I.

Idő – este hat óra. Szinhely – elegáns nagy gyerek-szoba. Rézágyak. Óriási rendetlenség. A rendetlenségből itt-ott kilátszik egy-egy mesztelen gyereklábszár. Áldor Balázsnak, a híres szobrásznak a gyerekei. Későn érő, de piros arcú, okos szemű gyerekek.

A nyolc éves Bandi az asztal alatt ül. Egy ócska órát huzgál föl s mikor a rugó már egész feszes, megereszti. Ilyenkor persze az óra őrült zörgéssel lejár. Bandi ezt csinálja már ozsonna óta. Percenként átlag kétszer viszi véghez a fentemlített viharos zajt. Ani – fiúsan öltöztetett és igen fiúsan mozgó lány – tenniszrakettel ütögeti a mennyezethez babájának leszakadt fejét. A tizenegy éves Rolli az ágy sárgaréz támláján végez nyujtógyakorlatokat, amelyeket a Beketow-cirkuszban a magas trapézon látott. Kissé kövéres fiú, igen borzas hajjal. Lihegve és izzadva csinálja a bukfenceket, mialatt az ágy csak úgy horpadozik alatta. Közben kiabálva, lihegve kérdezi:

– Ugy-e Anii, nem igy csinálta a Beketowban az az ember?… Moond Anii, nem igy csinálta az az embeer!

Ani egy szót se felel, fáradhatatlanul rakettezi fölfelé a babafejet.

Időnként erősen raccsolva megszólal:

– Nézd Bandi, nem nagyszerű, már fél órája ütögetem a médi fejét és csak kétszer ejtettem el. Mondd, nem nagyszerű?

Bandi azzal felel, hogy a csörgő rugóját nekiereszti.