XI.

Ugyanaznap éjjel kisírt szemekkel keltett föl bennünket Ida.

– Az istenért, tessék jönni, a nagysága!…

Csak kabátot kaptunk magunkra és mezítláb rohantunk be Johanna szobájába. Ott feküdt az ágyon, kifordult szemekkel, pihegve, sáppadtan, félig kinyilt szájjal, haldokolva. Nem volt már pulzusa és a teste élettelen. Az éjjeli szekrényen egy üres, kis barna üveg magyarázta, hogy öngyilkosság történt és pedig méreggel. Egyet sóhajtott Johanna, azután vége volt. Lehajoltam, a szive nem vert. Vonásai megmeredtek. Kényszeredetten mosolygott.

– Tizenegykor jött meg, teát ivott, lefeküdt és egy levelet adott, hogy adjam föl, – mondotta Ida zokogva.

– Mutassa, – kiáltott Elek – hozza ide, azt a rendőrségnek kell majd adni.

Ida behozta a levelet. A címzés ez volt:

„Herrn Oberleutnant Kurt Bauer, Wien.“

– Ez az! – mondta Elek csendesen. – Szegény Johanna, a privatdiner dobta ki!…

Nem tagadhattuk meg magunktól, hogy körül ne nézzünk a lakásban. A hálószoba kissé szűk volt, de rézágy és igen finom ágynemű. A tükörasztalon sok tégely és régi porosdugójú orvosságos üvegek. Rajtuk egy kopott, rongyos füzet, – „Das Geheimnis jung und schön zu sein“ (valami szépítőszer-gyár reklámkiadványa) illusztrálta a tégelyek és üvegcsék rendeltetését. A másik szoba volt a szalón és az ebédlő. A zongorán nyitva a kotta. Megnéztük. Az induló, amelyet annyit hallottunk, Alfréd Czibulka alkotása volt és a címe: „Erwachung des Löwen“. A címlapon egy óriási oroszlánfej.

A nevetés ingere miatt, amely mindkettőnkön erőt készült venni, sietve elhagytuk a szobát.

– Erwachung des Löwen und der Tod der Katze, – mondta Elek, de nagyon meg volt hatva.

Majdnem sírt.

(1910 junius.)

JÓZSIKA.

_Dadámnak, Évának._

Abban az időben így éltem.