XIII.

Az óriási tábor körül, amelyet mély árkú sánc fog gyűrűjébe, nagy távolságban föl van taposva a föld. A zászlókkal pompázó kisebb-nagyobb sátrak, kalyibák között széles utak vezetnek a tábor piacaira és kijáróihoz. Mint valami szűk és piszkos keleti városban, hangyamód nyüzsög a sok katona, kereskedő, szolga, asszonynép a sátor-sikátorokban, a tömérdek szekér és ló között. A széles utakon egy-egy csapatocska vonul el, vasravert hajduk dacoskodnak rajtuk végig a prófosz emberei előtt, itt a főgenerál lovagol keresztül kiséretével, ott jámbor kereskedő szekere döcög friss sörrel, jó borral a piac felé; az istrázsamester igyekszik vicéivel kifelé a táborból, kötés fával, csöbör vízzel sietnek térdig felgyűrt szoknyában a lányok a konyhák irányában, boros kártyázók lármája hangzik ki nem egy sátorból, egy sikátorban gúnyolódó bajtársak biztatnak két verekedőt, amott egy öreg lándzsarengető tartja hazudozásaival a szájtátó vagy hitetlenül ellentmondó fiatalokat. Zsákmányt, lopott holmit csereberélnek kiáltozva; forgókat, paszomántot, tollat, pitykéket kinál mindenféle nyelven a piacon ténfergőknek a kirakott árúi között guggoló kalmár; mázos korsókból isznak a csapravert hordók körül; gajdoló csoportok hallgatnak el, tágulnak odébb az útból egy-egy rittmeister vagy obrister közeledtére. Csipejét riszálva ődöng a kifestett arcú lány az ivók, tereferélők, kártyázók körül. Vitatkozás, röhej, vezénylés, alkudozás, jajgatás, ének, fegyvercsörgés, káromkodás, szekér-nyikorgás, nyerítés, ostorpattogás, marhabőgés, pata-kattogás, föld-döngés egybefolyó, tömör zaja kavarog a tábor fölött. Csak a tábortüzek kigyúlása után halkítja az éjszaka hangfogója s a körüljáró prófoszok szigorúsága tompa zümmögéssé a nagy erővel élő, lélekző tábor zavarát.

Zrinyi kedvetlenül ült sátrában. Ki ő Gallas general-lieutenant táborában? A horvát ezred oberstere; egy magyar, malmokba, tizedért járó törökök lesből támadója; csengő aranyat jelentő foglyok halásza a végbeli állapotok zavaros vizében; a hadviselés magasabb elveihez nem is konyító, akinek kardforgatása csak tökéletesebb bicskázás; aranytól csillogó, de piszkos műveletlenségben élő, nagy szájú, rátartó magyar mágnások közül egy; kucsmás, dolmányos medve, aki a csipke s az áll közepén hegyeskedő piciny szakállocska nyugateurópai műveltségéhez még nem jutott el. Mindezt kiérezte Zrinyi a császár zsoldjában álló olasz, francia, német tisztek tekintetéből, modorából s finom, válogatott kifejezések selymén átszúró gorombaságaiból vagy szótalan nyilt megvetéséből… És Julia! Az a savanyodott állat legelteti vizenyős szemét rajta…

– Nem jól vagyon ez így! – vagdosta bele sarkantyúját a sátor simára döngölt földjébe.

Inkább lóra! Szinte örömmel fogadta Gallas parancsát: föl Árvába! onnan a jablunkai passusson nyugatra csapva egyesülés a Siléziában operálö Götz-cel, aztán együtt Olmütznek! Mire átvergődött lovasaival a tót hegyeken, mire componálta hadát Götz generáliséval, havas esőt vert szemébe az éjszaki szél ezrede ellenség-bolondító vagy felderítő lovaglásain.

– Ezért bocsájtottam királ uram kezében személlyemet, ezeredemet? Vágtató lovon komédiázó madárijesztő képnek rendöli Zrini Miklóst, amaz szigetvári maradékát minden csipkés örvű, páncéros hasú nímöt teknősbéka? Apátok kalapos istenit! Karddal, karabinnal hegyikben esni, ez az tudománom, nem penég fenekek környül szaglászni, hogy: «Vigyázz, főgenerál uram, ihon errül, ihon mast meg arrul üté föl fejét az ellenség!»

De még ennek a vitézi foglalkozásnak is hamar vége szakadt. Igy még csak itt-ott megszorítottak, kardra hánytak, foglyul ejtettek egypár embert Torstenson seregéből. De beállt a tél s Zrinyi ezrede az Olmütz körüli falvakba tért téli szállásra. Maga a vezér a dühtől, csalódástól, keserűségtől – ki tudja, mitől? – ágynak dőlt s lázban gyötrődve olvasta a bécsi hadi tanács szigorú rendszabályait messze, le Ausztriába elkalandozó lovasai ellen, s gyöngyöző homlok mögött hevülő képzelettel folyamodott a királyhoz, – azért nem használták nagyobb dolgok végrehajtására erejét, mert nem kért eleget! – hogy adjon horvát dandára mellé egy német ezredet s a károlyvárosi generalatusságból mozdítsa el az elaggott Frangepánt s ruházza reá a tisztet.

Karácsony hetében ért haza az emésztő lázban hosszúra soványodott arcú vezér Csáktornyára.