IV.

Megint vadászgatni mentünk. Glahn ugy érezte, hogy igazságtalanul bánt velem és bocsánatot kért ezért.

– Egyébként nyomorultul fáradt vagyok, mondta. Szeretném, ha ön egy napon elhibázná a lövést és golyót küldene a nyakamba. Emlékezetében talán ujból megélemedett a grófnő levele és azért azt mondottam neki:

– Ki mint veti ágyát, ugy alussza álmát!

Napról-napra komorabb és hallgatagabb lett; nem ivott többé és nem beszélt többé; orcái beestek.

Egy napon hirtelen csevegést, nevetést hallottam az ablakom alatt. Kinéztem: Glahn megint előkeresgélte a legvidámabb arcát és Maggievel beszélgetett. Előszedte minden csábitó müvészetét. Maggie alkalmasint egyenesen hazulról jött és Glahn lesett rá! Egyáltalán nem voltak óvatosak és egyenesen az én ablakom alatt beszélgettek.

Minden tagomban reszketést éreztem, fölhuztam a puskám ravaszát, de nem nyomtam meg. Kimentem az utcára és megfogtam Maggie karját; hallgatagon mentünk végig a falu hosszában; Glahn rögtön eltünt a kunyhóban.

– Miért beszéltél megint vele? – kérdeztem Maggiet.

Nem felelt semmit.

Halálosan kétségbeesett voltam, a szivem annyira vert, hogy alig tudtam lélegzeni. Soha nem láttam Maggiet annyira szépnek, mint mostan; soha fehér leányt nem láttam ennyire szépnek és ezért elfeledtem, hogy tamulettleány ő, a kedvéért mindent elfeledtem.

– Felelj, mondtam, miért beszéltél vele?

– Ő jobban tetszik nekem! – mondta.

– Jobban tetszik, mint én?

– Igen.

Nos, ő jobban tetszik neki, mint én, habár én könnyüszerrel tudnám összemérni magam vele! Nem voltam mindig jóságos hozzá, nem adtam pénzt neki, nem vettem ajándékokat neki? Mit tett ő?

– Ő gunyol téged, azt mondja, hogy te folyton rágsz!

Ezt nem értette meg és erre elmagyaráztam neki, hogy megvan az a rossz szokása, hogy minden tárgyat a szájába vesz és rágni kezdi azt. Glahn pedig igen sokat mulat ezen. Ez sokkal nagyobb hatással volt rá, mint bármi más, amit mondottam neki.

– Hallgass meg Maggie! mondottam ezután. Azt akarom, hogy örökre az enyém légy; nem akarod talán? Meggondoltam a dolgot, ha elutazom innen elfogsz jönni velem és én feleségül veszlek. Hallod, az én hazámba fogunk utazni és ezentul ott lakunk. Akarod?

Ez is hatással volt reá; és Maggie elevenebb lett és sokat beszélt, amig sétálgattunk. Glahnról csak egyszer beszélt!

– És Glahn is velünk jön, ha elutazunk?

– Nem! mondtam. Ezt nem teszi. Szomoru vagy emiatt?

– Nem, nem! mondta hevesen. Örvendek inkább!

Többet nem beszélt róla és én megnyugodtam. Mikor megkértem rá, Maggie haza is eljött velem.

Mikor néhány óra multán eltávozott tőlem, fölmásztam a Glahnhoz vezető lépcsőkön és bekopogtam a vékony ajtón. Otthon volt. Azt mondtam:

– Azt jöttem megmondani, hogy holnap reggel talán ne menjünk vadászni.

– Miért ne?

– Mert nem állhatok jót azért, hogy elhibázom a lövést és golyót lövök a nyakába!

Glahn nem válaszolt és én ujból lementem. E figyelmeztetés után holnap bizonyára nem lesz kedve vadászni menni; különben miért csalta Maggiet épen az ablakom alá és miért beszélgetett épen ott vele? És miért nem utazott haza, ha a levélben valóban hazahivták? E helyett inkább járkál a fejem fölött, a fogait vicsorgatja és azt kiáltja: Soha többé! Soha többé! Inkább négyfelé vágatom magam!

