XIII.

A tévedések hű kisérője az, a mit mi úgy nevezünk, hogy «képzelődés és egyéni vélemény»; – s ez annál gonoszabb, mivel nem mindig téves; ha csalhatatlan lenne a tévedésben, akkor a csalhatatlan igazságra is rá mutatna mindenkor; de mert a legtöbbször téves, máskor helyes: nem vezet semmi bizonyosságra; s az igazat és a hamisat ugyanoly módon jelöli meg.

Ez a kevély hatalmasság, a mely ellensége az észnek, és tetszeleg magának abban, hogy ezt ellenőrizze és uralkodjék rajta, megmutatva így, hogy mily sokra mehet mindenütt: ez a dölyfös nagy hatalom az emberben egy második természetet hozott létre. A boldogokat s boldogtalanokat, az egészségeseket és betegeket, a gazdagokat és szegényeket, a bolondokat és bölcseket egyaránt megszállja; és szinte bosszúsággal tölt el, ha látjuk, hogy nagyobb elégtételt ad a legtöbb embernek, mint az ész. A képzelődés rendkivül nagy önbizalmat ad, sőt önhitté tesz; az azzal eltelt ember a felsőbbség bizonyos érzetével tekint másokra s merészen, önhitten vitatkozik mindenről, míg az igazán okos ember tartózkodással, bizalmatlanul s kétkedve beszél. A képzelődők túlságos önbizalma, mely szavaikban, arczukon kifejezésre jut, a hallgatókat sokszor képes ügyöknek megnyerni. A képzelődés ha nem is képes bölcsekké tenni a bolondokat, legalább elégedettekké teszi; míg az ész sokszor kétkedővé, elégedetlenné teszi az embert; az előbbi dicsőséget, az utóbbi sokszor bánatot teremt.

És szomorú elgondolni, hogy az egyéneknek és műveiknek a tiszteletet, a becsülést, a dicsőséget csupán csak mások képzelődése s ennek alapján a társadalom közvéleménye adja meg!

A közvélemény rendelkezik mindenről. Az alkotja a szépséget, az mond ítéletet, az ad legtöbbször boldogságot is; az a világon minden. Szeretném ismerni azt az olasz munkát, a melynek csak czímét hallottam, de e czím többet mond már magában véve is, mint sok más mű: _Della Opinione, regina del mundo._