II.

Klotild nem húnyta le az éjjel a szemét.

Székely józan és jóakaró szavai mély hatással voltak reá. Érezte, hogy nem szabad magát átengednie a zavaros és kétségbeejtő fájdalomnak, amelyet kedvesének hűtlensége hozott reá. Mindenek előtt rendbe akarta szedni kuszált gondolatait és azért újból átgondolta mindazt, ami közte és Arady között történt.

Ez az ember végzete volt eddigi életének.

Talán valami élettani föltételeken múlhatott, amelyeket ő nem értett meg, hogy kisleány kora óta szenvedélyes vonzalommal viselkedett Arady iránt. Egy vidékről valók voltak, távoli atyafiság kötötte össze őket. Klotild még iskolás leány volt, amikor első ízben látta az akkori jogászt, aki természetesen, még ügyet sem vetett reá.

Arady Sándorhoz való vonzalma együtt nőtt a kisleánynyal. Az ő szemében Sándor fölötte állott minden bírálatnak. Mindennek, ami rajta és benne van, valami különös, mély értéke van. Amit tesz, az mindig nemes és jó, amit mond, az mindig érdekes és fontos. Röviden: Sándor a férfiak férfia. A kisleány lelki világában _a férfi_.

Később szétváltak útjaik. A nagyralátó ifju a diplomáciai pályára vágyakozott és a bécsi keleti akadémia növendéke lett. Midőn a kitünő tanulót kinevezték attasénak, oly magasra emelkedett Klotild szemében, hogy szinte már el is tünt a falusi szemhatára fölött, akár az elszabadult léggömb. Klotild meg volt róla győződve, hogy az ő bálványa maholnap Európa sorsát fogja intézni. A szerelme csodálattá változott át.

Nem is követett el hűtlenséget, midőn néhány esztendő multán annak rendje, módja szerint feleségül ment egy Ágh nevü derék vidéki uriemberhez. Egy istenhez egyébként nem mehet nőül a leány, különösen akkor nem, ha a szóban forgó isten nagykövetek leányaival tenniszezik.

Klotild egy darabig olyasmit képzelt, hogy ő boldog is lehetne a házasságában. Később meggyőződött róla, hogy a boldogság nem föltétlen életszükséglet és megelégedett annak szurrogátumával, a nyugalommal. Alkalmasint épp oly kötelességtudó, mint igénytelen falusi asszonyként végezte volna földi pályafutását, ha egy gonosz véletlen ki nem zökkenti a sinekből. Az ura egy szerencsétlenség áldozata lett. Egyik legbizalmasabb barátja véletlenségéből agyonlőtte vadászaton.

Klotild illően elsiratta és meggyászolta, azután édesanyjával a fővárosba ment lakni. Az édesanyja akarta így, hogy Budapesten élő fia és unokái közelében lehessen.

Abban az időben lett fővárosi lakossá Arady Sándor is, miután a diplomáciai pályája hirtelen ketté szakadt. Sándor hamarosan belátta, hogy nem született hivatalnoknak. Nagytehetségü, de egyszersmind féktelenül önérzetes ember volt és egyik hivatali főnökének kellemetlenkedése éppen elég ok volt neki arra, hogy egy gőgös gesztussal örökre búcsút mondjon pályájának. Elhatározását persze megkönnyítette az a körülmény, hogy csinos vagyon ura volt.

Azzal az elhatározással tért meg hazájába, hogy politikát fog csinálni. Ehhez ő is, mint minden magyar ember, kiváló hivatottságot érzett magában.

Azzal kezdte, hogy könyvet írt, amelynek az lett volna a feladata, hogy reá irányítsa a nyilvánosság figyelmét. A könyv a közös külképviselet bírálatával foglalkozott és bár Sándor írásközben meg volt győződve, hogy kíméletlenül éles hangot használt, utólag mégis kitünt, hogy könyve hazai fogalmak szerint annyira tárgyilagos és higgadt, hogy már szinte unalmas. Senki sem olvasta és senki sem emlegette.

A véletlen akkoriban összehozta Sándort Klotilddal. Az utcán látták meg egymást elsőízben. Másnap Arady már meglátogatta az asszonyokat. Ennek a nagy sietségnek megvolt a maga oka: találkozásuk alkalmával a fiatal özvegy szinte szenzációs hatást tett az attaséra. Ő süldőleány korában látta utolsó izben. Azóta külsőleg, belsőleg megérett. A termete megtelt, szeméből asszonyi gyöngédség ragyogott. Sándor elragadónak találta. Ő mostanában egyébként is nagy honvágyat érzett saját ifjukorának gyöngéd emlékei után. Egy idő óta valósággal szentimentális volt a kedélyállapota. A balsikerei lealázták, azonkívül egy keletkező szívbaj szimptomáit vélte magán megfigyelni, ami ugyancsak leverte. Szinte epekedett egy kis bensőség és melegség után.

Félesztendővel később Klotild már kedvese volt Sándornak. Az első szerelmes csók után habozás és gondolkozás nélkül odaajándékozta magát neki. Soha asszony kevesebbre nem tartotta magát, mint ő.

