XXVIII.

És másnap szeptember 16-án a nap az ágyuk bömbölésére kelt föl a hegyek mögül.

A föld rengett. Az ágyútelepekről a füst fekete föllegekben szállt az égi felhők közé, s már az első órában eltakarta a napot, s az égnek kék tengerét

A bástyák és falak zuhogtak, ropogtak. A belső várba vegyesen hullt a nehéz és az apró golyó, a tüzes nyíl, s a tüzes lapda. Ember és állat élete nem volt többé biztonságban.

De ezt a veszedelmet készen várták a várbeliek. Dobó már éjjel felkürtöltette a katonaságot. Egy részök a palánkot magositotta azokban az irányokban, ahonnan a Hécey prépost házától várták másnapra a golyóhullást. Más részökkel előhordatta a padlásokon maradt állatbőröket, s vizes kádakba hordatta.

Ismét mások gerendákat, hordókat és földdel megtöltött zsákokat hordtak a külső várba, a tömlöcbástyához és a kapukhoz, hogy a törésnél minden anyag idejében készen legyen.

Amennyi üres csöbör s fazék csak volt a várban, azt mind meg kellett tölteni vizzel. A földszinti és földalatti helyiségekből minden fölöslegest kihordtak, s ágyakat raktak be. A répa, a krumpli, a só, – minden olyan, aminek a golyó nem ártott, fölül került most, s a helyét a dolgozó és alvó ember foglalta el.

Az istállót is megásták, s a lovak, tehenek félöllel mélyebb állást kaptak.

A házak északi és keleti oldalát behányták földdel.

A várban már nem volt más éghető, csak a baromistálló teteje, meg az istálló előtt egynéhány boglya széna, egy kis kazal buza, meg egy boglya alomnak való szalma.

Dobó lehányatta az istálló tetejét is. A szénaboglyákat, buza-kazalt behúzatta tehénbőrökkel, a szalmára meg földet hányatott.

Ami még gyulékony anyag volt, mint a házak padlása, meg az ostrom-állások, azok oltására széthordatta a vizes bőröket.

Az ágyuk megdördülése ebben a munkában találta még a várat. Az első félmázsás golyó a konyhán ütött be, s összetört egy csomó edényt.

Az asszonyok akkor raktak tüzet s készitették a lisztet, a zsirt, a szalonnát, hogy a katonáknak főzzenek.

A nagy golyó beütésére rettenetes ijedelem támadt. Egymás hegyén-hátán rohannak ki a konyhából, s aki nem fér az ajtón, mászik az ablakon.

A golyó pedig ott forog egy halom tört edény, fatál és zúzott cserép között.

Mekcsey az istállóból látta a beütést. Odarohant.

– Mi az? – dördült rájok a kezét széttárva, hogy feltartóztassa őket.

– Beesett egy golyó.

– Vissza kell menni! Győjjenek utánam!

S besiet a konyhába. Kap egy dézsát a két fülinél. Önti a golyóra.

– No, – mondja a golyót a sarokba rugva, – főzzenek tovább. A golyó balról jött, hát a konyha balfelében kell maradni. A másik oldalról át kell szedni minden edényt, és senki azon a felén ne járjon. Itt a konyha bal felén biztonságban vannak.

– Jaj, – mondotta egy asszony, – a tyúkom az éjjel kukorékolt. Végünk van.

– Kakas volt az, – mondja Mekcsey.

– De bizony tyúk volt kapitány uram.

– No ha tyúk volt, hát délre azt főzzék meg nekem, akkor majd nem kukorikol!

Az asszonyok még egy ideig hányták magukra a keresztet, de aztán mikor a második golyó szakadt át a tetőn, maguk öntötték le vizzel és guritották a másik mellé.

Ettől a golyózáportól az egész vár népe megzavarodott. Eddig csak egy helyen duhogott az ágyú s ha a golyó be is szállt olykor, tudták már, hogy azokat a falakat kell kerülni, amelyekre csak a reggeli nap süt, és azokat a falakat, amelyek örökös árnyékban vannak. Azonban hogy most mindenfelől görgött, süvöltött és csapott a golyó, s nagyságra a görögdinnye és dió között váltakozott, nem tudták hol vannak biztonságban.

Bezzeg volt most kelete minden rossz sisaknak, minden páncélnak. Eddig csak a cigány hordta a sisakot, és mellvértet, ha mezitláb volt is, most azonban, hogy a golyó mindenfelé pattogott, ütődött, potyogott, s a borbélyoknak mindjárt az első órában tiz sebesültet kellett varrniok és timsózniok, mindenki a fegyverrakásokhoz sietett s igyekezett magának vasboritókot biztositani.

A két kapitány meg a hat főhadnagy az első negyedórában a vár minden pontját bejárta.

– Nem kell félni! – mennydörgött Dobó.

S a hadnagyok szava visszhangként kiáltozta mindenfelé.

– Nem kell félni! A golyóesés nem váltakozik. Ahova egyszer golyó hullt, ott ne járjatok.

De ők maguk csak jártak mindenfelé.

És csakugyan nem telt belé egy óra, maguk a golyók mutatták meg, hogy melyik épületek, melyik falak a veszedelmesek. A golyók leverték a vakolatot, s ahol homokkő volt az épület, annyi golyó állott bele, hogy a fal fekete volt.

Viszont egyes faloldalok sértetlenek, fehérek voltak, s ha az ilyen helyre esett is a golyó, csak úgy esett, hogy a másik falról pattant oda.

Minden ilyen fal védőfal volt egyuttal, ahol a mesteremberek dolgozhattak; a katonák pihenhettek.

Nem sok fal volt ilyen a várban, az is igaz.