Ám arra következő reggel, hogy megfenyegettem őt, Glahn teljes vadászkészültséggel állott az ágyam előtt és rámkiáltott:

– Föl, föl, pajtás! Gyönyörü idő van, lőnünk kell valamit. Egyébként ostoba dolog volt az, amit tegnap este mondott.

Nem volt még négy óra sem, de én rögtön felugrottam és készülődni kezdtem, mert megvetette a fenyegetésemet. Mielőtt elmentem volna, megtöltöttem a fegyverem és őt otthagytam állani és nézni előkészületeimet. Egyébként egyáltalában nem volt olyan pompás idő, mint mondotta, esett az eső és ez még inkább bőszitett; ám vigyáztam arra, hogy ne áruljak el semmit és hallgatagon mentem mellette.

Egész napon át az erdőben csatangoltunk és mindegyikünk a maga gondolataival volt elfoglalva. Nem lőttünk semmit, egyik vad a másik után törtetett el mellettünk és mi még puska után sem nyultunk, mert mindenre gondoltunk, csak vadászatra nem. Déltájban Glahn előttem kezdett járni, mintegy kitünő alkalmat szolgáltatva arra, hogy azt tegyek vele, ami tetszésemre van épen; szorosan a puskám csöve előtt ment, de lenyeltem ezt a gunyt is. Este azután hazatértünk anélkül, hogy bármi történt volna. Azt gondoltam: Most talán észretér és békében hagyja Maggiet.

Este, amikor a kunyhó előtt állottunk, ezt mondta Glahn:

– Életemben ez volt a leghosszabb nap!

Többet nem beszéltünk.

A következő napon a legelkeseredettebb hangulatban volt, nyilván a levél miatt. Nem birom ki, egyáltalában nem birom ki! – mondotta többször az éjszakában; az egész kunyhóban mindenütt hallották sopánkodását. Komorságában annyira ment, hogy akárhányszor nem válaszolt a korcsmárosné legbarátságosabb kérdéseire sem és alvás közben folyton sóhajtott. Lelkiisme retére nagyon rásulyosodik valami! – gondoltam; ám az égre is, vajjon miért nem utazik haza? Bizonyosan a gőgje tiltja el ettől, nem akar az lenni, aki visszamegy oda, ahonnan eltávozott egyszer.

Maggievel minden este találkoztam és Glahn nem beszélt vele többé. Megfigyeltem, hogy fölhagyott a rágással, már egyáltalában nem rágott; örvendtem ennek és azt gondoltam: nem rág többé, tehát egy hibával kevesebb és én még jobban szeretem ezért. Egy napon Glahn után kérdezősködött; igen óvatosan. Egészséges-e? Itt van-e még?

– Ha nem halt meg és ha nem utazott el – mondtam – ugy bizonyosan odahaza fekszik. Rám teljesen közönyös. Nem tudom elviselni a társaságát.

Ám amikor ugyane pillanatban a kunyhó elé értünk, előtte, a földön, egy matracon heverve, megpillantottuk Glahnt; karja a nyakát támasztotta és szeme az égre meredt.

– Egyébként itt fekszik! – mondtam.

Mielőtt megakadályozhattam volna, Magie egyenesen feléje lépett és kedveskedőn mondotta:

– Nézze csak, én nem rágok többé! Se papirt, se pénzt, se tollat nem rágok többé!

Glahn alig nézett rá és nyugodtan feküdt tovább; Maggie és én elmentünk. Amikor szemrehányásokat tettem neki és azt mondottam, hogy megszegte igéretét és mégis beszélt Glahnnal, azzal felelt, hogy rendreutasitotta csupán.

– Igen, az helyes, utasitsd csak rendre; ám nem az ő kedvéért szoktál le a rágásról?

Nem felelt. Hogyan? Nem akar válaszolni?

– Beszélj, hallod-e, az ő kedvéért történt?

– Nem, nem – mondta akkor – a te kedvedért.

És mást nem is tudtam hinni. Miért is tette volna Glahn kedvéért?

Maggie igérte, hogy estére eljön és el is jött.