V.

A vőlegénye egyre sürgette, hogy határozzák meg az esküvő napját. Felment az alispán nagybátyja is, de ez sem vitt biztos igéretet. No bizony! Mikor olyan szép menyasszonynak lenni. Hát ki kerget? Vagy mi? Ferike nem szerelmes, mint valami süldő kis gyermekleány. – Csak férjhez akart menni, mert ki nem állhatja a nevelés elméletét és unalmasnak találja Rousseau _Emil_-jét. Ő – tudja Isten – Bourget-ért rajong. Ösmeri a _Hazugságok_-at s már most befejezte a művelődését. A vidéken tetszeni fog ő igy is…

Egyébiránt az volt az egyetlen pont, melyet sajnált. Vidéki fiatal emberhez nőül menni, – na, ez kissé meggondolatlanság volt. De Kázmér ambicziózus ember és az alispán is protegálja. Hátha csakugyan képviselő lesz? Pótválasztások mindig akadnak.

A vőlegénye többet volt Pesten, mint a hivatalban. Karonfogva mentek a zsúrokra, a szinházba, az estélyekre. Ez tetszett neki, módfelett. Kázmér szeretett tánczolni és nem játszotta a féltékenyt, habár Ferike fejében már-már rossz gondolatok forogtak, mikor egy nyugalmazott operaénekesnő barátnőjük estélyén megösmerkedett egy miniszteri titkárral, a ki már nem volt éppen mai gyerek, de férjnek jobb lett volna Kázmérnál, már csak azért is, mert Pesten lakott. De a titkár mikor megtudta, hogy már menyasszony – rémdiszkréten – visszavonult.

Igy hát végre mégis férjhez ment Kázmérhoz és lement a vidékre. Egész délutánját az alispánéknál töltötte és a politikával komolyan foglalkozott. Ez volt az egyetlen, a mi érdekelte. A vidéki asszonyok az ő gyermekeikkel és befőttjeikkel, készülődéseikkel a pusztára, a vidéki férfiak vadászkalandjaikkal és sárga czipőjükkel, a tisztek ráccsolásaikkal és jargonjukkal: halálra untatták.

Csak a szinkör érdekelte. Minden este ott volt, akár operettet, akár drámát játszottak. Egy szép napon – a változatosság kedvéért – kijelentette azt is, hogy ideges.

Miben áll az idegessége? Egy kis fejfájásban, ha az egész délutánt végig aludta. Egy kis bosszankodásban, ha Árvay késett az uj ruhájával. Egy kis gyomorgörcsben, ha teleette magát éretlen gyümölcscsel. Egy kis álmatlanságban, ha a szinkörben izgató franczia drámát adtak. Egy kis ásitási hajlamban, ha klasszikus darabokat nézett végig. Csak ennyiben, de ez elégséges, hogy az ember – mód felett unatkozzék.

Az unalom pedig olyan, mint az éhes sakál. Meg-megáll a bejárat előtt s bebocsáttatást kér. Jaj annak, ki nem tud ellentállani a kisértésnek. Jaj annak, ki befogadta házába. Odaül az ágyad elé és lázba ejt, melytől fázol; ha távozni próbálsz, üldöz; ha egyebekre gondolsz, odafurakodik a gondolataid közé. Jaj neked, szászszor jaj…

Ugy kapaszkodott belé e hitbe, mint a fuldokló a szalmaszálba, ki pedig tudja, hogy e kipkedés-kapkodással csak ront a sorsán. A rokonság, maga az alispán ment el hozzá, hogy lebeszélje.

– Lányom, bolond gondolat ez! Ártasz véle Kázmérnak is, magadnak is. Nem érhetsz czélt. Lehetetlen. Megmondtam, – punktum.

Ferike gunyosan a szeme közé nevetett.

– Hát jól van. Megmondtam, ne vesd hát a szememre, – punktum.

Az alispán követelte, hogy mondjon előbb le az állásáról. Lemondott. Vigasztalta a nép szeretete, Ferike kicsattanó jókedve. Együtt utazták be a kerületet, a szép asszony elbájolt mindenkit, fiatalostul, vénestül. Elkeseredett harcz fejlődött ki. Az alispán, az egész rokonság ellene korteskedett. Megtagadták, rágalmazták és szórták a pénzt. Hihetetlen az mégis, hogy egy asszony belevigyen egy Babocsayt ellenzéki programmba. Ellenzéki programmba!

A kaszinóban hetekig erről beszéltek. Az alispán dühöngött, a familia elkeseredetten tárgyalta a dolgot. Hanem Ferike sem pihent. Járta a falvakat, udvarolt a biráknak, a jegyzőknek, ott volt a népgyűléseken s lelkesedten hallgatta Kázmér hangzatos igéreteit. Mégis csak felkerül hát Pestre!…

De a választáson husz szavazattal elbuktak. Ugy hirlik, hogy mind a húsz szavazót régen elföldelték ugyan, de ha a főszolgabiró ugy kivánja?…