IV.

Bucentoro ő excellenciáját Papanika és Scarpa urak értesítették a szerencsétlenségről. Az abbé egy fönmaradt elégiájából kitetszik, hogy a provveditore éppen reggelinél ült, midőn a gyászos hírt vele közölték és hogy szenvedélyes fájdalmában egy szorbettel telt muranoi kristálycsészét vágott a hirnökök fejéhez.

A tengernek is megvan a maga közvéleménye és a közvélemény az első perctől fogva tisztában volt vele, hogy a sebenicoi csínyt a dulcignoi Kara Nusszim követte el.

A dulcignoi határvár, mely úgy ágaskodik a meredek parti sziklák fölött, mint a nagy kőkoporsó, gyülekező helye volt az ozmán birodalom legelszántabb martalócainak. Szökött katonákat, gályarabokat, renegátokat, minden rangu és rendü kalandorokat ott tárt karokkal fogadtak. A dulcignoi kalózok elismert vezére a sokat emlegetett Nusszim bég volt, mindenesetre korának egyik legarcátlanabb embere. Ő zsoldjában tartotta a császári hivatalnokot épp úgy, mint a parti halászokat.

Midőn Bucentoro tisztán kezdett látni a dologban, első haragjában útnak akarta indítani a lesinai hajóhad harminc gályáját, hogy rommá ágyuzzák Dulcignot és kardélre hányják a hasonló esetekben elsősorban exponált csecsszopókat. Hamarosan kitünt azonban, hogy a harcias terv elé akadályok gördülnek. Dulcigno végre is a török császár vára, mely uralkodóval a köztársaság mostanában jó szomszédos egyetértésben él és ha nagy úr is egy provveditore, a hadüzenés jogát mégsem ruházta reá a tizek tanácsa.

Bucentoro tehát – mi egyéb is telhetett volna tőle? – egyelőre panaszos fölterjesztést intézett a tanácshoz a kalózkodás ügyében.

A tanács, miután véleményezés és kiegészítés végett megküldte a jelentést többrendbeli alantas hatóságnak, a tél folyamán végül érdemében tárgyalta az ügyet és úgy döntött, hogy az összes iratok a továbbiakig irattárba helyezendők. Figyelembe kellett venni azt a körülményt, hogy az állítólag megtámadott brig anconai illetőségü, figyelembe kellett továbbá venni, hogy az állítólag elrablott nők bolognai illetőségüek, így tehát nem a köztársaság, hanem Ancona és Bologna ura, a római pápa ő szentsége hivatott arra, hogy a sérelemmel szemben orvoslást szerezzen. Figyelembe kellett végül azt is venni, hogy a szóban forgó Nina életmódja nem volt olyan természetü, hogy velencei területre való visszatérése kívánatosnak látszanék.

A tanács titkárának jóindulatából Zaguri bepillantást nyert a köztársaság sztambuli miniszterrezidensének bizalmas jelentésébe is. A rezidens kérdést intézett a Nina-ügyben a nagyvezérhez, aki viszont kérdőre vonta a skutari-i válit, aki ismét a dulcignoi kajmakámra írt rá. Onnan az a fölvilágosítás érkezett, hogy Dulcignoban él ugyan egy Kara Nusszim bég nevü ember, ő azonban vagyonos, előkelő és istenfélő nemes, amellett köztudomás szerint annyira beteges, hogy már esztendők óta nem hagyhatta el házát.