I.

Az apámnál dolgozott, mint irnok. Arany kedély és vas-egészség jellemezték. Órákig el tudott játszani velem. Megtanított a golyózás minden titkára. Nem riadt vissza a fáradtságtól, ha arról volt szó, hogy valami mulatságot csináljon nekem. Rajzolt, levonó-képeket hozott, cifra betűket írt és csatamezőt szerkesztett az ólomkatonáim számára. Használható, ügyes, nyilt-eszű ember volt. És emberismerő.

Tudott a parasztok nyelvén és ha kliensekkel tárgyalt, ragyogtak a szemei és hivatalos páthosz jelentkezett a mozdulataiban. Az apámtól meg a törvényszéki emberektől hallott legszakszerűbb, legszebb jogászi kifejezéseket használta. Olykor órákig elbuvárkodott a törvénykönyvekben és ilyenkor sóhajtva fejezte ki sajnálatát, hogy megboldogult apja nem törte le annak idején a derekát és nem kényszerítette a tanulásra. Párszor elbeszélte azokat a válogatott ravaszságokat, amelyekkel keresztül vitte, hogy hónapokig iskolakerülői életet élhessen, de amelyeknek a vége mégis csak az lett, hogy a második gimnáziumból ki kellett venni. Így került a törvényszékre díjnoknak és később ügyvédi irodákba. Mikor hozzánk jött és barátom lett – én hat éves voltam, ő húsz.

Mindjárt az első esztendőkben számtalan bonyodalmat okozott a háznál. Két szobalányra és egy szakácsnőre emlékszem, akiket miatta kellett elküldeni. A lányok a falujokba mentek lebetegedni, a háztartásban zökkenések álltak be, édesanyám vörösre sírta a szemeit, de apám nem akart Pistának felmondani.

– Meg kell neki bocsátani, elvégre fiatal, jó vérű ember! – szokta mondani. Azt hiszem, imponált neki Pista ügyessége, aki az irodában, még hozzá a hivatalos órák alatt és le nem zárt ajtók mellett, oly ügyesen intézte a dolgokat, hogy senki se sejtett semmit.

Pista gyorsan és megfontolás nélkül hódított meg minden nőt, aki a kezeügyébe esett. A fiókja tele volt cukrokkal, pántlikákkal, levelekkel. Olykor gondosan bepakolva egy-egy selyem fejkendőt hozott. Kibontotta, megmutatta és elbeszélte, hogy egy lánynak lesz. Érdeklődés nélkül hallgattam ezeket a dolgokat, nem értettem, hogy lehet ennyit fáradozni a nők miatt.

Pista állandóan efféle ügyekben dolgozott. Mindig két-három, usque öt nővel volt dolga. Részint asszonyokkal, részint lányokkal. Eggyel-kettővel rendesen nagyon jóban volt. A többiekkel szakítófélben vagy kezdésben. Pompásan elrendezte ezt. Mire azután eggyel végkép és mindig formásan (valami ürügy alatt) szakított, – akkorára már volt egy új, akit már munkába kezdett venni. Puhította taktikával, szivósan, nem sietett, nem volt neki sürgős és egy szép napon, amikor örömtől ragyogó arccal lépett be az irodába, beszámolt nékem az előrelátható, egyforma, biztos sikerről. Saját kijelentése szerint, házasságáig hatvankét viszonya volt s ezek között tizenhét leány, akik neki ajándékozták szűzességüket. Ha már most tekintetbe vesszük, hogy Pista harminckét éves korában házasodott, és összevetjük ezt a tényt egy vallomásával, mely szerint tizenhét éves korában ismerte meg a szerelem misztériumait, akkor nyilvánvaló, hogy víg legényélete tizenöt évre tehető. 62: 15 = 4·13333… Eszerint egy esztendőre átlag négy nő esett. Közülök 1·13, tehát körülbelül az egész állomány 25 százaléka érintetlen leány volt.

Voltak közöttük – már a kisvárosi készlethez képest – varrónők, gazda-lányok, szolgálók, özvegyek, kikapós menyecskék. Némelyikkel elbajlódott egy évig is, amíg azután a nő végre elment a találka helyére. Pista minden kerületben tudott egy biztos azilumot, ahol idylljeit rendezte. Öreg parasztasszonyoktól vette bérbe a szobákat, akik ilyenkor vacsorákat főztek a szerelmeskedőknek. Pista ilyenkor a rendes liternél még valamivel többet szokott inni és általában nem kimélte a pénzt. Sokszor kijelentette:

– Vigyázok a pénzre, nem dobálom szét, de erre a dologra nem sajnálom, hadd menjen!

Özvegy anyjánál ellátása volt, minden keresetét nőkre költhette.