XIV.

Mikor a legszélső őrt is elhagyták, Hajván megállt.

– Ime, – mondotta, – megtettem, amit kivántál. Most már beszélj, mi az a titkos szerencse, amit magammal hordozok?

– Kabbala, – felelte titokzatosan a diák.

– Kabbala? – ismétlé mormogva a török, a szemöldökét összevonva, mint aki bele iparkodik hatolni az olyan szó értelmébe, amely őneki homályos.

– Ha jobban megnézed, – szólt a diák vállal a nyereghez támaszkodva, – látni fogod, hogy egy-egy csillagnak a képe. A szent dervis imádsággal irt körül minden csillagot. Jatagánt is igértél.

A török kihúzta mind a két jatagánját, és odanyujtotta a diáknak.

– Válaszsz!

A diák a kisebbiket vette el. Beletűzte az övébe.

– Ezek a képek, – folytatta, – arra valók, hogy a tested körül hordozd. Hétfelé kell vágnod mindegyiket, s bele kell varrnod a ruhád bélésébe. A turbánod belsejébe is tégy. Ahol ilyen szent pergamen van, ott nem ér a golyó.

– Nem ér a golyó? – szólt a török örvendezőn. Mert minden harcosnak erős vágya az, hogy ilyen amuletje legyen.

– Nem, – ismételte a diák. – Hallottál bizonyosan már olyan hősökről, akiket nem fogott a golyó.

– Hogyne, – felelte a török.

– Hát se pénzért, se jó szóért ne adj belőle senkinek. Még csak ne is mutasd, mert elveszik tőled.

– Hohó, – szólt a török. – Van nekem eszem!

– De még ez nem minden, – beszélt tovább a diák. – Az egyik papiros azt mondja, hogy gyermeket és nőt ne illess addig se kezeddel, se fegyvereddel, mig nagy úr nem leszel. Minden gondod a vitézség legyen.

– Az lesz.

– Mert nagy úr leszel ám: belőled Magyarország beglerbégje lesz.

– Beglerbég? – kiáltott ragyogó szemmel Hajván.

– No, nem holnap reggel, az bizonyos, hanem idővel, amint kitünik a vitézséged. Aztán az is megvan irva, hogy a korán szavai szerint élj. Légy buzgó az imádságban és a szent mozsdásban; s aki jót cselekszik veled, te azzal rosszat ne cselekedjél.

A nagy buta ember áhitattal nézte a diákot.

– Álmodtam sokszor, – mondotta, – hogy úr leszek. Megálmodtam én azt. Hát hétfelé?

– Hétfelé. Nem baj, ha nem is egyforma nagy. Attól függ, hogy melyik testrészedet akarod legjobban takarni.

A török boldog elmerengéssel nézett maga elé.

– No, – mondotta a fejét fölemelve, – ha úr leszek, megfogadlak téged iródeákomnak.

Csak a helyzet komolysága tartotta vissza Gergelyt a nevetéstől. Ha ez a nagy állat észreveszi, hogy lóvá tette, egyszerre vége van.

Azonban okosabb emberek is hisznek a szép igéreteknek, hát Hajván hogyne hitt volna.

Tartotta a lovat, mig a diák felült, és szerencsés utat kivánt.

A diák azonban nem ment még. Belenyult a zsebébe és igy szólt:

– Nézd Hajván, itt van egy gyürű. Tudod, a magyarnak az a szokása, hogy nem fogad el ingyen semmit.

Hajván elvette a gyürűt, és bámulva nézte a kövek pompáját.

A diák folytatta:

– Te nekem szabadságot és lovat adtál, én ezért ezzel a gyürűvel fizetek neked. Allah segitsen kopasz!

Azzal rácsapott a lovára.

– Megállj csak, – szólt Hajván a kantárt megkapva, – ez török gyürű, úgy-e?

– Az.

– Hol vetted?

– Mi közöd hozzá? Ha éppen tudni akarod, egy janicsáré volt.

Hajván egy percig bután nézett maga elé, aztán igy szólt:

– Nem kell a gyürűd; te a lóért és a szabadságért eléggé megfizettél nekem.

Azzal visszadugta a gyürűt a diák zsebébe, és hátat fordított.

Öles lépésekkel, sietve ment vissza a táborba.