XXX.

A szultán a sátora előtt állt. Az arca ki volt pirositva, mint rendesen. Mosolyogva bólintott, mikor György barát kiemelte a kocsiból a kékszemű kövér kis gyermeket.

Bementek a sátorba. Az ura mögött Gergely is belépett. Kellemes hüvösség és rózsaillat csapta meg. Az ajtónálló a többit visszatartotta.

A szultán sarkig érő cseresnyeszinű selyemkaftánba volt öltözve. A kaftánt a derekán fehér zsinór tartotta össze, de a kaftán olyan lenge patyolatselyemből volt, hogy a karja idomait látni lehetett. És ezektől a sovány karoktól reszket úgy Europa!

A szultán odabent a kezébe vette a gyermeket, és tetszéssel nézte. A gyermek rámosolygott és belemarkolt a szakálába. A szultán erre megcsókolta a gyermeket.

A jelenlevők mindnyájan megkönnyebbülten lélekzettek. Hiszen ez nem a vérengző Szolimán! Ez egy jólelkű családapa! A tekintete tiszta, a mosolygása őszinte. Ime a gyerek a turbánon levő gyémántcsillaghoz nyul. Odaadja neki játéknak. Aztán fiaihoz szól; – Bálint is érti, Gergely is érti:

– Csókoljátok meg a kis magyar királyt!

És a két szultánfi megcsókolja. Nevet rá mind a kettő. A gyerek is visszanevet.

– Elfogadjátok-e testvéreteknek? – kérdi a szultán.

– Hogyne, – feleli Szelim, – hiszen ez a gyerek olyan csinos, mintha Stambulban szülték volna.

Gergely egy pillantást vet körül a sátorban. Micsoda kéklő pompája ez a selyemnek! A földön is vastag virágos kékszőnyegek. A sátor falán kerek üvegetlen ablakok. Az egyiken át lehet látni a Margitszigetet. Lent a sátor fala mellett meg vastag ülővánkosok hevernek.

A sátorban nem volt más, mint a három főur: György frater, Verbőczi meg Török Bálint, azután a dajka meg Gergely, akit diszes ruhája miatt talán a kis király apródjának vélt az ajtónálló. Aztán ott volt a két szultánfi, két pasa meg a tolmács.

A szultán visszaadta a királyfit a dajkának, és tovább is gyönyörködve nézte, orcáját veregette, kenderszőke haját simogatta.

– Milyen szép, milyen egészséges, – mondotta a tolmácsra pillantva.

Mire a tolmács latinul szólott:

– A kegyelmes szultán azt mondja, hogy a gyermek bájos, mint az angyalok, és egészséges, mint a legüdébb keleti rózsa.

– Örülök, hogy láttam őt, – folytatta a szultán, – vigyétek vissza az anyjának, és mondjátok meg, hogy atyja leszek apja helyett, és hogy az én kardom őrködni fog rajta és országán.

A tolmács forditotta:

– Őfelsége úgy örül, mintha a saját gyermekét látná. Fiául fogadja őt, és világot uralgó hatalmának szárnyát kiterjeszti fölötte. Ezt mondjátok meg a királyné őfelségének, s adjátok át az ő legkegyelmesebb üdvözletét.

A szultán egy megyszinvörös selyemerszényt vett elő a zsebéből, és kegyes mozdulattal a dajka kezébe csusztatta.

Aztán mégegyszer megcsókolta a gyermeket, és a kezével búcsut integetve, a sátora belső részébe vonult.

Ez jel volt arra, hogy a szultán teljesitettnek tartja a kivánságát, és hogy mehetnek.

Mindnyájan fellélekzettek. Arcuk kipirult az örömtől. A dajka szinte futva vitte kifelé a gyermeket.

Kiléptek a sátorból. Itt a pasák karonfogták a főurakat, és nagynyájasan kijelentették, hogy a szultán meg fogja őket vendégelni. A kiséret többi része is, amelyik visszaviszi a királyfit, forduljon meg, és jőjjön vissza.

– Kisérd vissza a királyfit, – szólt hátra Gergelynek Török Bálint.

Azzal egy pasa karján eltünt a sátorban.

A nap már akkor leáldozott a budai hegyek mögött, és az égről a felhők tűze világitott alá.

A kis királyfi megint a hintóba került. Jobb kezével pát intett a pasáknak és a magyar főuraknak, aztán az aranyos hintó újra megindult a katonák csokjasázó két során fel a budai várba.