XXVIII.

Rozsdás és tört puskacső volt a várban elég. Ezeket tömette ujra. Belekötöztette dróttal a kerékbe, ugy, hogy véggel kifelé álljanak. A csövek közeit megtömette forgácscsal, kénnel, faggyuval, szurokkal. Két oldalt beszögeztette deszkával. Végül széles deszkatalpat csináltatott a keréknek köröskörül, hogy el ne dőljön.

Csodájára járt ennek a pokolgépnek az egész vár népe.

Maga Dobó is megnézte egynehányszor. A közepébe egy mozsarat adott.

– Ezt ugy igazitsd belé Gergely, hogy legislegutóljára süljön el.

– Ugy lesz kapitány ur.

– Kell-e még valami Gergely fiam?

– Hát ha lehet, az üres hordókat kérem.

– A pincéből?

– Onnan.

– Van elég csak hozasd.

Lent egyre növekedett a halom. Bent egyre csinálódott a hordó.

A hordókat is olyan formán töltötték meg mint a kerekeket. Követ is tettek belé: alul, fölül, oldalt. Befenekelték erősen, csak a lyukon hagyták ki a gyujtózsinórt.

Dobónak volt szakállas ágyuja sok. A szakállas ágyu tulajdonképpen falba fektetett nagy puska volt, s nagyobb golyó nem fért bele a diónál. Szakállasnak a külső végén levő lefelé álló vasdarabról nevezték. Azért kellett ez a vasszakál, hogy az ágyu mikor elsütéskor visszarugódik, legyen ami megtartsa.

Hát a nagy hordókba a régi rozsdás szakállasokból is adott Dobó.

Valami ötven ilyen hordót készitettek el a törökök fogadására. Jól megabroncsolták, körül drótozták, szögezték. Ha nem ihatunk belőle, legyen ágyú a hordó!

A török pedig éjjeleken át buzgón csinálta a szép meneteles utat a bástyára.