XL.

Az alázatosságról csak a félénk, tartózkodó ember beszél alázatosan; a dölyfös ember kevélyen beszél e tárgyról s általa csak még jobban megerősbödik kevélysége. Valamint a kétkedés tanát is csak a kétkedők iskolája fejtegeti a kétkedés szempontjából.

Kevesen beszélnek az alázatosságról alázatosan, a szerénységről szerényen, a kétkedésről kétkedően, az ártatlanságról tisztán, ártatlanúl.

Az embernek természetében van már a hazugság, a kétszínűség, az ellenmondás; az ember még önmaga előtt is elrejtőzik, álarczot visel s csalja önmagát.

Nem azért akar az ember nagynak mutatkozni, hogy a legmagasabb ponton lássák őt, hanem hogy elhitesse, miszerint ő egyesíti magában a két végletet s e kettő közt levő űrt kitölti egyéniségével.