XXIV.

Képzeljünk egy csomó bilincsekbe vert s halálra ítélt embert, kik közül naponta lefejeznek nehányat a többi szeme láttára; az életben maradottak saját sorsukat látják társaik sorsában és egymásra tekintve, fájdalommal s remény nélkül várják, míg a sor reájuk kerül…

Ime az emberi állapot képe.