XXI.

A sötétség is folyton növekedett, a látóhatár megszűkült. Útunk egy keskeny völgybe vezetett. Itt már nem lehetett járni, annyira sürűn feküdtek mindenfelé. Gracián a testeken gázolt.

Megállottam, kitártam a karjaimat és teljes erőmmel kiáltottam:

– Fiam, Gracián, elpusztulsz, fordulj vissza, Gracián!

Nem hallotta, vagy nem akarta hallani. Alakja mindjobban kisebbedett.