XXX.

Az agát leteritették a vár piacára. Nem valami szépen teritették le, mert a feje a kövezethez koppant, s a turbánja legurult, mikor letették.

De jól van annak már igy is.

Köpcös, szürke szakállu ember. Kopasz fején három hosszu sebforradás mutatja, hogy rászolgált az agaságra. Gergely lövése a töltéssel együtt bement a hasába s egy kisebb golyó a mellén érte, valószinüleg mikor a legények lőttek.

Sukán számtartó összevizsgáltatta turbánját, övét, zsebét s följegyezte mennyi pénz, gyürü és fegyver van nála. Ezeket az értékeket azok a közkatonák kapják, akik az ásásnál foglalkoztak.

Azután átengedte a halottat a kiváncsiak szemléletének.

Először persze az asszonyok állták körül.

– Ilyen piros papucsba járnak ezek! mondotta az egyik.

– Fűzővel kötik a bugyogó alját, – szólt a másik.

– Valami gazdag úr lehetett.

– Talán hadnagy vagy kapitány.

– Vajjon volt-e felesége?

– Tiz is talán.

– Nem is volt csunya ember, – szólt a maklári molnárné. Kár hogy török volt.

Zoltay is egy pillantást vetett rá, és szólott:

– Ez az egy aga mégis csak bejutott a várba!

Azzal odább ment.

Egyszercsak a kis török gyerek bebúvik az asszonyok szoknyáján át, és örvendő kiáltással hajlik a halotthoz:

– _Baba! Babadsizim! Baba! Sekerli babadsizi!_ (Apa! Apácskám! Apa! Édes apácska!)

És a mellére veti magát. Öleli, csókolja. Arcát arcához fekteti. Rázza. Nevet rá.

– Baba, babadsizim.

Az asszonyok szeme megtelik könynyel. Baloghné kézen fogja a gyermeket:

– Jer Szelim! Baba alszik!