért gyilkolniok kellene. Közben a _Hauhnhnm_-ok jól kitanulnák a szamártenyésztés minden csinját-binját. A szamárnak amellett, hogy minden tekintetben kellemesebb, rokonszenvesebb állat, még az az előnye is megvan, hogy már ötéves korában munkához fogható, mig a _yehu_-nál tizenkét évig tart a fejlődés.

Ez volt mindaz, amit gazdám a nagy országgyüléssel kapcsolatban elmondott nekem. De jóságból és tapintatból elhallgatott valamit, ami egyenesen saját személyemre vonatkozott s aminek szomoru következményeit csakhamar érezhettem, mint ahogy az olvasó megfelelő helyen értesül majd róla. Egy szomoru részletet, melynek napjától életem minden bánata és reménytelensége számitódik.

A _Hauhnhnm_-ek nem ismerik a betüket, következésképp minden tudásuk hagyományokon alapszik. Tekintve, hogy nagyon kevés eseménye lehet oly népnek, mely folytonos egyetértésben, az erények folytonos gyakorlásában élt az értelem uralma alatt s különben is elzárkózott minden kereskedelemtől; természetes, hogy a _Hauhnhnm_ történelmet agyterhelés nélkül fejében tarthatja bárki. Már emlitettem, hogy a betegséget nem ismerik s igy nincsenek orvosaik. De vannak kitünő flastromok és növényi gyógyszerek, balesetekből származó törések, zuzódások, horzsolások enyhitésére, gyors gyógyitására.

Az évet a nap s hold változatai alapján számitják; hetekre nem osztják fel. E két égitest mozgását jól ismerik s tudják a nap- és holdfogyatkozások elveit is. Tovább azonban nem terjed csillagászattani ismeretük.

Azt el kell ismerni, hogy a költészetben minden nemzetet felülmulnak. Hasonlataik oly szépek s főleg oly találóak, leirásaik oly hüek, hogy soha megközelitőleg hasonlót sem találtam egyetlen nép költészetében sem. Költeményeik rajongva beszélnek a barátságról és a jóságról, majd a versenyek és testgyakorlatok győztesét ünneplik és dicsőitik. A _Hauhnhnm_-i épületek, bár durvák és egyszerüek, nagyon kényelmes lakóhelyek, hideg és meleg viszontagságai ellen kitünően védik a gazdát és vendégét. Van ezen a vidéken egy különös fa, aminek negyvenéves korában megereszkednek a gyökerei s akkor az első vihar kidönti. Ez a fa egyenes és sudár, mint a mi fenyőnk. A _Hauhnhnm_-ek éles kővel kihegyezik a végét (a vasat nem ismerik), tiz hüvelyknyi távolságban beledugdossák a földbe, s aztán árpaszalmából, vagy indából fonadékot csinálnak, azzal kitöltik a hézagokat. Ugyanigy készül a tető s az ajtók eresztéke.

A _Hauhnhnm_-ek fogásra első lábukat használják, a pata és csülök közti homoru részt oly ügyességgel, amit eleinte el se hittem. Volt nálunk egy fehér kanca, amelyik ilyen fogással egész kényelmesen befüzött egy varrótüt, amit én kölcsönöztem neki. Ugyanezzel a mozdulattal fejik meg a tehenet, aratják le a zabot s tesznek mindent, amihez kéz kellene. Van kovájuk, amit kőhöz dörzsölve, mindenféle szerszámot csinálnak belőle: mérleget, baltát, kalapácsot. Kaszát is csinálnak, azzal vágják le a termést, amit aztán _yehu_-k kocsin szállitanak haza. Fából és agyagból csinálnak edényeket; ez utóbbit a napon száritják.

