II.

Zaguri Giacomo ő excellenciája 1750-ben ötvenöt esztendős volt, három egész mázsát nyomott és életcéljául tűzte, hogy őt nevezzék Velence városa első arszlánjának. Hogy érdemessé tegye magát erre a címre, mindig lioni selyemben és brabanti csipkében járt, gyémánt cipőcsattokat viselt, külön futárral hozatta Törökországból a rózsavizet, gyönge francia verseket írt és oly negédesen viselkedett, mint valami kis szalon-abbé. A Rialto naplopói úgy találták, hogy föltünő hasonlatosság van a kolosszális termetü arszlán és a doge arany díszgályája között és Bucentoronak nevezték ő excellenciáját. Ez a név rajta is száradt.

Zaguri úrnak a francia konyhán és a faraójátékon kivül még egy költséges szenvedélye volt: Nina grófnő. Hogy miféle fejedelem emelte a szép Ninát grófi rangra, azt a leveles ládából nem sikerült megtudnom; kétségbevonhatatlan tényként megállapítottam azonban, hogy Nina valamikor büszkesége volt a bolognai híres ballerina-iskolának. Úgy látszik, hogy a grófnő az aranyevő gerincesek családjához tartozott, mert hófehér fogacskáival hamarosan elpusztította Bucentoro vagyonát. Ekkor aztán egy épp oly kecses, mint határozott mozdulattal hátat fordított neki, mondván, hogy nem akar több pletykára alkalmat adni.

Levelekből bebizonyítható, hogy Bucentoro akkoriban a halál gondolatával foglalkozott. A döntő pillanatban szerencsére mégis fölébredt benne a velencei nobile önérzete és ekkor fölkereste két atyjafiát, akik tagjai voltak a tizek tanácsának és megkérte őket, hogy neveztessék ki a lesinai hadi gályák provveditorejává. Zagurinak e nevezetes napig sohasem volt köze sem hadi, sem egyéb gályákhoz, de azért joggal nagy hivatást érezhetett magában a lesinai állásra, mivel tudta, hogy a provveditorenak körülbelül nyolcezer katona és gályarab élelmezéséről kell gondoskodnia és hogy okvetetlenül meg kell gazdagodnia, ha nem éppen tökkel ütött ember. Bucentoro rokonainak sikerült is keresztülvinniök öccsük kineveztetését, miután viszonzásképpen segítségére voltak egy más rokoni csoportnak abban, hogy a kiskorú és némileg gyöngeelméjü Mocenigo úrfit megtegyék Cerigo szigetének kormányzójává.

A lagunák királynőjének közélete akkoriban abból állott, hogy az unokák kitördelték Venezia mesés koronájából az ékköveket, melyeket az ősök raktak bele. A prédálást a csalhatatlan állambölcseség tekintélyével vezette a tizek tanácsa. Ez a tanács egyébként óriás aktacsomókkal szaporította a hercegi pelota irattárait és hajdani kegyetlen energiájáról akkor emlékezett csak meg, ha valaki kétségbevonta csalhatatlan voltát.

Bucentoro ő excellenciája tehát a szárnysegédek, kamarások, francia szakácsok, vadászok, fullajtárok, fekete és fehérbörü lakájok seregével elment Lesinába. Első titkára és bizalmasa egy Papanika nevü görög ember volt, aki azzal nyerte meg a nagyúr rokonszenvét, hogy harminchatféle puncsot tudott készíteni.

Egy hónapig nem beszéltek a provveditoreról a Rialtón. Ekkor újból megjelent Velencében az említett Papanika és gazdája megbízásából tárgyalásokat kezdett Nina grófnővel, hogy tegye át lakóhelyét Lesinába. A tárgyalások részletei, sajnos, nem maradtak fönn az utókor számára. Tény azonban, hogy Nina még a nyár folyamán négy komornája és házi abbéja, a sikamlós költeményeiről hirhedt Scarpa kiséretében hajóra szállott, hogy Lesinába vitorlázzon.