Hogy gondolt-e házasságra? Egyébre sem, csak arra. Úgy vélekedett azonban, hogy ennek a „külső formaságnak“ – ő csak annak tekintette – minden részét Sándorra kell bíznia.

Arady eleinte maga is úgy vélekedett, hogy jobb hitvest ennél a csendes, szerény és melegszívü asszonynál hét országban keresve sem találhatna. Később azonban kiverte fejéből a házasság gondolatát. Az egészsége időközben megint helyreállott és ezzel megjött a régi büszke életkedve is. Többet járt társaságba és a szó szoros értelmében divatba jött a fővárosi szalonokban. Az élet megint ragyogva és csábítóan mosolygott rá; a jövendő megint sokat igért neki. És még valami különös dolog történt. A budapesti asszonyok, a legszebbek és legbüszkébbek, úgy viselkedtek az érdekes attaséval szemben, mintha fogadást kötöttek volna, hogy melyikük hódítja meg előbb. Sándor olyanformán érezhette magát köztük, mint a mohamedán ember az éden kertjében: minden bokorból mosolygott feléje a szépség és az élvezet. Valószinü, hogy a külföldről ideszakadt fiatalember erősen félreértette és túlbecsülte a fővárosi nők fesztelen kacérságát, de bizonyos, hogy Tildát – így nevezte ő barátnőjét – napról-napra jelentéktelenebbnek látta és bizonyos, hogy a házasság gondolata nem volt kedvesebb előtte az életfogytiglan tartó rabság gondolatánál.

Akkoriban lépett a szinre Éder báróné. Egy osztrák katonatiszt elvált felesége, eredetére nézve lengyel nemzetség. Pompás és érdekes nő, az úgynevezett veszedelmes asszonyok fajtájából. Csupa temperamentum, telve szikrázó elmésséggel és művészi ösztönökkel. Ez az asszony körülbelül olyan életet folytat a fővárosban, mint egy előkelő legényember.

Ebben vakmerően következetes. Láthatólag nem törődik senkivel és nem fél semmitől. Az arisztokrácia, amelyhez születésénél fogva tartozott, nem igen akar róla tudni, de ő nem is tesz kisérletet, hogy elfogadtassa magát a nagyúri házakban. Jobban szereti a művészek társaságát. Furcsa egyébként, hogy ezt az asszonyt, aki jóformán az utcán él, bizonyos homály födi. Mialatt száz botrányos dolgot beszélnek róla az emberek, bevallani kénytelenek, hogy bizonyítani nem tudnának ellene semmit. Egyesek – még pedig nem a legtapasztalatlanabbak – azt állítják, hogy Éderné inkább szabadszáju, mint szabaderkölcsü és hogy a híres temperamentuma a szemében lobog csak, a vére azonban hűvös, vagy legjobb esetben is langyos.

Klotild annyiban is igen kellemes természetü asszony volt, hogy nem ismerte a féltékenységet. A barátja úgynevezett társadalmi sikerei nem nyugtalanították, inkább büszkévé tették. Éderné azonban első találkozásuk alkalmával ellenszenvvel és félelemmel töltötte el. Asszonyi sejtőképessége megérezte a báróné hóbortos könnyelműsége mögött a hideg számítást. Sohasem merte volna barátját arra kérni, hogy kerülje ezt az asszonyt, titokban azonban könnyeket ontott a nagy érdeklődés miatt, amelyet Sándor a különös asszony iránt mutatott.

Néhány héttel ezelőtt Arady, orvosi rendeletre, amint mondta, Mentoneba utazott. Klotild, bár gyanúját egy szóval sem árulta el, biztosan tudta, hogy barátja nem az egészsége miatt utazik a Rivierára. Más ok készti az útra; olyan ok, amelyet bevallani nem akar. Néhány rövid és meglehetősen hűvös levél érkezett Mentoneból. Ezek a levelek valósággal megtörték Klotildot. Most már rettegve sejtette, hogy a barátja elfordult tőle.

A valóságot Herberték szalonjában tudta meg, egy idegen ember szájából, aki Nápolyban együtt látta Aradyt Édernével.

*

Klotild a Herberték estéjét követő éjszakán végiggondolta szerelmének bús és együgyü történetét. Úgy érezte, hogy a szakadást, amely elválasztotta Sándortól, többé nem temetheti be semmi. A barátja hazudott neki. Ő meg tudta volna a hazugságot bocsátani, de tudta, hogy Sándor hiúsága sohasem fogja neki megbocsájtani a tettenérést. Ami volt, az nem lesz többé. A boldog álmok, az édes ábrándok világa elpusztult. Köröskörül csupa rom. A jövendő ege kétségbeejtően szürke. Hogyan lehet majd elbírni ezt a vígasztalan életet?

Az asszonynak eszébe jutott valami, amire eddigelé még sohasem gondolt: hogy ő tulajdonképpen „bukott nő“. Eddig az az érzése volt, hogy Sándornak adta oda a becsületét. A becsülete elveszett abban a pillanatban, amikor a kedvese eldobta magától.