XI.

A hiuság oly szilárd horgonyt vetett az emberi szívben, hogy a napszámos, a földhöz ragadt pór ép úgy dicsekszik, ép úgy megköveteli a maga bámulóit, mint a bölcsész, a tudós. A kik a dicsőség ellen írnak, abban a dicsőségben akarnak részesűlni, hogy jól, szépen írtak; s a kik e művet elolvassák, arra a dicsőségre törekszenek, miszerint elmondhassák, hogy ők e művet elolvasták; s talán én is, a ki e gondolatot leírom, ily dicsőségre törekszem s a kik elolvassák, szintén.