XVI.

Milyen tisztán, milyen pompásan süt a nap az égből. Pedig a Balaton körül nem láthat egyebet, mint szenes háztetőket, szanaszét heverő holtakat, letiport vetéseket.

Oh ha a nap az Isten arca volna, sugarak helyett könny hullana a földre.

A pap előre tudta, hogy az ő faluja is meg van dúlva, mégis ahogy fölértek a dombra, s a kerti fák lombjain túl előmeredt a kormos tetőtlen torony, kicsordult a könny a szeméből.

Korom és düledék volt az egész falu. Sehol egy ép tető, sehol egy ép kapu. Az udvarokon bútortöredékek, hordódongák, liszthulladék, holt emberek és holt állatok.

És sehol egy élő ember, csak egy pár gazdátlan kutya, és egynéhány baromfi, amely el tudott menekülni a rablók keze elől.

A pap leszállt a kocsijáról, és levette a kalapját.

– Vedd le te is a kalapodat fiam, – mondotta Gergelynek. A halottak faluja ez, nem az elevenekké.

Leszállt a kocsiról, és a lovakat vezetve mentek tovább.

Egy nagy haju ősz paraszt égbe néző arccal keresztben feküdt az úton. Holt kezében még mindig tartotta a vasvillát.

– A biró, – mondotta a pap. Szegény András bácsi!

Megfogta a halott karját és elvonszolta az útból, hogy a lovak elmehessenek mellette.

Egy másik fiatal paraszt derékban megtörve lógatta holt fejét a keritésen le az utcára. Mintha nézné a vért, amely a fejéből a földre csurgott.

A disznója ott legelt mögötte az ágytollal ellepett udvaron. Azt nem bántja a török, mert nem eszik disznóhust.

És egy kis meztelen csecsemő gyerek is ott hevert a közelében a kapu mellett. A mellecskéjén iszonyu seb.

A pap fogta a lova kantárát és vezette. Nem nézett már se jobbra, se balra, csak az utat nézte, amelynek a pora sárgállott a napfényben.

*

Végre a paplakhoz értek.

Ennek sincs teteje. A megszenesedett fekete ollófák nagy _A_-betüket alkotva meredeztek a tető araszos hamuján, s az utcai ablak fölött fekete volt a fal a láng nyomaitól.

Akkor gyujtották fel ezt a házat, mikor őt forró vizzel öntözték, hogy adja elő a templom kincseit.

A pad még ott van az udvar közepén. Körülötte a nagy diófaláda töredékei, könyvek, lisztöntelék, üvegek, elgázolt szobai virágok, széklábak, edénycserepek. S a lábatörött asztal mellett egy feketeruhás öregasszony, aki hanyatt fekszik a két kezét hosszan szét nyujtva. S fekete vértócsa van alatta s körülötte.

Az a papnak az édesanyja.

– Itthon vagyunk, – mondotta a pap, Gergelyre forditva könnyekben ázó orcáját.