XV.

Gracián néhány perc mulva ismét megállapodott. Nem kellett többé sietnem, hamarosan elértem azt a néhány orgonabokrot, amelynek aljában három vagy négy nő hevert. Vörös hajuk bronza ragyogott a délutáni napban és viruló testük barnás tónusaiban Tiziano és Corregio legszebb Vénuszaira emlékeztettek.

Alaposan megnézhettem őket. Gracián nem törődött velem és így nem kellett félnem attól a fölényes és kegyetlen mosolytól, amellyel a fiatalok, – akik valószinű számítás alapján remélik, hogy tovább élnek, – magokban szánják, kinevetik az idősebb férfiak fellobbanásait.

Gracián ekkor már a távolba nézett, ahol szerteszét meztelen testekkel volt tele a mező.