XXIX.

A báró el fog utazni; valóban! Fölpakkolom a puskám, fölmegyek a hegyekbe és az ő és Edvarda tiszteletére hangosat lövök a levegőbe. Mély lyukat bányászok a sziklába és az ő és Edvarda tiszteletére, lerobbantom a sziklát. És ha a hajója elhalad előttem, hatalmas sziklatömeg válik le a hegyből és lerohan pusztitva és belerohan előtte a tengerbe. Tudtam egy helyről, egy repedésről a sziklában, ahol nemrégiben volt már sziklaomlás és ahol igy szabad utja van a lerohanó kőtömegnek egészen a tengerig. Mélyen alattam csónakkikötő volt abban az irányban.

– Két bányászó furót! mondottam a kovácsnak.

És a kovács két bányászó furót készitett…

Évát véglegesen alkalmazták és az volt napestig a dolga, hogy egy lóval járjon a csür és a malom között. Egy férfi munkáját kellett végeznie és nehéz buzászsákokat emelgetett. Találkoztam vele és gyönyörü volt friss, egészséges arcával. Jó isten, milyen bájos volt a szelid mosolya. Minden este találkoztam vele.

– Éva, szerelmem, olyan vagy, mintha nem lenne semmi gondod!

– Te a szerelmednek nevezel! Tudatlan asszony vagyok csupán, de én hü maradok hozzád. Hü maradok hozzád, ha meg is kell halnom miatta. Mack ur mindennap kegyetlenebb lesz, de én nem törődöm vele; ő dühöng, de én nem felelek neki. Megkapott a kezemnél és szürke lett dühében. Egy gondom mégis van.

– Egy gondod? Mi az?

– Mack ur megfenyegetett téged. Azt mondta nekem: Az a hadnagy csavarta el a fejed. Azt feleltem; Igen, én az övé vagyok. Ekkor mondta: Na várj csak, rajta leszek, hogy elpusztuljon innen! Ezt tegnap mondta.

– Nem tesz semmit, hadd fenyegetőzzön… Éva, szabad megnéznem, hogy még mindig oly parányiak a lábaid? Hunyd be a szemed, hadd nézzem meg.

Becsukott szemmel hullott a nyakamba. Reszketett.