XII.

Előadásunk közben nem kell a figyelmet egyik dologról a másikra átvinni, hacsak nem akarjuk a hallgatók szellemét felfrissíteni; de ekkor is csak olykép szabad ezt tennünk, hogy a kitérés természetes legyen; mert a ki rosszkor, a midőn ennek helye nincs, akarja a szellemet megpihentetni, az épen fárasztja azt. A hallgatók figyelme az eredeti tárgyat elhagyva, új térre nem fogja követni az előadót, a ki így a hallgatók figyelmét nem nyeri meg. Mert hiszen alig lehet az emberektől valamit megnyerni mással, mint a gyönyörködtetéssel; de ez utóbbi aztán oly pénz, a melyért mindent megadunk, amit csak kérnek tőlünk.

Valamely munka megírása közben legutoljára tudjuk meg azt, hogy mit kell munkánkban első helyre tennünk.

ISMERETEINK BIZONYTALANSÁGÁRÓL.[6]