XIII.

Hibátlan szépség volt mind a kettő, ruganyos, kigyószerű, de kissé félelmes, mint két alvó macska vagy két apró vadállat. Ibolyaszinű szemeik közönyösen nézték Graciánt, mozdulatlanul, kihívó nyugalommal, ami nem tévesztheti el a hatását. Gracián megremegett, előrehajolt, majd letérdelt a fűre. Nem helyeselhettem, hogy Gracián megállapodik, világosan láttam, hogy két nő jelenléte zavarni fogja.

Már majdnem kézzel illette az egyiket – mialatt szemei a másiknak bokáit szemlélték – már majdnem kézzel illette az egyiket, amikor csakugyan hirtelen – mintha meggondolta volna magát – felugrott, keresztül lépett rajtok és újra útnak eredt.