Ha valami baleset közbe nem jön, a _Hauhnhnm_-ek rendesen igen magas kort érnek el. Ha aztán meghalnak, igen sötét és elhagyott helyen temetik el őket. Rokonok s barátok sem örömet, sem fájdalmat nem éreznek a temetésen. A haldokló is egészen nyugodtan, s minden szomoruság nélkül hagyja el a világot, mintha csak arról volna szó, hogy látogatást tett a szomszédban és most hazamegy. Emlékszem, egyszer gazdám meghivta egyik barátját és annak családját, hogy látogassák meg, fontos megbeszélni valójuk volt. Meghatározták a napot és az órát, de csak az asszony jött és két gyermeke, azok is elkésve. Az asszony bocsánatot kért először saját, azután férje nevében, aki ma reggel _lhnuwnh_. Ez a szó nagyon kifejező a hauhnhnm nyelvben. Értelme körülbelül annyit tesz, nem pontos, csak körülirt forditásban: „visszatérni az első anyához“. Bocsánatot kért, hogy nem jöhetett előbb, de férje a késő reggeli órákban halt meg és szolgájával soká tanácskoztak, hogy hova temessék. Ezután kedvesen és nyájasan társalogni kezdett s igy viselkedett végig, mig a látogatás tartott. Három hónappal ezután maga is meghalt.

A _Hauhnhnm_ rendesen hetven, hetvenöt évet él, nyolcvanat már nagyon ritkán. Nehány héttel halála előtt fájdalom nélkül való, fokozatos bágyadást érez. Ez idő folyamán meglátogatják őt barátai, mert ilyenkor ő maga már nem igen szeret járkálni. Halála előtt mintegy tiz nappal – ezt rendes körülmények közt pontosan megérzi – mégis felkel, kocsiba ül és visszaadja a látogatásokat, az egész szomszédság környezetében. Ilyen _yehuk_ által vont kocsikban járnak különben a nagyon öreg _Hauhnhnm_-ek is, vagy ha nagy utat kell tenniök, vagy a balesetek következetében bénák és sánták. A haldokló _Hauhnhnm_ tehát ünnepélyesen elbucsuzik barátaitól, mintha hosszu-hosszu utazásról volna szó, más vidékre, ahol ezentul élni kell.

Nem tudom, érdemes-e felemliteni, hogy a _Hauhnhnm_ nyelvben nincsen szó a „rossz“ fogalmára; hacsak a _yehu_ kellemetlen tulajdonságaira vonatkozó szavakat nem tekintem ilyennek. Éppen azért, ha egy szolga ügyetlenségét, egy gyerek csintalanságát, egy kő élességét, a tartós kellemetlen idő lehangoló hatását akarják jellemezni például, akkor jelzőformájában hozzáteszik a _yehu_ szót. Például: _hhnm yehu, whnaholm yehu, ynlhmndwihlma yehu_ – a rosszul épitett házat _ynholmhnmrohlnw_ yehu-nak nevezik.

Nagy élvezettel és örömmel kitérnék e nagyszerü nép számos szokásának és erényének vázolására, de határozott szándékom ugyis, hogy e tárgyról részletes és kimeritő müvet irok legközelebb, kérem az olvasót, várja meg ennek megjelenését. Közben rátérek a magam szomoru sorsának elbeszélésére.

TIZEDIK FEJEZET.

(Szerző gazdaságos és boldog élete a Hauhnhnm-ek között. – Hogy javul meg s hogy izmosodik erkölcse a velök való társalgás folyamán. – Néhány társalgás. – Szerző gazdája végre elárulja, hogy szerzőnek távoznia kell az országból. – Szerző bánatában elalél, de aztán megadja magát. – Csolnakot szerkeszt egy szolga segitségével s a tenger kényére bizza magát.)

Éppen erre az időre esik, hogy szivem nagy örömére kis háztartást rendeztem be magamnak. Gazdám rendeletére szobát épitettek nekem, az uri laktól hat méternyi távolságban. A kis ház falait és padmalyát leburkoltam agyaggal s befedtem gyékénynyel. Szedtem kendert, ami ott vadul terem és holmi gyolcsfélét csináltam belőle; ezt megtöltöttem különböző madarak tollával. E madarakat _yehu_-szőrből készült hurokkal fogtam meg, s költöttem el annak idején. Késemmel két durva széket eszkábáltam össze; a vörös poroszka is segitett ebben. Hogy ruhám teljesen elrongyolódott, házi nyulnak bőréből csináltam ujat, meg egy másik állatéból, amit ők _nnuhnoh_-nak neveznek, s mely szintén körülbelül akkora. Ugyanily módon készültek türhető harisnyák. Cipőmet fával talpaltam meg; mikor levásott rólam, napon száritott _yehu_-bőrből szabtam ujat.